Hód-Mező-Vásárhely, 1874. február-december (4. évfolyam, 6-52. szám)

1874-02-08 / 6. szám

nem fog meggyőződni arról, hogy éppen kassai-e, a­ki táncolni akar nem kérdezi, hogy van, volt, vagy lesz-e álarcos, hanem táncos kedve szerint. Itt pedig táncoltak vígan, fesztelenül és a ked­vhi­­ány miatt nem lehetett panaszoskodni, a makói zenészek —­ mert nem csak sárgarépát, hanem muzsikust is on­nan kell már hozni hála élelmes és jó igyekezetű hely­beli zenészeinknek! — ugyancsak húzták az ember tal­pa alá; — sőt hogy minden tekintetben igazat szóljunk, volt néhány álarcos is, de ezek sem oly számban nem voltak , hogy a táncvigalomnak álarcosi jelleget kölcsö­nözzenek , sem pedig oly szándékban, hogy a táncot leg­kevésbé is akadályoznék. Éjfélkor volt a tombola, a sötét éjfél leplével ta­karjuk le! Azután pedig ismét megkezdődött a tánc, de mie­lőtt még ahoz fogtak volna, vita fejlődött ki, a táncrend szerint ugyanis csárdás következett volna, azonban a ze­nészek felsőbb meghagyás folytán valami keringőt kezd­tek játszani, erre a táncosok nagy többsége a „scripta manet“ elvét hangoztatva a kiküszöbölendő csárdásnak nagy pártjára keltek és a zenészeket is rábírták hogy a csárdást jogaiba visszahelyezzék. Ekkor azonban megje­lent a Neptun , szigonyával megüté a háborgó tengert és borzasztó hangon kiáltja az ő „quos egó“ . . .-ját, mire azután a zajgó tenger becsendesedett, és járta a keringőt. Lehetetlen, hogy meg ne dicsérjük az igazgató urat azon valóban páratlan szerepért, melyben magát mint Neptun bemutatta és annál is inkább köszönettel tartozunk neki, mert ezen jelenet, sűrűn benyomtatott plakátjának egyik pontja alatt sem fordult elő és így ez ingyenes ráadásnak tekintendő. Daráló: A „kármentő “ (L.) Ez egy új, országos biztosító szövetségnek a címe. Nehéz vállalat a mai pénz­ szűk világban, a buká­sok romjain egy ily intézményt létesíteni, de úgy látszik, hogy alapítói mindezektől nem ijednek vissza. A „Köz­rendészeti lap“ első számának vezércikkében melegen ajánlja: elmondja, hogy a pénzintézetek legtöbbjénél hiányzott az egészséges tényező, a helyes irány; hogy a részvényesek eszközzé alacsonyítottak, egy pár ember va­gyoni gyarapítására; hogy roszul gazdálkodtak, s a rész­vényeseket lelkiismeretlenül rászedték; s hogy mindezek a nagy közönséget elidegenítették a legüdvösebb célú részvénytársulattól is, s hogy ezek ellensúlyozása céljá­ból alakult a „kármentő". Azt mondja, hogy az alap az életbiztosítási befizetésekből teremtetik elő, s ez a befizetők vagyona lévén, az alapszabályok értelmében egyesek is bármily irányban érdekeiket védhetik; hogy a társulat oly férfiakra van bízva, kik a közérdekek körül idáig érdektelen fáradoztak; hogy nem külföldi emberek kezelik , tehát a pénz nem szivárog oda. Idézi a „Hon“ nyilatkozatát. A „Hon“ azt mondja, hogy ez intézet nem nyerészkedési, hanem humánus célt szem­­előtt tartó kölcsönös biztosító intézet. Számot vetet­ek s alkalmasnak találták az időt, midőn egyrészt az álta­lánosan uralgott epemirígy a közönséget az életbiztosítás eszméjének üdvös voltáról annyi ezer meg ezer szomorú példával győzte meg, másrészt a pénztelenség a létezők­nél olcsóbb s a szegényebb néposztályra is hozzáférhetőbb biztosítási mód nyújtását tete szükségessé. A „kármen­tő“ biztosítási díjait lehető olcsóra szabta. Reméli, hogy a közönség bizalommal fordul hozzá, s az értelmiség föl­karolja, mert üzérkedéstől