Heves Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-16 / 217. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Újabb szolgáltatás PARÁD A falugondnoki szol­gálatban nagy segítséget je­lent az a Magyar falu pályá­zaton elnyert Renault típusú, kilenc személy szállítására alkalmas kisbusz, amely ha­marosan a lakosság szolgá­latába áll. Mint azt Mudriczki József polgármestertől meg­tudtuk, a jármű nemcsak a helyi rászorulók szállításá­ban jelent segítséget, hanem a hétköznapi, szociális ügyin­tézésben is. Az új autó szep­tember végétől üzemel. B. K. Megújul a hivataluk MVÁI Jó ütemben zajlik a pol­gármesteri hivatal renová­lása - tudtuk meg Salyon László polgármestertől. Je­lenleg a tetőszerkezetet újít­ják fel, majd a külső szige­telést, illetve a nyílászárók cseréjét oldják meg decem­ber végéig. A munkálatokkal várhatóan jövő tavasszal vé­geznek. Jó hír a helyieknek, hogy a Magyar falu pályáza­ton belül az óvoda udvará­nak rendbetételére ötmillió forintot nyertek. Az összeg­ből új kerítés épül, s a parko­sításon kívül játszóeszközö­ket is vásárolnak majd. B. K. Közös ügyekről beszélnek KERECSEND Közmegha­ll­­gatást tart a község ön­­kormányzatának vezeté­se szeptember 24-én, csü­törtökön, öt órától a közös­ségi házban. A fórumon Sári László polgármester beszá­mol a helyhatóság elmúlt évi munkájáról és a következő időszak terveiről. A rendez­vényre várják mindazokat a lakókat, akik kérdéseikre szeretnének választ kapni, illetve észrevételekkel, javas­latokkal kívánják segíteni az önkormányzat vezetésének munkáját. B. K. // Bővítené gyárát az Emerson Egerben Gyártási részt, kutatás-fej­­lesztési labort és irodákat is építene az Emerson a jelen­legi, az Egri Ipari Parkban lévő üzeme mellett. Tóth Balázs szerkesztőseg@hevesmegyeihirlap.hu EGER Az Emerson bővíteni ter­vezi egri gyáregységét, amely az iparban széleskörűen hasz­nált fluid control és pneuma­tika hengerek gyártására specializálódott. Jelenleg az Emersonnak Egerben több mint félezer munkavállalója van, tájékoztatta lapunkat az Emerson FCP Hungary Kft. Mint írták, annak érdeké­ben, hogy a vállalat tovább nö­vekedhessen és kiszolgálja ve­vőit és piacait, az Emerson ter­vei szerint közel megduplázza egri gyárának méretét, mint­egy tizenegyezer négyzetmé­ter új terület hozzáadásával. Ennek keretében tervezik egy új kutatás-fejlesztési labor, to­vábbi gyártócsarnoki rész és irodák, valamint egy munka­­vállalói kantin kialakítását. A jelenlegi tervek szerint az épít­kezést 2020 utolsó negyedévé­ben kezdik meg, az új épület átadása jövő év szeptemberére várható. További részleteket a projekttel kapcsolatban ké­sőbb tesznek közzé. A bővítéshez egyébként a te­rületre vonatkozó építési sza­bályzat módosítása is szüksé­ges, ezért ez már téma volt az egri önkormányzat bizottsága­inál és közgyűlésén augusz­tusban. Itt a déli iparterületre vonatkozó szabályozási terv átalakításáról is tárgyaltak, az érvényben lévő szerint ugyan­is jelenleg három nagyobb mé­retű csarnokot lehetne felépí­teni a területen, míg a közle­kedési változtatásokat is tar­talmazó módosítás a megköze­lítés javításával - hiszen hasz­nálaton kívüli területek lenné­nek elérhetőek - több épület, köztük kisebb csarnokok, iro­dák, raktárak felhúzására ad­na lehetőséget. Az új magánút az Eger-patakon átvezető vas­úti hídhoz vezetne a volt ipar­vágány nyomvonalán. Az egy­kor a patak mellé tervezett ke­rékpárútról lemondanának, hiszen az a beleépítések mi­att már nem kivitelezhető. Az új szabályozás szerint a patak A bővítéshez az építési szabályzatot módosítani kell felőli telekhatárhoz már köze­lebb, 15 méterre is építkezhet­nének az ipari parkba betele­pült vállalatok, a korábban elő­írt húsz méter széles zöldsáv helyett pedig valamivel keske­nyebb területen fasort kellene telepíteni. Az önkormányzat elé ke­rült tervekben egyébként em­lékeztettek arra, hogy a jelen­leg az Emerson tulajdonában lévő pneumatikai gyár építé­sekor, 2004-ben már készült koncepció és mesterterv a ké­sőbbi bővítésekre, azóta vi­szont úgy módosult a helyi építési­ szabályzat, hogy az nem volna megvalósítható. Most viszont szükség vol­na egy logisztikai és gyártó­csarnoki épületrészre, irodai és szociális blokkra, az üze­mi területen belül húzódó üt­es közműhálózat bővítésére, valamint a parkolóhelyek számának bővítésére. Szin­tén felidézték, hogy az elmúlt több mint másfél évtizedben kisebb kiegészítő bővítések készültek az épületeken be­lül, valamint a megnöveke­dett tárolási igények kielégí­tésére két sátorraktárat is fel­állítottak már. A tervezett be­ruházás első lépcsőjében ide­iglenesen áttelepítenék az egyik sátorraktárat, amely­ben a gyártáshoz szükséges