Református leánygimnázium, Hódmezővásárhely, 1937

I. Az intézet felügyelő, fenntartó és kormányzó testülete. A) A felügyelő hatóság az állam részéről a vallási és köz­­oktatásügyi m. kír. minisztérium, az egyház részéről a Ref. Egyetemes Konvent. B) Felügyelő és kormányzó testület: a Tiszántúli Ref. Egyház» kerület. Püspöke Makláry Károly, középiskolai felügyelője dr. Papp Fe­­renc tanügyi főtanácsos. C) Fenntartó testület: a hódmezővásárhelyi ref. egyház képvi­­seletében a presbitérium. Ennek megbízásából az intézetnek : D) Kormányzó testülete az igazgatótanács. Elnöke Godács Imre dr. lelkész, helyettes elnöke, Losonczy Endre lelkész, tagjai: Márton Árpád elnök-lelkész, Tereh Gyula ny. lelkipásztor, Nagy Béla lelkész, Nagygyörgy Sándor lelkész, dr Csáky Lajos főgondnok, Kar­­dos Sándor ny. hadbíró-ezredes, Nagy Gábor dr. városi főjegyző, Pásztor Imre dr. kórházi főorvos, Vajda Béla takarékpénztári vezér­­igazgató, dr. Soós Istvánné, Bodrogi Sándor kfr. járásbíró, Falábú Dezső gímn. tanár, Muzsi János igazgató, Pelle Erzsébet dr., dr. Asztalos Ferencné, Uzonyi Rózsa dr., vitéz Erdős Jánosné intézeti tanárok. Tanári kar. Sorszám A tanár neve és képesítése Alkalma­­zásának minősége Szolgá­lati éve Mely tárgyakat, mely osztályokban és heti hány órá­ban tanított Heti óraszám­­ Jegyzet összesen ennél az intézetnél 1 2 Muzsi János magyar-latin igazgató 4 3 latin Vill.4 Dr. Asztalos Ferencné Major Piroska mennyiségt.- term.-tan. r. tanár6 6 Egy évi sza­badságon. 3 Csókán Ilona magyar-német óraadó tanár2 2 magyar I. 5, német I. 4, oszt. fői­ óra I. 1, egészségtan III. 1, német V. 4, neveléstan VIII. 2. 17 I. o. osztályfő 3

Next