Hevesvármegyei Hirlap, 1903. július-december (11. évfolyam, 78-156. szám)

1903-07-01 / 78. szám

•> a­ki — még az ő hátuk mögött is — állandóan ellenséges, rossz szelleme volt a magyar nemzetnek, a magyar nemzeti törekvéseknek. A fölébredt nemzeti érzés elsöpörte az osztrák udvaronczot s hogy ez így történt, hálát adhatunk érette a magya­rok Istenének. —x. POLITIKAI SZEMLE. Belföld. A hivatalos lap vasárnapi száma közli a Széll-kormány felmentéséről s az új kabinet ki­nevezéséről szóló királyi kéziratokat. A Széll Kálmánhoz intézett kézirat meleg hangon emlékezik meg a volt miniszterelnök szol­gálatairól s ama reménynek ad kifejezést, hogy közreműködését ezentúl sem vonja meg a köz­ügyektől. Az új miniszterek vasárnap tették le az esküt a király kezébe. A Bhuen-Héderváry kormány kedden mu­tatkozott be az országgyűlés előtt. MEGYEI ÉS VÁROSI CEVEK. Eger város képviselőtestülete tegnap (kedden) d. e. 11 órakor — Jankovics Dezső polgár­­mester elnöklete alatt — rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlésnek csak egy tárgya volt. A város már korábban felterjesztést intézett a vár­megyéhez, illetve a kereskedelemügyi miniszterhez — a vásári rendtartásnak oly értelemben leendő megváltoztatása iránt, hogy az állatvásár s a kirakodó vásár ugyanazon a napon legyen meg­tartható. Minthogy eme felterjesztés az idő rövid­sége miatt eddig elintézhető nem volt s minthogy az országos vásár a küszöbön van , a közgyűlés ezúttal sürgősen felír a kereskedelemügyi minisz­terhez — engedélyt kérve arra, hogy a július 5-ikén tartandó egri országos vásár alkalmával a kirakodó vásár az állatvásárral egyidejűleg (tehát 5-ikén és 6-ikán, vasárnap és hétfőn) tart­­tassék meg. A miniszter — értesülésünk szerint — a város kérését teljesíteni fogja s az engedély egy-két nap alatt leérkezik. HEVESVÁRMEGYEI HÍRLAP. _______________ 1903. julius 1. Dalverseny elött Az Egri Dalkör, mely egyesület diadallal hordozta meg zászlóját széles e hazában minden­felé, legutóbb az ország szivében és Adria part­ján, — újabb küzdelemre készül. E vállalkozásával azonban nem csak kulturális, de hazafias missziót is teljesit. A dalművészet fejlesztésének, tehát kultu­rális szempontjából azért bír fontossággal a ver­senyen való részvétel, mert miként a­­ jó katonában az ütközetre való kilátás növeli a h rczi kedvet s a hadi erényeket, úgy az Egri Dalkör is akkor fejti ki egész ambíc­ióját, lelkesedését és szorgalmát, midőn versenyre készül. E képességek növelik az egyének zenei tudását, a­mi által magának a dalkörnek művészi nívója emelkedik; a dalkör előrehala­dása pedig az általános fejlődés elősegítője lesz. A hazafias misszió azon körülmény folytán áll elő, hogy az idei dalverseny nemzetiségi vi­déken, Temesvárit fog megtartatni. S igy nem csak a múzsa, de a hazaszeretet oltárán is meggyujt­­hatják az áldozati tüzet. Sőt a­mennyiben most a nemzetiségek maguk is csatasorba léptek s be­mutatják zenei téren szerzett ismereteiket: — va­lóságos mérkőzésre van kilátás. Az országos szövetség alapszabályainak azon intézkedése folytán ugyan, mely szerint dalver­senyeken csak a magyar dalművészet mutatható be, a nemzetiségek idegen nyelvű éneklése nem lehet a zsűri ítéletének tárgya, hanem a ver­seny után külön ttartandó hangversenyen fog­nak a nemzetiségi dalárdák fellépni, — mindazon­által mit sem veszít érdekességéből a küzdelem, mert az ítélethozatal így is illetékes kézre, a sajtó és a közvélemény bírálatára kerül. A­kik ismerik a Tribunának és ligának magyarszere­­tetét, elképzelhetik, mily rendkívüli művészetet kell a magyar egyesületeknek produkálniok, hogy még ezek is elismerjék fölényüket a nemzetisé­gek felett. Pedig a mi dalosainknak valódi hiva­tásuk nem a legyőzés, hanem a meggyőzés. Ezek miatt vár az országos hírű Egri Dalkörre a te­mesvári versenyen