Hód-Mező-Vásárhely, 1872. április-december (2. évfolyam, 16-50. szám)

1872-04-21 / 16. szám

ik Vallásuk iránti hidegségében keressük - e ennek vagy mert a hívek megúnják a sok zaklattatást ?­z volna eldönteni; de bármi volt is alapja, a legne­­k érdekek iránti f­ásult közöny mindenkor, egyesek-­­ testületeknél nagy bajnak előjele. Eddigi, ez ngy­­latkozó közleményeink végeredményéül érintsük elűen a választás tényleges lefolyását. A választó közönség már kora regggel szállingózni alett a választás helyiségéül kitűzött nagyiskolai épü­l körül, azonban csak lassanként, mintegy előjelezve n­em remény lett, de később sajnos ténynyé tett csekély ér­­ekeltséget. Végre 8 óra jelen a választás megkezdésének ideje. A presbyterium igen rövid elegyülésében Miklovicz Bálint egyházi elnök a jelenlevők szives éljenei között mutatja be Nagy tiszt. Szalai István szentesi ref. lel­kész és békés bánáti egyházmegyei főjegyző,— és Balog János ugyanezen egyházmegyei világi tanácsbiró ura­kat, mint kiket az egyházkerü­leti határozatok értelmében Nagy tiszt. Hajnal Ábel esperes és gr. Lónyay Meny­hért segédgondnok urak a választás ellenőrzésére egyet­értőig küldöttek ki. Majd minthogy a szavazás gyorsítá­sa tek­­intetéből szavazási helyiséget városunk öt tizedé­hez képest öt tanterem jelöltetett ki, mindenikhez egy­­egy küldöttség neveztetett ki, kikhez a lelkészjelöltek ismét két-két bizalmi férfiút választanak. Ezek után a választási elnök urak a presbytériummal együtt a vá­lasztókhoz lementek. Itt Szalai István választási elnök úr az ünnepélyes összejövetel célját rövid szabatossággal körvonalazó be­szédje után, a saját és világi elnöktársa kineveztetését tartalmazó esperesi körlevelet, ez után pedig a tiszántúli egyházkerületnek a lelkészválasztásra vonatkozó hatá­rozatait olvastatta fel. Majd kiemelvén a lelkészválasztás messze kiható nagy fontosságát, elősorolván a válasz­tandó lelkész kellékeit, végü­l a választókat az evangé­­liumi ékes és szép rend megtartására figyelmeztette, más­részről az egyházkerületi határozat értelmében az egy­házi elöljáróságot a választási előintézkedések felsorolá­sára hivja fel s ezek után a választási cselekmény meg­kezdését ajánlja. Miklovicz Bálint egyházi elnöklelkész úr tehát a presbyteriumnak a választásra vonatkozó, nagyt. esperes ur által is megerősített, az egyháztagok előtt a szószéki hirdetések után ismert intézkedéseit előadván, mint a gyülekezet lelkipásztora a választásra előre is isten áldását kéri s az egyháztagokat a jelöltek kijelölé­sére hivja fel. Most Szabó Mihály 10 választó nevében is, mint alapos tudományos készöetsége­, feddhetlen erkölcse, tisztében tanusított buzgalma folytán, az egyházkerüle­ten és egyházmegyében egyaránt kedvezőleg ismert, ki­tűnő lelkészt, ajánlja Szabó János kőröstarcsai ren­des lelkipásztort. Utánna Ábrás Károly szintén 10 vá­lasztótársa nevében, mint tehetséges, munkabíró ifjú erőt­ajálja Vörös Károly hely­beti segéd­lelkészt. Karácsonyi János ugyen csek 10 egyháztag nevében ajánlja Karan­csi Dániel helybeli volt, jelenben pécsvári segédlelkészt, végül pedig Werbőczy Jó­zsef szintén 10 társával egy­üitt, mint itteni segédlel­készsége után kedves emlékű egyént Osváth Lajos nádudvari rendes lelkészt. Most a presbyterium által kinevezett választó kül­döttségek az ajánlottak két-két bizalmi férfiával a kije­lölt szavazási terem előtt helyet foglalván, a szavazás komoly nyugalommal és a cselekmény fontosságához illő legszebb renddel megtörtént; a szavazás végeredmé­nye szerint a 715 beadott szavazatból Karancsi Dániel 427-et, Szabó János 134-et, Vörös Károly 103 at, Osváth­ Lajos 51-et nyervén; az elnökség által Karancsi Dá­ni­el általános szavazattöbbséggel a k.