Hód-Mező-Vásárhely, 1876. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)
1876-07-02 / 27. szám
s jövőjét a különben is gyenge szerkezetű s a viszonyok hatalma által felette igen megrongált hajó aggasztó és kétes útjához hasonlítja a vihar által felbőszített tengerem; mert noha kimondatott s ki is hirdettetett a magyarszági protestánsok örökérvényű törvényeinek sértett matatása s a reformáció dicső vívmányai, a lelkiismeret szabadsága s az önkormányzat minden ellentámadástól leendő oltalmazása és megvédése kijelentetett : a felzaklatottt s felbőszített hullámok még mindig nem akartak elsimulni, és a rémes aggodalmak ijesztő képeit a már mutatkozó szebb jövő szivárványa még mindig nem volt képes a láthatárról elűzni.“ De e kedvezőtlen viszonyok közt is elnöktársa, nagyméltóságu gr. Lónyay Menyhért úrtól gyámolitást remélve s az egyházmegye nyugalomban levő egyházi kormányzóitól utasítást várva, támogatást pedig az egyházmegyei tanács egyházi és világi bíráitól nyerve, nem kételkedett a bizalom által számára kimutatott állást, a szerény, de magasztos feladatú esperesi hivatalt elfoglalni.“ „Hogy azonban a titkos jövő nem engedte teljesedésbe menni a szép kilátást, annak okául az egyházmegyének az ő jobb és balkeze felől sirba szállt s neki a kormányzásban mintaképül szolgálhatott, volt vezetőit, nyugalmazott espereseit, tanácsbiráit, lelkipásztorait s tanítóit mondja, azoknak névszerint is a kegyelet oszlopait emelve.“ „S hogy mégis e nagy kiterjedésű s 154,664 ref. lelket számláló egyházmegyében a roppant teendőkkel elhalmozott esperesi hivatalt oly huzamos ideig viselte, mint elődei közül aligha valaki, ezt az tette ránézve megbizhatóvá, hogy a régi kormányzótársak helyett közülök megtartott derék tanácsbirák (Bonyhai Benjámin, Kovács Ferenc) mellé, uj, erő-, képesség-, akarat- s buzgalommal teljes tanácsbirákat állított a közbizalom, akik segédkezésüket tőle nemcsak soha meg nem tagadták, de a terhet ránézve könnyebbé s elviselhetőbbé tették. Hogy az elhunytak helyett kellőleg képzett, munkabíró, szorgalmas és Jézus tiszta s meg nem elegyített evangyéliumától, szellemétől s hitigazságaitól áthatott, ifjú lelkészek választattak, és illő képzettségű s képességgel biró tanítók nyertek alkalmazást. Ezenkívül erőt, tüzet és buzgalmat adott neki a munkára elnöktársa gr. Lónyai Menyhért, 1861. óta segédgondnoki kegyelmessége is, ki nem csak őszinte barátságára méltatta, de utasításaival, jóakarata tanácsával támogatni soha meg nem szűnt, de sőt az egyházak és iskoláknak elébb megszilárdítására, majd fölvirágzására vonatkozó terveit magas közbenjárása által érvényre emelni mindig buzgólkodott. Mindenekfelett azonban Istené, a seregek Uráé a dicséret és dicsőség, hogy neki, oltára ősz papjának a késő vénségig erőt, egészséget, kegyelmet és segedelmet adott, hogy elvégezhesse a munkát, melyre általa elhivattatott s az egyházak által elválasztatott.“ „Beismeri, hogy benne is mint minden halandóban volt gyarlóság; de kéri az egyházmegyei közönséget, hogy ha az általános tetszést nem érdemelte ki, ne rovassák fel hibájául, hanem tulajdoníttassék vagy az említett erőtlenségnek, vagy a hivatal komoly szavának s parancsának; mert annyit most az elválás pillanatában nyugodtan mondhat, mikép úgy a kedvezés, mint az előítélet, harag, boszu, mindig távol álltak tőle, s ezen nyilatkozatot teenik Isten itélőszéke előtt is.