Hód-Mező-Vásárhely, 1876. január-június (6. évfolyam, 2-26. szám)

1876-01-09 / 2. szám

kel. A jó fegyvernek jó kézben ellenállhatván ha­talma van. Abban az időben, midőn a nagy Napoleo­n tönkre verte Poroszhont, és a porig alázta a po­roszt,­­ egy ifjú porosz iparos ment Párisitől Ber­linbe. Útközben megállott azon a csatatéren, a me­lyen hazája gyermekei elhullottak s nemzete össze­töretett. Sötéten, elborult szívvel, mélyen elkeseredett lélekkel borult a földre és sirt. A­mint fájdalma kissé enyhült, figyelmesen széjjelnézett a csatatéren. Ösz­­szehasonlította a fegyvereket s látta, hogy a porosz fegyver tökéletlen, a francia ellenben kitűnő; azon­nal meg volt előtte magyarázva a nagy veszteség oka: rósz fegyverrel, jó fegyver ellenében harcolni nem lehet, kivált ha a rósz a gyengébb, a jó pedig az erősebb kezében van. Egy eltökélés érlelődött meg lelkében. Visszament Párisba, a jó fegyverek hazá­jába, s teljes életét a fegyver­kovácsolásra szánta, de úgy, hogy annak tökéletesítésén folyton törte eszét. Ezen iparos ifjú adta hazájának a gyufás fegyvert. A többit tudjuk. Ma Poroszhon első katonai hatalom. Ezen időben a küzdelem terén a mi kezeink­ben rosz fegyverek vannak s gyengék is vagyunk, — ellenfeleink jó fegyverrel és nagy erővel küzde­nek. Mi véd meg minket? Semmi más, mint fegyve­reink tökéletesítése, erőnk gyarapítása. A gazdálkodó tanuljon szántani, vetni, földet mivelni, termelni, ál­latokat tenyészteni s ne álljon e tekintetben hátrább egy nemzet fiánál sem. A kézműiparos törekedjék oly szakképzettség és ügyességre szert tenni, mint más előhaladott nemzetek iparosai. — tanuljunk, dolgoz­zunk! Az ily küzdés nehéz és nem hozza meg a kí­vánt jólétet azonnal, de idővel még­is csak meghozza. Poroszhonnak is 50 év kellett, míg a gyufűspuska jó kézbe került. Nekünk nem kell ennyi idő, 5 év alatt is kivívhatjuk a léter feltételeit, biztosíthatjuk jövőnket. Lesz mindenünk, megélünk a többi népek között. Magyar vet és magyar arat e földnek tévém­. De hogy ez meglegyen, soha se avatkozzunk abba, ami nem a mi dolgunk, hanem csak saját köteles­ségeinket végezzük. Jövőre ezek közül szólandok egy­ről: a házi iparról. Iparegyleti elnök, minden tekint újra gyökér** dúljon. Kétségtek: európai törvényke­­reskedelmi cégjegy* . zatok, melyeknek dz ja, s a kereskedő közönségre ... nyos tényekről és jogcselek­­•ete nemcsak hasznos, hanem ok­­szí­v­­o­mást szerezhessen. A kereskedelmi cégjegyzékből ugyanis, — ha­ csak néhány példát említsünk — mindenki megtudhatja : a cég megalapítását, változását vagy megszűnését, a cégtulaj­donos személyében történt változást, a cégvezetésre adott felhatalmazást és ennek visszavonását; valamely keres­kedelmi társaság keletkezését, egy új társasági tag be­lépését valamely közkereseti vagy betéti társaságba, va­lamely személyesen felelős társasági tag azon jogának megszüntetését, hogy a kereskedelmi társaságot képvi­selje; valamely társasági tag kilépését vagy kizárását, valamely kereskedelmi társaság feloszlását, a felszámo­lók kirendelését, a felszámolók valamelyikének kilépését, valamely felszámoló meghatalmazásának megszűnését, a csőd megnyitását stb. A magyar törvényhozás is kellőleg méltányolta a kereskedelmi cégjegyzék nagy jelentőségét, a­midőn bi­zonyos tényeknek és jogcselekvényeknek bejegyzését és közzétételét kötelezőleg elrendelte. Nem tekinthetjük feladatunknak e helyen értekezést írni a kereskedelmi cégjegyzékek fontosságáról, avagy a megtörtént vagy elmulasztott bejegyzés jogi következmé­nyeit részletesen kifejteni; minthogy jelen közleményünk­nek ugyanis az lévén egyedüli célja: kerületünk kereske­dőit és iparosait figyelmeztetni, hogy a cégeknek a ke­reskedelmi cégjegyzékbe való bejegyzését a törvény kö­telezőleg elrendeli, miért is az új kereskedelmi törvény­­könyvnek erre vonatkozó legfontosabb határozatait szó szerint felsoroljuk. A 16. §. a következő nagy fontosságú elvet állít a fel: „Minden kereskedő, ki az 5. §-ban érintett kivétel alá nem esik, a 21. §-ban meghatározott pénzbírság terhe mellett, üzlete megkezdésével egyidejűleg cégét azon törvényszéknél, melynek kerületében kereskedelmi telepe létezik, bejegyeztetni, egyúttal azt ugyanott saját­kezűig aláírni, vagy hitelesített alakban bemutatni tar­tozik.