Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)
1. szám - Szigyártó Zoltán: Tennivalók a Váráshelyi-terv továbbfejlesztése során előirányzott árvízi tározók hidraulikai méretezésével kapcsolatban
HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2008. 88. ÉVF. 1. SZ e melkedések helyről helyre változó tényleges mértékéről, akár a tervezéshez szükséges új módszertani megoldásokról bárkinek tudományosan megalapozott véleménye lehetett volna. Ez azonban a munkálatok megindítását szerencsére nem befolyásolta. Nem befolyásolhatta azért, mivel az egyik legelső feladat nyilván a kiépíthető árvízi tározók lehetséges helyének a kijelölése és a bennük tározható vízmennyiségek meghatározása volt, amelyhez a szükséges ismeretek és módszerek már rendelkezésre álltak, így bízni lehetett abban, hogy mire majd ezzel elkészülnek, a tározók valóban szükséges méretének a meghatározására vonatkozó, továbbá az azokba a vizet bevezető töltő-ürítő műtárgyak szükséges vízszállító-képességének a meghatározásához elengedhetetlen, tudományos alapokon nyugvó módszertan, a tározók és a tározók vízbevezető műtárgyának a hidrológiai méretezése és az ehhez kapcsolódó hidrológiai vizsgálatok módszertana is kidolgozásra kerül. Az árvízi tározók helyének a kijelölését követően azonban e tározók megbízható megtervezéséhez szükséges módszertan tudományos igényű kidolgozása valahogy továbbra is elmaradt. Így történt ez annak ellenére, hogy a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésével kapcsolatos tervezési munkálatok megalapozása érdekében elvégzett fejlesztő munkákra fordított költség a 300 millió forintot is meghaladta. Pedig egyrészt, nyilvánvaló, hogy a tározók mérete alapvetően befolyásolja hatékony működésüket, vagyis azt, hogy feltöltésükkel milyen gyakori árhullámok esetében lehet megakadályozni azt, hogy tetőző szintjük a mértékadó árvízszintet meghaladja. Másrészt, nyilvánvaló az is, hogy a tározó mérete és töltő-ürítő műtárgyának a vízszállító-képessége egymással összhangban kell legyen. Ha ugyanis a töltő-ürítő műtárgy vízszállító-képessége a tározó nagyságához képest nem elég nagy, az igen veszélyes árhullámok levonulásakor a tározóba — mérete ellenére — a szükséges vízmennyiséget bevezetni nem lehet, így pedig a tározó mérete az árvédekezés oldaláról igencsak nehezen indokolható. Más oldalról a tározó méretéhez képest túlzottan nagy töltő-ürítő műtárgy létesítése egyszerűen pazarlás, hiszen ahhoz, hogy végszükségben a tározó teljes térfogatát ki lehessen használni, bizonyos méretnél nagyobb műtárgyra nyilván nincs szükség. Ilyen előzmények után indult meg a tervezés az előirányzott első, a Cigándi-Tiszakarádi árvízi tározó és fő műtárgyainak a kialakítása érdekében. Ennek során pedig csakhamar szembesülni kellett többek között azzal, hogy a töltő-ürítő műtárgy szükséges méretének a meghatározásához hiányzik a megfelelő tudományos alapokon nyugvó eljárás. Az így felmerülő, s más műszaki gondok áttekintésére és a megfelelő megoldásokra vonatkozó javaslatok kidolgozására kapott aztán még 2005-ben megbízást az Arvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet Kht., amely a rábízott feladatot a szakértők széles körének bevonásával meg is oldotta [11, 12, 13, 14]. Mi pedig ehhez a munkához kapcsolódva kaptuk azt a feladatot, hogy tisztázzuk a hidrológiai és hidraulikai számítások elvi kérdéseit. Ennek keretében természetesen foglakoztunk a tározók szükséges térfogatával és töltő-ürítő műtárgyának a szükséges vízszállító-képességével is. Annak érdekében pedig, hogy az ide vágó elvi kérdésekben