Hirnök, 1841. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1841-09-27 / 78. szám

pai osztály haditörvényszéke által ötéves lánczbüntetésre ’s degra­dation ítéltetett felsőbbjei iránti engedetlensége ’s fenyegetőzése valamint az őrségnek ellenszegülése miatt. Az ötéves lánczbün­­tetés 1835 nov. 20-kai k. határozatnál fogva hároméves nyilvá­nos munkálatra változtattatok Bellecroix nyilványos munkála­tok műhelyébe záratott be 1836 april 27-kén, onnan jul. 27kén 1837ben elszökött ’s ezen idő óta a’ hadi osztály mitsem hallott felőle. Ezenkívül háromszor ítéltetett lopás miatt börtönre ’s negyedszer hamis útlevél miatt. Ezredénél mint heves jellemű ember ismertetett. Leírása következő: Fia Quéniset és Marrey Margitnak; 27 éve, született Celleben (felső Saonában) 1814-ki novemberben; haja ’s szemöldöke szőke; homloka széles; barna szemű középszerű orral és szájjal; álla és arcza gömbölyű; him­­lőhelyes; homlokán, jobb szeme felett ’s balfüle mögött sebhe­lyekkel. (Liede.) A’ Temps szerint Pappartnak több vétkes társai fogattak be ’s a’ többek közt az is, ki neki a’ pisztolyt törté meg. Mig a’párisi lapok többsége feltétlenül nyilatkoztatja iszonyo­­dását a’ merény felett, mások itt is keserűséggel vegyítik pana­szaikat a’ miatt, hogy jól látják, miképen alig van benyomás, melly szenvedélyüknek bár csak egy napnyi nyugalmat engedne. Az angol sajtó hasonló esetben méltóbb tartást mutatna. A’ Temps, melly régebb idő óta középhelyzetet választa a’ kormány és op­posite közt, ’s e’ helyzetében a’ Hamann-féle rendszabályokat folyvást védelmezte, a’ tettet és forrását következő szavakkal kárhoztatta: „E’ gyülőlséggel telt, otromba, csak szenvedélytől indított emberek az 1830-ai kormány alapításában csak gyűlöle­tes bitorlását látják jogaiknak. Nekik a’ 17dik ezred megérkezése megaláztatásnak tetszett. Hiszen annak élén kir. herczeg állott. Feledve volt ekkor minden katonai hir, minden Francziaország­­nak tett szolgálat. Vak baromi düh ragadja el egyikét azon meg­szállottaknak, kik az orgyilkosságot előjátékául veszik minden szabadságaink halálának, minden jogaink megsemmisítésének, a’ tulajdon elrablásának és felosztásának. Egy uj vakbuzgó lép fel e’ gyilkossajból, kezét kiterjesztendő egy fiatal ember életére, ki mellett legalább vidám jelleme, fiatalsága, az ország ellensé­gei elleni tiszteletreméltó öntartása szólnak. Kérdezzük, hol szűn­jék meg e’dühös, eszelős vakbuzgóság, melly annyira megy, hogy a’ statustot negyedik fiáig üldözi, melly tehát ölni akar csupán hogy öljön. Bizonyára a’ nemzetnek nem tulajdoníthatjuk némelly kevés számú tagjai bűntetteit; de a’ megszomorodás és megaláztatás érzelmeit el nem fojthatjuk a’ felett, hogy a’ társa­ság szivében olly felekezet létez, melly a’ gyilkosságot hitágozat­­kint követi, ’s mellynek utálatra méltó mártyrjai szint olly nagy gyorsasággal mint felszültséggel egymást felváltják.