ment férfiak vezérlik, ugyan­is: elnöke: Bánó József, a képviselőház alelnöke; — alelnöke: Szentpáli Jenő, orsz. képviselő. Választ­mányi tagok: Visontai Kovách László orsz. képvi­selő, Hocnhárd Ferenc orsz. képviselő, dr. Oláh Gyula orsz. képviselő, Takács János orsz. főtávirda igazgató, Kendeffy Árpád, báró Perényi Zsigmond, Dessewfy Dé­nes , Fest Aurel, Érkövy Adolf, Bernáth Dezső , Ráth Károly az iparos szövetség elnöke stb. — A nevekben nincs okunk kétkedni, azok iránt bizalmatlankodni. Életbiztosításánál azon előnyt is nyújtja, hogy a tagok bármikor visszaléphetnek minden hátrány nélkül. A „Pes­ter Lloyd“ is erősen ajánlja. A t. olvasóközönség bölcs belátására bízzuk, hogy saját előnyeit a biztosításnál, komolyan fontolóra véve, aszerint járjon el, amint jobb­nak látja. Hazai e­lemű intézeteink száma elég nagy, minden esetre meggondolták a föntjelzett honatyák, hogy nevök garantia, s azzal játékot nem űznek. Városunkban a biztosító társulat főügynöke Takó Ferenc gazdasági tanár, kit a közönség idáig, mint a „Victória“ ügynökét ismert; jelenleg itt van a Vásár­helyt több rendben megfordult Zury Mihály is, mint a „Kármentő“ felügyelője, s küldöttje, hogy a bizto­sító közönséget fölvilágosítsa a társulat előnyeiről , s az életbiztosítás szükségéről. A kanári­ Bole szerint e madár szívesen tartózkodik oly he­­geken, hol élőfák és cserjék váltják föl egymást, az esőzések alkalmával hirtelen f­edagadó folyamok mellé­kén , kertekben, az emberek lakhelyeinek közelében, egyaránt tenyészik a népzelt városok közepén s a szige­tek félreeső csendes zugaiban. Nem szereti a sötét, ár­nyékos helyeket, a babér erdőnek csak szélein tanyáz , míg a szöllő­kertekben és a hegylejtőket borító fenyve­sekben otthonos. A vad kanári, mely saját hazájában a spanyolok és portugallok által „Canarió“-nak neveztetik, észre­­vehetőleg kisebb, karcsúbb termetű, mint az Eu­rópában tenyészők. A teljesen kifejlett hímnek háta, sárgás­zöld, feketés csíkokkal és elég széles világos ham­vas-szürke toll-szélekkel. A farkcsík sárgazöld, keskeny szürke szélekkel; homloka és a nyak felé kör alakban húzódó szem­csíkja zöldes arany­sárgák, ép ily színű tor­ka és mellének felső része, a nyak oldalrészei azonban hamvas-szürkék. A nyak hátsó része világosabb és sár­gább ; hasa és alfél tollai fehérbe átmenők; vállai szép zöldek, halvány feketén és halvány zölden szegélyezve; fekete evező tollai keskenyen zölddel, feketezöld farktol­­lai fehérrel szegélyezettek. Szemgolyója sötétbarna, csőre és lábai barnás hússzínűek. Bolle azt állítja, hogy emez öltözékeket életük második évének befejezésével kap­ják meg. A nőstény feje, nyaka és háta barnaszürke, széles fekete csíkokkal; feje első része világos zöld, homlo­­zöld; szájjaszéllei szürkék; a szájkörnyék aranysárga s kékes zöldbe hajló. Válla s felső szárnytollai világos sárga-zöldek ; evező tollai sötét színűek. Melle és torka zöldes aranysárga; mellének alsó része és hasa fehér, ol­dalai barnásak. A vad kanári élelme apró magvak, gyönge zöldség, nedvdús gyümölcsök s­­fügéből áll. A fügefa, felpattogott gyümölcseivel valóságos elragadó látványt nyújt, mivel az az éneklő madarak egész seregének szolgál gyülhe­­lyéül. Rigók, bilegények, függőcinkék, kenderikék stb. találnak terített asztalra ágain. Szeretik a káposztát sa­látát , mákot s általában a zöldségeket. A víz a kaná­rinak egyik fő szüksége, miután gyakran szeret