“ „S végül előrehaladt kora (most 75-ik évében van) s az aggkorral karöltve járó gyengélkedés és gyakori betegeskedés, — nehogy miatta, mint az Ur kifáradt szolgája miatt a vallásos egyházi s iskolai legszentebb érdekek bármi részben hiányt s fogyatkozást szenvedjenek , komoly megfontolás után azt ajánlják neki, sőt követelik tőle, hogy esperesi hivatalát az egyházmegyei közönség kezébe, honnan azt vette, letegye, illetőleg viszszaadja, azon alázatos kéréssel, hogy azt elfogadni, az egyházkerületi gyűlés elé terjeszteni, s más esperes választása iránt törvényeink s rendtartásaink értelmében az engedélyt kikérni, s a további teendőkre nézve a szükséges intézkedéseket már ezúttal megtétetni ne terheltessenek. Az egyházmegyére s ebben az egyházközségekre, alsóbb felsőbb tanintézetekre áldást, emelkedő virágzást, az egyházmegyei tanács mindenik tagjára, a lelkipásztorok, tanárok s tanitálya mint hivatal társaira lelki testi erőt, egészséget s kegyelmet kérve s könyörögve Istentől, a minden jók adójától, mindvégig kedvező hajlamaikba bizodalmas tisztelettel ajánlja magát.“ (Békés, 1876. június 19.) Az egyházmegyei gyűlés esperes ur lemondása feletti sajnálatának Kovács Ferenc helyettes világi elnök ur adott kifejezést, mondván: ut. és tettes egyházmegyei gyűlés! Szabad legyen nekem is beszédemet azon szavakkal kezdenem, hogy fájdalom hatja át e pillanatban az én lelkemet is, mely fájdalom borúján azonban áttör a remény egy fényes sugara. Fájdalmasan esik , hogy a nt. esperes úr ezen egyházmegye vezérségétől vissza akar lépni, s minket tapintatos kormánya és bölcs tanácsadásaitól meg akar fosztani. De biztat az a remény, hogy e lemondás nem a megmásíthatlan elhatározás szüleménye, s amidőn én őt az egyházmegye nevében az esperesi hivatalban való megmaradásra őszinte tisztelettel felszólítani bátor vagyok, e közbizalomból folyó kérésünk meg nem szégyenül. Tudom, hogy az évek terhe, mely vállait nyomja, sokaknak gátul és akadályul szolgálna, de az a lángoló buzgalom s az a testinél sokkal nagyobb s kifáradhatlanabb lelkierő, melylyel Istentől megáldva van, lehetővé teszi nekie, hogy továbbra is munkálkodhassék egyházmegyénk előmenetelén és felvirágzásán. Azért engedje meg, hogy ismételve kifejezést adhassak azon közös kérésünknek, hogy maradjon . . . !“ A közönség részéről lelkes éljenzés: Maradjon ! Maradjon! Ezekre esperes úr a következőkben válaszolt: „Lemondó levelem felolvastatása kezdetén távozni akartam a gyűlésből, de a történtek után jobb, hogy maradtam, mert így legalább ez ügy mihamarább megoldva lesz. Nt. és tettes egyházmegyei gyűlés! Bizodalmasan megvallom, hogy mielőtt e lemondásom benyújtására magamat elhatároztam, sokáig küzdöttem magamban, de a végeredmény csak az lett, hogy ami nem lehet, nem lehet! Nem a buzgalom fogyatkozott meg bennem, hanem a testi erő és ügyesség, s közelebb februárban is úgy voltam, hogy hozzám tartozóim komolyan aggódtak életben maradásom fölött. Kérem az egyházmegyei gyűlést, hogy 14 és félévi működésemnek legyen az a jutalma , hogy lemondásomat fogadják el. Én állhatatosan kivel az egész idő alatt fönnültünk