Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

1-2. szám - Beretzk Péter: A szegedi Fehértó madárrezervátuma

2 Hidrológiai Közlöny 33. évf. 1953. 1—2. sz. LIMNOLÓGIA Magyar sorsnak mondják azt, ha valakit csak halála után fedeznek fel. Akkor kezdjük érdemeit méltatni, akkor eszmélünk rá jelentőségére, ami­dőn már nincs az élők sorában. Ez a megállapítás nemcsak emberekre vonatkozik, de érvényes az élettelenekre is, elsősorban a megváltozott ősi földre. A múlt századvégnek, de még inkább e század első felének átalakító, a föld felületének teljes gazdasági kihasználására irányuló törekvése meg­gondolatlanul sok oly ősi jellegű területet for­gatott ki eredeti képéből, melynek velejárója volt az ősi világ állat- és növénytelepülésének jóvátehetetlen pusztulása. Igen gyakran a helyébe lépett, átformált táj nemzetgazdasági nyeresége nem ért fel az elveszett tudományos értékkel. Még azon esetekben is, hol a termelés szempont­jából teljes értékűvé átalakított földterületek születtek a régi mocsarak, szikesek helyén, az ős­világ egy földdarabját, mint rezervátumot, fenn kellett volna tartani tudományos kutatások cél­jára. Sok ős­területünk elpusztult, mielőtt tudo­mányos feldolgozás alá került volna. Elkésve látott napvilágot az 1935. IV. törvény­cikk, mely az erdőkről és a természetvédelemről in­tézkedik. Életbelépése idején úgyszólván nyom­talanul eltűnt a kis Bátorliget­i folt kivételével a páratlan érdekességű és nagy tudományos értékű Ecsedi Láp, hol a helyébe lépett kulturált föld­területen évek múltával is előkerült a rég ki­veszettnek hitt nádifarkas. Megkezdődött a Balatoni táj páratlan szépségét adó bazalt hegy­kúpoknak is a lefejtése, melyek nagy sebet vádolva tekintenek a magyar tengerre. A természetben okozott károk nem tehetők jóvá, eltűnt életformák még akkor sem állíthatók vissza, ha a tájat eredeti ősállapotában lehetne visszavarázsolni. A kultúr­területek élővilága egészen más képet teremtett és bár kissé túlzott e vonatkozásban a „kultúr­sivatag" megjelölés, annyi bizonyos, hogy a kultúr földterületeket élőhelyül választott állat­világ képe egyhangú, kevés változatot mutat. A megsemmisülés süllyesztőjében csaknem eltűnt a vizes berkeknek, nádasoknak a maga nemében egyetlen megmaradt ősfoltja a Kis-Balaton is. Éppen így a tizenkettedik órában mene­kült meg az alföldi legnagyobb szikes mocsárnak, a szegedi Fehértónak egy kis darabja, mely a pá­ratlan érdekességű és nagy madártani értékű sós ősmocsárnak az ősi állatvilágát van hivatva meg­őrizni. Ma már úgyszólván utolsó mentsvára a nyugat felé ismeretlen növény és állatfajoknak. A felszabadulás óta kormányzatunk fokozott mér­tékben felismerte a rezervátumok nagy jelentő­ségét. A rezervátumok száma rohamosan megsza­porodott, ezek állami tulajdonba és állami gondo­zásba kerültek. Ma nemcsak írott malaszt a ter­mészetvédelmi törvény, de szigorú végrehajtásá­ról az államhatalom gondoskodik is. A magyar természetvédelmi intézkedéseknek fényes példát mutatott a Szovjetunió természet­védelmi rendszere. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után fejlődött a védett területek ügye gyors­ ütemben a szovjet kormány mindenre ki­terjedő pártfogásával. Már 1­919-ben megalakítot­ták a Volga deltájában az Asztrahányi védett terü­letet. 1920-ban Lenin aláírta az Ilmenszki állami védett terület alakításáról szóló dekrétumot. Ez kimondja, hogy „A védett terület nemzeti vagyon, amelynek az a rendeltetése, hogy az ország tudo­mányos és tudományos-technikai feladatainak megoldására szolgáljon". V. N. Makarov a termé­szetvédelem célját definiálja. Szerinte a természet­védelem azon intézkedéseknek rendszere, amelyek azt célozzák, hogy az ember észszerűen használja azokat a természeti javakat, amelyekre gazdasági, általános kulturális és esztétikai szükségletei érde­kében szüksége van. Boros István az Országos Természetvédelmi Tanács alelnöke a következő­képpen fejti ki a természetvédelem lényegét: „Szo­cialista társadalomnak a természetvédelem életbe­vágóan fontos és szükséges funkciója, egyet jelent magának a társadalomnak védelmével, mert a ter­mészeti javak okos és kíméletes felhasználása nél­kül a társadalom egészének létfeltételei is vesze­delemben forognak." A kitaposott úton, mint biztos ösvényen in­dult el a magyar természetvédelem. * A szegedi Fehértó a Nagy Magyar Alföld egy részének vadvizeit gyűjti magába. Alföldünknek legmélyebb pontja. A Kiskunhalas—Majsa felől le­zúduló vadvizeknek természetes gyüjtőmedencéje. A folyamszabályozás előtti időben a tiszai áradá­sok idején északon és délen összeölelkezett a Tisza árjával. A tómedencéhez északon folytatásként csatlakozik a Tisza vonulatához simuló gyevi, ettől délre a szegedi fertő laposa. A Fehértó déli szegé­lyének folytatása a Matyér természetes erezete és a dorozsmai szikesek. A tó északkeleti szélén a Sándorfalva—Csongrád felé vezető műút, a dél­nyugati szegélyén a budapesti nemzetközi út és vasútvonal halad keresztül. Északnyugati irányban Szatymaz és Sándorfalva szab határt, míg a dél­keleti magasabb, partos löszön tanyák sorakoznak A világhírű szegedi fehértói rezervátum felfedezőjének, elismert kutatójá­nak, a hazai madárvilág neves búvárának írását olvashatjuk a hidrológiai szempontból is jelentős kutatóterületű, kiveszett magyar ősláp utolsó töre­dékének történetéről. Megismertet a rezervátumok tudományos és nemzet­közi táji jelentőségével, valamint szükségességével, példaképül állítva a haladó szovjet tudomány felfogását. A szegedi Fehértó madárrezervátuma* BERETZK­­­ÍN­A * A Magyar Hidrológiai Társaságban és annak limnológiai szakosztályában 1949/50-es években tartott ismeretterjesztő és tudományos előadások összefoglalása.

Next