“ — Mig a’ Courier boszankodását mutatja a’gyilkossági merény felett, gán­csolja a’ kormányt egész Francziaországon át készített pompás dicsmenetéért egy ezrednek, melly, bármilly vitéz legyen is, csak azt tette, mit minden más franczia ezred tett volna; bizonyára ez támasztá némelly érzelmekben eszméjét ama’, különben a’ franczia szokásoktól idegen (?) bűntettnek. A’ Courrier az iránt is rászalását fejezi ki, hogy Pappart a’ pairszék elébe állittassék. „Milly hasznot — mond e’ lap — hozhat a’ dynastiának, a’ sta­tusnak ’s az országnak, hogy egy vakbuzgó munkás, habár, mint állíttatik, titkos társaságokhoz tartoznék is, a’ pair­ ’s nem az esküttszék elébe állíttatik? Nyer e tőle Pasquier vallomásokat, mellyeket a’ gyilkos az esküttszék elnökének nem teendett volna? ’S mit kell illy születésű, nevelésű ’s erkölcsű embernek saját fontosságáról képzelnie, ha a’ törvényhozó hatalmak egyik elébe állíttatik.“ — (Hihetőleg az óhajtja a’ Courier, hogy a’ párizsi esküttszék a’ straszburgit kövesse felmentésben.) A’ National igy ír: „Nem tudjuk, az elfogott személy csakugyan valamelly titkos társasághoz tartozik e, de jól tudjuk, hogy az általa elkö­vetett tény, bármilly szenvedély ösztönzötte is őt arra, csak a’ ministeriumnak ’s az udvar pártjának lehet hasznos. Egy párt sincs, melly, mellőzve az emberiség ’s erkölcsiség törvényeit, Aumale vagy akár Orleáns herczeg meggyilkoltatását kívánhat­na; mit használna haláluk e’ fiatal embereknek, kik olly számos családtól környezvék? Az ellenök intézett gyilkos merénynek ered­ménye csak lehet: egy ingadozó ministeriumot gyámolitani’s ke­zébe ürügyöket adni, a’ törvényhozásnak még szigorúbbá téte­lére. Nem volna e jobb, Pappartot őrültnek találni, a’ helyett hogy, legalább egyesek szemeiben, politicai martyrrá változtat­­tassék? Nem kellett volna e ez eseményből azon jótékony tanul­ságot meríteni ’s elismerni, hogy az annyiszor megújított erősza­kos cselekvényeknek oka rész kormányzásrendszerükben fekszik? A’jogaiktól megfosztott polgárok a’ kívülről megalázott Franczia­­ország —­ mindebben elég ok fekszik, egy beteges képzelőerőt, miilyen a’ statustársaságban mindig van, dühösségig felhevíteni. Az országon tizenegy év óta fekvő nyomás szüli az őrültségnek ama tényeit, s támasztja mindazon képtelen theoriákat, melyek­kel elárasztva vagyunk“ (’s mellyek leginkább a’ National-féle lapok által táplálhatnak). — A’ Journal des Débats igy ír: Meg­támadják a’ király fiait, mert azon nemzedéket akarják kiirtani, melly a’ júliusi revolutio által szentesít­tetett. Megtámadják a’ nemzedéket, mert benne az országnak minden alkotmányos re­ményét megsemmisíteni akarják, mert az 1830-ban a’ trónra ültetett dynastia népi és egyszersmind monarchiai eredete által magában a’ társaságban gyökerezik, mert e’ család nemcsak a’ szabadságnak, hanem a’ tulajdonnak is biztosságérje; e' kettő pe­dig a’ pártoknak nem tetszik. Hozzuk e’ pisztolylövést összefüggés­be ama’ kárhozatos merényekkel, mellyek az országot két hónap óta rettentik, a’ toulousei radical zavargócsödületekkel ’s a’ cler­­monti communista gyújtogatásokkal, látni fogjuk, milly igen veszé­lyeztetik a’ társaság illy bűntettek által; megfogható leend, hogy ezek korántsem esztelenek, olly elkülönzöttek (egyénesek), mint első tekintetre látszanak.“ A’legitimista La France ezeket mond­­ja: „A’ revolutio mindig ugyanaz: föleszi, mint Saturnus, saját gyermekeit. 