Hevesvármegyei Hirlap, 1898. január-június (6. évfolyam, 5-76. szám)

1898-01-14 / 5. szám

3 POLITIKAI SZEMLE, Belföld. A képviselőház a munkás-törvényjavaslatot elfogadta s szerdán mentelmi ügyeket tárgyalt. A főrendiház pénzügyi bizottsága szerdán tár­gyalta a vám­- és bankügy ideiglenes szabályozá­sáról szóló javaslatot s azt elfogadta. A plénum szombaton veszi azt tárgyalás alá. A fiumei állapotok ugyancsak kedvezőtlen képet mutatnak. A képviselőtestület minap tartotta alakuló ülését. Megválasztotta a polgármestert. Az új polgármester pedig kijelentette, hogy nem tesz esküt a magyar törvényekre, azoknak engedel­mességet nem ígér, mert azokat nem a városi kép­viselet jóváhagyásával és beleegyezésével léptet­ték Fiuméban életbe. Ez a közjogi hóbort hatá­rozott betegség tünete. A bajon nem lesz könnyű dolog segíteni. A kormány intézkedett arra az esetre, ha a képviselőtestület feloszlatása szüksé­gessé válik. HEVESVÁRMEGYEI HÍRLAP, 1898. január 14. HIRE­K. Eger, január 13. * Kossuth Lajos szobra és a főváros, Budapest székesfőváros tanácsa átirt városunk­hoz, hogy mivel január 2-án tartott közgyűlésé­ben elhatározta, hogy a Kossuth Lajos szob­rára begyült s még befolyandó pénzt központi pénztárában fogja kezelni és a szobor, valamint a mauzóleum létesítésére szükséges intézkedése­ket megteszi a gyűjtőíveket az összegyűlt pénz­adományokkal együtt a főváros központi pénz­tárához küldje be. A beküldés határidejéül 1898. év márczius hó végső napjait tűzte ki. * Dalárdánk estélye. Az egri dalkör —■ mint említettük — folyó hó 22-én tartja meg hang­versenyét pártoló lagjai részére. A műsort a dalkör és a katonai zenekar fogja betölteni él­vezetes műdarabjaival. A hangverseny programm­­ját egyik közelebbi számunkban hozni fogjuk. * Félév vége a jogakadémián. Az egri jogakadémián az első félév a jövő héten fog végződni, a­mikor is az előadások rövidebb időre megszűnnek s egyúttal index-aláírás lesz. A fél­évi eltávozások miatt az akadémia kebelében fennálló egyesületek tisztikarában is történik némi változás, melyre a választásokat a jövő csütörtö­kön fogja az ifjúság megtartani. * Az első tombola tárgy. Tegnap este küldötték be a kaszinóba a 15-iki jogászestélyre szánt első tombola-tárgyat. Volt is kíván­csiság a rendező-bizottság körében, mit rejt a csomag. Felbontották s benne találták egy bo­­gárszemü kis leánynak pompás ajándékait, me­­lyeknek ismertetését ez alkalommal elhallgatjuk. * A Vitkovics-kör jubileuma. Az egri főgimnáziumban fennálló Vitkovics önképző-kör ez évben tölti be fennállásának 25-ik évfordulóját Ezen önképző-kör beléletéről csak a gimnáziumi­ értesítőkben foglalt kimutatások alapján értesül a közönség, mert nyilvános ünnepélyeket a kör rit­kán szokott tartani. Pedig nagyon is kívánatos do­log volna, ha a közönség önmaga meggyőződhet­nék arról a lelkes munkálkodásról, mit a növen­dékek e körben évről-évre kifejteni szoktak. A kör kéthetenként szokott gyűléseket tartani, me­lyeknek tárgyait szavalások s a beadott írásbeli dolgozatok bírálata képezik. S ezen benyújtott munkácskák szép számát eléggé mutatják a kör statisztikai adatai s az u. n. „Zsengetár“, melyben az elfogadott munkálatokat felvenni szokták. Ez, az ifjúsági életre rendkívül jótékony hatással lévő önképző-kör ez évben üli 25 éves jubileumát. A tagok — mint halljuk — zárógyűlésükön fogják ez évfordulót megünnepelni. * A terjedő szoczializmus. A szikra, mely utóbbi időben mind félemletesebben adott életjelt magáról, nemcsak nem hamvadt el, de napról­­napra nagyobb lángokban tör ki. Megírtuk már, hogy megyénk területén Detk község a szoczializ­mus főfészke. Itt már nemcsak a legkomolyabb emberek is belevegyültek az áradatba, de újabban a szoczializmus terjesztői azon kvalifikálhatatlan eljárást követik czéljaik elérésére, hogy a gyerme­kek zsengekorát sem kímélik meg romboló tanaik­tól ; őket is belevonják a szövetségbe. Eme tünet kétségkívül