Hód-Mező-Vásárhely, 1873. január-szeptember (3. évfolyam, 1-38. szám)
1873-01-05 / 1. szám
„Felhívás“ fog szerkesztetni s közrebocsáttatni, előre is ajánlom a tisztelt közönség figyelmébe. Ezt a gyűlést gazdag s termékeny eszmecsere jellemzé. Kovács Ferenc elnök hű és ernyedetlen társaival hat év óta sokat fáradott, nem lankasztá a közöny, nem tikkasztá a nehéz munka heve, nem semmi akadály ; társaival haladt férfias kitartással előre i s ma láthatja, hogy az elhintett eszmék megfogamzottak s mint szükségérzet létesülésért kiáltanak! A városukat, hazájukat híven szerető öntudatos polgároknak legédesebb , legboldogítóbb jutalma ez ! De ennél szomorúbb volna,ha e törekvést városunk lakossága nem értené meg! Távol legyen. — Lesz tehát iparegylet, a melyben gazda és iparos összevetett vállakkal jól felfogott szellemi és anyagi érdekei előmozdításán küzd! —y —*• A helybeli iparegylet választmánya a következő felhívást bocsátotta ki: Felhívás a k.m.-vásárhelyi iparos- és gazdaközi ínséghez. Az iparegylet, múlt évi december hó 28-ik napján tartott választmányi ülésében, az egyletnek a régi alapon való állandósítását kimondván, eddigi alapszabályainak átnézését, az igazgatási évnek új évre leendő áttételét, az egyletnek még e folyó hóban tartandó közgyűlésén megalakulását és szervezését határozta el, a közgyűlésnek lévén egyszersmind feladata a bizottságilag átnézett alapszabályok végleges jóváhagyása, a jelen aláírási ívet bocsátjuk a t. közönség elé, a következő sorok kíséretében. Az iparegylet létszükségét, nálunk fejtegetni, ezt hiszem, felesleges, miután a mindinkább nyilvánuló közszükségérzet eléggé világosan észlelhető már csak azon körülményben is, hogy az ezelőtt 6 évvel alakult iparegylet tagjainak száma alig 200-ról mostáig csaknem 500-ra növekedett; s ha nálunk eddig a társulás az ipar és gazdászat terén — miknek fejlesztését az iparegylet tűzte ki nemes feladatául — társadalmi életünkben hézagot pótolt, s a kezdet nehézségeivel küzdve ha nem is fényes, de működési köréhez mért szép eredményeket bír felmutatni: ezután az újkori változott viszonyok között életkérdést képez úgy iparosainkra, mint gazdaközönségünkre nézve a közös érdekeknek és céloknak józan felfogása és az egyesekben különválva rejlő erőknek egy cél körül való csoportosítása és fejlesztése. Az iparegylet további felállása és a megkezdett irányban való további működése e kornak követelménye, melyet föl nem ismerni és nem követni egyértelmű a visszaeséssel, az anyagi és szellemi romlással. Értsük meg a kornak saját javunkra intő szózatát, hogy e mulasztás előbb vagy utóbb rajtunk keserűen meg ne boszulja magát! Tisztelettel kérjük azért úgy az egyletnek eddig volt tagjait, mint általában városunknak ez ügy iránt érdeklett polgárait, hogy az iparegyletet, mely eddigi célját hatáskörével együtt megtartja, részvéttel támogatni, s ebbeli szándékaikat ez íven nevüknek sajátkezű aláírásával kijelenteni szíveskedjenek ! Az aláírás egy évi kötelező erővel bir. II.-M.