Hód-Mező-Vásárhely, 1874. február-december (4. évfolyam, 6-52. szám)
1874-02-08 / 6. szám
nem fog meggyőződni arról, hogy éppen kassai-e, aki táncolni akar nem kérdezi, hogy van, volt, vagy lesz-e álarcos, hanem táncos kedve szerint. Itt pedig táncoltak vígan, fesztelenül és a kedvhiány miatt nem lehetett panaszoskodni, a makói zenészek — mert nem csak sárgarépát, hanem muzsikust is onnan kell már hozni hála élelmes és jó igyekezetű helybeli zenészeinknek! — ugyancsak húzták az ember talpa alá; — sőt hogy minden tekintetben igazat szóljunk, volt néhány álarcos is, de ezek sem oly számban nem voltak , hogy a táncvigalomnak álarcosi jelleget kölcsönözzenek , sem pedig oly szándékban, hogy a táncot legkevésbé is akadályoznék. Éjfélkor volt a tombola, a sötét éjfél leplével takarjuk le! Azután pedig ismét megkezdődött a tánc, de mielőtt még ahoz fogtak volna, vita fejlődött ki, a táncrend szerint ugyanis csárdás következett volna, azonban a zenészek felsőbb meghagyás folytán valami keringőt kezdtek játszani, erre a táncosok nagy többsége a „scripta manet“ elvét hangoztatva a kiküszöbölendő csárdásnak nagy pártjára keltek és a zenészeket is rábírták hogy a csárdást jogaiba visszahelyezzék. Ekkor azonban megjelent a Neptun , szigonyával megüté a háborgó tengert és borzasztó hangon kiáltja az ő „quos egó“ . . .-ját, mire azután a zajgó tenger becsendesedett, és járta a keringőt. Lehetetlen, hogy meg ne dicsérjük az igazgató urat azon valóban páratlan szerepért, melyben magát mint Neptun bemutatta és annál is inkább köszönettel tartozunk neki, mert ezen jelenet, sűrűn benyomtatott plakátjának egyik pontja alatt sem fordult elő és így ez ingyenes ráadásnak tekintendő. Daráló: A „kármentő “ (L.) Ez egy új, országos biztosító szövetségnek a címe. Nehéz vállalat a mai pénz szűk világban, a bukások romjain egy ily intézményt létesíteni, de úgy látszik, hogy alapítói mindezektől nem ijednek vissza. A „Közrendészeti lap“ első számának vezércikkében melegen ajánlja: elmondja, hogy a pénzintézetek legtöbbjénél hiányzott az egészséges tényező, a helyes irány; hogy a részvényesek eszközzé alacsonyítottak, egy pár ember vagyoni gyarapítására; hogy roszul gazdálkodtak, s a részvényeseket lelkiismeretlenül rászedték; s hogy mindezek a nagy közönséget elidegenítették a legüdvösebb célú részvénytársulattól is, s hogy ezek ellensúlyozása céljából alakult a „kármentő". Azt mondja, hogy az alap az életbiztosítási befizetésekből teremtetik elő, s ez a befizetők vagyona lévén, az alapszabályok értelmében egyesek is bármily irányban érdekeiket védhetik; hogy a társulat oly férfiakra van bízva, kik a közérdekek körül idáig érdektelen fáradoztak; hogy nem külföldi emberek kezelik , tehát a pénz nem szivárog oda. Idézi a „Hon“ nyilatkozatát. A „Hon“ azt mondja, hogy ez intézet nem nyerészkedési, hanem humánus célt szemelőtt tartó kölcsönös biztosító intézet. Számot vetetek s alkalmasnak találták az időt, midőn egyrészt az általánosan uralgott epemirígy a közönséget az életbiztosítás eszméjének üdvös voltáról annyi ezer meg ezer szomorú példával győzte meg, másrészt a pénztelenség a létezőknél olcsóbb s a szegényebb néposztályra is hozzáférhetőbb biztosítási mód nyújtását tete szükségessé. A „kármentő“ biztosítási díjait lehető olcsóra szabta. Reméli, hogy a közönség bizalommal fordul hozzá, s az értelmiség fölkarolja, mert