a hajó fedélzetén és szivaroztunk. De már nyugtalankodom Hildebrand miatt, hogy soká elmarad. Itt ülök az ablaknál, s majd a holdnál melengetem magam, majd miatta aggódom s várom, ép úgy mint a szerelmesek. Ha csak egy pillanatra itt lehetnél, s nézhetnéd az ezüstfenyő Dunát, a halványvörös alapokon nyugvó barna hegyeket, s a Pestről fölcsillámló lámpasort, Bécs sokat vesztene előtted értékéből, összehasonlítva Budapesttel, ahogy a magyarok mondják. Tudod, én is természetimádó vagyok. De most lehűtöm fölizgatott véremet egy csésze beával, mert már Hildebrand is megérkezett, s azután lenyugszom. Múlt éjjel csak négy órát alhattam, az udvar itt szörnyű korán kel. A fiatal császár már reggel ötkor mindig talpon van, s én igen udvariatlan vendége volnék, ha alvásomat hosszabbra nyújtanám. Most tehát egy oldalpillantással az óriási teaedényre, s a nagy mennyiségben betálalt hideg étkekre, csöndes jó éjt kívánok a messze távolból. Június 24. Miután jól kialudtam magamat, jó reggelt kívánok neked. Az egész vidék oly vakító napfényben úszik előttem, hogy nem nézhetek ki. Míg látogatásaimat megkezdhetem, addig magányosan itt reggelizem s szivarozom, ezen tágas helyiségben, négy szoba erősen bolthajtásozva. Körülbelül oly nagyok, mint a mi éttermeink közül kettő, vastag falak, mint Schönhausenben, óriási diófaszekrények, kék selyembútorok, a pad-azon mintegy réfnyi hosszú elömlött fekete foltok, melyeket az enyémnél merészebb képzelődő tehetség vérfoltoknak mondana, én azonban határozottan tintafoltoknak tartom , valami hihetetlenül ügyetlen szólélek járhatott itt valaha, vagy egy második Luther hajsza egy nagy tintatartót kísértőjéhez. Hildebrandnak egy igen barátságos, világossárgába öltözött öreg szolga segít, általában itt mind szeretetreméltók az emberek. A gőzhajó tegnap a király képviselőjének tiszteletére porosz zászló alatt horgonyozott, s hála a távírdáknak, a lakhelyeken ki. kocsik vártak. Ezt meg ne mond N. N. urnak, mert még vezércikket ir róla. Alant a Dunán különös, barna, széles kalapo s bő nadrágu alakok járnak a tutajokon. Sajnálom, hogy nem tudok rajzolni, szívesen megismertettelek volna most e bajuszos, hoszszú hajú, villogó tekintetű, vad arcokkal, amint tegnap szem előtt forogtak. De most félbeszakítom levelemet s látogatásokra megyek. Nem tudom, mikor jutnak kezeidhez e sorok, talán holnap, vagy holnapután egy vadászt küldök Berlinbe, aki magával viendi. ragaszkodom azon elhatározásomhoz, hogy nem maradok, mert nem maradhatok. Nem akarom a múltat a jövővel elhomályosítani. Az esperesi hivatal egyik legfontosabb teendője a canoni vizsgálat; van ugyan olyan egyházmegye, mely ezt eltörölte, de a melynek véleményét én nem osztom, mert a canoni vizsgálat által sok viszás ügy kiegyenlíttetvén — megszüntettetett, és számtalan kellemetlenség eloszlattatott. Értelme azonban csak úgy van, ha az esperes mindenütt személyesen megjelenik ; s hogy eredmény legyen, mindent magának kell látni és hallani. Erre pedig én már képtelen vagyok. Ne erőltessenek azért, mert semmikép nem maradhatok. — Ragaszkodásukat és bizalmukat szivemből köszönöm s fogadják azon őszinte nyilatkozatomat, hogy ezek lesznek haldokló ágyamban is megnyugtatóim és vigasztalóim ! A maradásra ezek szerint