“ Míg e bejegyzés meg nem történt , a kereskedő azon jogokban, melyeket a jelen törvény a kereskedők részére megállapít, nem részesülhet, ellenben elvállalt kereskedelmi kötelezettségeiért harmadik személyek irá­nyában a jelen törvény értelmében felelős.“ A fent idézett 5. §. következőkép szól: „Jelen törvénynek a kereskedelmi cégekre, a köny­vekre és cégvezetésekre vonatkozó intézkedései a kufá­­rokra és házalókra egyátalán nem ; a zsibárusokra, korcs­­márosokra, közönséges fuvarosokra, hajósokra s más iparosokra pedig csak annyiban nyernek alkalmazást, a­mennyiben üzletük a kisipar körét meghaladja. A kufárok és házalók egyesülései egyátalán nem, a fentebb felsorolt többi üzletek folytatása végett keletke­zett egyesületek pedig csak akkor tekintetnek kereske­delmi társaságoknak, ha üzletük a kisipar körét meg­haladja.A legkeservesebb könyeit a mai elnémetesedett fiatalságért hullatja. Vigasztaltam mindenféleképen. Összes szónoki tehet­ségemmel igyekeztem előtte bebizonyítani, hogy nem tesz az semmit, hiszen azért még magyar szív dobog az apák fiainak s unokáinak keblében, ha német „kimondhatat­lant“ viselnek is; aztán meg a divat is megkívánja; de legkülönösebben a civilizáció hatalmas szavával igye­keztem előtte bizonyítani, hogy mi fiatalok nem akarunk a kortól elmaradni, hanem karonfogva akarunk haladni azzal, hogy az idők követelményeinek képesek legyünk mindenben megfelelni, mert hát ez így járja! — Civilizáció ide, civilizáció oda — mondá­m, nem ér az egy fabatkát sem; németeknek, franciáknak való eledel az, mint a spenót meg a spárga; aztán hát mi hasznunk van abból, ha a korral olyan nagyon igyek­szünk haladni, úgy is elhagy az, vagy akarjuk vagy nem; nem mi ránk van bízva, hogy hajunk mikor őszül­jön meg (még akkor nem találta fel a pompadour pasz­tát Rix Vilmos, sem nem olvasta bátyám a „nincs többé kopasz fej“ című hirdetményt), egyszóval legjobb őseink szokása mellett megmaradni, mert az legalább soha sem megy ki a divatból, s nem fecséreljük el időnket a módi után való kapkodással. Így beszélgetett az én kedves urambátyám! Én pe­dig, mit volt, mit nem, tennem, igazat adtam neki (még­pedig a divat után való kapkodásban egészen) mert nagyon jól tudtam, hogy amit egyszer fejébe vesz, azt onnan kiverni nem egykönnyen lehet. Hanem azért a civilizáció nem türhelése mellett is nagyon kedvelte a fiatalságot; nem egyszer-kétszer lá­togattam meg jó cimboráimmal s nagy öröme telt min­dig bennünk, legfőképen pedig akkor, ha rágyújtottunk kedves nótájára, össze-vissza csókolt bennünket, de azt az egyet még akkor is sajnálta , hogy magyar létünkre elhagyjuk magunkat csúfiztatni. Az az egy gyöngesége megvolt, hogy nagyon hara­gudott a bugyogóra, úgy, hogy rajtam is nem egyszer­­kétszer mérte végig acélfokosával a bugyogót s ily ke­délyállapotában rendes megszólítása csak az volt: „hogy vagy te ördögadta németje“. De én erre a legkevesebbet sem jöttem zavarba, jól tudván a nyelvén beszélni. Mindjárt előadtam, hogy édesapára spórolási szempontból csináltatta a bugyogót, sőt még azt is hozzá­tettem, hogy ezt még én magyarosabb világban használhatom egyszer, mert a második helyen idézett 21. §. 