Református Bethlen gimnázium, Hódmezővásárhely, 1889
I. Íj társadalom, a szülők és az iskola. Korunk társaidalma és a szülők nemzeti közművelődésünk érdekében, — nagyon is jogosan, — igen sokat követelnek általában az iskolától, de különösen sokat a középiskolától. Természetes ez. A középiskolák készítik elő az ifjú nemzedéket a legmagasabb szakpályákra; a középiskolák növendékeiből kerül ki az alsóbb életpályákra annyi derék, hasznavehető erő; belőlük nyernek később a közügyek annyi jóra való munkást. Mégis, — ami méltán feltünhetik, — talán nincs is közintézmény, amely iránt úgy a társadalom, mint a szülők,— a legkíméletesebben szólva, — közönyösebb indulattal viseltetnének, vagy kicsinylőbb módon gondolkoznának, mint a gyermekeik neveltetési helye az iskola, nemkülönben az oktatás és nevelés munkásai a tanítók iránt. Pedig ha valahol, e téren volna első rendű szükség, hogy minden hivatott tényező vállvetve összehangzóan közreműködjék, hogy egymást kölcsönössel támogassa. Hogy e visszás és természetellenes állapot mennyire káros magára a társadalomra, mennyire veszélyes a közvetetlenül érdekelt szülőkre, mennyire megbénítja az iskola működését és hatását, bizonyítgatni is fölösleges. E követelés nélküli soroknak sem más a czéljuk, mint hogy e visszásságra röviden rámutatván, az áldástalan állapoton, ha lehető, kerülve a szélesebb általánosságot, hanem e helyett inkább a helyi viszonyokra, saját tűzhelyünkre szorítkozva, a közügy javára egy-két eszméltető megjegyzést hangoztassanak. A magyar társadalom, — és ez nem is annyira szűkkörű helyi baj, mint inkább országos divat, — általában bizonyos kicsinyléssel gondolkozik és nyilatkozik különösen a középiskoláról és nem ritkán annak tanférfiairól. Magyarországon a tanügy dolgaiban épen úgy, mint a politikai kérdésekben csaknem mindenki született szakember. Egyik a klaszszikai irodalom fölött tör palotát, mint a melynek semmi gyakorlati haszna nincs és ellene az egyedüli orvosszert a modern nyelvekben keresi; a másiknak viszont a reáltudományok túlságos felkarolása nincs ínyére és örömest látná, ha ezek, vagy mások rovására a nemzeties irányú tantárgyak találnának behatóbb ápolásra. És ezek mellett mennyi különleges vágyról, mennyi sajátos óhajtásról nem hallhattunk, nem olvashattunk! Nem a mi feladatunk és különösen nem ezen a helyen, az ellentétes nézetek jogosultságáról ítéletet mondanunk ; elég legyen egyszerűen érintenünk, hogy valamint a testnek természetes táplálását nem ez, vagy amaz ételfaj eszközli a