Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)
1. szám - Alföldi László–Kapolyi László: Szükséges-e a Tisza térség vízhiányának pótlására és/vagy a hajózó útvonal lerövidítésére Duna–Tisza csatornát építeni? Ha igen, miért nem, és ha nem, miért igen?
Szükséges-e a Tisza térség vízhiányának a pótlására és/vagy a hajózó útvonal lerövidítésére Duna-Tisza csatornát építeni? Ha igen, miért nem, és ha nem, miért igen? Alföldi László - Kapolyi László 1122. Budapest, Városmajor u. 8. Kivonat: A Szerzők nem véletlenül választották a dolgozat alcímének a bizarrnak tűnő szópárbajt. Azt szerettük volna hangsúlyozni, hogy nem hiszünk egyetlen csodatevő megoldásban sem. A címben foglalt két fogalmazás a tézis-antitézis, vagy ha úgy tetszik, az ógörög dialektikai gondolkodás szükségességét szeretné hangsúlyozni azzal, hogy az efféle vitakultúra nem, vagy talán sohasem vezetett az egyik vagy másik oldal győzelméhez, hanem a vita eredményeképpen új megoldás, új felismerés, új problémahalmaz születik. Következésképpen ez a módszer csak az elméletek ütköztetésére alkalmazható, a természettudományokban azonban az igen-de szópárbaj az elfogadhatóbb. Ami azt jelenti, hogy mindig vannak olyan környezeti körülmények adta tényezők melyek, a legrészletesebben érvelt, elméletileg hiteles megoldás valószerűségét és/vagy megvalósíthatóságát megkérdőjelezik, de csak úgy, hogy a körülmények változásával vagy változtatásával új helyzetek teremtődhetnek. Duna-Tisza csatorna, vízügyi történelem. Kulcsszavak: Nem véletlenül választottuk a dolgozat alcímének a bizarrnak tűnő szópárbajt. Azt szerettük volna hangsúlyozni, hogy nem hiszünk egyetlen csodatevő megoldásban sem. A címben foglalt két fogalmazás a tézis-antitézis, vagy ha úgy tetszik, az ógörög dialektikai gondolkodás szükségességét szeretné hangsúlyozni azzal, hogy az efféle vitakultúra nem, vagy talán sohasem vezetett az egyik vagy másik oldal győzelméhez, hanem a vita eredményeképpen új megoldás, új felismerés, új problémahalmaz születik. Következésképpen ez a módszer csak az elméletek ütköztetésére alkalmazható, a természettudományokban azonban az igen-de szópárbaj az elfogadhatóbb. Ami azt jelenti, hogy mindig vannak olyan környezeti körülmények adta tényezők melyek, a legrészletesebben érvelt, elméletileg hiteles megoldás valószerűségét és/vagy megvalósíthatóságát megkérdőjelezik, de csak úgy, hogy a körülmények változásával vagy változtatásával új helyzetek teremtődhetnek. A címben foglalt első kérdésre a válasz: igen, mert az évezredes tapasztalatokat megerősítő több évszázados vizsgálatok szerint az Alföld vízháztartása fluktuálóan labilis, nyári aszályhajlam fokozatosan erősödik, a természetes felszíni vízkészlet ismételten nem elégséges a gyakran visszatérő tenyészidejű vízhiány pótlására, mert a Duna-Tisza-közi hátság általános vízszegénységének a pótlása egyelőre nem teljesen megoldott. De ha igen, miért nem? Mert a több évszázados antropogén beavatkozások csökkentették a tenyészideji vízhiány következményeit, a szabályozással és a duzzasztásos vízvisszatartásra alapozott vízelosztó rendszerek a térségen belüli vízkészlet átvezetéssel képesek a hátrányos következményeket csökkenteni és/vagy kiküszöbölni olyannyira, hogy ez ideig vízhiány miatt nem kellett öntözést korlátozni vagy leállítani. De ha nem, akkor miért igen? A készlet átrendezésre (belső vízpótlásra) alapozott hidrológiai számítások bizonytalansága mellett a vonatkozó kis és nagytérségi ökológiai vízigény nem meghatározott, az aktuális igény megalapozatlan becslésekre és nem ökohidrológiai számításokra alapozott, mert a rendszerváltást követő földtulajdon átrendezése még nem fejeződött be, és a reálisan számba vehető tervezési mód változások ismeretlenek, kidolgozatlanok. Nem utolsó sorban igen azért, mert ha az éghajlat-változási tendenciák az előrejelzések szerint alakulnának, akkor a Tisza vízrendszer utánpótlódási lehetőségének csökkenése miatt a felszíni vízkészlet és egyáltalán a hozzáférhető felszíni vízkészlet mennyisége is csökkenhet, amit az országon kívüli vízkészlet fogyasztás, vagyis a felszíni vízhasználatok tovább csökkenthetnek. Első rátekintésre tehát a Dunából való vízátvezetés megépítésének szükségessége nem látszik indokoltnak a hosszú távú fejlesztési lehetőségek bizonytalanságát fenyegetni látszó hatások elhárítására azonban a távlati vízpótlás lehetőségének a biztosítása szükségesnek látszik. Akár igen, akár nem, de! Az utolsó, lényegében félbeszakadt keretterv készítése óta a már nagyrészt kiépített Tisza menti vízgazdálkodási rendszer korszerű üzemirányítása és fejlesztése nélkülözhetetlen, mert a fejlesztéshez szükséges egységes információ-áramlás és feldolgozás rendszere hiányzik, vagy legalábbis hiányos. Hiányoznak a korszerű szcenáriókra alapozott komplex két-, de inkább háromdimenziós modellrendszerek. A nagyvonalú elemzések többsége becslésekre alapozott paramétereket használ. Sem helye, sem lehetősége nem látszik annak, hogy a vízgyűjtő elvre alapozott az igazgatóságok, egyetemek stb. által mozaikszerűen felbukkanó elemzések összefoglalására sor kerülhessen. A fürtös elhelyezkedésű mellékvízfolyások és a több tízezer km csatornahálózat egységes üzemirányításának megvalósítása a mai viszonyok között már túlságosan tagolt, a viszonylag nagyszámú igazgatóság működtetése inkább hátrányosnak, mintsem előnyösnek látszik. A címben foglalt második kérdés a vízháztartástól akár függetlenül kezelhető lenne. A Duna és Tisza közötti hajózóút összeköttetés szükségességéről csak egyszerű állampolgári logika alapján válaszolhatunk. Igen, mert a Tisza Csongrádra tervezett vízlépcsőjének hajózsilippel való kiépítése esetén Tiszalöktől a torkolatig teljes hosszában hajózható lenne. Minden bizonnyal országos érdeknek tekinthető, hogy a Kelet-Magyarország minél rövidebb vonalon bekapcsolódjon az európai tömegáru szállítás ingyenesen igénybe vehető hajózási útvonalaira (a Dunához, ráadásul a hajózási célú csatorna az Alföld vízpótlásához is hozzájárulhat). Igen, de! Nincsenek korszerű technikai és hajózási módszerek alkalmazását használó csatornaépítési tervek, és/vagy a Tisza hajózási lehetőségeinek a felszíni közlekedési