1830 ban királyt választott és dynastiát teremtett; de e’ király nem akart rabszolgája lenni, ’s igy szörnyű ingerültség kez­dődött. A’ felkelések és lázadások után következtek gyilkolások. Minthogy Lajos-Fülep személyét nem találhatták el, azért őt most utódjaiban támadják meg. Lougel példája meghozá gyümölcseit. A’Szent-Antal külvárosi gyilkos csak plagiarius volt. Az Orleans­­ház herczegeinek, ha szerencsés megmenekülésökért a’ gondvise­lésnek hálát mondanak, átkozniok kell a’revolutiót, melly Damo­cles kardját fejeik felé függeszté. Ezen iszonyú kísértetek most már tizenegy évtől fogva tartanak. Mindennek, a’ morálban, valamint a’politikában, van megfejtése. A’ febr. Tr­kai kibékülésemlék (Berry halálemléke) lerontása valami több volt csupa tévedésnél. Minden bűntettet, bármikor történt légyen, közüloknak kellene átadnunk.“ A’ conciergerie épületnek azon része, melly közönségesen nők által elfoglalva, kiüritletett, a’ sept. 13-kai merény alkalmá­val különböző bündönczök foghelyéül szolgálandó. Máris bizo­nyos Fomberteaux’s más a’Moniteur republicanus kiadásába bo­nyolódott emberek befogatvák. Fapart Miklós, ki csak 27 évű, máris több elitéltetéseket állt ki, mellyek őt négy évig tartották börtönben. Ezáltal igen valószínűtlenné válik, hogy ő a’ megálla­pított idő alatt valamelly ezredben szolgált volna. 1834-ben Pa­­part, ki hajának és szemöldökének szőkesége miatt albínónak neveztetett, tolvajság miatt büntetést szenvedett. Később ugyana­zon okból megbüntettetett ’s csak 1839 év vége felé jött Parisba, miután fogházakban vagy mint vádlott vagy mint elitélt öt évet töltött volna. Parisban különböző mestereknél ’s egymásután több műhelyekben dolgozott, hol mindenütt durvasága ’s hevessége által tűnt ki. Bercyben egy kurtakorcsmábani verekedés következ­tében ellenesen két késszurást tőn ’s ezért újólag börtönbe vite­tett. A’ nő, kivel élt ’s kitől egy háromhónapos gyermeke van, hevességének hatásait annyira érzé, hogy elfogatása hírére e’ szókra fakadt: „Sajnálom Aumale herczeget ha sebesitve van, de most már legalább fel vagyok e’ nyomorulttól mentve.“ A’ per­nek elöleges készületein folyvást munkálódnak. Ma (13)Fasquier kanczellár ’s Decazes ur a’ fogházba mentek ’s ott egy óránál tovább mulattak. Clermontból sept. 12ről szóló telegrafi tudósítás jelenti, hogy a’ város hatósága győzött; kalézerségek járák azt be min­den irányban; de Aubiéres és Beaumont falvak még folyvást fegyverben áldltak. Segédcsapatok várattak a’ lázadás teljes el­nyomására. Sept. 12k én reggeli 10 órakor egy csoport lázadó a’ la­jaudei piaczon a’ maire házába ment, hol elébbi napon min­den bútorzat elégetett és kiraboltatott. E’ csoport elkezdé a’ há­zat dúlni és felgyújtani. A’ ház elzáratott; a’ gyújtók közül nyol­­czan elfogattak; a’ többieknek pedig sikerült a’ külső kerten át elillanni. Clermontból telegrafi sürgöny 13-ról esti 9 óráról (Parisba 14k én esti 6 órakor érkezett) jelenti, hogy a’ rend helyreállítva, hogy a’ fegyveres erő a’ város minden állomásait elfoglalta ’s a’ sorompóknáli vám már ismét szedendőben volt. (Moniteur.) A' Gazette de France egyik tudósítása a’ clermonti esemé­nyekről ezeket mondja: „A’ lázadók, miután a’ sorompókat le­szaggatták, az összeírás- épületet elpusztították ’s a’ számadáso­kat elégették volna, minden harangokat, a’ székesegyházéit kivé­ve, hatalmukba kéritének ’s azokat félre verték. Két ház kirabol­tatott ’s leromboltatott, úgy szinte a’ maireé is a’ 16-dik ezred parancsnokáé. A’ maire csupán egy polgár bátorsága által men­tetett meg; földre vetteték, lábaikkal tiporták, ’s ama polgár bá­tor közbelépése nélkül oda lett volna. 