esperes urat a gyűlés nem bírhatván, hogy közte és az egyházmegye közt a további működések közepette legalább az összekötő szellemi kapocs meglegyen, ugyancsak Kovács Ferenc úr indítványba teszi: Hajnal Ábel esperes érdemei az egyházmegye jegyzőkönyve lapjain megörökíttethessenek, s egyszersmind kéri őt, hogy mint a szerető apa, gyermekei javán való fáradhatlan munkájában megtörve sem szűnik meg azokat tanácsával oktatni és segélni; támogassa ő is bölcs tanácsával az egyházmegyét mindaddig, amíg az Úr életének kedvezenb! Mi hogy minél hosszabb ideig legyen, azt kéri és kívánja a gondviseléstől. Megújult és méltó elismerést tolmácsoló szavakban csatlakozik ezen indítványhoz Ambrus Lajos tanácsbíró úr is, ezt mondván a többek között: „hogy a kinek élete és működése úgy egyesek mint a közre nézve valóban áldásos volt, méltó, hogy annak emléke a jövő nemzedék tanúságára jegyzőkönyvileg örökittessék meg! “ (A közönség részéről helyeslés és lelkes éljenzés.) — Az indítvány elfogadtatván, esperes még csak azon egyet kért, hogy miután úgy az emberiség mint érdemeik olyanok mint a buborék a vizszinén , ő is ami keveset tett, azt minél rövidebb szóval kéri a jegyzőkönyvben kifejeztetni és az egyházkerületi gyűlésre beterjesztetni. (Vége köv.) K. D. Bismarck a magyarokról. A „Történelmi Könyvtár“ közlése után.* A magyar közönséget érdekelni fogja, miként gondolkodott rólunk a nagy államférfi már akkor, midőn 1852-ben a királyi udvarnál diplomatikai küldetésben Budán járt. Nejéhez irt leveleiben ezeket irja: Buda, 1852. junius 23. Éppen most érkeztem meg a gőzössel s a gőzösről, s azon néhány percnyi szabad időt, míg Hildebrand málháimmal utánam siet, úgy használom föl azt hiszem legjobban, ha néhány sort írok néked ezen igen délre fekvő, de igen gyönyörű világból. A császári kegy palotájába szállásolt, s most egy nagy boltozatos csarnokban ülök az ablaknál, hová Pest estharangjainak zúgása föl-fölhatol. A kilátás megkapó. A várlak magasan fekszik, alatta a Duna hömpölyög, melyet lánchíd hasit ketté, túl rajta Pest és távolabb, a végtelennek látszó síkság, mely Pestről kezdve lefelé beláthatlan messziségbe nyúlva, elvész az esti szürkületben. Távol a pesti oldalon nem látni csak pusztaságot, míg a jobbfelén azaz a budai részen Buda töri meg a beépítetlenséget, mögötte hegyek ormai kéklenek, majd a távol szerint barnán és barnavörös színben tűnnek el aesthomályban. A két város között széles víztükör fekszik, éppen úgy mint Linznél, rajta a lánchíd s kissé feljebb egy erdős sziget. Az út idáig legalább Esztergomtól Pestig téged is igen meglepett volna. Képzeld Obenwaldot és Jaunust egymás mellé állítva, s a közbenső tért a Dunával kitöltve. Az utazás egyedüli árnyoldala annak fényoldala volt. A nap oly forrón sütött, mintha tokajit akarna érlelni, e mellé még az utazók is nagy számmal szorongtak. De képzeld, egyetlen egy angolt sem láttam. Úgy látszik, ezek még nem fedezték föl Magyarországot. Különben volt elég csőcselék nép, mindenféle keleti és nyugati náció, mosdottak és mosdatlanok. Egy igen szeretetre méltó tábornok volt útitársam. Lapunkat ismételve ajánljuk városunk olvasó közönségének szíves pártfogásába. Most belépő új előfizetőinknek, hogy a múlt számunkban megkezdett nagyobb közleményeket teljesen olvashassák s leírhassák, a múlt számunkat minden díj nélkül, készséggel szolgáltatjuk át. Az előfizetéseket kérjük vagy szerkesztőségünkhöz (III.’