Hitel, 1991. január-április (4. évfolyam, 1-8. szám)
1991 / 1. szám - KOCKÁSFÜZET - Bíró Zoltán: Magyar helyzet
4 HITEL • 1991. 1. szám – a helyzet magyar helyzet. „Rákóczi, akárki, jöjjön valahára...” E szavakat Ady Endre írta le, és mintha a lelkek ma is megrezdülnének erre a sóhajtásra. Jön azután Rákóczi, jönnek a kurucvezérek, harcok, csatazaj, portyák, rajtaütések, bujdosások. Bujdosások erdőn, mezőn, nádason, lápvidéken, bujdosások Lengyelország felé, Törökország felé. Jönnek újra meg újra a „köd előttem, köd utánam”-helyzetek. És végül a történelmi zárókép: „Egyedül hallgatom tenger mormolását...” Ez a helyzet magyar helyzet. Akkor is az, ha most megtörni látszott a történelmünk logikája, ha a helyzet most nem a levert forradalom utáni, nem az eltaposott szabadságharc utáni, ha ez a helyzet most kivételesen győztes, vagy győztesnek vélt csendes forradalom utáni. Lehet, így még szomorúbb és még ködösebb. Köd előttünk, köd utánunk és... köd bennünk. Most ez a magyar helyzet, és éppen ennyivel nehezebb, ezzel a benső köddel. Mert, amíg vitéz Nagybányaiék hizlalták a ködöt - amin azután maguk se láttak át -, a nagy ideológiai ködöt, a neobarokkhabsburgiánus-keresztény nemzetit, addig a kurzus köde alatt még felnőtt egy nemzedéknyi értelem, s ha elűzni nem is tudhatta, legalább átvilágította ezt a ködöt annyira, hogy akinek volt szeme láthatta, merre lovagolnak a felfújt ködvitézek. Rákosiék vörös köde - az internacionalista kommunizmusé - alaposan ráült ugyan a nemzetre, a nép alászorult ugyan egy időre, de mélyen nem lélegezte be. Nem is a köd volt ott a nehéz, hanem a terror. A Kádár-Aczél-éra enyhítette a terrort és „árnyékolta” a ködöt. Az új nemzedék szippantott is belőle, meg köhögött is tőle, szédült is ettől a mutatványtól meg fel is horgadt ellene. Mindenesetre, elege lett belőle, s még idejében fölé emelte a fejét. Ha így maradt volna, jó lett volna. Csak hát, nem így lett. Nemcsak azért, mert ahány párt, annyi ideológiai ködkavarás megint, hanem inkább azért, mert ahány ideológia annyi tehetetlenség, és minél nagyobb a tehetetlenség, annál elszántabb a ködösítés. Ez a köd pedig már a mi ködünk. Ezért olyan keserű, ezért tűnik olyan kilátástalannak. Ennek az országnak most nem ideológiákra lett volna szüksége, hanem sikerekre. Ennek a népnek úgy kellett volna most a siker, mint egy falat kenyér. Kellett volna a jó magyar kenyér, a világmárkás magyar autóbusz, a világsikerű magyar felfedezések és találmányok. Ám a kenyér semmivel sem jobb, mint az előző rendszerben volt, csak egyre drágább, a magyar autóbusz ontja a füstöt, a magyar tudomány lassan kivándorol. Nem a tisztes szegénység fáj ennek a népnek, hanem a káosz, az országos romlás, a biztonság és a távlat hiánya. Rendszerváltás címén arra nem számíthatott, hogy gyorsan és zökkenőmentesen fog gazdagodni, de arra igen, hogy az országot immár magáénak tudhatja, nagyobb tisztességgel rendezkedhet be itt, mindeddig - mégha egyelőre szegényesen is. Ehelyett végeérhetetlen szónoklatokat kapott, zavaros ideológiai fejtegetéseket és önigazolásokat, asztaltáncoltatást, radikálliberális, keresztény-úri-középosztálybeli, populista-antipopulista szellemidézést és szellemgyömöszölést. Csoda-e, ha ebből nem ért semmit, és nem is akar érteni? Csoda-e, ha az egész rendszerváltásnak nevezett folyamatból csak a maga elnyomorítását és kiszipolyozását látja szinte mindenki? A mai magyar társadalomnak egyetlen rétege sincs, amely érezhetné a maga emelkedését, vagy legalább biztonságban tudhatná magát. Csak a parvenük, a frissen jött falánkok falatoznak jóízűen itt, nekik jótékony ez a köd, belé lehet burkolózni. Ők nem ködevők, csak ködben evők. Húst esznek és ködöt böfögnek. Ismerős ez a falka még a mögöttünk lévő századvégről. Szegény Arany, Gyulay, Vajda, Reviczky, ha egyek voltak valamiben is, hát abban, hogy nagyon utálták őket, és szenvedtek tőlük. Ám mindhiába, mert azoké lett a magyar modernizáció. Olyan is lett! Pestet táncoltatták nyugat felé, míg az ország komótos-biztosan süllyedt a Balkánba. Ezek a maiak, jöjjenek akár az egykori neobarokk, füstölős, labancos világ maradékából, jöjjenek a vörös sarkok Lenin-Sztálin-Rákosi bélelte papírbársony alszegleteiből, vagy jöjjenek a három M (Marx, Mao, Marcuse) vörösbrigádos toalettforradalmiságából ugyanazok. Polgári ruhában jönnek mind, ha kell fiatalos farmerosan, ha kell úrimbe- Bíró Zoltán Magyar helyzet