még veszélyesebb képben állítja elénk a mozgalmat s a jövő veszélyeit megjósolja. Det­­ken a szoczializmus szóvivői a tanköteles gyerme­kek közül már többet bevettek maguk közé. Me­gyénk főispánja most felhívja az alispánt, hogy a mindinkább növekedő szoczialista mozgalmakról kimerítő, pontos jelentést tegyen, hogy a szük­séges védőintézkedéseket megtehesse. Bizony már nagyon elérkezett ennek az ideje. * A 48-as honvéd özvegye. Egy össze­ese­tt öreg anyóka panaszolta ma el nekünk nyo­morúságos életet. P­i­t1­i­n­g­e­r Mihálynénak hív­ják a szegény asszonyt s férje a szabadsághar­­czot mint honvéd-őrmester szolgálta végig. Több sebet kapott, úgy, hogy ezek felújulása követ­keztében halt meg 28 évvel ezelőtt. S azóta öz­vegye folytonosan a legnagyobb nyomorban élt, kü­zködött az élet viszontagságaival, melyek a keserves koldus tarisznyát akasztották a nyakába. Alamizsnát soha sem kért, nem akart az embe­reknek alkalmatlankodni. De a mostani hideg tél s a ránehezülő aggkor miatt dolgozni képtelen. A fagyos szoba tüzelőt kíván, az eddig munká­val keresett élelmet az öreg asszony képtelen már megszerezni. Ezt panaszolta el nekünk Pil­­linger Mihályné, ki a szalóki utca 49. sz. alatt lakik, hogy segítsünk nyomorán. Elmondtuk pa­naszát s hisszük, hogy a jószivű emberek segi­teni fognak a szabadságharcz egyik bajnokának elerőtlenedett s nagy szegénységben sínylődő öz­vegyén. * Az egy napos vásárok kérdésében a pé­­tervásári szolgabíróságnak jelentése megérkezett. A szolgabíróság területén kihallgatott összes ér­dekeltek az egy napos vásárok mellett nyilatkoz­tak, azért is a főszolgabíró kéri az alispánt, hogy a vásárrendtartást helyesbítse. A legnagyobb valószi­­űség szerint a többi szolgabiróságok’ól is ily vé­lemény fog érkezni. * Névmagyarosítás. Hős­só Antal egri lakos vezetéknevét „Kovác­s“-ra változtatta. * A debreczeni vásár elmarad. A deb­reczeni országos sertésvásár, melynek napjaiul január 15. és 16-a tüzetett ki, melyre várme­gyénkből is sokan szoktak menni, a városban és vidéken pusztító sertésvész miatt elmarad. * Az ebek összeírása. Mikor behozták az ebadót, volt nagy pusztítás szegény kutyákban. Különösen faluhelyeken oly válogatott kínzások­kal ritkították meg soraikat érettük fizetni nem akaró gazdáik, hogy az ember szinte megborzadt e kegyetlenségektől. Hanem azután belenyugod­tak az ebadóba is, s bár kelletlenül fizették, de mégis csak fizették. Az ebből befolyó összeg épen nem mondható jelentéktelennek, de van ennek egy sajátsága, hogy évről-évre apad. Pedig a ta­pasztalat egyenesen azt bizonyítja, hogy a ku­tyák az adó behozatalakor eszközölt inkvizíczió után nem hogy fogytak volna, sőt évről-évre sza­porodtak. Tehát az ebadó nem teljes befolyásának okát természetszerűleg a nem pontos összeírá­sokban kell keresni. Ennek megakadályozása vé­gett megyénk alispánja rendeletet bocsátott ki a főszolgabirákhoz, hogy a hatóságuk alatt lévő te­rületeken az ebeket házanként pontosan összeír­ják s erről szóló kimutatásaikat a jövő hó végéig hozzá beterjesszék. * Elfogott siket-néma. A jász­ladányi csendőrség értesítette a városi rendőrkapitányt, hogy a napokban egy siket­némát csavargás mi­att elfogott s a vármegyei közkórházban he­lyezte el. Az illető valószínűleg a közeli megyék valamelyikéből származik, azért hozzátartozóit ezekben kell nyomozni. Az illető egyén személy­galommal növeltek, gyarapitottak. Az izzó alföldi nap sugárzó melegének mintegy visszfénye ra­gyogott ezeken a duzzadt, egészséges arczokon és ezt a hozzájuk tapadt, velük született szint nem tudta lekoptatni az unokák egynémelyiké­­ről még­ a főváros gőze-pora sem. A családapák is külön csoportban diskuráltak. A hat Bajsay-fiú szeretettel és tekintetükön lerajzolódó gyönyörű­séggel kérdezősködik egymás famíliájáról, jószá­gáról. Van köztük ügyvéd, orvos, gazdálkodó (a gazdálkodó kordováncsizmában, zsinóros nadrág és dolmányban); Bajsay Pál