Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)
1. szám - Megemlékezések Dégen Imre (1910–1977) vízügyeink 1955–1975 közötti vezető egyénisége elhunytának 25. évfordulója alkalmából (Szeged, 2002. június 17-én) - Rozgonyi Tamás: Dégen Imre és a vízügyi szervezet alakulása
Dégen Imre és a vízügyi szervezet alakulása Rozgonyi Tamás MTA Szociológiai Kutatóintézet, 1014. Budapest, Úri u. 49. A Dégen Imre vezetése alatt eltelt két évtized (1955— 1975) a vízügyi ágazat hőskora volt - legalábbis a vízügyi igazgatóságok ma „veterán" vezetőivel, az MTA Szociológiai Kutatóintézete által az 1990-es évek második felében készült interjúk tanúsága szerint. A megkérdezettek évtizedekkel ezelőtt, a hatvanas-hetvenes években kerültek a vízügyhöz. Többnyire a BME valamelyik szakát végezték el, de a végzettségüknek nem mindig volt kötődése a vízügyi szakmához. Az évtizedek során másoddiplomával, szakmai továbbképzéssel, esetenként doktori fokozat megszerzésével léptek előre. Mint fiatal emberek részben családi hagyomány, részben személyes ismeretség révén kerültek a szolgálathoz. A Dégent követő időszakot az interjúalanyok a vízgazdálkodás leépülésének, a vízügy hanyatlási folyamataként minősítik. Anyagi tekintetben a bőség helyébe a szűkösség lépett, különösen a létszám, a pénzforrások, a bér, az eszközök, a műszaki fejlesztés, a kapacitások terén. Régebben az elvégzendő feladatokhoz lehetett pénzforrásokat rendelni, ma viszont fordítva van: a szűkös pénzeszközökhöz kell igazítani a feladatokat Az egységes szervezeti struktúra szétzilálódott, politikailag pedig a bősi vízlépcső problémájának hatásai rendítették meg az ágazatot Csökken a szellemi és a tudáspotenciál, kevesebb mérnök áll rendelkezésre. A szakmai kultúra színvonala is egyre süllyed Hiányoznak a "hőskorra" oly jellemző karizmatikus egyéniségek, felhígul az állomány, ha netán új ember érkezik, nem megy át azokon a szocializációs folyamatokon, mint a régiek Ami a viselkedéskultúrát illeti: a nyílt, barátias szervezeti légkört felváltotta a kenyérféltés, a visszaminősítések miatti sértettség, az együttműködés hiánya. A szervezet leépülésének folyamata a nyolcvanas évek végére a társadalmi változásokkal összefüggésben valóságos strukturális anómiába torkollott: szétesett, megbomlott a vízgazdálkodás addigi szervezeti rendszere, működési mechanizmusa, felbomlottak a struktúra elemeinek korábbi kapcsolódásai - mindez a szervezetben tartós, minden szintre kiterjedő krízisbe torkolt. A szervezeti leépülés folyamatáról szólva az interjúalanyok megemlítik a környezetvédelem kiválását a vízügyből, aminek következtében nemcsak személyektől kellett megválni, hanem szervezeti egységektől (pl. laboroktól) is, esetenként működési zavarok, konfliktusok árán. A finanszírozhatatlanná vált szervezeti egységekből (pl. mélyépítési kapacitások) gazdasági társaságok, kft-k alakultak, amelyekkel már szerződésekben kell biztosítani bevonhatóságukat az árvíz elleni védekezésbe. Az osztódás pénzforrások elvesztésével is járt, például a korábban a vízügyet illető szennyvízbírság a környezetvédelemhez került. A szervezet legfelső szintjén az irányítás megkettőződött, aminek következtében hatáskör átfedések, információs hézagok és ütközések, kinevezési és felügyeleti ellentétek támadtak, a személycserékben uralkodóvá vált az esetlegesség, a vezetésben a koordinálatlanság. Konfliktushelyzet alakul ki az önkormányzatokkal fenntartási kérdésekben, a politikai szférával a működőképesség biztosítása tekintetében, az új földtulajdonosokkal pedig engedélyezési ügyekben De hogyan is formálódott, alakult, változott, fejlődött a vízügyi szervezet az úgynevezett Dégen-i hőskorszak idején? Hogyan tette Dégen Imre a vízügyet egységessé, önálló költségvetési fejezetté, hogyan szervezte népgazdasági ágazattá? Miként érte el, hogy a vízügy a megyei közigazgatási szervezetek felett, regionálisan épüljön ki, önálló, az átlagosnál jóval fejlettebb infrastruktúrával. Miként sikerült Dégennek elérnie, hogy a költségvetésből bőven jusson a művek megteremtésére, nagy tervekre, jobb fizetésekre, szolgálati lakásokra, technikára, szakemberekre. A forrásteremtést előmozdította, hogy a „Vizigyek költségvetési szervként csak 10 % tb. járulékot fizettek és vállalkozhattak is. Sőt, Dégen az elméleti hátteret is kiépítette a Vituki és a tervező vállalatok létrehozásával. Sikerének okai között persze első helyen talán a természeti katasztrófákkal fenyegető árvizeket kell említeni. A megkérdezettek emellett fontosnak tartják, hogy igen jó politikai kapcsolatai voltak a legfelső politikai vezetéssel, elsősorban Fehér Lajossal. Hozzáteszik azonban, hogy Dégen a vízügyi politikát képviselte a kormánykörökben, míg utódai már a kormányzatot képviselték a vízügyben. Dégen a szakma érdekében kihasználta a politikai lehetőségeket, és kivédte a direkt politikai nyomást. Döntéseit nem a politika, hanem szakmai megfontolások befolyásolták elsősorban, szakembereket vett maga köré, akár „osztályidegennek" számító elemeket is - miként azt vádként ellene később megfogalmazták Államtitkárként is példamutató személyes elkötelezettséget vállalt a vízüggyel, közreműködött a mérnökök egyetemi képzésében, jelen volt az árvizeknél, személyi és terepismeretekkel rendelkezett. Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a ma is hatékony szervezeti kultúra alapvetően Dégen munkásságának eredménye. Megteremtette a „vízügyi szolgálatot" azzal, hogy olyan szakmai célokat és értékeket fogalmazott meg, amelyek áthatották és mozgatni tudták a szervezet minden egységét és szereplőjét A szakmai hozzáértés, mint érték célként tételeződött, normává vált és elkötelezettséget indukált. A szervezet kultúrának ez a modellje máig eleven, a megkérdezettek ma is hitet tesznek a szakmai értékekkel, célokkal való azonosulás mellett. Hogy milyen valóságos, konkrétságában is mérhető eredményei voltak az úgynevezett Dégen-korszaknak, azt paradox módon annak a politikai támadásnak kapcsán igyekszünk megválaszolni, amely politikai támadás végül is 1975-ben véget vetett a dégeni hőskorszaknak. Dégen Imre ellen ugyanis 1975-ben pártvizsgálatot indítottak, amelynek az általunk - feltehetően elsőként - elemzett dokumentumaiból világosan kirajzolódik a vízügy és a politika korabeli viszonya.