-Vásárhelyen, 1873. jan. 2-án. Az iparegylet választmánya, hibája. Biz úgy, csak rántsd orron magadat te is, ide tartozol; hát nem taníttatni akartad-e a Pétert, csak azért, mert fürge gyerek volt ? Régenten a rokkant katonákat tették iskolamesterekké, mert úgy vélekedtek, hogy ezt a mesterséget akárki folytathatja. Ma sokszor a szülők a született nyomorékokat szánják polgári mesterségre. Ha megsértem orromat, foltot ejtek orcámon, mondják a németalföldiek. Érted? Ki azt tartja, hogy mesterséghez, gazdálkodáshoz nem kell igazi értelmesség, az magát kisebbíti. Kivált ma, mikor az iparágak oly nagyon emelkednek, s egyik a másikat túlszárnyalni törekszik, épen ide kellenek a derék fők. Kiveheted, hogy micsoda dűlő felé tartok. Ha majd a legderekabb fők és a vagyonos emberek többé nem kívánkoznak el a kapufélfától a hivatalbeliek sorába, akkor lesz a a közpolgárság szilárd és tettre kész, s fog kerülni belőle elég ember, ki saját foglalkozása mellett még egy kis hivatalt is elvállal fizetés néllkül, s úgy lesz aztán kevesebb adó és kevesebb hivatalnok. A Kippelről is tudok még egy történetet. Még siheder korában mint sütőlegény volt Párisban, épen a forradalom idején. Nem csekélység volt az, oda szorulni , hol az ember tudja, nem utolsó falatját süti-e, s csak minden tizedik nap vasárnap. Elég az ahoz, hogy minden fel volt fordulva. Az én Kippelem egyszer megy az utcán s találkozik valakivel, aki azt kérdezi: „mi vagy, republikánus vagy aristokrata?“ „Republikánus,“ feleli ő, s az ember jól végig veri. Ez jól van. Az én Kippelem megy tovább és gondolja magában : másszor jobban vigyázol magadra. Ám megint találkozik valakivel, ki ugyanazt kérdi. „Aristokrata” kiált Kippel, s megint jó sort vernek rajta. Ez is jól volt. Amint aztán ismét találkozik egy csoporttal, s újra kérdezik, egyenesen csak kiáltja: „Üssetek!“ S jól el is verték. És megint jól volt. Az én Luczian szomszédom szavajárása : nem tudni mire lehet még jó; ez mondható erről a történetről is. Egyszer gondolkodjál felette. (A válasz következik.) Vidéki szemle. Szándékunk e rovatban városunk közönsége előtt nyilvántartani, amennyire az a vidéki lapokból kivehető és röviden egybeállítható, a társadalmi mozgalmakat, melyek hazánk különböző vidékein megindulnak és folyamatban vannak, hogy azokból ösztönt, tanulságot merítsen, hogy azokról — ha jók — példát vegyen. A fővárosi lapok visszatükrözik a politikai pártok állapotát és a középpontot az országgyűléssel és kormánynyal egyetemben, de nem tükrözik, s nem is tükrözhetik vissza a vidéket — fejtegetnek közgazdasági, közoktatási stb. kérdéseket, átalában egyetemes dolgokat, de nem foglalkoznak s talán nem is foglalkozhatnak eléggé társadalmi viszonyainkkal s azok tényezőivel, a melyeken alapszik, a melyekben nyilatkozik pedig sajátlag nemzeti életünk, melynek feladatát végre is a vidéknek kell megoldania. És jó, sőt szükség azt tudnunk kölcsönösen, hogy az elméletből átvett vagy fölállítot eszmék valósíttatnak-e s hol miként valósíttatnak tényleg a gyakorlati életben a vidéken , mely tulajdonképen az ország ? És ez a körülmény kölcsönöz a vidéknek főfontosságot, s ez a körülmény jelöli ki a vidéki sajtónak tulajdon mezejét. És nagyon itt az idő, hogy a vidék ezt a fontosságát megértse, s a szerint munkához fogjon ; és hogy a vidéki sajtó ezt a mezőt felismerje és a szerint, mivelje. Ha a vidéki tehetségek, ahelyett, hogy csak a középpontra vagy épen kizárólag a képviselőházra függesztik szemeiket, az otthoni vidék társadalmi fejlődését is méltónak találják arra, hogy egészen annak szenteljék magukat, s az erőket csoportosítva öszhangzatos ügyességben lépésről lépésre , semmit el nem hamarkodva, de józan számítással biztosan alkotnak , akkor leszünk a haladásnak azon az útján, mely igazán célhoz vezet, s melyen politikai pártizgalmak uralkodni és zavart okozni többé