alapanyagokat tárolnak. Munkában az Emersonnál. Az új épület jövő szeptemberre készülhet el Fotó: Berán Dániel További izgalmas hírekért látogasson el ide: Személyesen nem lehet ügyintézni GYÖNGYÖS­­ A koronavírus újabb terjedésének megelőzé­se érdekében a Gyöngyösi Kö­zös Önkormányzati Hivatal­ban szeptember 15-től kezdő­dően, előre meg nem határoz­ható időtartamig az ügyfél­­fogadás szünetel - adta hí­rül az önkormányzat ked­den. Személyes ügyintézés­re kivételes esetben, az érin­tett ügyintézővel történt elő­zetes telefonos vagy elektro­nikus egyeztetést követően van lehetőség. Természetesen a személyes találkozás során a maszk viselése, a kézfertőt­lenítés és a testhőmérséklet­mérés kötelező. A város koronavírus infor­mációs oldala szerint a keddi fertőzési adatok Gyöngyösön 25, járványügyileg elkülöní­tett és 136, járványügyileg megfigyelt személyről számol­nak be. Az önkormányzat hirdetmé­nye szerint telefonon továbbra is elérhetőek a hivatal dolgo­zói. Az ügyfelek, társhatósá­gok, szerződéses partnerek be­adványait, kérelmeit postai le­vélben vagy elektronikus for­mában e-mail, ügyfélkapu vagy hivatali kapu felületeken fogad­ják. A hivatal elérhetőségei pe­dig a www.gyongyos.hu hon­lapon megtalálhatók. Sz. M. L. Indul a Vidra Verda MÁTRAFÜRED A Vidra Verda a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság is­kolai környezeti nevelési programjának új eszköze. A kisbusz szem­léltető-, terepvizsgálati, mintavételi, mintaelemzési eszközökkel és sok játékkal van felszerelve. Heti két napon fognak a jelentkező iskolákhoz elmenni, s ott kétórás foglalkozást tartani, ahol tizenöt az optimális tanulói létszám. Sz. Sz. I. Fotó: Czímer Tamás 2020. SZEPTEMBER 16., SZERDA Tetten érték a férfiakat a szarvastetem boncolásán HALMAJUGRA, GYÖNGYÖS Lopás vétségével vádolja a Gyöngyö­si Járási Ügyészség azt a két halmajugrai lakost, akiket az idén nyáron egy szarvasbika feldarabolása közben ért tet­ten a rendőrség a községhez közeli szőlőkben - tájékoztatta kedden a Hírlapot dr. Konkoly Thege László címzetes fellebb­­viteli főügyészségi ügyész, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője. A kommunikációs szakem­ber közölte az eljárás előzmé­nyeit is. E szerint az állat úgy esett csapdába az egyik elha­nyagolt ültetvényen, hogy a támberendezés huzalába az agancsa beleakadt, és azt nem tudta kiszabadítani. A nemes vád feltehetően hosszabb időn át, kétségbeesetten vergődött, míg végül elpusztult. Kisebb értékre elkövetett lopás vétsége a vád A két vádlott június 8-án reggel talált rá a másfél má­zsás bikára, amelyet csak ak­kor mertek megközelíteni, amikor az már kimúlt. A fér­fiak ekkor szerszámokat vet­tek magukhoz és hozzákezd­tek a gímszarvas bontásához, ám azt szakszerűtlenül tet­ték. Mesterkedésük során fű­résszel levágták az állat fe­jét, majd megkezdték a kizsi­gerelését. A helyszínre érkező rendőrjárőr eközben érte őket tetten. A rendőrség a szarvas tete­mét lefoglalta, amit kiadott a területen gazdálkodó vadász­­társaságnak. A terheltektől egy 84 centiméter hosszúságú fűrészt, egy nagy méretű kala­pácsot és egy fanyelű csavar­húzót vettek el a helyszínen.­­ A vádhatóság társtet­tesként, kisebb értékre el­követett lopás vétsége miatt emelt vádat a két férfi ellen. Vádiratában arra tett indít­ványt, hogy a bíróság büntető­végzésben felfüggesztett sza­badságvesztést szabjon ki a fi­atalabb elkövetővel szemben, idősebb társát bocsássa pró­bára, kötelezze őket kártérí­tésre és kobozza el a tőlük le­foglalt szerszámokat - tudatta a sajtószóvivő. Sz. Z. Védekezésre költik el az adományt (Folytatás az 1. oldalról) EGER A karitatív szervezet te­vékenyen részt vett ezenkívül a védőeszközök osztásában, a véradások alkalmával pedig külön figyelmet fordítottak a donorok védelmére. A megnövekedett feladatok ellátásához a pénzügyi forrá­sokat elsősorban a Magyar Vö­röskereszt országos igazgató­sága biztosította, de nélkülöz­hetetlen, közvetett segítséget Eger önkormányzata nyújtott nekik. A koordinált segélyosz­tás, az önkéntesek közvetíté­se, valamint a polgármesteri hivatal üvegtermének rend­szeres biztosítása, több száz egri és Eger környéki véradó biztonságos, ütemezett moz­gósítását tette lehetővé. Az Egységben a Városért Egyesület félmillió forintos adományát az ősz folyamán használja fel a szervezet a jár­vány második hullámának megfékezésére. A rendezvé­nyen elhangzott, hogy a Ma­gyar Vöröskereszt társadalmi vezetése és hivatásos munka­­szervezete köszönetet mond az egyesület nagylelkű fel­ajánlásáért, illetve azért, hogy az újra terjedő járvány napjai­ban hatékonyabbá teszik a ne­héz helyzetbe került, egri rá­szorultak segítését. B. K.

Next