Hevesvármegyei Hirlap, 1903. július-december (11. évfolyam, 78-156. szám)
1903-07-01 / 78. szám
•> aki — még az ő hátuk mögött is — állandóan ellenséges, rossz szelleme volt a magyar nemzetnek, a magyar nemzeti törekvéseknek. A fölébredt nemzeti érzés elsöpörte az osztrák udvaronczot s hogy ez így történt, hálát adhatunk érette a magyarok Istenének. —x. POLITIKAI SZEMLE. Belföld. A hivatalos lap vasárnapi száma közli a Széll-kormány felmentéséről s az új kabinet kinevezéséről szóló királyi kéziratokat. A Széll Kálmánhoz intézett kézirat meleg hangon emlékezik meg a volt miniszterelnök szolgálatairól s ama reménynek ad kifejezést, hogy közreműködését ezentúl sem vonja meg a közügyektől. Az új miniszterek vasárnap tették le az esküt a király kezébe. A Bhuen-Héderváry kormány kedden mutatkozott be az országgyűlés előtt. MEGYEI ÉS VÁROSI CEVEK. Eger város képviselőtestülete tegnap (kedden) d. e. 11 órakor — Jankovics Dezső polgármester elnöklete alatt — rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlésnek csak egy tárgya volt. A város már korábban felterjesztést intézett a vármegyéhez, illetve a kereskedelemügyi miniszterhez — a vásári rendtartásnak oly értelemben leendő megváltoztatása iránt, hogy az állatvásár s a kirakodó vásár ugyanazon a napon legyen megtartható. Minthogy eme felterjesztés az idő rövidsége miatt eddig elintézhető nem volt s minthogy az országos vásár a küszöbön van , a közgyűlés ezúttal sürgősen felír a kereskedelemügyi miniszterhez — engedélyt kérve arra, hogy a július 5-ikén tartandó egri országos vásár alkalmával a kirakodó vásár az állatvásárral egyidejűleg (tehát 5-ikén és 6-ikán, vasárnap és hétfőn) tarttassék meg. A miniszter — értesülésünk szerint — a város kérését teljesíteni fogja s az engedély egy-két nap alatt leérkezik. HEVESVÁRMEGYEI HÍRLAP. _______________ 1903. julius 1. Dalverseny elött Az Egri Dalkör, mely egyesület diadallal hordozta meg zászlóját széles e hazában mindenfelé, legutóbb az ország szivében és Adria partján, — újabb küzdelemre készül. E vállalkozásával azonban nem csak kulturális, de hazafias missziót is teljesit. A dalművészet fejlesztésének, tehát kulturális szempontjából azért bír fontossággal a versenyen való részvétel, mert miként a jó katonában az ütközetre való kilátás növeli a h rczi kedvet s a hadi erényeket, úgy az Egri Dalkör is akkor fejti ki egész ambícióját, lelkesedését és szorgalmát, midőn versenyre készül. E képességek növelik az egyének zenei tudását, ami által magának a dalkörnek művészi nívója emelkedik; a dalkör előrehaladása pedig az általános fejlődés elősegítője lesz. A hazafias misszió azon körülmény folytán áll elő, hogy az idei dalverseny nemzetiségi vidéken, Temesvárit fog megtartatni. S igy nem csak a múzsa, de a hazaszeretet oltárán is meggyujthatják az áldozati tüzet. Sőt amennyiben most a nemzetiségek maguk is csatasorba léptek s bemutatják zenei téren szerzett ismereteiket: — valóságos mérkőzésre van kilátás. Az országos szövetség alapszabályainak azon intézkedése folytán ugyan, mely szerint dalversenyeken csak a magyar dalművészet mutatható be, a nemzetiségek idegen nyelvű éneklése nem lehet a zsűri ítéletének tárgya, hanem a verseny után külön ttartandó hangversenyen fognak a nemzetiségi dalárdák fellépni, — mindazonáltal mit sem veszít érdekességéből a küzdelem, mert az ítélethozatal így is illetékes kézre, a sajtó és a közvélemény bírálatára kerül. Akik ismerik a Tribunának és ligának magyarszeretetét, elképzelhetik, mily rendkívüli művészetet kell a magyar egyesületeknek produkálniok, hogy még ezek is elismerjék fölényüket a nemzetiségek felett. Pedig a mi dalosainknak valódi hivatásuk nem a legyőzés, hanem a meggyőzés. Ezek miatt vár az országos hírű Egri Dalkörre a temesvári versenyen