Híd, 1946 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1946-12-01 / 12. szám - Pjervomajszki Leonid: Petőfi Sándor halála
728 Pjervomujszki Leonid: Petőfi halála megvalósítunk. És hogy ezeket a célokat minél jobban megvalósítsuk és megerősítsük: tudást kell hogy adjunk népünknek, fel kell emelni népünket, előrevinni...« Vákjon a mi так var népünk tudásszomja kisebb lenne? Vadon mi nem akarunktudást adni, népünket felemelni, előrevinni? Sztálin mondotta: »Az író a lelkek mérnöke«. Mi, jugoszláviai magyar írók, talán nem vagyunk mérnökök, talán csak pallérok vagyunk, talán még csak most járunk magunk is »szakiskolába«. Mindazt azonban, amit már tudunk s mindazt, amit mód megtanulunk, át kell adni népünknek, hogy tudja és megtanulja, fia nem tartom bűnnek, ha valaki rossz író. —■ de bűnnek tartom, ha rosszi magyar, mert akkor rossz ember is. A Jugoszláv Népköztársaság nem csak lehetőségeket nyújt a munkához, hanem azt meg is követeli minden tisztességes embertől. A kongresszusnak, amelynek "jelentősége messze átnyúlik határainkon, csak egy etilen tanulsága lehet Vajdaság magyar írói számára is: Tanulni és írni — dolgozni! PJERVOMAJSZKI LEONID PETŐFI SÁNDOR HALÁLA Dalolva sok század vonni, A föld vad vágtatástól reszket, A cár tiporja most vadul Magyarhont —■ ezt a vérző testet. A főnemesség áruló: Eladja a hazát, a népet. ... A vész elé kitáruló Kebellel, im, a költő lépett. Flhallt. Holtteste még meleg, Fölötte jő a szolgaság, A trombiták örvendenek, Felhők nyögik szurony vasát. De ott, hol bő vér öntözött Szabadságmagként meddő földet, A réten, friss hullák között A meg nem találták ott a költőt. S ?, nép sem nyugodott bele; Dalát dalolták és azt hitték, Hogy zord Szibéria tele Hull rá, mert jégbörtönbe vitték. S hogy ott, hol az ólom s a hó Az életet harccá avatják. Készül a végső induló: A győzelmes világszabadság! Fordította: RADÓ GYÖRGY