12-ki éjjelen a’ szomszéd Rióm lakosai egy 16 főnyi őrállomást fegyvereztek le, a’sorom­pókat leszaggaták ’s körül sánczolák magokat a’ külvárosban. Attól tartottak, hogy a’ kerületi fogházat is felnyitandják ’s a’ 800 bűnöst szabadon bocsátandják. Rióm és Clermont közt, az úgy­nevezett vörös háznál, az országút a’ lázadók egy osztálya által el van zárva. A’ nemzeti őrség végre 12kén összealakult. A’ fa­­luróli lázadók kapáikat, ásóikat ’s ekevasaikat hozák magokkal. A’ katonaság a’ puskaportoronytól el van távolitva ’s csak két napig tarthatja magát, ha segítség nem jó. Minden kereskedő bolt zárva ’s egy utczai lámpás sem maradt meg épségben. Montsé­­rand, nagy helység, Clermonttól egy óranegyednyire, lázadóktól van elfoglalva; az Issoireba vezető országutat hatalmukba ke­­riték.“ A’ National is több tudósításokat hoz Clermontból, melyek­ben az ottani rendőri biztosokat vádolja, mikép tüzeltettek, mi­előtt a’ néptömeghez a’ törvényes felszólítást intézték volna, és több „honfiak,a kik a’ mairet a’ nemzeti őrség összehívására szó­lították fel, kitérő választ nyertek volna. A’ holtak és sebesültek számát a’ National hatvanra teszi. A’ t6dik ezredi voltigeurök által agyonlőttek közt volt Berger-Sanitas polgár is, ki épen azon fáradott, hogy a’ népet rendre intse. Egy lap abbeli gyanitását foglalja magában, miszerint a’ városbani sorompók elégetése azért következett be, hogy igy nagy mennyiségű árukat vám­mentesen szállíthassanak be. Chauriatban, Clermonttól 5 lietnyi távolságra fekvő hely­ségben , mintegy 40 egyénből álló csoport rontott be az ottani egyházba, a’ padokat és székeket elégette, ’s innen egy ma­gányházba ment, hol az ablakokat beverte és a’ bútorokat szét­rombolta. A’ község legelőkelőbb tagjai összegyűltek; e’ rablókat űzőbe vették és többeket közülök befogtak. (Moniteur.) Sept. 13-án reggel több kocsi, hadi szerrel megtöltve, kül­detett katonai kiséret alatt Vincennesböl a’ párisi helyőrkatonaság számára. A’ sept. 14-i Courrier de Lyonban ezeket olvashatni: „Mi­alatt a’ parasztok főkén a’ várost hatalmukban járták, véghetet­­len pusztításokat vittek végbe. Többször hasztalanul kísértették megtámadni az őrséget, melly a’ városnak magasabban fekvő részeiről visszahúzódott. Ezen következmény nélküli megtámadá­soknál sokat vesztettek. Végre elhatározták, a’ csapatokat éhség és szomjúság által megadásra kényszeríteni. E­ czélra őröket állítanak fel a’ pékboltoknál, mi több még a’ vízszállítást is el­metszeni készültek. Végre 48 órányi rendetlenség, rabolás és pusztítás után a’ parasztok aki éjjelen kitakarodtak a’ városból, ’s a’ katonaság az elhagyott helyeket ismét elfoglalá.“ Lyonból, Bourges és Valence-böl a’ pattantyusság Clermontba indult. A’ Moniteur következő telegráf tudósítást közöl Toulonból sept. 11 kéről: „A’ tengeri praefectus a’ hajóhadministerhez. A’ nyugati tartományok állapotja folyvást javul; 10,000 medseh mellettünk van; meghódolásuk által sok eleség jut Mostaganem­ba. A' bordsták meghódolása is közellévőnek tekintetik ; ők ke­zeseket állítottak; példájuk bizonyosan a’garrabasok megadását vonandja maga után. Azon arabok, kik gyarmatainkat elhagyták vala, ismét visszatérhelésöket kérik­­ Ab­el Káderról, ki minde­zen elpártolásokat már nem akadályozhatja, szó sincs többé. Eb­ből következtetik, hogy az őszi hadrándulás őt végképen meg­­semmisítendi. Mahonból semmi uj.