Heves Megyei Hírlap, 2021. szeptember (32. évfolyam, 202-227. szám)

2021-09-16 / 215. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Helyi ügyintézés két településen MÓNOSBÉL, KISKÖRE Ezen a héten még két alkalom­mal intézhetjük el hely­ben a hivatalos ügyeinket a kormányablakbusz segítsé­gével. Mónosbélben szep­tember 17-én reggel 9-től 10 óra 30 percig az önkor­mányzat épületénél tartózko­dik a jármű. Kiskörén pedig, ugyanezen a napon 9 óra 15 perctől 12 óráig a könyv­tár előtti parkolóban várják az ügyfeleket. Sz. Sz. I. Útfelújítások korlátozásokkal KARÁCSOND Útfelújítási mun­kálatok zajlanak e hónap kö­zepétől a településen a Jó­zsef Attila, a Kolozsvári és a Vörösmarty utakon, tájé­koztatott Földi Csaba polgár­­mester. Az állami támoga­tásnak és önkormányzati for­rásnak köszönhető beruhá­zás várhatóan október végé­ig tart. Már a kivitelező elő­készítő munkálatai alatt is lehetséges részleges forga­lomkorlátozás. A környék la­kói folyamatos tájékoztatást kapnak az aktuális munka­végzésről s a forgalomválto­zás időpontjáról. Sz. Sz. I. Ökoiskola címet viselhetnek VISZNEK Az idei tanév kezde­tétől hivatalosan is Ökoiskola címet viselhet a helyi általá­nos iskola, tájékoztatott Sza­­bóné Urbán Éva intézmény­­vezető. A tanúsító oklevelet az Agrár- és az Emberi Erő­források Minisztériuma állí­totta ki számukra. A cím el­érésében jelentős szerepet játszott, hogy kimagaslóan fontosnak tartják a diákokat a környezet- és természetvé­delemre, a fenntarthatóság­ra nevelni. Olyan szemlélet­­módot szeretnének átadni a tanulóknak, amely révén ők is környezetük megóvására érzékeny felnőttekké válhat­nak. Sz. Sz. I. Az erőszakos kéregetés kiváltó okai megmaradnak A zaklatók nélkül csendes a környék A tanévkezdés óta újra be­népesítik a diákok a gyön­gyösi buszpályaudvart. A nyáron robbant ki az ügy, s kiderült, erőszakos ké­­regetők tartották félelem­ben sokukat. A szeptemberi helyzetnek jártunk utána. Szabó István Istvan2.szabo@mediaworks.hu GYÖNGYÖS A hét elején, a busz­­pályaudvaron jártunkkor, a hétköznapi nyüzsgésen kívül nem volt tapasztalható sem­mi rendkívüli. Egy rendőr­ből s két városrendészből ál­ló járőrcsapat sétált fel-alá a kocsiállások közt, és a Volán­busz megtermett biztonsági őre is kinn járkált az utasok között. Egy neve mellőzését kérő, naponta ingázó pedagó­gus elmondta, ősszel még nem tapasztalt atrocitást. Egy utas hozzátette, ideje volt rendet tenni, mert, ahogy fogalma­zott: „ez a hely egy fertő volt”. Ahogy megírtuk, nagy fel­háborodást okozott június ele­jén egy közösségi oldalon meg­jelent poszt. Ebben egy édes­anya azt írta le, hogyan zsa­rolták napi szinten a gyerme­két, és követeltek tőle pénzt az autóbusz-állomáson. Köz­tudott volt, hogy mindennapo­sak az ilyen esetek. Egy elköve­tőt három napon belül elfogott a rendőrség, az indulatok azon­ban tovább forrtak. Nyílt titok volt, hogy nem egyetlen tettes­ről van szó, s ez évtizedes prob­léma. A megoldást nehezítette, hogy a buszpályaudvar a Vo­lánbusz magánterülete, a saját biztonsági őrük feladata a rend fenntartása. Ferenczy Dániel, a városrendészet igazgatója kez­dettől úgy vélekedett, hogy a fellépés csak akkor lehet si­keres, ha mindenki részt vesz benne: a rendőrség, a városren­dészet, a polgárőrség és a busz­­társaság is. A hathatós lépések nem késhettek, gyermekeik vé­delme érdekében már önbírás­kodásra kész szülői csoport szerveződéséről is hír terjedt. Az ügy kirobbanása után Horváth László országgyűlési képviselő is egyeztetett Ju­hász János ezredessel, Gyön­gyös rendőrkapitányával, aki másnaptól folyamatos rendőri jelenlétet rendelt el a buszpá­lyaudvaron. A jelek szerint az­óta az egyenruhások jelenlé­te eredménnyel járt. Jelenleg is megerősített járőr ellenőrzi reggelente és délután e helyet. Ferenczy Dániel szerint azon­ban a kiváltó ok megmaradt.