Hitel, 1993. július-december (6. évfolyam, 7-12. szám)

1993 / 7. szám - ESSZÉ, JEGYZET - Csoóri Sándor: A lelkiismeret ünnepe

­ ^ Csoóri Sándor A LELKIISMERET ÜNNEPE xn — 1993. Március Tizenötödike — г útmenti árkokban s az útmenti bokrok alján, ahová még hasoncsúszva se érhe­tett el a márciusi nap fénye, itt-ott megvillan egy-egy asztalkendőnyi hófolt, de a földeken már félgyűszűnyit se látni. Halványzöld őszi vetések és fölszántott, nagy fekete táblák váltogatják egymást. Naptár szerint még csak március 15-e van, de minden olyan, mintha már derékig járnánk a tavaszban. Nyitott ingmellben lélegzik a zámolyi határ, a temetődomb, a Vértes. Szinte érezni a bizalmat a fákban s a messziről is jól látható, napozó sziklacsonkokban. Autóból nézem ezt az ismerős, megélénkült tájat, s valami csoda folytán nem a fejem­mel, hanem a talpammal kezdek el emlékezni. Gyerekkoromban többször megesett velünk, nyolc-tíz éves „csikógyerekekkel”, hogy Március tizenötödikén, a Szózat eléneklése után, áthevülve a hazafias eseményektől és a napsütéstől, pillanatok alatt lerángattuk egymás lábáról a kifényesített csizmát, s mezítláb indultunk hazafelé. Először az évben, hét-nyolc hónapos kihagyás után! Micsoda ősemberi mámort jelentett ez akkor! Igazi forradalmat! Egyik-másik felnőtt még kárpálódott velünk, osztotta ránk az áldást, tüdőgyulladást, késői reumát emlegetve, de ez inkább csak a szokásos színjáték volt, a „közösségi nevelés” hagyománya, mert titokban nekik is tetszett, hogy mi nem afféle nyápic úrifiúk vagyunk, mint a térdzoknis, bocskai ruhás, lakkcipős rektorgyerekek vagy az intéző úrék sápadt csemetéi. Ilyesmi ma már elképzelhetetlen lenne Zámolyon. Süthetne még izmosabb nap is, de hogy két-három csorda falusi vadócgyerek csak úgy, vállra akasztott csizmával, mint föld­ből kinőtt forradalmi szabadcsapat — hát nem! A nehezen megérlelt falusi civilizáció azonnal összeomlana. Sportos kabátom öblös gallérjába belehúzódva hajtok át lassan Zámolyon. Jóformán csak az utat nézem, csak az első világháborús emlékművet, régi iskolám helyét s a kifehérített református templomtornyot. Most az egyszer nem akarok senkivel se találkozni. Mert, ha bárki fölismerne, integető kézzel azonnal leállítana s elkezdene faggatni: mi újság, mi járatban vagy idehaza, csak nincs valami baj a testvéreddel, a rokonaiddal? És a következő kérdés nyilvánvalóan az lenne, hogy én miért nem veszek részt a Múzeum-kertben meg­rendezett, közös nemzeti ünnepünkön, ahol ott van a köztársasági elnök, a miniszterelnök, ott vannak az egyházi méltóságok, a pártok képviselői? Elvégre a Magyarok Világszövet­sége elnökének nemcsak hogy ott volna a helye, de ezen a napon még tán szónokolnia is kellene a világmagyarság nevében. Mi történt, hogy a rangos képviselet helyett egyedül 3 HITEL 1993. JULIUS

Next