nem bírnak. És szép a rész, mely e munkából a vidéki statóra néz; ennélfogva nőheti az ki magát tekintélylyé, hatalommá a szó legnemesebb értelmében. E célra a vidéki sajtóban némi solidaritásra van szükség, s e célból keressük meg a vidéki lapok 1. szerkesztőit cserepéldányokért. Garzó Imre: Farsangi krónika. No hála istennek, nem leszek ezután szűkében az innivalóknak, míg tavaszszal a vadászként csakis egyegy kacsát foghattam és csípős sauceban feltálaltam a t. c. közönségnek, addig most ezrével van a tárgy, melylyel e rövid hasábokat megtölthetem. „Wahrlich die Wahl tinit einem weh!“ mondtuk az izr. nőegyleti bálban, midőn nem tudtuk magunkat elhatározni, hogy a táncosnők fényes koszorújából melyik virágot válaszszuk ki, hogy a zene andalító (? szerk.) hangjánál a fényes táncteremben vele körüllejtsünk, és ugyanezt kell mondanunk midőn e levél írásához fogunk. Miről is írjunk előbb? De miután már felemlítettük az izr. nőegyleti bált, amelylyel saisomunk megkezdődött , tehát ennél maradunk. „Mentem, láttam, és nem győztem, igen, nem győztem eleget nézni, mert hogy jelen korban győzelemről, hódításról már nem is álmodozhatom, azt szerkesztő úr annál inkább is hajlandó lesz bizonyítani, minthogy ily ártalmatlan ember mint én, sokkal többet láthat és hallhat, mint az olyan, ki hódításra vágyik , — tehát nem győztem eleget csodálni a szépséget és kellemet, mely szemem előtt kitárult. A jámbor muzulmán keresztbe hajtott lábbakkal leguggolt volna a teremben, a Mohamed által oly kecsegtető színben lefestett paradicsomot képzelte volna ott, és nem tudom, ki lett volna képes elhitetni vele, hogy nem ott van. Egy darab ideig én is ebben a hiszemben voltam, de uram bocsá ... ki kellett ábrándulnöm, ugyanis a zene elkezdett egyszerre olyan nyikorgássá válni, aminőt rozsdás ajtók kinyitásánál szoktunk nagy gyönyörködtetésünkre hallani, és így, az égből hirtelen lepottyantunk a hideg földre. De kár pedig ha előbbi hitünkben megmaradunk, mindent szépnek, kellemesnek, bájolónak, tökéletesnek tartunk, de így kinyílnak szemeink és sokfélét kell látnunk a mi figyelmeztet, hogy ... no csak nem tudom az udvarias szerepet végigjátszani, kiüti magát a szeg a zsákból, és én, velem született hibáimnál fogva, már csaknem felemlítettem a kihulló hajtűket, rendetlenségbe jövő fürtöket, egy-egy köteg álhaj elvesztését, ruhafodor lefestését; — de nem szólok minderről, kit is érdekelne ez, vagy kit gyönyörködtetne ama bájlón mosolygó hölgy hirtelen elesése; nem, nem szólok mindezekről, csúnya dolog is az tőlem, hogy a napban is a foltokat keresem. Ah de minek ez a sok lári-fári , üres beszéd, elménckedés, gúnyolódás, szóljon valami okosat , mondja meg: ki volt a bálkirálynő? fogják önök mondani. Igazuk van, mint referensnek ez lett volna első kötelességem, és így reményem is lehetett volna, hogy az illetők kegyét megnyerjem, de . . . „semmi de, semmi azonban“ — kérem alássan — „semmi kérem alássan, mondja meg nyíltan, senkit sem támadva, avagy mentve, mondja meg őszintén minden teketória nélkül, hogy ez és ez volt a bál királynője!“ Tisztelt, hölgyeim, a bál csupa királynőkből állott! „Itt van már megint, hogyan szeretné elütni a dolgot, de mondja meg azonnal ezen királynők között ki volt a legfőbb igazi királyné.