Híradástechnika, 1985 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám

Néhány a javaslatok közül: “ A vállalt program megvalósítása mellett már van elég erőnk arra is, hogy az egyesületi élet és a rovatgazda vállalatokhoz tartozó szakkultúrák képviseletén túl szélesebb kaput tár­junk a rovattárs vállalatok, az egyes akadémiai kutatóhelyek, a széles elektronikai kultúrá­ba tartozó kutató—fejlesztő—gyártó és alkalmazó helyek munkája nyomán létrejött ered­mények bemutatásához. — Egyre jobban törekednünk kell, hogy folyóiratunk tartalma minél jobban „elektronikai” legyen. — Meg kell kezdeni egész elektronikai iparunkat érintő, sőt, az elektronizációt érintő általános, átfogó kérdések kerekasztal vitájáról szóló ismertetések közlését. — Fokozatosan ki kellene szélesíteni a főszerkesztő „Úgy gondolom” című írásait olyan irány­ba, hogy azok egy-egy számban közölt gondolatok átfogó indításai legyenek, különösen vo­natkozik ez a célszámokra és az orientált számokra. — Jobban kell limitálni a szűk szakmai területet átfogó, a folyóirat terjedelméhez képest mégis túl hosszú cikkeket, és törekedni kell több szakmai kultúrával foglalkozó rövidebb írások közlésére. — Több olyan írásra volna szükség, amely átfogóan foglalkozna egy-egy, a kutatást, fejlesz­tést, gyártást, értékesítést átfogó probléma elemzésével. — Jobban kell segíteni a kezdő mérnökök íráskészségének fejlesztését és a díjnyertes diploma­pályázatok bemutatását. Csak röviden, néhány gondolatban tudtam ízelítőt adni a szerkesztő bizottság rendkívül aktív decemberi üléséről, de remélem, hogy ebből is láthatók az eddig végzett munka eredményei és a főbb tennivalók. Megragadva az alkalmat, szeretnék a szerkesztő bizottság nevében minden kedves olvasónknak és a magyar elektronikai ipar több, mint százezer fős közösségének boldog új évet kívánni, abban a reményben, hogy lesz elég erőnk, egészségünk, lehetőségünk, szándékunk és hitünk ahhoz, hogy az egyre nehezedő feltételek között is megoldjuk azokat a feladatokat, amelyeket az elkövetkezendő évben tőlünk várnak. D­r. Tófalvi Gyula főszerkesztő Megjegyzés: Lapzártakor egy kedves levelet kaptam dr. Tóth János elvtárstól, a MTESZ főtitkárától, melyben gratulál Egyesületünknek HÍRADÁSTECHNIKA című folyóiratunk alapításának 35. évfordulója alkalmából. Az elismerő szavak tételes ismertetése helyett most csak annyit szeretnék elmondani, hogy tud­juk, ez az elismerés elsősorban azoknak szól, akik oly sokat tettek előttünk, évtizedeken át, folyó­iratunk megjelenéséért és fejlődéséért. Nekik kívántam örömet szerezni, az ő munkájuknak akarok tiszteletet adni, amikor soron kívül hírt adok a MTESZ főtitkár elismerő megemlékezéséről. Hetedik Nemzetközi Wroclawi Szimpózium az elektromágneses kompatibilitásról A Lengyel Elektromérnökök Egyesülete, a Wroclawi Műszaki Egyetem és a lengyel Távközlési Intézet 1984. június 18-a és 20-a között rendezte meg az elektromágneses kompatibilitás kérdéseivel foglalkozó Hetedik Nemzetközi Wroclawi Szimpóziumot. A szim­póziumon 22 országból 200 szakember vett részt és 17 szekcióban 100 előadás hangzott el. A szimpózium munkájának fontosabb témakörei a következők voltak: — elektromágneses környezet; — elektromágneses kompatibilitás biológiai vonat­kozásai; — elektromágneses kompatibilitás a mozgó rádió hírközlésben; — elektromágneses hullámok terjedése; — elektromágneses kompatibilitás a vezetékes táv­közlésben; — elektromágneses térerősség mérése; — interferencia mérések szoftver problémái. A szimpózium 1070 oldalas kiadványa Egyesületünk Titkárságán megtekinthető. Híradástechnika XXXVI. évfolyam 1985. 1. szám 2

Next