üzérkedéstől ment férfiak vezérlik, ugyanis: elnöke: Bánó József, a képviselőház alelnöke; — alelnöke: Szentpáli Jenő, orsz. képviselő. Választmányi tagok: Visontai Kovách László orsz. képviselő, Hocnhárd Ferenc orsz. képviselő, dr. Oláh Gyula orsz. képviselő, Takács János orsz. főtávirda igazgató, Kendeffy Árpád, báró Perényi Zsigmond, Dessewfy Dénes , Fest Aurel, Érkövy Adolf, Bernáth Dezső , Ráth Károly az iparos szövetség elnöke stb. — A nevekben nincs okunk kétkedni, azok iránt bizalmatlankodni. Életbiztosításánál azon előnyt is nyújtja, hogy a tagok bármikor visszaléphetnek minden hátrány nélkül. A „Pester Lloyd“ is erősen ajánlja. A t. olvasóközönség bölcs belátására bízzuk, hogy saját előnyeit a biztosításnál, komolyan fontolóra véve, aszerint járjon el, amint jobbnak látja. Hazai elemű intézeteink száma elég nagy, minden esetre meggondolták a föntjelzett honatyák, hogy nevök garantia, s azzal játékot nem űznek. Városunkban a biztosító társulat főügynöke Takó Ferenc gazdasági tanár, kit a közönség idáig, mint a „Victória“ ügynökét ismert; jelenleg itt van a Vásárhelyt több rendben megfordult Zury Mihály is, mint a „Kármentő“ felügyelője, s küldöttje, hogy a biztosító közönséget fölvilágosítsa a társulat előnyeiről , s az életbiztosítás szükségéről. A kanári Bole szerint e madár szívesen tartózkodik oly hegeken, hol élőfák és cserjék váltják föl egymást, az esőzések alkalmával hirtelen fedagadó folyamok mellékén , kertekben, az emberek lakhelyeinek közelében, egyaránt tenyészik a népzelt városok közepén s a szigetek félreeső csendes zugaiban. Nem szereti a sötét, árnyékos helyeket, a babér erdőnek csak szélein tanyáz , míg a szöllőkertekben és a hegylejtőket borító fenyvesekben otthonos. A vad kanári, mely saját hazájában a spanyolok és portugallok által „Canarió“-nak neveztetik, észrevehetőleg kisebb, karcsúbb termetű, mint az Európában tenyészők. A teljesen kifejlett hímnek háta, sárgászöld, feketés csíkokkal és elég széles világos hamvas-szürke toll-szélekkel. A farkcsík sárgazöld, keskeny szürke szélekkel; homloka és a nyak felé kör alakban húzódó szemcsíkja zöldes aranysárgák, ép ily színű torka és mellének felső része, a nyak oldalrészei azonban hamvas-szürkék. A nyak hátsó része világosabb és sárgább ; hasa és alfél tollai fehérbe átmenők; vállai szép zöldek, halvány feketén és halvány zölden szegélyezve; fekete evező tollai keskenyen zölddel, feketezöld farktollai fehérrel szegélyezettek. Szemgolyója sötétbarna, csőre és lábai barnás hússzínűek. Bolle azt állítja, hogy emez öltözékeket életük második évének befejezésével kapják meg. A nőstény feje, nyaka és háta barnaszürke, széles fekete csíkokkal; feje első része világos zöld, homlozöld; szájjaszéllei szürkék; a szájkörnyék aranysárga s kékes zöldbe hajló. Válla s felső szárnytollai világos sárga-zöldek ; evező tollai sötét színűek. Melle és torka zöldes aranysárga; mellének alsó része és hasa fehér, oldalai barnásak. A vad kanári élelme apró magvak, gyönge zöldség, nedvdús gyümölcsök sfügéből áll. A fügefa, felpattogott gyümölcseivel valóságos elragadó látványt nyújt, mivel az az éneklő madarak egész seregének szolgál gyülhelyéül. Rigók, bilegények, függőcinkék, kenderikék stb. találnak terített asztalra ágain. Szeretik a káposztát salátát , mákot s általában a zöldségeket. A víz a kanárinak egyik fő szüksége, miután