inni és fürödni, és pedig legtöbbször társaságban. Tenyészése felől Bolle igen körülményesen tudó­sít bennünket. A párzás és a fészekrakás többnyire már­­cius hó második felében következik be. Sohasem fészkel 1 8 lábnál alább, de legtöbbször jelentékeny magasság­ben. A fiatal és karcsú fák iránt, s különösen ezeknek örökzöld és korán hajtott lombjai iránt kiváló előszere­tettel látszik viseltetni. A körte- és almafákat sűrű még­is világos elágazásaikért gyakran, — fölötte sötét lom­bozatú narancsfát már ritkábban, a fügefát — sohase­m választja költési helyéül. Fészkét szereti elrejteni, kü­lö­nösen a kertekben. Az ágak között nyugvó fészke alul széles, felül keskeny, szabályos, hófehér gyapotnövé­nyekből kevés száraz füvecskéből összeállítva. Tojásai­­ száma 3—4, de 5-nél sohasem több, a tojás színe hal­vány tengerzöld, vörösbarna pettyekkel. Szintén így van ez a szelíd kanárinál is. A szelídítés nem hozott létre semminemű változást a költés idejére ez a vad ka­nárinál is körülbelül 30 napig tart. A fiatalok a fészekben maradnak, míg teljesen megtollasodnak, és még kirepü­lésük után is a két öreg, által tápláltatnak. Egy nyá­ron át négyszer, kivétele­sen háromszor költenek. Július végén kezdődik náluk a vedlés, melylyel a tenyészési idő azon évre véget­ ér. (Folytatása következik ma­gukat, hogy a lakók kiköltöznek. Még idáig nem tud­ják őket pusztítani. A tél zord fagyától nem rettegnek, mert a tűzhely közelében tartózkodnak. Több faja van, de mi csak azon egy érveit írjuk le, melyekkel közvet­len ismeretességbe jöttünk , a sváb, vagy konyha­bogarat, becsületes nevén szólva a csótánt. Világos barna, nősténye valamivel sötétebb, nyakán 2 fekete sávval; ennek szárnya kurtább, mint a flimé; 14 napos napos korában szerelmeskedik; ettől kezdve egy látható tojást hord, ezt hetekig érleli; e tojást va­lami szögletbe lerakja s megdöglik; tojása kétfelé esik, mint a borsó hüvelye, egyik felől is 18, a másik olda­lon is 18 tojást foglalván magába; tehát az egy tojásban 36 fióka van. Hummel nevezetes tanulmányokat tett e bogár­ral. Azt mondja, születésük után pár perccel, nem tö­rődve a világgal, nekiestek a száraz kenyérmorzsának, s fölfalták. A csatán mindent eszik, amit csak bogár szeret; nagyon szereti a fehér kenyeret, s ha fekete ke­nyér is van, előbb a fehéret emészti föl, azután nyúl a feketéhez; a lisztet csak szorultságból bántja; a húshoz, amig egyebet kap, nem nyúl. Az olajos üvegre őrülten rohan; a cipőről, csizmáról a suvixot lerágja. Egymást azonban még akkor se bántják, ha éhen kell elpusztul­­niok. — Chamisso beszéli, hogy a tengeri hajókon riskása és búzával telt göngyöket bontván föl, nevezett cikkek helyett csótánokat találtak. Éhezni tudnak soká. Van egy pár faja , mely az erdőkben szeret élni, s csupán színéről lehet megkülömböztetni. Ilyen a lapcsó­­tán (blatta lapponica), a foltos csótán (bl. maculata). Leggonoszabb a konyhacsótán (periplaneta orientalis), ezt a németek kak­er laknak nevezik. Szo­bánk, konyhánk, pincénk, kamránk tele van ezzel; ott van ez a péknél, molnároknál, gyárakban; ez a szabad­ban sehol se található, csupán az emberlakta helyeken. Nappal soha se mutatja magát, sötétben guggol, a va­kolatban, tűzhely alatt, a ládák alatt, minden zege-zu­­gában a háznak. Villámgyorsan szalad, ha netalán rajta kapatik a lopáson. Este 11 óra tájt megindulnak a zsák­mány után, s ha nincs világ, valóságos skandalum amit