nehéz feladat. A feladat súlyát még növeli azon körülmén­y, hogy a régi híres dalárdák közül a budai, pécsi és debreczeni dalos­egyesületek, részben mivel hanyatlásban vannak, részben mivel nem mérlegelték kellőleg a ver­seny fontosságát, — nem jelennek meg a küzdő­téren s igy a felelősség jó része a mi dalkörünkre nehezedik. Piger város közönsége azonban, mely jól tudja, hogy a mi kedves dalosaink énekében a magyar géniusz ihlet nyer kifejezést és ismeri művészetének hatalmas vonzó erejét, meg van győződve arról, hogy az a hódítandó vidéken sem fog hatást téveszteni s miként eddig mindig, úgy ez alkalommal is jól megérdemelt babér fogja koszorúzni fáradságos munkájukat. Teljes biza­lommal bocsátja tehát útjukra. Valahányszor bármely téren, egyesületek kö­zött folyik országos mérkőzés, a versenyző e­gyént abszorbeálja a testület, a testület pedig székhe­lyének képviselője lesz. A dalkör sikeréhez is az egri név jó hírneve fűződik. Egy időre tehát az egyesület felé kell az egész közönség érdeklődé­sének és figyelmének irányulni s lehetőleg min­den tényezőnek oda hatni, hogy az óhajtott siker elérhető legyen. Minden oly intézmény, mely köz­­czélt szolgál, számot tarthat a támogatásra, de többszörözötten jogos a dalkör igénye, mert neki a társadalom régóta adósa. Sokszor hangzott már a közönség körében és a sajtóban is a panasz arról, hogy nem méltányoljuk és becsüljük meg a dalkör tevékenységét értéke szerint. Nem aka­runk rekriminácziókba bocsájtkozni, csak azért hoztuk ezt fel, mert reméljük, hogy most, midőn arra magának a dalkörnek is nélkülözhetetlen szüksége van, a társadalom le fogja róni tartozását. Jó példával a legnagyobb tekintél­lyel bíró erkölcsi testület, Heves vármegye törvényhatósági bizottsága jár elő. Országosan elismert tény, hogy Heves vármegye hazafisága és sovén magyar ér­zése ércznél tündöklőbb ékessége Szent István koronájának. A törvényhatósági bizottság e szem­pontokból nézve bírálta el a dalkörnek azon kér­vényét is, melyben a temesvári verseny költségei­nek fedezésére engedélyt kért. Határozata méltó arra, hogy egész terjedelmében ide iktassuk: A magyar nemzeti állam kiépítése mind serényebben folyik. A nagy czél azonban, mely­nek elérésén minden illetékes tényező buzgólko­­dik, csak úgy fog megvalósulni, ha a magyar fajnak a nemzetiségek fölötti fölényét elvitáz­­hatatlan adatok bizonyítják ; ha államalkotásra hivatott erőink, ezek között kultúránk fejlett­sége kimagaslanak. Minden oly alkalomnak tehát, midőn a magyarság és a nemzetiségek kultúrája szembe kerül s bajt vív, minden haza­fias intézménynek kötelessége e mérkőzést nem­csak élénk érdeklődéssel kisérni, de annak ked­vezőre dőltét telhetőleg elősegiteni. Ily kulturális mérkőzés vár reánk ez év folyamán a Tem­es­­várott tartandó dalversenyen, midőn is zenei téren elért előrehaladottságunkat kell doku­mentálni. Ezen gondolatok hatása alatt és tudatában annak, hogy a magyar dal­művészetnek alig van hivatottabb s a fejlettség magasabb fokán­ál)­ művelője, mint az Egri Dalkör s hogy ez illus­tris egyesületnek a bajvivásnál ügydöntő sze­repe lesz s következéskép a versenyen való meg­jelenése feltétlenül kívánatos. Hevesvármegye törvényhatósági bizottsága teljes rokonszenvével kiséri utján egyesületeinknek e büszkeségét s a részvétel lehetőségét anyagi támogatása által is elősegíteni óhajtván, az állandó választmány javaslatát elfogadva szabad rendelkezése alatt álló törzsvagyon alapjának jövedelméből, a­mennyiben ebből ki nem telnék, tőkéjéből, hatalmas erejéről egész rémmeséket regélnek a dorcsolt halászlegények, akik különben igen szerettek mindenkoron belekötni a belvárosi fiukba, kiket közönségesen csak szárazföldi patkányok­nak szoktak nevezni. A fiatalok nagy szerelmének pedig volt egy nagy akadálya. És ez a szegénység volt. Mind a ketten