­­ A buszpályaudvar most konszolidáltabb képet mutat, de a kéregetők, a hajléktalanok minden városban jelen van­nak, csak egyik helyről áttele­pednek a másikra. Ha csak ül­nek egy padon, azzal nem kö­vetnek el semmi szabálytalant. Akkor tudunk intézkedni, ha az illető italozik, szemetel, ös­­­szepiszkítja a közterületet. Ilyenkor sokat segíthet a lakos­ság, ha hívja a 70/866-9555-ös városrendészeti járőrszámot. Ezt hétköznapokon este tízig, hétvégén korlátlanul tehetik - tájékoztatott az igazgató. Juhász János ezredes szerint tudomásul kell vennünk, hogy vannak olyan emberek, akik kéregetésből élnek.­­ Ennek a módjában lehet különbség, azaz, mennyire erő­szakosan teszik ezt. Minden ember másképp reagál, egy rá­menős kéregetés még nem fel­tétlenül erőszakos. Az ebből élőkben megvan az a képes­ség, hogy a kevésbé erős lel­kű embereket kiszemeljék maguknak. Ha a rámenősség jogellenességbe csap át, az el­len fellépünk - jelentette ki a rendőrparancsnok. További izgalmas hírekért látogasson el ide: HEOL.hu A rendészeti szerveknek köszönhetően most békésebb a pályaudvar Archív fotó: Czímer Tamás Szép hivatásuk a kicsik gyógyítása EGER - Legtöbbször abban mérjük egy orvos teljesítmé­nyét, hogy hány előadást tart, mennyit publikál. Dr. Frank Mária ugyan nem hanyagol­ta el ezeket, de a legfontosabb­nak magát a gyógyítást ítél­te. Legtöbbször a beteg gyer­mekek ágya mellett találhat­tuk meg - méltatta egykori kolléganőjét dr. Vargyay Éva, a Markhot Ferenc Oktatókór­ház és Rendelőintézet volt fő­orvosa, a Gyermekek Gyógyí­tásáért Alapítvány Kuratóri­um elnöke. A szervezet szerda délután tartotta meg a XXVI. Dr. Frank Mária Emlékülést a kórházban. A doktornő korai halála után férje, dr. Renn Oszkár lét­rehozta az alapítványt, amely minden évben Dr. Frank Má­­ria-emlékplakettet és díjat ad át annak az orvosnak, akinek pályamunkáját a kórház tudo­mányos bizottsága a legjobb­nak értékeli. Idén az elisme­rést dr. Fazekas Orsolya, a kór­ház gyermekosztályának rezi­dense kapta a Kalcium-anyag­csere zavarai gyermekkorban című művéért, melyet az ülé­sen be is mutatott a jelenlé­vőknek. Az emlékplakettet a doktor­nő lánya, Renn Dóra adta át a rezidensnek. Sz. M­. L. A gyermek könnyen válhat áldozattá Nagy Eszter Jusztina klinikai szakpszichológus szerint a gyermek áldozattá válásához akár az is elég, ha egyszer jó­szívűségből ad pénzt a kére­­getőnek, mert nem gondolja, hogy az eset megismétlődhet. Amikor újra megtörténik, gyak­ran nem mer ellenszegülni, re­mélve, hogy majd abbamarad a zaklatás. Ezzel szemben a létszámbeli vagy fizikai erőfö­lény demonstrálása, a verbális agresszió fokozódik. Az elköve­tők megerősödnek a hitükben, hogy a tettük következmények nélkül marad. Az áldozat gyakran a szüleinek sem mer szólni. Fél, hogy előbb váltják be a bántalmazók a fe­nyegetéseiket, mint ahogy ő védelmet kaphat. A