“ Span­yölország, Madrid, sept. 6. E’ hónap 1-jén nehány egyén nemzeti őregyenruhában a’ „Cangrejo“, a’ mérsékeltek egyik lapjának hi­vatalát támadá meg. Mint mondák , bizonyos személyen (Espar­­teron) tett sértést jönek megboszulni. A szerkesztők hon nem lé­vén, végezetlenül hagyák el a’ házat; este azonban több fegyve­res csoport alakult össze a’ ház alatt a’ lap kiadását akadályo­zandó ’s még a’ szerkesztői hivatal ajtaját is betörni készülőnek. A’ szerkesztők megérték, hogy az egész a’ „Patrióta“, ministeri hírlap szerkesztőségének tette volt, ’s ezért e’ hírlap szerkesztő­­hivatalához mentek ’s elégtételt kívántak. A’ főszerkesztő egy Prato nevű olasz a’ kihívást visszautasitá, ellenben az egyetlen segédtárs Don Christobal Pascual, egyik legtúlzóbb követ, azt elfogadá, kivel a’ megsértetek részéről Quintanilla ur, kit a’ sors ért, kardra vivett meg. Eredménye Pascual megsebesilése volt, ki fején ’s egyéb testrészeken megvagdaltatott. A’ polgárbiró, ki a’ Cangrejo szerkesztőinek a’ pórnép további rajongó jelenetei ellen védelmet ígért, a’ ministeriumtól orrot kapott, mellynek kö­vetkeztében elbocsájtatását kívánta. Az egész eset Madridban an­nál nagyobb benyomást lön, miután a’ kormányügyvéd nem rég ezelőtt a’ Cangrejonak sajtóperében úgy nyilatkozott, hogy végre bothoz, kardhoz és gyilokhoz kell fogni, ha a’ birák felmentő íté­leteiket folytatandják. A’ kormány a’ katonai hírlapok elleni ül­dözéseit folytatja. A’ „Grilo del exercito“ főszerkesztőjének, egy francziának, ki hat év óta spanyol szolgálatban volt, ’s csak azért lépett ki belőle, hogy annál akadályozatlanabbul adhassa magát új hivatására, azon ürügy alatt tiltatott meg az időszaki lapokbani részvét, mivel nem belföldi. Kétséget nem szenved ugyan, hogy a’ mérsékeltek sajtója igenis heves és keserű, de az előbbi esemé­nyek után legkevésbbé illik a’ jelen kormánynak a’ sajtókicsa­­pongások ellen kikelni, miután fontolóra kellene vennie, hogy épen csak a’ legesztelenebb sajtó kicsapongás által juthatott ő a’ hatalomra. — Parancsok bocsáttattak ki az összes főhadihelyek lehető leggyorsabb megerősítésére. Cartagena, Cadiz, Badajoz, Coruna,valamint egyéb várakon nagy munkássággal dolgoznak; hasonlólag öt hadihajó készittetett fel, ’s mindkét czélra tetemes summapénzek rendeltettek. A’ kormány saját árnyékától retteg, ’s épen úgy tesz, mintha valamelly ellenség közel megjelenésére készülne. A’ kormány e’ félelme azonban a’ mérsékelteket annál bátrabbakká teszi és a’ sajtót velők annál erőteljesben kezelteti. Schweiz. A’ baseli hirlap — tudomás szerint protestáns lap — kö­vetkező czikket közöl az aargaui kolostorügyről: „Pár kolostorral több vagy kevesebb, nem ez forog kérdésben, hanem forog az esküvel szentesített szövetség!