1. bek. pedig a két rendeli: a jelen törvénynek a cégbejegyzésre vonatkozó rendeleteit meg nem tartja, az erre az illetékes törvény­szék által hivatalból 500 írtig terjedhető pénzbírsággal szorítandó. Azon meggyőződéstől vezéreltetve, hogy egy helye­sen berendezett és pontosan vezetett kereskedelmi cég­jegyzék üzleti összeköttetések létesítését tetemesen meg­könnyíti ; továbbá tekintettel arra, hogy a jelenlegi cég­jegyzékek ingadozó alapon nyugszanak, a törvényhozás ezek helyébe új cégjegyzékek felállítását rendelte el. Az 550. §-nak erre vonatkozó határozata következőkép szól.: „Ezen törvény hatályba léptétől kezdve új cégjegy­zékek fognak nyittatni. A régibb cégjegyzékekbe beveze­tések csak annyiban történhetnek, a­mennyiben ezek valamely korábbi bevezetés törlését célozzák.“ Ezen határozat következménye az 551. §. első be­kezdése, mely ekkél szól: „A jelen törvény azon határozatai, melyek szerint a kereskedelmi cégek a cégjegyzékbe a bevezetés végett bejelentendők és az aláírások a kereskedelmi ügyek el­intézésére hivatott törvényszéknél hitelesítendők, illetőleg hiteles alakban bemutatandók, azon kereskedők által is megtartandók, kik üzletüket a jelen törvény hatályba lépte előtt már megkezdették, akár voltak bejegyezve, akár nem. E célra a most említett időponttól számítandó hat hónapi határidő állapíttatik meg, melynek eltelte után a késedelmesek a törvényes határozatok megtar­tására a 21. §-ban kiszabott pénzbírság terhe alatt szo­­rítandók.“ Azon alkalmatlanságok elhárítása végett, melyek az új cégjegyzékbe való bejegyzés iránti megkereséssel egybekötvék, az 562. §. ezeket rendeli : „Azon beadványok, melyek a törvény hatálybalép­­tétől számított hat hónap alatt nyújtatnak be, ha az eddigi gyakorlat szerint érvényesen megtörtént bejegy­zésnek az új cégjegyzékbe bevezetését célozzák, illeték- és bélyegmentesek.“ További könnyebbítést nyújt az 553-ik §., mely Helybeli kereskedőinknek tájékozásul. Az új kereskedelmi törvény életbeléptetése alkalmá­ból, a budapesti kereskedelmi és iparkamara a követ­kező, kereskedőinknek tájékozást nyújtó közleményét küldötte be szerkesztőségünkhöz: Hazánk kereskedői és iparosainak átalánosan táp­lált azon óhaja, hogy egy a gyakorlati élet igényeinek megfelelő kereskedelmi törvénykönyv létesíttessék, az 1875-ik évi XXXVII. t. c. megalkotásával, mely a folyó évi január 1-jével lépett életbe, teljesült; az érdeklet­tek feladata lévén már most e törvény határozatainak A régi ember és az uj idők. (Egyszerű történet.) Irta: Don Alfonzo. Gyönyörű élet volt még az akkor, amikor az én kedves Don Caesar bátyám karcsú termetű, sugár legény volt, bő, lobogós ingujjal; nemcsak a menyecskék, de a hajadonok szemefénye is volt­­. Az volt csak a boldog leány, akitől templomból ki­jövet egy szál virágot kért, az meg a legboldogabb, akit a cica-macában csókkal ajándékozott meg. Hire volt táncának hét vármegyében. . . De meg­voltak kortes-érdemei is, mert a megyei választásoknál csak az a jelölt győzött, akiért ő villogtatta fokosát és harsogtatta az éljent. Nagy szó volt ez akkor, másnak pusztulni kellett az éljenzőtől, mert csak az volt ám a legény a talpán. Régen volt mindez . . . akkor még gyönyörű volt az élet,­­ legalább ezt mondják az öregek is. De azóta sok víz lefolyt a nagy Tiszán . . . annyira sok, hogy még a Caesar bátyám karcsúsága is kövérséggé változott át; csókra termett szája felett a fekete, pörge bajusz is megderesedett, sőt még a pörge sarkantyúit is szögre akasztva pihenteti, csak olykor-olykor, amikor nem látja emberi szem, no meg — közbe legyen mondva : kedves életpárja, az öreg anyjuk — csak ilyenkor meri meg­próbálni, hogy hát úgy szól-e még ma is, mint amikor verbuváltak. Gyöngyszó volt még ez akkor, azokban a boldog időkben. Egyszer épen ilyen műtét közben leptem meg az öreget, midőn legjavában pöngette a sarkantyúját s teli tűzzel aprózta a szilaj, magyar verbunkos-táncot, nagy lelkesedésében néha el-elkurjantva magát­ .Ez az élet, a gyöngyélet. Kinek tetszik, ide jöhet!