Hidrológiai tájékoztató, 1984
1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉS - Dr. Hoós Elvira: Vízügyi jogszabályok a római korban
Vízügyi jogszabályok a római korban* DR. HOÓS ELVIRA Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság, Pécs A címben jelzett jogszabályok a városok vízszükségletét (ivóvíz, közfürdők, mosodák, vízkutak) biztosító vízvezetékekkel és a szennyvízelvezetéssel kapcsolatosak. Vízvezetékek Róma első vízvezetékét, az Aqua Appiát, az i. e. IV. században építtette Appius Claudius. 69 km távolságból szállította a vizet a városba. A vezetéket a földbe fektették, csak a város egyes helyein, völgyeletek keresztezésénél emelték falakra. (A vízvezetéknek a földbe helyezése nemcsak műszaki meggondolásból történt, hanem védelmi célokból is, hogy esetleges ellenséges támadásnál az ostromlók el ne vághassák a várost a víztől.) Ezt az első vízvezetéket a városi lakosság számának és igényeinek növekedésével számos továbbinak az építése követte, így az i. e. 33 és i. sz. 52 közötti mintegy 100 év alatt öt új vízvezeték építéséről tudunk. Mindegyik több emeletes, magas vezetésű, a római kor csúcsteljesítménye. Róma vízellátása bőséges volt. A több mint 400 km-t kitevő vízvezetékhálózaton kb. 1 000 000 m.1 víz érkezett naponta a városba. Régi vízvezeték maradványok a mai Rómában pl. az i. sz. III. században épült Arco Druso monumentális íve vagy a mai Porta Maggiore felépítménye, amelyben az Aqua Claudia és az Anno Novus vize folyt. A Római Birodalom egész területén, a provinciákban is létesítettek vízvezetékeket. A ma is láthatók közül — monumentális méreteik miatt — meg kell említeni a galliai Nemaususban (Nimes, Franciaország) épült aquaeductusnak a Gard folyó fölötti 270 m hosszú, több emelet magas, három egymás fölötti árkádsorát (1. kép). Ezen a Pont du Gard néven ismert hídon ma gépkocsik közlekednek. Tovább Caesarea (Cherchel, Algéria) aquaeductusát, amely ma is teljesen épen, eredeti állapotában bizonyítja a római mérnökök tudását (2. kép). Hazánkban, az egykori Pannoniában, nincsenek ilyen látványos vízvezetékmaradványok. Megemlíthetjük azonban Aquincum vízvezetékét, amely a Római-fürdő vizét juttatta el az északi polgárvárosba és a déli táborvárosba (Óbuda). A vezetékekben a víz égetett agyag vagy ólomcsövekben folyt, bár az ólmot — amint ezt Vitruvius, Augustus korának híres építésze megjegyezte — sokan egészségtelennek tartották. Az ólomvezeték mégis mindenütt elterjedt. A lakosság a vizet többnyire márványból faragott, díszes közkutakból vagy közvetlenül a lakóházakba bevezetve kapta a városokban. A lakosság vízellátásának módozatait a városi igazgatás pontosam szabályozta: a vizet csak a gyűjtő, elosztó medencékből, meghatározott nyílásból, hivatalos bélyegzővel ellátott, legalább 30 cm hosszú és 15 cm átmérőjű illesztődarab közbeiktatásával lehetett a házba bevezetni. A magánház vízvezetékcsövének kb. 15 m hosszúságban szabványos átmérőjűnek kellett lennie, így tudták megállapítani egy-egy lakóház átlagos vízfogyasztását. (A szabványos méretű vezetéken érkezett vízmennyiség 420 1/h menynyiségnek felelt meg.) / 1. kép: Pont du Gard (Franciaország) » Előadásként elhangzott az MHT Vízügyi Történeti Bizott , fcé„ Részlet a Cpatarpáha érkező ammpihirtiiirni nelzlel a ceasareapa erkezo aquacauciuszos sága VII. Vízügyi Történeti Napok 1983. október 6-i előadóülésén. (Algéria)