tesznek, úgy majszolnak, jönnek-mennek, mint az ege­rek , ha nincs honn a macska. Ha gyertyát gyújt az em­ber egy perc alatt mind eltakarodnak. Szörnyen félnek a zajtól, zörejtől, úgy hogy egy szúnyog szárnya csettin­­tése futásra készti őket. A szárnyas a hím, a feketén csillogó szárnytalan a nőstény. Aprilban kezdenek tojni, ekkor a nőstény potroha puffadt. Ennél nem vagyunk még tisztában a fejlődés fokozatának idejével; azt mond­ják, ez minden 4 hétben változik, amíg felhő s kifej­lődik, s hogy 2—3 évet is él. Ez egész Európában ho­nos , úgy India, s Amerikában is; nagyon szereti a ha­jókat , s mert tojásait az élelmi­szerekkel mindenfelé elviszik, azért mindenütt odahaza van. Európában. 130 év óta ismerik. Mondják , hogy a svábbogár a konyha­­csótánokat pusztítja, — ez kenyérírígység benne, — mert egy faj, s alig lehet őket megkülönböztetni. Kivál­­­óan kedvelik a nedves lakásokat, — és amint ifja nagyon szeretik a sört, — ezért sokan úgy tesznek hogy sört öltenek ki, arra csaptató pap­irt borítanak, a csótánok odasereglenek nyalakodni, s ekkor, hogy el ne szaladhassanak , holmi lapító-féle deszkadarabbal agyon­zúzzák őket. Ha valaki tudja , hogy mivel pusztíthatok, ki ez utálatos bogarak közölje velünk, hogy lapunk ut­ján a közönségnek tudomására hozhassuk. A csótán. Van egy kellemetlen bogár, melyet a félvilágon szidnak, de annyira tán sehol sem atkozzák, mint Vá­sárhelyt, s ez a csótán. Ismerkedjünk meg vele kö­zelebbről. Muszkaországban „p o­r­o­s­z“-nak, s Poroszországban „muszká“-nak nevezik, mondja Brehm. Az oroszok azt tartják, hogy a hétéves háború befejeztével hazatérő seregek vitték Németországból haza, mert azelőtt Péter­­várt soha se láttak egyet se. A németek pedig azt mond­ják, hogy Ausztriába cseh tóásók vitték, Csehországba az üveghutákhoz napszámosokat alkalmazott orosz alatt­valók honosították volna. Azért jobbára német vagy sváb­­­bogárnak (Blatta germanica) nevezik a csótánt. E kellemetlen vendég igen könnyen meghonosodik. Bo­roszlóban egy alkalommal annyira elszaporodtak a sörö­­dékben , hogy a vendégszobákban fényes nappal örömmel rohantak az ivókra. El vannak terjedve Syriában, Egy­p­­tomban, sőt Észak-Afrikában is. A sör- és pálinkagyá­rakat különösen kedvelik. Dr. Waltl írja, hogy a váro­sokban a házi­ urak a széebesésig­­ sokszor a kétszek hroz­­zák, mert annyira elszaporodnak, ahová beveszik ma­ Köszönetnyilvánítás. A helybeli kisdedóvó-egylet ig.-választmánya nevé­ben ezennel őszinte köszönetet nyilvánítok a f. hó 2-án rendezett műkedvelői előadásban résztvett uraknak. H.-M.-Vásárhely 1874. február 6-án. Solti Károly e. elnök. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik a gondviselés által reám mért családi veszteség fájdalmának enyhítésében résztvettek szeretet­­gyermekem kiszenvedt porainak örök nyugalmára helte­­zése alkalmából — fogadják az én és enyéim őszite hálás köszönetét. Pokomándy Istvá­n: Helyi és vegyes hírek. — Városunk polgármesterét érzékeny csapás érte, egyik szeretett gyermeke elvesztéséhez; a gyász­­jelentés így szól: „Pokomándy I­s­t­v­á­n és neje Butykai Mária, Mária és István gyermekeit, úgy Buty­­kai János és neje Nagy Katalin, szomorodott szívvel je­lentik kedves gyermekük, testvér, illetve unokájuk. Po­komándy Sándorkának f. hó 3-án reggeli 1 órakor hűlés következtében támadt tüdőlobban élte 3-ik évében 9 napi kínos szenvedés után történt gyászos kimultát

Next