rendőrség bevonását gyakran kerülik, fél­ve a tettesek rokonainak meg­torlásától. A pszichológus sze­rint fontos, hogy a gyermek merjen bizalommal segítséget kérni a felnőttektől. Festik a bazilikát EGER Gőzerővel halad a bazilika felújítása. A többéves projektben megújul a főszékesegyház és annak környezete is. A festés is jól halad, egyre nagyobb részekre kiterjed. Az alapozás után kapja meg végleges, halványsárga és tört fehér színét az építmény, így olyan lesz, mint amilyen eredetileg volt. G. Zs. Fotó: Berán Dániel 2021. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK Harmincadik évfordulóját ünnepli az iskola EGER Idén lesz harminc éve annak, hogy megnyitotta ka­puit az Eventus Művészeti Szakgimnázium. Ez alkalom­ból jubileumi programsoro­zattal emlékeznek az elmúlt három évtizedre. Ma délután öt órakor Harminc év-har­­minc kép címmel nyílik kiál­lítás az Eventus történetéből a Szent Hedvig Kollégium aulá­jában. Holnap délelőtt 11 órakor tesznek ünnepélyes esküt a 9. évfolyamos diákok a Dobó té­ren, majd délután egy órától emléktáblát avatnak az isko­la alapításának 30. évforduló­ja emlékére a Cifra Iskola ré­gi épületének külső bejáratá­nál. Szeptember 20-án a vá­rosháza földszinti üvegtermé­ben délután ötkor újabb kiál­lítás nyílik az intézményben készült legszebb alkotásokból. Szeptember 25-én délelőtt 11 órakor pedig találkozót szerveznek a Cifra Iskolában, ahol az itt egykor tanítók be­szélgethetnek volt diákjaikkal - tájékoztatta lapunkat Saj­tos Attila, az intézmény igaz­gatója. B. K. Megújul a régi szolgálati lakás SZENTDOMONKOS A Magyar Falu Program támogatásával 30 millió forintból teszik rend­be a szolgálati lakást a telepü­lésen - tudtuk meg Kovács Zoltán polgármestertől. Az épület egykor több célra szolgált. Itt működött az alsó tagozatos iskola is, s mellette volt a lakás. A csökkenő gyer­meklétszám miatt megszűnt az intézmény. Sokáig kihasz­nálatlanul állt az épület, majd a Sport az Egészségért Egye­sület tagsága használta az egykori iskolát. Az edzőter­mi felszereléseket is besze­rezték, s a szolgáltatás nép­szerű volt. A pandémia köz­beszólt, ezért bezárták a ter­met. A tervek szerint október­től újranyitnák, ha a járvány lehetővé teszi. A most megúju­ló szolgálati lakásba pedig or­vost várnak. B. K. Fontos eszközzel gyarapodtak HATVAN Újabb fontos orvostechnikai eszközzel, egy akkumulátoros mobil bronchoszkóp egységgel bő­vült a hatvani Albert Schwei­tzer Kórház-Rendelőintézet in­tenzív osztálya a betegek haté­konyabb ellátása érdekében - adta hírül az intézmény. Az új eszköz nagy segítsé­get jelent az intenzív keze­lésre szoruló páciensek ellá­tásában nehéz légút esetén. A légútbiztosítás mellett az intubált és nem intubált bete­geknél is használható, ezáltal a lélegeztethetőségük javul, illetve a légzési elégtelenség csökken. Donáció, vagyis tüdőtranszplantáció esetén, a szerv eltávolítása előtt kö­telező jelleggel el kell végez­ni a hörgőrendszer átvizsgá­lását,­ az endobronchiális, az­az a hörgőrendszeren belüli tumoros folyamat kizárását - tájékoztatott dr. Kenéz Ta­más, az intézmény főorvosa. Dr. Stankovics Éva főigazgató pedig elmondta, hogy a közel hatmillió forint értékű bronc­­hoszkópot az Emberi Erőfor­rás Erőforrások Minisztéri­uma biztosította a számukra egy korábban benyújtott be­szerzési igényük alapján. Sz. M. L.

Next