gyakran szeret inni és fürödni, és pedig legtöbbször társaságban. Tenyészése felől Bolle igen körülményesen tudósít bennünket. A párzás és a fészekrakás többnyire március hó második felében következik be. Sohasem fészkel 1 8 lábnál alább, de legtöbbször jelentékeny magasságben. A fiatal és karcsú fák iránt, s különösen ezeknek örökzöld és korán hajtott lombjai iránt kiváló előszeretettel látszik viseltetni. A körte- és almafákat sűrű mégis világos elágazásaikért gyakran, — fölötte sötét lombozatú narancsfát már ritkábban, a fügefát — sohasem választja költési helyéül. Fészkét szereti elrejteni, különösen a kertekben. Az ágak között nyugvó fészke alul széles, felül keskeny, szabályos, hófehér gyapotnövényekből kevés száraz füvecskéből összeállítva. Tojásai száma 3—4, de 5-nél sohasem több, a tojás színe halvány tengerzöld, vörösbarna pettyekkel. Szintén így van ez a szelíd kanárinál is. A szelídítés nem hozott létre semminemű változást a költés idejére ez a vad kanárinál is körülbelül 30 napig tart. A fiatalok a fészekben maradnak, míg teljesen megtollasodnak, és még kirepülésük után is a két öreg, által tápláltatnak. Egy nyáron át négyszer, kivételesen háromszor költenek. Július végén kezdődik náluk a vedlés, melylyel a tenyészési idő azon évre véget ér. (Folytatása következik magukat, hogy a lakók kiköltöznek. Még idáig nem tudják őket pusztítani. A tél zord fagyától nem rettegnek, mert a tűzhely közelében tartózkodnak. Több faja van, de mi csak azon egy érveit írjuk le, melyekkel közvetlen ismeretességbe jöttünk , a sváb, vagy konyhabogarat, becsületes nevén szólva a csótánt. Világos barna, nősténye valamivel sötétebb, nyakán 2 fekete sávval; ennek szárnya kurtább, mint a flimé; 14 napos napos korában szerelmeskedik; ettől kezdve egy látható tojást hord, ezt hetekig érleli; e tojást valami szögletbe lerakja s megdöglik; tojása kétfelé esik, mint a borsó hüvelye, egyik felől is 18, a másik oldalon is 18 tojást foglalván magába; tehát az egy tojásban 36 fióka van. Hummel nevezetes tanulmányokat tett e bogárral. Azt mondja, születésük után pár perccel, nem törődve a világgal, nekiestek a száraz kenyérmorzsának, s fölfalták. A csatán mindent eszik, amit csak bogár szeret; nagyon szereti a fehér kenyeret, s ha fekete kenyér is van, előbb a fehéret emészti föl, azután nyúl a feketéhez; a lisztet csak szorultságból bántja; a húshoz, amig egyebet kap, nem nyúl. Az olajos üvegre őrülten rohan; a cipőről, csizmáról a suvixot lerágja. Egymást azonban még akkor se bántják, ha éhen kell elpusztulniok. — Chamisso beszéli, hogy a tengeri hajókon riskása és búzával telt göngyöket bontván föl, nevezett cikkek helyett csótánokat találtak. Éhezni tudnak soká. Van egy pár faja , mely az erdőkben szeret élni, s csupán színéről lehet megkülömböztetni. Ilyen a lapcsótán (blatta lapponica), a foltos csótán (bl. maculata). Leggonoszabb a konyhacsótán (periplaneta orientalis), ezt a németek kaker laknak nevezik. Szobánk, konyhánk, pincénk, kamránk tele van ezzel; ott van ez a péknél, molnároknál, gyárakban; ez a szabadban sehol se található, csupán az emberlakta helyeken. Nappal soha se mutatja magát, sötétben guggol, a vakolatban, tűzhely alatt, a ládák alatt, minden zege-zugában a háznak. Villámgyorsan szalad, ha netalán rajta kapatik a lopáson. Este 11 óra tájt megindulnak a zsákmány után, s ha nincs