“ Ez helyes, és mindenkinek, ki­nél a’ régi hivség még valamivel több mint nevetséges mese, sok, igen sok. De ha majd a’ protestansok kérdik: mikint támadt e’ szövetségczikkely, miért kellene épen nekünk protestánsoknak olly intézményeket gyámolitani ’s fentartani? mégis ama’ czik­­kelynek nyomos hazai fontossága kiemelendő. Mióta a’ szövet­ség a’ tizenhatodig században két vallásfelekezetre szakadt, e’ két vallásfelekezet egyszernél többször lépett egymás ellen véres harczba, ’s béke és nyugalom csak azon alapon volt nyerhető, hogy mindegyik vallás a’ másikat körében működni­­hagyja. Ez volt főtartalma az úgynevezett országbékének, kölcsönös biztosí­tások t. i. az egyházi viszonyokra nézve. Az egyházi javak ’s ezeknek elosztása képezék főtárgyát e’ békehatározatoknak. Még az 1712-es országbékében, midőn Baden grófság ’s a’ szabad hivatalok egy része Zürich és Bern rendelnek átadattak, e’ két hely megígérte: „a’ katolikusokat e’ városok­’s tartományokban vallásuk teljesen szabad gyakorlatában, hasonlag az azokbani intézeteket és kolostorokat vagyonuk és javaikban, joguk és sza­­baditékaikban, jövedelmeik­, béreik­ és tizedeikben .... meg­hagyni, ólalmazni és fedezni.“ Illy ígéretet tenek az egészen re­formátus Zürich és Bern helyek ama’ véres vallásháború végén, mellyböl mint győzelmesek és hódítók léptek ki! Ez ígéretet a’ református Zürich és Bern városok híven ’s veszély nélkül meg­tartották a’ régi szövetség föloszolláig. A’ Helvetika megrohanása után közbenjáró parancsolá a’ kolostorok helyreállítását ’s az ál­tala alapított egyenlöséges kantonoknak azokat tűrniök ’s ótal­­mazniok kellett. Bővebb biztosítékra nem volt szükségük; a’ véd­­ur (Napoleon) akaratja eléggé biztosítá őket. Midőn Schweiz e’ védalattvalóiságból kilépett, akkor, épen azért, mivel az egyen­löséges statusokban illy intézmények léteztek ezeknek biztosítását kívánni és megadni kellett. Ez értelme, ez jelentése a’ szövetség­­czikkelynek. — Mi van ebben ránk protestánsokra nézve felöt­te? Ha katholikus szövetségességtársainknak egyházi intézmé­nyeik fenmaradása biztosítva van; ha halljuk, hogy a’ katholikus népesség fölöttéb nagy többsége e’ biztosítást követeli; ha látjuk, hogy ez intézmények eltörlesztése a’ katholikusok vallás-szabad­ságába és vallási jogaikba avatkozásnak tekintetik, valljon ezt feleljük e akkor: „Nem! Mi ugyan megígértük, hogy intézmé­nyeiteket meghagyjuk ’s ótalmazzuk; de ígérni és megtartani két féle! Mi protestánsok vagyunk ’s nem tartozunk katholikusok­­nak szavunkat megtartanunk! Töröljék el bár az aargaui reformá­tusok intézményeiteket ’s foglalják el ezeknek jószágát, hogy vele (mint vélik) szép jövendőt készítsenek, ez hiszen csak szép és jó, ezt ugyan nem irigyeljük a’ reformátusoknak, mert amaz intézmények iránt nekünk református létünkre csakugyan nincs sympathiánk.“ — Lehetséges e, hogy illy beszédnél vagy olly gondolkodásnál, melly nem így beszél, hanem így cselek­szik, a’ béke a’ vallásfelekezetek közt fenmaradjon? A’ haza története ellenkezőt tanít, vajha a’ jövő év története ne lenne hi­vatva a’ régi tanokat bebizonyítani!“ Egyiptom. Mióta a’ főconsulok visszatértek, minden a’ régi módra lát­szik átalakulni akarni. A’ basa, ki nyáron Alexandriában, télen Kairóban szokta lakását venni, ’s csak az utóbbi két évben volt az események miatt kényszerülve folyvást Alexandriában marad­ni , régi szokását ismét felveendi ’s nehány nap múlva Deltába a’ faluk megvizsgálásául ’s onnan Kairóba menend, hol a’ télen át marad. A’ főconsulok követendik. Magától értetődik, hogy ezek­nek a’ hatiserif végrehajtását a’ legünnepélyesben megígérte, de az is hozzá értetik, hogy rég­szokásánál fogva azt minden mó­

Next