nehéz feladat. A feladat súlyát még növeli azon körülmény, hogy a régi híres dalárdák közül a budai, pécsi és debreczeni dalosegyesületek, részben mivel hanyatlásban vannak, részben mivel nem mérlegelték kellőleg a verseny fontosságát, — nem jelennek meg a küzdőtéren s igy a felelősség jó része a mi dalkörünkre nehezedik. Piger város közönsége azonban, mely jól tudja, hogy a mi kedves dalosaink énekében a magyar géniusz ihlet nyer kifejezést és ismeri művészetének hatalmas vonzó erejét, meg van győződve arról, hogy az a hódítandó vidéken sem fog hatást téveszteni s miként eddig mindig, úgy ez alkalommal is jól megérdemelt babér fogja koszorúzni fáradságos munkájukat. Teljes bizalommal bocsátja tehát útjukra. Valahányszor bármely téren, egyesületek között folyik országos mérkőzés, a versenyző egyént abszorbeálja a testület, a testület pedig székhelyének képviselője lesz. A dalkör sikeréhez is az egri név jó hírneve fűződik. Egy időre tehát az egyesület felé kell az egész közönség érdeklődésének és figyelmének irányulni s lehetőleg minden tényezőnek oda hatni, hogy az óhajtott siker elérhető legyen. Minden oly intézmény, mely közczélt szolgál, számot tarthat a támogatásra, de többszörözötten jogos a dalkör igénye, mert neki a társadalom régóta adósa. Sokszor hangzott már a közönség körében és a sajtóban is a panasz arról, hogy nem méltányoljuk és becsüljük meg a dalkör tevékenységét értéke szerint. Nem akarunk rekriminácziókba bocsájtkozni, csak azért hoztuk ezt fel, mert reméljük, hogy most, midőn arra magának a dalkörnek is nélkülözhetetlen szüksége van, a társadalom le fogja róni tartozását. Jó példával a legnagyobb tekintéllyel bíró erkölcsi testület, Heves vármegye törvényhatósági bizottsága jár elő. Országosan elismert tény, hogy Heves vármegye hazafisága és sovén magyar érzése ércznél tündöklőbb ékessége Szent István koronájának. A törvényhatósági bizottság e szempontokból nézve bírálta el a dalkörnek azon kérvényét is, melyben a temesvári verseny költségeinek fedezésére engedélyt kért. Határozata méltó arra, hogy egész terjedelmében ide iktassuk: A magyar nemzeti állam kiépítése mind serényebben folyik. A nagy czél azonban, melynek elérésén minden illetékes tényező buzgólkodik, csak úgy fog megvalósulni, ha a magyar fajnak a nemzetiségek fölötti fölényét elvitázhatatlan adatok bizonyítják ; ha államalkotásra hivatott erőink, ezek között kultúránk fejlettsége kimagaslanak. Minden oly alkalomnak tehát, midőn a magyarság és a nemzetiségek kultúrája szembe kerül s bajt vív, minden hazafias intézménynek kötelessége e mérkőzést nemcsak élénk érdeklődéssel kisérni, de annak kedvezőre dőltét telhetőleg elősegiteni. Ily kulturális mérkőzés vár reánk ez év folyamán a Temesvárott tartandó dalversenyen, midőn is zenei téren elért előrehaladottságunkat kell dokumentálni. Ezen gondolatok hatása alatt és tudatában annak, hogy a magyar dalművészetnek alig van hivatottabb s a fejlettség magasabb fokánál) művelője, mint az Egri Dalkör s hogy ez illustris egyesületnek a bajvivásnál ügydöntő szerepe lesz s következéskép a versenyen való megjelenése feltétlenül kívánatos. Hevesvármegye törvényhatósági bizottsága teljes rokonszenvével kiséri utján egyesületeinknek e büszkeségét s a részvétel lehetőségét anyagi támogatása által is elősegíteni óhajtván, az állandó választmány javaslatát elfogadva szabad rendelkezése alatt álló törzsvagyon alapjának jövedelméből, amennyiben ebből ki nem telnék, tőkéjéből, hatalmas erejéről egész rémmeséket regélnek a dorcsolt halászlegények, akik különben igen szerettek mindenkoron belekötni a belvárosi fiukba, kiket közönségesen csak szárazföldi patkányoknak szoktak nevezni. A fiatalok nagy szerelmének pedig volt egy nagy akadálya. És ez a szegénység volt. Mind a ketten