Református Bethlen Gimnázium, Hódmezővásárhely, 1871

y mily fokra törekedjünk átalában, de keveset tájékozhatna bennünket abban, hogy mily oktatási rendszert alkalmazzunk jelenleg, mely a mi növendékeink értelmi fejlettségé­hez tartozik mérve lenni. És ezt annyival inkább kimondandónak véltem, mert azon német iskolai természettani kézikönyvekből ítélve, melyek nálunk ismeretesek, sőt használtatnak, az azok által föltételezett oktatási rendszert semmi esetre sem ítélhetem helyesnek és célszerűnek, mint ezt kimutatni alább megkísérlem. A talált állapotok többsége után kelletvén megítélni az egyetemes állapotot, ha elemi tanintézeteinket országszerte megtekintjük, föl kell ismernünk, hogy azokban az értelem fejlesztésére és a beszédbeli készségre, a magát kifejezni képességre tényleg a legkevesebb súly van fektetve, minek következtében a gyermek , pár évi tanulás foly­tán értelmiség tekintetéből valami természetellenes állapotba jut. Amint iskolába kerül az öt-hat éves gyermek, attól fogva két külön világban, hogy ne mondjam kétféle levegőben kényszeríttetik élni, melyek között sem átmenet, sem összefüggés nincs, s melyeket csak viszonyban is, annál kevésbbé öszhangzásban semmi sem tart. Egyik világ az iskolán kívül a természetes gyakorlati élet világa, a másik az iskolán belül a betűk mesterkélt világa, melyet elméletinek is csak akkor mondhatnánk, ha lenne abban először bármi kis vonatkozás a gyakorlati életre, másod­szor a rendszernek csak árnyéka is. Ebből következik azután, hogy a gyermek, mihelyt iskolai foglalkozást kezdetnek vele, azonnal felfüggeszti különben ösztönszerű oknyo­mozó , egybevető, következtető képességét, szóval értelmi munkásságát, és lesz a hal­lottaknak és olvasottaknak gépies befogadója annyira, hogy a dolgok felfogásában és megértésében gyakran, sőt rendesen , több természetes józan észt, helyesebb észjárást tanúsít egy iskolába nem járt , olvasni, írni nem tudó, de az élettel foglalkozni kény­szerült h­asonkorú gyermek, mint egy iskolás fiú. Ez azonban nem azt teszi, hogy nálunk a gymnasiumi oktatásnak eredménytelen voltát menteni kellene és lehetne elemi oktatásügyünk állapotával. Ez csak arra utal, hogy a gymnasiumi oktatás , melynek különben is feladata, hogy érleljen, nálunk tar­tozik e tekintetben az elemi oktatás hiányait is pótolni, s ennélfogva egy igen nagy ne­hézséggel többet legyőzni, minek tehát az alkalmazandó oktatási rendszer megállapítá­sánál döntő befolyással kell bírnia. Oktatási rendszerünk gyakorlati eredményének és a gymnasiumi növendékek fejlettségének jellemzésére álljon itt néhány adat. A természettanban abból, hogy a mozgásnak gyorsaság tekintetéből mértéke az egyenletes mozgással egy másodperc alatt megfutott út, a kiválóan úgynevezett sebesség, természetesen következik, hogy a sebesedő mozgásnál a végsebességnek, melylyel a test sajátlag csak képzelhetetlen parányi idő alatt mozog, mértéke azon át, melyet az egy másodperc alatt akkor futna meg, ha ez a sebesség neki az alatt változatlanul sa­játja maradna, így abból, hogy a folytonos erő a mozgó test sebességét időparányonként bizo­nyos sebességgel, úgynevezett sebesedéssel növeli, minélfogva létrehozza a sebesedő mozgást, világos, hogy tehát a sebesedés az a sebesség, melylyel a folytonos erő a

Next