állást tudjunk foglalni, a kapott megbízáson túlmenően, saját megnyugtatásunkra — az el nem végzet, de feltétlenül szükséges fejlesztés pótlásaként — elvégeztük azt a fejlesztő munkát is, amely eredménye nélkül a tározónak az árvizekre gyakorolt hatását elemezni és töltő-ürítő műtárgyának hidrológiai méretezését kellő színvonalon megoldani nem lehet [10, 13]. Tehát megvizsgáltuk azt is, hogy miként lehet a tározó szükséges térfogatát és töltő-ürítő műtárgyának a szükséges vízszállító-képességét — az ármetesítéssel kapcsolatos tervező munka nemzetközileg elfogadott elveihez igazodva — matematikai statisztikai módszerekkel kiszámítani. Hiszen nyilvánvaló igény az, hogy tudjuk, milyen valószínűséggel (átlagosan hány évenként lehet számítani arra, hogy az adott helyen kiépített és célszerűen működtetett árvízi tározó a levonuló árvíz tetőzésének a szintjét az árvédelmi gátak tervezésekor alapként elfogadott mértékadó árvízszintre le tudja szorítani. Az ez irányú sikeres vizsgálatok eredményeit alapul véve, az elkészített anyagban ekképp tudtunk tehát állást foglalni úgy, hogy a tározók töltő-ürítő műtárgyának a szükséges vízszállító-képességét minden esetben a rendelkezésre álló hidrológiai alapadatokra támaszkodva, matematikai statisztikai vizsgálatokkal határozzák meg. Továbbá, így nyílt lehetőség arra, hogy hangsúlyozzuk, a Cigándi-Tiszakarádi árvízi tározó esetében a tervezők által előzetesen előirányzott 300 m3/s-os vízszállító-képesség több mint kétszeresére lenne szükség ahhoz, hogy a tározó térfogata és vízbevezető műtárgyának a vízszállító-képessége egymással összhangban legyen. [13] A tervezők azonban a bevezető műtárgy vízszállítóképességén a szükséges mértékben ennek ellenére sem változtattak. Ez azonban végül is érthető. Ugyanis ezeket a vizsgálatokat nem akkor kell elvégezni, amikor a tározó kialakításával kapcsolatban már minden egyéb lényeges döntés megszületett, sőt már kivitelezés terén is jelentős az előrehaladás! Közelebbről: itt a gondot az okozta, hogy a tározó nem közvetlenül az árvédelmi töltés mellett helyezkedik el úgy, hogy a folyó felöli oldalon a folyó és a tározó töltése azonos. Ezért a vizet a tározóba egy erre a célra a terepen kialakított, két töltéssel közrefogott vízszállító útvonalon kell bevezetni, amelynek vízszállító-képességét már korábban — tájékozódó jellegű, durva becsléssel — 300 mVs-ban határozták meg. Tovább fokozta aztán a gondot az, hogy e vízszállító útvonalat még egy olyan híd is keresztezi, amelynek pil- 2 Vagy más megfogalmazásban: hiába lenne esetleg szükség arra, hogy a tározó teljes feltöltésével védjék ki egy-egy árhullámnak a mentett területre igen veszélyes hatását, a töltő-ürítő műtárgy kis vízszállító-képessége miatt erre nem lesz mód. Az ugyanis, hogy a megfelelően kialakított, háromnyílású, szegmenstáblás vízszintszabályozó műtárgy, a mértékadó árvízszintnek megfelelő felvízszint-magasság esetén (az elvégzett kismintavizsgálatok eredménye szerint) nem 300, hanem 310 m3/s vízhozamot szállít [17], érdemi változtatásnak nyilván nem tekinthető. Viszont tény, hogy a műtárgy két pillérébe egy-egy további, mélyebb elhelyezésű, síktáblás zsilip is beépítésre kerül. Ez utóbbiak pedig a — rendelkezésre álló adatok szerint [17] — a mértékadó árvízszint környékén, a felvíz magasságától függően, további mintegy 85-110 m3/s vízszállítóképesség bekapcsolását eredményezhetik. Vagyis a műtárgy teljes vízszállítóképessége még így is csak mintegy 400 m3/s-ra becsülhető. Tehát csak kb. 2/3-a annak a vízhozamnak, amelyet e műtárgynak itt szállítani kellene [13].