árvák és szegények voltak, telve szerelemmel, telve szép reménnyel. Ebből pedig még nem lehet megélni. Tervezgettek és tanakodtak, hogy mit tévők legyenek, de sehol semmi kilátásuk nem nyílt arra, hogy önállóságra tudjanak vergődni. És a fiatalok nagy szegénysége és önállóság utáni vágya nem maradt titok a Terasszia pénzes világa előtt. Nem egy kiclt rué százakat ajánlott a szép Ljubiczának egy boldogító óráért. De ezeket mind felül hezitálta a vén Csungár, aki házat, fogatot és kitartást ígért neki, ha hajlandó kedvesévé lenni. A szép Ljubicza azonban hajthatatlan maradt. Sokszor elmesélte a tolakodó vén legyek ajánlatát Szávának, aki eleintén duli-fult a dolgok miatt. Meg akarta fojtani mindazokat, a kik az ő szerelmesére szemet vetettek. A leány azonban lecsittitotta s lassanként Száva maga is belátta, hogy Ljubicának, ha a kenyerét nem akarja veszteni, jó képpel kell fogadni a vendégeket, akármilyen tolakodók is azok. És ő eleget tesz hűségének és becsületességének, ha következetesen visszautasítja az ajánlatokat. Ezt pedig Ljubicza megtette, még pedig oly határozottan, hogy soha senki sem merte az ő tisztaságát még csak kétségbe vonni sem. És igy a fiatalok csak megvoltak szép csendesen. Szerették egymást és építették a szép jövő légvárait. Egyszer azután nem remélt fordulóponthoz jutott az életük. A Száva főnökét, a fekete Nikolicsot, megütötte a szél, mégpedig olyan alaposan, hogy a fekete Nikolics megtért őseihez, akik annak előtte szintén a Fruska Górai borbélyműhelyben verték a habot. Minthogy pedig a fekete Nikolicsnak nem volt csemetéje, gazdátlanul maradt az üzlet. Az özvegy el akarta adni azt. Nem is sokat kért érte, csak 600 frankot. És első sorban Szávának kínálta fel a boltot teljes berendezéssel. Száva közölte az esetet Ljubiczával. Annak is tetszett volna a terv, hogy megvegyék az üzletet és végre önállóságra vergődjenek. Igen ám, de hol vegyen egy szegény fiatal pár 600 frankot! . . Tenger pénz ez olyan embernek, akinél, már 6 frank is nagyon számba megy . . . Pedig hát ki tudja, kínálkozik-e még valaha ilyen jó alkalom az önállóságra. Ljubicza az egész éjjel nem tudott aludni. Mindig azon töprenkedett, hogy honnan szerezhetne ő 600 frankot. Rosszra azonban az egész éjjel nem gondolt. Másnap reggel egész össze volt törve az álmatlanságtól, mikor az üzletbe bement. A gazdag Csongár már ekkor ott volt s mohón ette reggeli kávéját. Mint a vércse, úgy fordult a szép lány felé, mikor az belépett az üzletbe. — Na hogy aludt szép csalogány, kérdezte vigyorogva, miközben sárga fogai egész nagyságukban előtűntek.— Sehogysem . . . Nem aludtam az egész éjjel, felelt Ljubicza bágyadtan. — Csak nincs valami baja? — Az nincs, de hát életbe vágó komoly dolgokról gondolkoztam. — Remélem, gondolt rám is. — Azt bizony nem tettem meg. — Na, nem kedves ma hozzám a szép csalogány, de mondja csak, mi volt az a fontos dolog, csak nem akar férjhez menni? — Ahogy vesszük, de mit érdekli az magát ? Mit, hát nem vagyok ön magának hűséges bámulója, mondjuk barátja? . . . Aztán megtudja, segíthetek is rajta esetleg. — Na, magához épen a legutolsó esetben fordulnék segítségért. A sárgafogú Csungár jó kedvvel kezdte dörzsölni karvalyra emlékeztető horgas orrát. — Ne nézzen engem olyan rossz embernek Ljubácska. Nem kívánok én magától semmit érte, legfeljebb fizeti a törvényes kamatokat és meghív az első paszszába. Na mondja csak, mennyir volna szüksége, hogy boldog lehessen. — Nekem semennyire, felelte Ljuba, de most már szelidebben. — Tudom, tudom, de hát a Szávának, ha boltot akar nyitni. Látja, most épen itt van, Nikolics üzlete, átvehetnék azt. Én majd mindig magukhoz járnék. Na, mit szól hozzá, nem jó volna az az üzlet maguknak. — Hogy eltalálta! Látja, én is ezen gondolkoztam az egész éjjel.