“ Hölgyeim, engedjék meg, hogy erre nézve kijelentsem, hogy olyanforma állapotban vagyok, mint az a három testvér Lessing „Nathan der Weise“ darabjában. Ezen 3 testvér atyjának volt egy különös becses gyűrűje; halála előtt azonban, nehogy fiai emiatt összeolvadjanak, az igazi gyűrűhöz két teljesen hasonlót készíttetett egy aranymivesnél; mindenik fiúnak adott egy-egy gyűrűt,, és igy mindegyik azt hitte, hogy övé az igazi. — Ha ezen hölgyeket a szabós fodrásznő műtétei előtt láthattam volna, akkor én is megmondhatnám, melyik az igazi királynő, de így azt kell mindegyikre mondanom, hogy ez az igazi! „Ön nem csak unalmas, hanem udvariatlan is.“ Bocsássanak meg kegyetek, egyről gondoltam, hogy királynő és ez X. kisaszszony (no hála istennek mégis csak van már egy) ezen gondolatom pedig onnan származott, mert régi képeken úgy nézet ki Mária Terézia Mária Antoinette és minden királyné, t. i. haja mindegyiknek porozva van, azért hiszem, hogy X. kisasszony a bálkirálynő. Mert nekünk roccoco stylusu királynőkre van szükségünk, kik a 18-ik század divatjának hódolnak, (tán ön Pompadour asszonyt is megtenné királynőnek), ennélfogva a legnagyobb ünnepélyességgel X. kisasszonyt a bálkirálynőjének kikiáltattuk és az ott jelenlevő peleskei nótáriussal beiktattattuk. No de fényes bál volt az tagadhatatlan, örömeim harmóniáját csak két dolog zavarta: 1-szer a frakk; 2-szer a részvétlenség, a visszavonulás, melyet a keresztyén nők részéről tapasztaltunk. A frakk, úgy látszik kiszorít maholnap minden öltözetet, amit 1861-ben oly nagy hűhóval eltemettünk, azt most saját körmeinkkel kaparjuk ki és örvendezve kiáltjuk: resurrexit! Feltámadott! Öltsük fel ezen ruhát, a valódi miveltség, a haladás, a civilisatió, Europa öltönyét, minden más ruha barbárnak való, fájdalom sokáig mi i; barbárok voltunk és holmi zsinóros gúnyát raktunk magunkra, és ezen urak a cosmopolitismus apostolai, kik egységes ruhát akarnak a föld minden lakójának, azt hiszik, hogy e ruhával már a haladás ügyének szolgálnak, pedig még nem is divatosan öltözködnek, amennyiben — ha jól emlékezem — a frakk az elegáns világban elvesztette fensőségét. Azonban csak viseljétek, örüljetek neki, mint vak a garasnak, terjeszszétek általa a miveltséget, hisz az egész csak ad majorem civilisationis glóriám történik, ugrándozzatok benne, nagyon jól áll, gyönyörű, a közmondás szavai szerint pedig úgy áll rajtatok, mint tehénen a koszorú! De azért csak pompás, elegáns az! Még néhány szót! mi felvilágosodottak vagyunk, hangoztatjuk a szabadelvű phrasisokat, szabadságot, testvériséget, egyenlőséget prédikálunk, aki nekünk ellent mer mondani, az pecsovics, conservativ, orthodox, maradó - párti, vaskalapos, huhogó bagoly, rák, mi azok ellen dörgő szavakkal síkra szállunk, mi olyan demokraták vagyunk, hogy Amerika szabad földén lámpással sem találhatunk különbeket, a mi elveink oly tiszták, szépek, magasztosak, hogy azokban senki sem lelhethibát, mi tisztelünk, becsülünk, szeretünk minden nemzetet, vallás nem tesz köztünk különbséget, hisz mindnyájan az egy menyei atyának gyermekei vagyunk, nekünk mindegy, akár zsidó, akár mohamedán, akár pogány, csak ember legyen, ezt mind mondjuk, ezt írjuk az újságba, ezt hangoztatjuk a szószéken, de szólítsd fel X. Y. Z. aszszonyságot, hogy menjen el az izr. nőegylet báljába, akkor azt fogja felelni: hát mit gondol ki vagyok én, zsidónőegylet báljába elmenni, valójában szép; ha ! ha! ha! Ezért dicséret a két kivételnek. * *) Jelen krónikát azon észrevétellel közöljük, hogy a végén a humor leple alá rejtett komolyra közelebb visszatérünk. Szerk.