árvák és szegények voltak, telve szerelemmel, telve szép remén­nyel. Ebből pedig még nem lehet megélni. Tervezgettek és tanakodtak, hogy mit tévők legyenek, de sehol semmi kilátásuk nem nyílt arra, hogy önállóságra tudjanak vergődni. És a fiatalok nagy szegénysége és önálló­ság utáni vágya nem maradt titok a Terasszia pénzes világa előtt. Nem egy kiclt rué százakat ajánlott a szép Ljubiczának egy boldogító óráért. De ezeket mind felül hezitálta a vén Csungár, aki házat, fogatot és kitartást ígért neki, ha hajlandó kedvesévé lenni. A szép Ljubicza azonban hajthatatlan maradt. Sokszor elmesélte a tolakodó vén legyek ajánla­tát Szávának, aki eleintén duli-fult a dolgok miatt. Meg akarta fojtani mindazokat, a kik az ő sze­relmesére szemet vetettek. A leány azonban le­­csittitotta s lassanként Száva maga is belátta, hogy Ljubicának, ha a kenyerét nem akarja vesz­teni, jó képpel kell fogadni a vendégeket, akár­milyen tolakodók is azok. És ő eleget tesz hűsé­gének és becsületességének, ha következetesen visszautasítja az ajánlatokat. Ezt pedig Ljubicza megtette, még pedig oly határozottan, hogy soha senki sem merte az ő tisztaságát még csak két­ségbe vonni sem. És igy a fiatalok csak megvoltak szép csendesen. Szerették egymást és építették a szép jövő légvárait. Egyszer azután nem remélt forduló­ponthoz jutott az életük. A Száva főnökét, a fekete Ni­­kolicsot, megütötte a szél, még­pedig olyan ala­posan, hogy a fekete Nikolics megtért őseihez, akik annak előtte szintén a Fruska Górai borbély­műhelyben verték a habot. Minthogy pedig a fekete Nikolicsnak nem volt csemetéje, gazdátlanul maradt az üzlet. Az özvegy el akarta adni azt. Nem is sokat kért érte, csak 600 frankot. És első sorban Szávának kí­nálta fel a boltot teljes berendezéssel. Száva közölte az esetet Ljubiczával. An­nak is tetszett volna a terv, hogy megvegyék az üzletet és végre önállóságra vergődjenek. Igen ám, de hol vegyen egy szegény fiatal pár 600 frankot! . . Tenger pénz ez olyan embernek, aki­nél, már 6 frank is nagyon számba megy . . . Pedig hát ki tudja, kínálkozik-e még valaha ilyen jó alkalom az önállóságra. Ljubicza az egész éjjel nem tudott aludni. Mindig azon töprenkedett, hogy honnan szerez­hetne ő 600 frankot. Rosszra azonban az egész éjjel nem gondolt. Másnap reggel egész össze volt törve az ál­matlanságtól, mikor az üzletbe bement. A gazdag Csongár már ekkor ott volt s mohón ette reggeli kávéját. Mint a vércse, úgy fordult a szép lány felé, mikor az belépett az üzletbe. — Na hogy aludt szép csalogány, kérdezte vigyorogva, miközben sárga fogai egész nagysá­gukban előtűntek.­­— Sehogysem . . . Nem aludtam az egész éjjel, felelt Ljubicza bágyadtan. — Csak nincs valami baja? — Az nincs, de hát életbe vágó komoly dol­gokról gondolkoztam. — Remélem, gondolt rám is. — Azt bizony nem tettem meg. — Na, nem kedves ma hozzám a szép csalo­gány, de mondja csak, mi volt az a fontos dolog, csak nem akar férjhez menni? — Ahogy ves­szük, de mit érdekli az magát ? Mit, hát nem vagyok ön magának hűséges bámulója, mondjuk barátja? . . . Aztán megtudja, segíthetek is rajta esetleg. — Na, magához épen a legutolsó esetben fordulnék segítségért. A sárgafogú Csungár jó kedvvel kezdte dör­zsölni karvalyra emlékeztető horgas orrát. — Ne nézzen engem olyan rossz embernek Ljubácska. Nem kívánok én magától semmit érte, legfeljebb fizeti a törvényes kamatokat és meg­hív az első paszszába. Na mondja csak, mennyir volna szüksége, hogy boldog lehessen. — Nekem semennyire, felelte Ljuba, de most már szelidebben. — Tudom, tudom, de hát a Szávának, ha boltot akar nyitni. Látja, most épen itt van­­, Nikolics üzlete, átvehetnék azt. Én majd mindig magukhoz járnék. Na, mit szól hozzá, nem jó volna az az üzlet maguknak. — Hogy eltalálta! Látja, én is ezen gondol­koztam az egész éjjel.

Next