világ, valóságos skandalum amit tesznek, úgy majszolnak, jönnek-mennek, mint az egerek , ha nincs honn a macska. Ha gyertyát gyújt az ember egy perc alatt mind eltakarodnak. Szörnyen félnek a zajtól, zörejtől, úgy hogy egy szúnyog szárnya csettintése futásra készti őket. A szárnyas a hím, a feketén csillogó szárnytalan a nőstény. Aprilban kezdenek tojni, ekkor a nőstény potroha puffadt. Ennél nem vagyunk még tisztában a fejlődés fokozatának idejével; azt mondják, ez minden 4 hétben változik, amíg felhő s kifejlődik, s hogy 2—3 évet is él. Ez egész Európában honos , úgy India, s Amerikában is; nagyon szereti a hajókat , s mert tojásait az élelmiszerekkel mindenfelé elviszik, azért mindenütt odahaza van. Európában. 130 év óta ismerik. Mondják , hogy a svábbogár a konyhacsótánokat pusztítja, — ez kenyérírígység benne, — mert egy faj, s alig lehet őket megkülönböztetni. Kiválóan kedvelik a nedves lakásokat, — és amint ifja nagyon szeretik a sört, — ezért sokan úgy tesznek hogy sört öltenek ki, arra csaptató papirt borítanak, a csótánok odasereglenek nyalakodni, s ekkor, hogy el ne szaladhassanak , holmi lapító-féle deszkadarabbal agyonzúzzák őket. Ha valaki tudja , hogy mivel pusztíthatok, ki ez utálatos bogarak közölje velünk, hogy lapunk utján a közönségnek tudomására hozhassuk. A csótán. Van egy kellemetlen bogár, melyet a félvilágon szidnak, de annyira tán sehol sem atkozzák, mint Vásárhelyt, s ez a csótán. Ismerkedjünk meg vele közelebbről. Muszkaországban „p orosz“-nak, s Poroszországban „muszká“-nak nevezik, mondja Brehm. Az oroszok azt tartják, hogy a hétéves háború befejeztével hazatérő seregek vitték Németországból haza, mert azelőtt Pétervárt soha se láttak egyet se. A németek pedig azt mondják, hogy Ausztriába cseh tóásók vitték, Csehországba az üveghutákhoz napszámosokat alkalmazott orosz alattvalók honosították volna. Azért jobbára német vagy svábbogárnak (Blatta germanica) nevezik a csótánt. E kellemetlen vendég igen könnyen meghonosodik. Boroszlóban egy alkalommal annyira elszaporodtak a sörödékben , hogy a vendégszobákban fényes nappal örömmel rohantak az ivókra. El vannak terjedve Syriában, Egyptomban, sőt Észak-Afrikában is. A sör- és pálinkagyárakat különösen kedvelik. Dr. Waltl írja, hogy a városokban a házi urak a széebesésig sokszor a kétszek hrozzák, mert annyira elszaporodnak, ahová beveszik ma Köszönetnyilvánítás. A helybeli kisdedóvó-egylet ig.-választmánya nevében ezennel őszinte köszönetet nyilvánítok a f. hó 2-án rendezett műkedvelői előadásban résztvett uraknak. H.-M.-Vásárhely 1874. február 6-án. Solti Károly e. elnök. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik a gondviselés által reám mért családi veszteség fájdalmának enyhítésében résztvettek szeretetgyermekem kiszenvedt porainak örök nyugalmára heltezése alkalmából — fogadják az én és enyéim őszite hálás köszönetét. Pokomándy István: Helyi és vegyes hírek. — Városunk polgármesterét érzékeny csapás érte, egyik szeretett gyermeke elvesztéséhez; a gyászjelentés így szól: „Pokomándy István és neje Butykai Mária, Mária és István gyermekeit, úgy Butykai János és neje Nagy Katalin, szomorodott szívvel jelentik kedves gyermekük, testvér, illetve unokájuk. Pokomándy Sándorkának f. hó 3-án reggeli 1 órakor hűlés következtében támadt tüdőlobban élte 3-ik évében 9 napi kínos szenvedés után történt gyászos kimultát