­m.-vásárhelyi ref. egyház megválasztott lelkészének ki­jelentetett. Vé­gül az elnökség a választást áldáskivonatok között be­­rekesztvén, a választó közönség csendes nyugalommal eltávozott. Láltam előtte e szomorú eseményt néhány szóban érin­teni : rögtön szavamba vágott, s mintegy kényszerítő hangon hallgatást parancsolt. „Hagyd ezt most Antal!“ szólt csaknem zord hangon. „Későbben szándékom ve­led Comal Károlyra vonatkozólag némely dolgokat kö­zölni, de addig légy hallgat ,g!“ Ez időtől fogva sokszor megfordultam az öreg Co­­malnál, úgy hogy a várban és a faluban általában az a hir kezdett elterjedni, mintha én jövőre a várban az igaz­gatói hivatalt akarnám a magam számára biztosítani. Ali­ne felől szintúgy mindenfelé két­értelmű megjegyzések kezdtek szállongani, de a melyek iránt teljesen közö­nyös maradtam, mert tudtam, hogy ő a gróf iránt semmi nemű szenvedélyt nem táplál, s ekkér mentesítve ven minden fiatalkori meggondolatlanság elkövetésétől. Nem sokára bekövetkezett a tél. Jenő Angolor­szágba utazott, mialatt a mi várunkban a dolgok lassan visszatértek a régi mederbe. Én egy darab ideig nem lát­­határ es testvéremet, a egyik este az ő sorsa és jövője feletti gondolatokba elmerülten ültem gazdám székében, a­ki nyugodni ment — a­mikor rögtön halk kopogtatás éb­resztett fel elm­erülésemből. Félre toltam a reteszt, s Alinét pillantam meg, ki egy bő köpenybe burkoltan lé­pett elembe. Kinézése a legnagyobb rémületbe ejtett. Arcán halálhalványság terült el; szemei szokatlanul fénylettek; közel volt ahhoz, hogy összeroskadjon; bal kezével, mit a köpeny alól elővont az ajtó kilincshez tá­­maszkodok. Karjaimba akartam őt fogni — s vissza­in­tett , majd hanyatló erejének szembetűnő megfeszítésével lépte át a k­üszöböt. — Zárd be az ajtót! — szólt, mialatt belépve, anél­kül, hogy köpenyét levetné magáról, rögtön az üres szék­be veté magát. — Alszik az öreg ? — kérdé, a mikor az ajtót be­zártam. — Igen, alszik, — felelém. De az ég nevére szólj, hogy jösz ily állapotban ide ? — Nem jövök én az ég nevében, — viszonzá fa­gyos gúnynyal, mialatt ajkain kisértetes mosoly vonult át. Ülj le Antal és figyelj reám! De mindenek előtt adj bort, jó bort, ha van efféle körülied, s egy darab kenyeret, mert végkép ki vagyok merülve! E szavaknál jéghideg borzongás járta át. Elébe hoz­tam a kívántakat s mohón evett meg egy darab kenye­ret, a­mit előbb a borba bele mártott, mialatt változat­lanul csupán a be’kezével végzett mindent, jobbjával kö­penyét magán szorosan összefogva. — Hallgas meg! — szólt csaknem elhaló hangon. Antal, te szeretsz engem, s tudod, hogy keblemben test­véri szív­vel érted. Légy gyámola a te nőtest­vérednek e rémletes percben, a mikor egyedül te segíthetsz rajtam. Megrémülve ugrottam fel, azonban ő mintegy ne­heztelve intett, hogy ne szakítsam félbe beszédjét, s az­tán folytatá : nem rég azt ígértem neked, hogy egykor beszélni fogok előtted ama férfiúról, a­ki mielőtt meg­halt volna, itt nekem. Most itt vagyok, hogy Ígéretem beváltsam s beszéljek Antal! te tudod, hogy Károly en­gem szeretett, és hogy én viszont szeret­em őt? Igent intettem fejemmel. — Most tehát tudd meg azt is,hogy volt valami ő rajta kívül, a­mit én nála jobban szeretek : a dicsszon­­r. Azon­ban feledém­, hogy ő felette is uralkodott egy érzelem, melyet többnek tekintett azon szerelemnél, mit irántam érzett. Azt hittem meg tudom csalni, a­mikor arra gon­­dolok, hogy hozzá férjhez soha nem megyek : levele meg­tanított most, hogy a kölcsön kölcsönne­l