Hidrológiai tájékoztató, 1963 június

TATABÁNYAI BÁNYAVÍZ ANKÉT - Dr. Vitális Sándor: A bányavíz elleni védekezés fejlődése és a bányavízhasznosítás

TATABÁNYAI BÁNYAVÍZ ANKÉT A Magyar Hidrológiai Társaság, az Országos Ma­gyar Bányászati és Kohászati Egyesület és az Építő­ipari Tudományos Egyesület Tatabányai Csoportja 1962. december 7-én Tatabányán a Zsdanov Kultúr­otthonban egésznapos ankétot rendezett. Az ankét tárgya: „A bányavíz elleni védekezés és a bányavíz hasznosítása" volt. Az ankétról szóló rövid előzetes beszámoló a Hidrológiai Tájékoztató 1962. de­cemberi számában már megjelent. Az ankéton elhangzott előadások és hozzászólá­sok szövegét, valamint az ankét eredményeként ho­zott határozatokat teljes terjedelmükben a követke­zőkben közöljük (Szerk.): A BÁNYAVÍZ ELLENI VÉDEKEZÉS FEJLŐDÉSE ÉS A BÁNYAVÍZHASZNOSÍTÁS DR. VITALIS SÁNDOR a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke Az esztergomi barnakőszénmedencében 1878-ban az annavölgyi 100 m mély Vilmos aknából +80 m A. f. szintben keresztvágatot hajtottak, melyben vá­ratlanul a fekvő triász mészkőből becslés szerint 20 m3/p vízbetörést kaptak. Ez volt az első katasztrófá­lis vízbetörés a magyar szénbányászatban, de ennek okát, jövő kihatását nem keresték, s nem is firtat­ták. Több kisebb vízbetörés után 20 évvel később 1898. április hó 24-én a tokodi 300 m mély 4,5 m átmérőjű Új köraknában — mely korszerűen, kellő elővigyázatossággal, az akkori fogalmak és lehetősé­gek szerint elegendő szivattyú kapacitással felszerelve lett lemélyítve — amikor elérték az eocén barnakő­széntelepet, abból becslés szerint 24 m3/p vízbetörést kaptak. (Utólag, jóval később megállapították, hogy a vízbetörés vetőből történt!) Hiába volt az akna egy Regnier-vízemelő géppel (4,5 m3/p teljesítmény), egy iker Tandem rendszerű földalatti gőzszivattyúval (4,5 m3/p), az akna talpán, 2 Worthington szivattyú­val felszerelve, a hatalmas vízbetöréssel nem tudtak megküzdeni — ámbár félévig próbálkoztak vele — s végül felhagytak a reménytelen vízemeléssel (összesen csak 8 m3/p vizet tudtak emelni), az akna elfúlt, s a víz felemelkedve az akna száján évtizedekig kifolyt. (Az akna szája 6 m-es volt a nyugalmi karsztvíz szint alatt.) Az akna építésével, a járulékos beruházások­kal együtt több mint 2 millió aranykorona érték sem­misült meg percek alatt, melynek káros kihatása évti­zedekig hátráltatta az esztergomi barnakőszénmeden­ce bányászatának fejlődési lehetőségét. Az egyetlen szomorú vígasz, hogy a tokodi körakna volt a világ legnagyobb (4,5 m) átmérőjű artézi kútja. (Érdekes talán megemlíteni, hogy neves szakértők részint a fedő eocén mészkőből, részint a fekvő triász mészkőből, sőt egyesek közvetve a Dunából származ­tatták a hatalmas vízbetörést.) A tokodi Új körakna vízbetörését még számos vízbetörés követte („A" akna 1898 10 m3/p, Tömedék akna 1901 5 m3/p, Tokodaltáró 1901 9 m3/p, Ebsző­nyi akna 1903 4 m3/p, Samu akna 1904 1,8 m3 p és még több helyen pár 100 l­p-es vízbetörés), me­lyek elkedvetlenítették a tőkét a medence szénbányá­szatának további kifejlesztésében. Ez a tőke menta­litása szempontjából érthető, hiszen az akkori bánya­igazgató Winklehner János (1895—1911-ig) maga is, nem tudva megküzdeni a vízveszéllyel, elhagyta Do­rogot azzal a kijelentéssel, hogy a még kitermelhető szenet „elviszem a zsebkendőmben" és elment bánya­igazgatónak Petrozsénybe az ország leggazdagabb szénbányájába, „utánam jöhet az özönvíz" azt hiszem ilyen gondolattal távozott. A magyar szénbányászat szerencséjére vezető utódnak otthagyott egy fiatal bányamérnököt Schmidt Sándort­­— aki 1905—1911-ig Auguszta aknán üzem­vezető volt, s így már jól ismerte a vízveszélyes bá­nyászatot — és fiatalos lendülettel, bámulatos ener­giával és kitartással — ha sokszor téves utakon jár­va is, amit később maga is beismer — nekikezd a karsztvíz elleni védekezésnek. (L.: Schmidt S.: Az esztergomi szénmedence. 1932.) Első ténykedése — még mint az újonnan telepí­tett Auguszta akna üzemvezetőjének — hogy Stegl K. volt tokodi bányaigazgató 1907-ben megjelent tanul­mányának (österreichische Zeitschrift für Berg- und Hüttenwesen 1907. 15—18. szám) téves állításait, kö­vetkeztetéseit 1910-ben Társulatának benyújtott tanul­mányában megcáfolja. Stegl fenti tanulmányában .Ugyanis azt javasolta, hogy az elfúlt tokodi köraknát víztelenítsék, s téves számítása szerint 15—20 m3/p állandó vízemeléssel az egész medencében 150 m-ig ily módon a karsztvíz tükre leszállítható.) Első gondolat az aktív víz elleni védekezésre!) Jelzi, hogy az újonnan telepített Auguszta akna, mely 3 millió korona befektetéssel készült, máskülönben menthe­tetlen az elfúlástól. Schmidt S. tanulmányában kifej­ti, hogy a bányák kellő koncentrációjával, kellő villa­mos energia biztosításával és szivattyú teljesítmény beépítésével az egyes elfúlt aknák részlegesen víztele­níthetők, s az új aknák vízbetörései tartalék szivat­­tyúkka­l vízmentesíthetők. 1911-ben átvéve a bányák vezetését, nekikezd koncentrációs tervének megvalósításához, az új Rei­mann akna, és altáró telepítésének tervezetéhez. 1915-ben elkészíti Reimann akna tervezetét (Társulati ki­adványként nyomtatásban is megjelent) s abban ki­fejti a karszt járatoknak iszap tömedékeléssel való elzárását, s ezzel egyidőben központi aknával 50 m3/s szivattyú teljesítménnyel a karsztvíztükör folyamatos lesüllyesztését, melynek alapfeltétele­ Dorogon egy megfelelő teljesítményű hőerőmű létesítése és a víz­emelésre kellő szivattyú kapacitás biztosítása. Sajnos az első világháború a terv teljes megvalósítását lehe­tetlenné tette, s arra csak a háború befejezése után került sor. Közben a vízbetörések egyre növekedtek, s a medencében már 40 m­ l/p vizet emeltek anélkül, hogy a nyugalmi karsztvízszint változott volna. Az újabb nagyobb arányú befektetések eszközlése előtt az Esztergom Szászvári Kőszénbánya R. T. 1920-ban felkérte szakértőnek Pistorius A. kattovitzi vezérigaz­gatót és Ebeling F. főbányaigazgatót, hogy főleg a vízveszély elhárításának lehetőségéről nyilatkozzanak. Szakértők szakvéleményükben javasolták, hogy köz­pontos aknával s a fekvő mészkőben kihajtott 2,5 km hosszú vágatokkal (zsomp) 108 m3/s szivattyú teljesítménnyel süllyesszék le a­­karsztvíztükröt, a +­0 mA. f. szintig. "Ez volt az első, komoly érvekkel alátámasztott javaslat az aktív bányavíz- illetve karsztvíz elleni védekezésre. Szakértők legfőbb téve­dése az volt, hogy nem számoltak a beruházási lehe­tőségekkel és a rendelkezésre nem álló kellő műszaki felkészültséggel. Schmidt Sándor ezért nem kedvetlenedett el, s to­vább folytatta szinte emberfeletti küzdelmét a karszt- 87

Next