üsz. főutca, 916. sz.) küldeni be, vagy nyugtatvány mellett kihordóinknak adni át. — N. Hajnal Ábel nyugalomba lépett esperes úr, a múlt hétfőn (jan. 26-án) délelőtt távozott el körünkből, és városunkból. Eltávozása előtt több tisztelgő küldöttséget fogadott, így a főgymnáziumi tanártestületetet, melynek élén Göőz István igazgató-tanár úr, meleg, őszinte szavakban tolmácsolta a nevezett testület búcsúját a közszeretetben és becsülésben álló főpásztortól, amelyre az ünnepelt férfiú érzésteljes hangon. Este. Még nem volt alkalmam elküldeni levelemet. Pestről megint felcsillognak a lámpák, a láthatáron az alföld felől villámlik, mi fölöttünk azonban az ég csillagtiszta. Ma sokáig nem vethettem le az egyenruhát, mert átadom ez ország fiatal urának megbízó levelemet, aki valóban igen jó benyomást tett rám. Ebéd után az egész udvar kirándult a budai hegységbe, a „Szép juhásznő”-höz, ki azonban már rég meghalt: még Corvin Mátyás szerette őt néhány száz évvel ezelőtt. Valami népünnepély ezreket csalt ki a völgybe, kik a közibük vegyülő királyt hangos éljenekkel köszönték, csárdást és valcert táncoltak, zenéltek, a fákon mászkáltak s az udvar körül tolongtak. Egy pázsitos helyen asztal volt fölteritve, de csak egyik oldalon , mintegy 20 személyre, a másik oldalon szabadon hagyták a szép kilátás miatt a várra, a városra és országaira, fölöttünk magas bükkök állottak, melyeknek ágait bámulok lepték el, megettük mindinkább közelebbre tolongó nép, odább trombitaszó fölváltva énekkel, vadcigány melódiák. Világos, holdfény és esthomály, e mellé az erdőn keresztül fáklyák, az egész változatlanul beillett volna valami kiállításos opera leghathatósabb jelenetének. Mellettem ült a fehérhajú esztergomi érsek, Magyarország prímása, fekete papi ruhában, vörös felöltővel, a második oldalon pedig egy fiatal, szeretetreméltó lovas generális foglalt helyet. Amint látod, az egész kép merő ellentét. Ezután fáklyafény kíséretében mentünk haza. Mondd meg V. asszonynak, hogy testvére igen kedves ember, ami, két nővéréről ítélve, nem is lehetett másként. Ma egy táviratot kaptam Berlinből, az egész négy betűből állott: „Nem“. Tartalomdús szó. Ma elbeszéltetem magamnak, mint ostromoltatott 3 évvel ezelőtt e vár a fölkelők által, a mikor Henczi s a helyőrség csodálatos bátor önvédelem után lefegyvereztetett. Szobám padlatának fekete foltjai nagyrészt égésfoltok, s honnét most nok, ott valaha pattogó gránátok táncoltak, míg végre füstölgő garmadákba szedték össze őket. Csak néhány héttel a császár ideutazása előtt hozták rendbe e helyet. Jelenleg igen csendes és kellemes e szoba csak egy fali óra ketyegése s a távol kocsik dübörgése hallatszik. Fölötted talán angyalok virasztanak, én fölöttem csak egy medvesüveges gránátos viszi az őrangyal szerepét. Az erkélyen jár föl és alá s szuronyából egy-egy lábnyit visszaver a helyfény szobámba. Néha a Duna felé tekint s talán Nánijára gondol. (Vége köv.) * A történelmi Könyvtár“ XX. füzetéből. E füzetes vállalat a Franklin-Társulat kiadásában jelenik meg, egy-egy füzet ára 40 kr. Szerk. Helyi és vegyes hírek.