jön visszafizetve. Ezeket mondva a nélkül, hogy köpenyét szétbon­taná, kimerülten egy iratot vont elő, s átnyujtá, hogy ol­vassam el. A papirost kibontva, arról a követi e. oket ol­vasam­ . (Nyijt. köt.: Gazdászati jegyzetek. (A „Gyakorlati Mezőgazda“ után.) 1. Kólika elleni szer a lovaknál. „Egy al­kalommal — beszéli egy gazda — az állatorvos hosszabb elmaradása miatt, szükségből azon gondolatra jutottam, hogy kólikába esett egyik lovam hasát hideg vízzel ön­­töztessem s azután szalmacsutakkal dörzsöltessem. E célból néhány csebret a könnyebb kezelés végett friss, hideg kútvizzel félig megtöltettem a a ló hasát, még pe­dig szőr ellen, tehát hátulról előre, erősen addig öntöz­­tettem, mig a ló hideg miatt reszketni kezdett, a­mi a harmadik, később gyakran már a második félcseber után bekövetkezett Ezután a ló hasát, oldalait és mellső lá­bait rozsszalma-csutak­kal két emberrel hatalmasan dör­­zsöltettem , mindaddig, mig a hasbőr gőzölni kezdett, a­mi körülbelől 10 perc múlva bekövetkezett, mire a ló teljesen meggyógyult. Ez első esetben a lovat letakarva az istállóban állni hagytam. Később több ízben, neveze­tesen utazás közben alkalmam volt észrevenni, hogy kocsilovaim egyikének vagy másikának kólikája van. A leírt gyógymód mindig segített s legfölebb 15 perc múlva minden veszély és aggodalom nélkül tovább utaz­hattam. Csupán egyszer történt, mivel a ló hasára ke­vés vizet öntöttek, hogy a ló a bedörzsölés után oldal­vást hajtotta fejét, az eljárás azonban ismételtetvén, a baj megszűnt. Megjegyzem még , miszerint dacára hogy több , kólikára igen hajlandó lovam van, dacára a kü­lönféle okok által előállott eseteknek, ámbár bár­ gyógy­­táram is van — sohasem használtam a leir­nál egyéb szert a kólika ellen s egy lovam sem veszett bele. E gyógymód, biztosságán kívül még olcsósága, időnyerés és a lovak vérének kímélése tekintetéből minden lótulaj­donosnak és az állatkínzás elleneinek alán­ható.“ 2. A petróleum, mint biztos szer a szarvasmarhák dobkórj­a,je­­­len. Ha a szarvas­marha felfúvódik, öntsünk egy evőkanálnyi petróleumot szájába. Nem volt még eset reá, hogy ezen szer rögtön ne segített volna, de természetesen idején kell alkal­­mazni, nem pedig, midőn a puffadás már a legfőbb fokra hágott. 3. A korpa mint takarmány. A korpa, — bármit mondjanak is ellene, — kitűnő takarmány úgy szarvasmarhák­nak, mint tyúkoknak. Természetesen, mint igen egyoldalú tápszer, nem tisztán, hanem egyéb­bel vegyítve takarmányozandó fel. Szarvasmarhának sz­­­ával, vagy polyvával és vízzel keverendő és pedig úgy hogy egy véka polyvára körülbelől 8 font korpa essék keverék a tehenek kinézésére és tejelésére min­dig jótékonyabban hatott, mint bármely más, kivévén az olajpogácsát. 4. Jó sertéshi­­­a­d­ó szer. Hogy a fiatal ser­tések gyorsan növekedjenek és hízzanak, ajánlható a takarmány besavanyítása következő módon : veszünk egy marék savanyú kovászt, azt egy edényben, meleg vízben feloldjuk és néhány marék fekete lisztet, vagy darát, annyi főtt és kásává zúzott burgonyával, adunk hozzá, a mennyi egy pintes bögrébe fér; ezt mind jól összekeverjük, és hogy erjedésbe menjen, egy éjen át állni hagyjuk. Ebből másnap reggel a sertések szokott eledeléhez nehány marékkal teszünk s vele jól összeke­verjük. A savanyított takarmányból erjesztőül egy ma­rékkal mindenkor visszatartunk, s azt ismét minden estre liszttel vagy darával, burgonyával és meleg vízzel meg­keverjük. Éjen át bekövetkezik az erjedés és a követ­kező reggel ezen tömeg ismét a többi eledelhez tehető. Ha sertéseinket negyed- vagy félévig ily módon etetjük, aránylag csekély takarmánytól igen meghíznak. 