Református Bethlen Gimnázium, Hódmezővásárhely, 1861

I. SZIKSZAY KÁROLY EMLÉKEZETE. (Tartatott február 12-én 1862.) Gyásztisztességet tevő gyülekezet! Halottnak tenni meg a végtisztességet, kedves halott iránt fizetni le szi­vünk kegyeletének bánatos adóját jöttünk fel, gyülekeztünk egybe Isten előtt. Halotti gyászpompát ülteni halott nélkül! Mert oh! hol van a koporsó, melynek rideg kebele zárja a kedves hült tetemeket, melyért felhozott ide bennünket a szív­­fájdalom, melyért omlanak közbánatunk keserű könyei?! Messze innen, messze, ü­ll az édes hon határain, idegen föld sírja borúl a mi halottunk poraira; ott hol nem érti beszédét, nem érti örömét, bánatát népünk fiának; alig tudja lételét nemzetünk­nek, a más hajlamokkal született, más szellemben nevelt, más szokásokkal élő faj, ott az idegen nemzet rokontalan földében alussza vég­álmát a mi Szikszay Ká­roly­unk. Mienk vala­m, e hazában, e városban, közöttünk született, nevelkedett és élt; mi értettük lelke irányát, éreztük, megosztottuk szívének örömét, bánatát. És ha nem lehetünk jelen betegágya körül, nem ápolhattuk, bátoríthattuk végső küzdelmei között, hanem foghattuk föl mennybeszálló lelke utolsó sóhaját, ha a hív karoktól, hív keblektől távol búcsúvétlenü­l kelle­­tt hagyni e földi tű­nő életet, mi, kiket itt hagyott még élni bizonytalan ideig, kiknek a kíméletlen halál még azt a vigasztalást sem adta meg, hogy koporsójára hullhatnának könyeink, mi legalább üljük meg szeretetünk nyilvánságára, szivünk vigasztalására, keblünkről elszakasz­­tott kedvesünknek emlékezetét, üljünk halottalan halotti gyászünnepet; s míg a messze sír felé zokogva szólnak sóhajtásaink, emlékezzünk reá, ki volt ő, az idegen föld sírjában nyugovó. E város kebelében az üdv 183­0-dik esztendőjében szívta be az élet első lehelletét, itt látta meg az éltető nap sugarát először, ugyancsak itt véve első nevel­­kedését is. Már gyermek s kezdődő ifjusága, korán jelét adá lelke a nemes ösztön­nek, mely tévelygés nélkül irányzó munkásságát egész rövid életében, s nyoma jellemére a változatlan — s bár hosszúra nyúlt volna a nemes élet, soha nem vál­tozandó — bélyeget a jól felfogott tiszta emberiesség (humanismus) letörhetten 1*

Next