“ Magam sem voltam rest. Odaugrottam nagy büsz­kén a szoba közepére, s nagy parolát csapva az én urambátyám markába, elkiáltottam magamat, hogy : éljen a haza! Szegény bátyám nyakamba borult s úgy sirt az ő régi, elmúlt dicsőségén. No meg hozzá­tette azt is, hogy így szól: „Ha a korábbi bevezetésre vonatkozó beadványok és okmányok eredetben azon törvényszéknél vannak, melynél a bejelentésnek történnie kell, a bejelentésben elég a korábbi bejegyzésre és annak mellékleteire hi­vatkozni.“ Az eddigi cégjegyzékekben foglalt bejegyzések ha­tályára nézve az 554. §. a következő határozatot foglalja magában: „Az új cégjegyzékbe történt bevezetés közzétételé­vel (9. §.) a cégre vonatkozó s az eddigi cégjegyzékben foglalt összes bevezetések hatályukat vesztik.“ Hatályukat vesztik az eddigi cégjegyzékekben fog­lalt összes bevezetések az esetben is, ha a kötelezett be­jelentések az 551. §-ban megállapított határidő alatt meg nem történnek. Minden egyes kereskedőnek, (egyéni cég birtokosá­nak), a­ki a törvény által köteleztetik cégét a kereske­delmi cégjegyzékbe bejegyeztetni, illetőleg már bejegy­zett cégét a régi cégjegyzékből az újba bevezettetni, ezen törvényes határozat teljesítését lehetőleg megköny­­nyítendő, az alálírt budapesti kereskedelmi és iparka­mara a múlt évi december 20-án tartott ülésében elha­tározta , hogy minden a kamara kerületében lakó „ ke­németből lehet magyart csinálni, de a magyarból néme­tet sohasem ! Jót nevetett urambátyám ez ötletemen, hanem azt előre bocsátotta, hogy majd megmossa az apámnak a fejét érte, mert nem illik magyar fiúnak ilyen maskara ruhát viselni. Ily kifogásokkal az öreget sokszor a részemre tud­tam hódítani s az volt rendesen a következménye, hogy be-behitt egy kancsó borra, s igy pityizálgattunk egész késő estig. Elbeszélte a forradalomban viselt dolgait : Mikor tudod öcsém — mondá ő — a hármot futták, már akkor mindig talpon, az az akarom mondani lóháton vol­tam, s nem vártam meg, hogy az ellenség én hozzám közeledjék, hanem sarkantyúba kaptam almásszürke pa­ripámat, s szélvészként vágtattam elébek, s néha-néha kisikerült, hogy az ellenség előcsapatát magam ugrasz­tottam szét. Hejh öcsém, abban az időben nem egyköny­­nyen ijedtem ám én meg a magam árnyékától. — Egyszer a többek közt — igy folytató tovább elbeszélését, — a csapat előőrséül küldettem ki, még most is hűn emlékszem, midőn a hátunk mögé kerülni akaró ellenséget „Üsd nem apád“ szóval pajtásaimmal együtt úgy szétugrasztottuk, hogy reggelre hírmondónak sem találtunk közölök egyet sem. Hanem azután, ami­kor lerakatták velünk a fegyvert, azt öcsém még most is röstellem. Olyan tejfeles szájú német katonák elibe rakták azokat csomóba, hogy istenbizony nem lett volna kár, ha a magyarok Istene akkor egy szélvészszel lesö­pört volna mindannyiunkat a föld színéről, hogy azo­kat a jó fegyvereket vér nélkül képesek voltunk átadni, így beszélt az én kedves Don Caesar bátyám. Iga­zán gyönyörűség volt hallgatni az ő régi vitézségeit, a­melyeket néha-néha oly tűzzel adott elő, hogy azt gon­­tam, hogy már engem is valami németnek néz, s meg­mutatja rajtam a huszárnak azt a vágását, amit nem lehet kiparírozni. Napról napra eme hangulatban folytak az öreg órái, s így beszélt mindig. Jól ismerem, mert míg otthon végezem­ iskoláimat, majd minden áldott nap vendége voltam, s ha két három nap elmaradtam, már akkor átjött hoz­zánk megtudni, hogy nem esett-e valami bajom ? De elkerülve szülővárosomból tanulmányaim tovább folytatása végett, azután három egész esztendeig nem láttuk egymást, s csak tiszteletünk folytonos küldözge­tésével ápoltuk magunk között a régi jó ismeretséget. (Folyt. köv.)

Next