5. Összeszáradt faedényeket hamar vízállókká tenni. Ha valamely faedény, példa­kád igen kiszáradt, s az a megdagadása végett beleöntött vizet nem tarthatja s igy a teleöntést gyakran kell ismé­telni, mig a cél eléretik. De ha az edényt előbb szalmá­val , vagy rozsszénával jól teletömjük, akkor azonnal célt érünk ; mert habár a víz ismét kifoly is, a nedves szalma, vagy széna visszamarad, s igy az edény csak­hamar megdagad. Igen egyszerű mód, de még sem jut mindenkinek eszébe. 6. A korom, mint rovarpusztító szer Hagne János kertész ezt mondja: „Ha én veteményeimet a rovaroktól meg akarom óvni, a magvak elvetése előtt kormot hintek a talajra és kapa, vagy gereblye segélyé­vel lehetőleg elvegyítem. Ha a plánták már néhány hü­­velyknyire nőttek, ismét korommal szoktam, harmatos reggeleken, vagy szelíd esőzések előtt behinteni, mi nemcsak a rovarokat távolítja el, hanem növekedésüket is elősegíti. Ültetés alkalmával pedig következőleg szok­tam eljárni: földet és kormot vízzel big péppé vegyitek és az elültetendő plánták gyökereit ebbe mártom. De némely növény nem tűri a kormot; azonban a tarlórépára murokra és pe­rezselyemre a legjobb hatása van.“ Országgyűlési dolgok. Az 1862 -71 iki országgyűlés e hó 16-án a budai váriakban ő felsége ál­­ tartott trónbeszéddel ünne­pélyesen berekesztetett. Előző napon még néhány ki­sebb fontosságú ügy elintézése s a miniszterek részéről interpellációkra adott feleletek után Somssich Pál elnök tarta zárbeszédét, melyben ecsetelvén az orszá­ggyűlés három éves működésének eredményeit, az elmaradott égető kérdések el nem intézhetésének okáról is emléke­zik s mint a ház elnöke — nj minőségben felitt kellvén állania a pártokon — f­ggadt tárgyilagossággal szól a ház tagjainak az utóbbi hetekben tanúsított magtartá­­sáról! Ráolvas és nem méltatnál a baloldal fejére, de nem legyezgeti a jobboldalt sem. Legutóbbi tudósításunk óta a képviselőház működése teljesen megvolt zsibbasztva az országterem szám­­omra méltó izgatottság, nem... botrány színhelye volt s az ellenzéki lapok nem minden kihívás nélkül írták „márciusi napokat élünk“. Hála Istennek, hogy csak ők írták, de a nagy­közönség­nek nem volt kedve „márciusi napokat élni*. A sok ingerültségre s a több izbeni botrányra a kormány által előterjesztett választási és az országgyűlésnek há­rom évről ötre emeléséről szóló tör­vényjavaslatok szol­gáltattak okot. E­őbbiben az 1848 iki választási törvény hiányai akartak pótoltatni, utóbbival az céloztatott, hogy miután a képviselő­háznak megalakulása, a trónbeszédre , leadó válasz fölötti ■ stb. az országgyűléstől igen , időt elvesz, de ha ezeken túl van is , a mi sallangos beszédeket szerető természetünknél lógva az égető re­­formkérdések keresztül­vitele nagyon lassan történhetik, mondjuk az céloztatott, hogy legalább pár évi ideje jus­son az országgyűlésnek komoly munkára is. Az ellenzék e törvényjavaslatokat az „alkotmány elleni merénylet­nek“ „jogfosztásnak“ „jograblásnak“ nyilvánította s kö­vetelte azok visszavonását. A többség miután a törvény­­javaslatokat magáévá tette s igy többé azok nem a mi­nisztériuméi voltak, nem engedett, mert ez egyenlő ér­telmű lett volna az alkot­mányos törvényhozás elvének feladásával s megvetette volna alapját a kisebbség ural­mának a többség fölött. így jött létre a pártok közötti békés kiegyenlítésre irányzott több izbeni sikeretlen kí­sérletek után egy­­ ne lá pót, melyből a képviselőház utolsó pillanatig nem tudott kibontakozni. A törvényja­vaslat, mint mondani szokták, agyonbeszéltetett, érde­mes ellenzéki képviselőink egynémelyike beszélvén­ybi.

Next