Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)
1. szám - Mosonyi Emil: Műszaki tevékenység, vagy művészet a vízépítés?
HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1991. 71. ÉVF. 1. SZÁM nem volt annyira kifejezett, mint ma, más tudományágak képviselői is jelentős mértékben hozzájárultak a vízépítés fejlesztéséhez, mivel különleges, tudattalan képességükkel „megérezték" a mozgó víz viselkedésének jellegzetességeit. Az ókor filozófusai, csillagászai, matematikusai, hajóépítői, a későbbi korok építészei vízépítési létesítményeikkel felcsillantották szakterületünknek azt a jellemzőjét, hogy a feladatok megoldásához alkotóképességre is szükség van. Ezeken túlmenően maguk a művészek is sok figyelmet fordítottak a víz körforgásának tanulmányozására, vizsgálatára és a vízépítési szerkezetek tervezésére. Ilyen volt Bernard Palissy, a XVI. század híres keramikusa, vagy az építész Giovanni Fontana, aki a XVII. században a Tiberis árvizeinek vizsgálatával és az árvízi károk elkerülésére irányuló javaslatával vált nevezetessé. A művészi alkotásra való képesség és a műszaki tehetség összekapcsolódási lehetőségének azonban vitathatatlanul kiváló példája Leonardo da Vinci élete és tevékenysége, aki maga Milánó hercegének, Ludovico Sforza-nak írott levelében építészként, építőmérnökként, szobrászként és festőművészként mutatkozott be. Többek között kidolgozta az Arno folyó szabályozásának általános tervét. Ezt a tervet Günther Garbrecht professzor a következőképpen méltatta: „Egy egész vízgyűjtőterület vízgazdálkodási feltárása, összekapcsolva ezt a feltárást más vízgyűjtőterületekről való vízátvezetéssel és nagymértékű közbülső tározással, olyan nagy horderejű, korát megelőző elgondolás volt, amelyet alapgondolatát tekintve, hasonló méretekben először a 20. században volt lehetőség más helyeken megvalósítani". Mi azonban itt nem akarjuk sem a vízépítés történeti fejlődését szemléltetni, sem a műszaki gyakorlat és a művészet múltbeli kölcsönhatásának elemzését megkísérelni, csupán a megállapításainkat szeretnénk alátámasztani a folyószabályozás néhány neves előfutárának kiemelkedő teljesítményeivel. Nekünk, vízépítő mérnököknek, a folyószabályozás úttörőire gondolva Johann Gottfried Tulla neve önkéntelenül is eszünkbe ötlik. Karlsruhe város, a Karlsruhei Egyetem és a Délnémet Vízgazdálkodási Szövetség a város híres fiának, Műszaki Főiskola egyik alapítójának, a neves mérnöknek, Johann Gottfried Tulla-nak. tiszteletére, kétszázadik születésnapja alkalmából 1970-ben emlékünnepséget és szakmai értekezletet rendezett. Ez felment engem annak a kötelezettsége alól, hogy életpályáját és tevékenységét részletesen ismertessem. Mégis elengedhetetlennek látszik, hogy munkásságát összefoglalóan értékeljem és méltassam, minthogy az utóbbi időben a Rajna szabályozásáról sok alaptalan bírálatot kellett hallanunk. Ismeretes, hogy Tulla mind tudományos értekezéseiben, terveiben és javaslataiban, mind pedig a létesítmények megvalósításában és a folyószabályozási művek megépítésében rendkívülien sokoldalú ismereteiről tett bizonyságot. Ezen felül a mérnöki tudományok számos területén hagyott tevékenységével maradandó nyomokat. Ezek közé tartozik például a hidraulika és a hidrológia, a folyószabályozás és a vízépítési szerkezetek megvalósítása, az út- és a hídépítés, valamint ide tartoznak a geodézia különböző részterületei, a gépgyártás és a bányászat. Tulla folyószabályozási munkássága nem csupán a Rajna felső szakaszának szabályozására, badeni mellékvizeinek rendezésére terjed ki, hanem nagy tekintélye következtében külföldi folyószabályozási munkákba is bevonták. Svájcban és Ausztriában több jelentős folyószabályozási feladattal bízták meg. További figyelmünket azonban kizárólag híres életművére a Rajna felső szakaszának szabályozására fordítjuk. Ha szabad a „vízépítés művészete" kifejezést ismét használnom, akkor arra gondolok, hogy Tulla idejében a folyószabályozás területén csak igen kevés tudományos ismeret és tapasztalat állott rendelkezésre. Ezek a legkevésbé sem voltak elegendőek arra, hogy valamely folyószabályozási beavatkozás jellemzőit és következményeit egyértelmű számítási úton meghatározzák. A folyómeder-alakulás, a meanderképződéss a lebegtetett hordalékszállítás és az árvizek levonulásának hidromechanikai, hidrológiai és alaktani törvényei, valamint a folyószabályozás szabályai akkor az egész Európában még „in statu nascendi" (születőben) voltak. Európán kívül ebben a tárgykörben semmit sem lehet találni! Ennek következtében Tulla a maga idejében nem láthatta előre az általa megvalósított beavatkozásoknak hosszú időszak, vagyis a következő egész korszak alatt bekövetkező összes következményét, mégis okos előrelátással és teljes elszántsággal elhárítani akarta az árvízi katasztrófák következményeit. Ez sikerült neki! A 19. század első felében, vagyis Tullával körülbelül egy időben dolgozta ki az akkor ugyancsak világszerte ismert és szintén alkotóképességgel megáldott velencei építési főigazgató, Pietro Paleocapa a Pó folyó szabályozásának és az árvizei elleni védekezésnek a terveit és irányította ezeknek a beavatkozásoknak a megvalósítását. Néhány évvel azt követően, vagyis a 19. század második felében fogalmazta meg a folyómedrek hidraulikájához kiváló érzékkel a híres francia mérnök, Louis Jerome Fargue a hordalékos, hajózható vízfolyások szabályozásának később elméletileg igazolt alaptörvényeit, amelyeket a Garonne folyó szabályozásakor, honfitársa, Girardon pedig a Rhone rendezésekor használt. Nem lenne teljes a képe azoknak a rendkívülien nagy teljesítményeknek, amelyeket a vízzel való harc szükségessé tett és azoknak a leleményes módszereknek, amelyeket ebben a küzdelemben használtak, ha nem említeném meg azokat az áttörő munkákat, amelyeket Hollandiában a tengerár elleni küzdelemben és azt követően új területeknek a tengertől való megszerzésében végeztek. Az első lecsapolások, az úgynevezett polderek kialakítása a 17. században Jan Adriaanszoon Leeghwater mérnök nevéhez fűződik, ő sok kisebb beltengert lecsapolt, de akkor csak fantasztikus álomnak tekintett terve csupán halála után 250 évvel valósult meg. Ez volt a Haarlemmermeer lecsapolása, amit Leeghwater 160, szélmalommal hajtatott szivattyúval akart megvalósítani. Végül már csak Vásárhelyi Pál magyar mérnök lángeszű tevékenységét és szomorú sorsát szeretném említeni, akinek élete Tulla életével sok közös vonást mutat. Ugyancsak olyan sokoldalú volt, mint Tulla. Vásárhelyi kiváló terepfelmérő, hídépítő és vízépítő mérnök volt, aki mind a hidro-