uramnak nagy vas­­kereskedése van a fő­utczán, a hatodik (mert ketten maradtak meg úri parasztnak) nagy ur, főszolgabíró a megyénél. Nem sok hija, hogy alispán — hanem hát — lesz az úgy van, hogy nem sokat törődik a dolgával. Ennek az okát igen értelmesen adja elő az alsóvégi Bajsaiak ezüsthajú öregje, Bajsai András (mert hogy ne essék csorba a tekintélyen és hogy megkülönböz­­tetődjék a birtokszerző ükapa családja egyéb ol­dalhajtásoktól, a törzsfamilia y-t ir a neve végi­hez, semmi más okon, minthogy j az ükapa idejé­ben a nevek végén az i betűt is y-nak írták vala). Elég az hozzá, hogy Bajsai András uram­­bátyám, a kinek hosszú, ezüsthaját görbe fésű szorítja hátra és a ki báránybőrös ködmenét a világ minden kincséért nem hagyná künn az előszobában, a mindenféle enyveskezű frások közt, egyszer-kétszer végigsimitja sugár növésű, tö­mött, még mindig legényesen kipödrött, de ezüst­­fehér bajszát és halk, dörmögő hangon, a­mit csak a körülötte állók értenek meg, felel az uriasan elegáns, fehér selyemnyakkendős fiatalság kiváncsi kérdéseire. — Hát biz’ az úgy van, hogy csak én tu­dom a sorát Mihály uram öcsém bajának. Együtt nevekedtem Istenben boldogult felsővégi komám­mal, együtt tanultunk úszni a kis érben és — no, mi nem jut az ilyen öreg ember eszébe — együtt tömtük a szalonnát a zsidó árendás kari­­kalábú ivadéka torkába. No, követem alássan, fuldoklott is tőle a pálinkamérgező náczió és or­dítozott, mint a karóba került kutya. így neve­lődtünk csendecskén, míg nem én kijutottam a pusztára a karámba, iskolapajtásomat meg sok bölcseséggel, m­ég józan tudományossággal meg­áldott ura-atyja bevitte a városi gimnáziumba, hogy hát, — mint az én megboldogult uram­­atyámnak mondogatta,­­ egy kicsit megfésül­­gessék a heje-huja rakonczátlan eszét. Ugyan nem soká fésülgették, mert hogy hamarosan ő fésülgette a vékonypénzü deákokat, úgy annyira, hogy némelyiknek be is lyukadt a feje lágya! Haj, sosem is lesz többé olyan idő! A visszaemlékezés nagyon is hatalmába ke­rítette Bajsai András uramat, mit is semmi job­ban nem bizonyított, mint hogy a görbe csont­­fésűt kihúzta hajából, meg visszadugta, miközben Bajsay Ferkó, a­ki gépész­mérnöki pályán akarja bebizonyítani a család őserejének sokoldalúságát, ingerkedve szól közbe: — Már biz’ Andris bácsi, fejet betörni most is lehet. Pesten most mindenért karddal törik be az ember fejét, nem ám furkós bottal. Tudja urambátyám, mi az a párbaj ? András bá’ méltatlankodva igazítja be vég­legesen a fésűt hajába és nagy komolyan, valami becsületes szomorúsággal hangjában, folytatja: — Amondó vagyok, hogy a kardnak vagy háborúban a helye, vagy a tekintély kedvéért. A kelmétek ükapja is hordozta a franczia háború­ban, én is eskolapajtásommal, későbbi komám­mal együtt, aprítottuk a németet Kápolnánál és mikor elveszett a szabadság, akkor sem löktük el, mint valami kiszolgált jószágot, hanem ha el­dugtuk, elástuk is, hogy szabadott elővenni, elő­vettük, tekintély okáért sokszor fel is kötöttük, mikortájt bandériumokkal fogadtuk a megyés püspökünk e főtisztelendő méltóságát. Azért mon­dom, hogy a kard vagy dicsőség legyen a hábo­rúban, vagy tisztesség és tekintély a békében, nem pedig hogy megreparálják az urak a szét­szakadozott becsületet. Az én együgyű eszem szerint az a vágás csak még jobban széj­jelszaggatja azt úgyis. No de ez az urak dolga. Elég az hozzá, hogy nagy jó komám mihelyest kikerült a gimnáziumból, ura-atyja keze alatt neki adta magát a gazdálkodásnak és olyan be­csületes, dolgos gazdalegénynyé növekedett, hogy hét vármegyében mustrája volt minden korú és nemű fiatalságnak. Mikor aztán bevezette ebbe az újon épült házba, — már akkor az én ivadé­kom téglát adogatott a pallér keze alá, — a nemzetes asszonyt, kit is az Úristen jelen het­ven éves születésnapja alkalmából sok számos éven át tartson meg jó erőben és egészségben... Már alkonyodott, a leszálló nap vörös fénye

Next