Református Bethlen gimnázium, Hódmezővásárhely, 1902

A magyar népdal. — Székfoglaló értekezés. — Felolvastatott 1901. október 20-án. I. Tárgyam az emberi szellem vizsgálata; mert hiszen lénye­gében egy az ember akár a népnél, akár a művelt osztálynál, tehát az emberi szellem is. Vizsgáljuk ezért, miképen jelenik meg az ember a költészetben. Úgy, a­mint az ember felfogja szelle­mével. Az­ emberi szellem nyilatkozásának örök törvényei vannak, valamint mindennek a nagy természetben. „A­kiben erő van és isten lakik, az szónokolni fog, vés, vagy dalol; ha lelke fáj, szív­­rázóan zokog, mosolyg, ha a kéj mámorát aluszsza“ — mondja Madách. Mert az emberi léleknek örök törvénye, hogy nyilatkoz­zék A léleknek sejtelemszerő megnyilatkozása, a szellem és kedély ölelkezése alkotásra, a gondolatok és érzések örök törvé­nyek szerint való nyilvánulása a költészet. Az a költészet az emberi létben, a­mi a világon a szín és az illat; a­mi a ferge­­tegben a zene. Az vonja be varázslóan szép színekkel a rögöt; az édesíti meg a fájdalmakat; az ad szárnyat a repeső szív örö­mének. A költészet maga az élet sokszínű változataival, a­mire az emberi szív vágya, az eszményítés fényt sugároz és össz­hangot csal ki belőle. Ez örök törvények szerint nyilvánuló szép iránt, mihelyt eszmél, a legegyszerűbb népnek is van érzéke. Nem találunk népet, a­melynél a maga módja szerint hit és köl­tészet nem volna. Ennek megismerése pedig annyira érdekes, a­mennyire érdekes előttünk maga az ember, az egyetemes ember. A­mi a dalt illeti, az csak egy része a költészet majdnem végtelen birodalmának. A ki hallott dalt, a ki dalolt, az, ha meg­mondani nem tudná is, de érzi, mi az. Az érzelmek költői nyi­latkozása. Mióta ember él, egy az alaptermészet, ha változatai számtalanok is. Az ember elsősorban érző lény. A természet sokszerű jelenségével karol át bennünket: határtalanul sok hatása van érzékeny mivoltunkra, azért szívünk húrjai örökös rezgésben

Next