Hód-Mező-Vásárhely, 1877. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)
1877-01-07 / 1. szám
szerkesztésére, két teljes évfolyama fekszik a lapnak a közönség előtt. A legtisztább lelkiismerettel s a legnyugodtabb öntudattal, de épen azért férfias határozottsággal is hivatkozhatunk olvasóink közül azokra, akik e két év alatt mindkét lapot, ezeknek irányát, hangját figyelmükkel kisérték, támadtuk-e mi meg valaha Ábrás úr személyét, és ha ez pár ízben megtörtént, nem-e ő volt mindig a kihívó fél ? — Nos, ő most, ma ismét támadást lát a mi programmunkban, ezért nekünk ront. Egy héttel e támadása előtt, előfizetési fölhívásában még a béke apostolának hirdeti magát. Kibékült mindenkivel, még velünk is, megbocsát mindenkinek, fátyolt vet a múltra. Mellesleg megjegyezzük, hogy mi ebben semmi rendkívüliséget nem látunk. Tehette, hogy a béke olajágával kezében köszöntse mint, új polgármester ellenfeleit, ott a zöld asztal körül szóval, s a közönség körül tollal. Semmi sincs könnyebb ennél. De hogy azután azok, akikhez a béke amaz evangyéliumi, kenetteljes szavai intézték, akik általa évek során át bántalmaztattak, készpénznek veszik-e a békeüzenetet, bekövetkeztetni látják-e a viszonyok változását s a hangosan kürtölt eldorádós állapotot, az egészen más kérdés. Ezt döntsék el a közönség közül az érdekeltek, a jövő mindenesetre megadja a feleletet rá. Visszatérve a saját ügyünkre, nekünk már megszente a háborút ismét. Jogosan-e vagy jogtalanul, e kérdésre részletesebb felelettel tartozunk. Ezekrőlonban jövőre. Egyelőre csupán annyit jegyzünk meg, miszerint mi az Ábrás úr pár hét előtti békeüzenetét ez esemény után épen úgy szemfényvesztésnek tekintjük, mint azt a másik nem kevésbé meglepő és furfangos tényét is, hogy ő a „Vásárhelyi Közlöny“ szerkesztésétől visszalép ugyan .... hanem azért mégis szerkesztő marad! (Vége köv.) Tarka levelek a „H.-M.-Vásárhely“ szerkesztőjéhez. 1. Megbocsát, t. szerkesztő úr, ha bemutatom magára úgy önnek, mint az újévvel léprekerült olvasóinak ; pedig ez — amint hiszem — nagyon bajos lesz, mert hogy ki vagyok ? ezt senki sem tudná megfejteni, még én sem. Sem a nagy világ bőkezűsége, sem ez a boldog újév semmi rendjelt vagy titulust nem akasztott a nyakamba, egyrészt igen jól; legalább megkímél attól a felesleges kiadástól, miként, nevemet babérlomboktól beárnyékolt velinpapíron láthassam, de a nagy közönséget, is, legközelebbről pedig kedves olvasóimat attól, hogy a titulus meg nem adása miatt hajba kapjunk, hanem semmiségünkben maradunk egyszerűek, egyszerűségünkben nemesek és mint nemesek egymás közt rendíthetlenül jó barátok. Ez még mind kevés, nemde ? De ha azt is megmondom, hogy semmiféle előfizetési felhívással nem alkalmatlankodom, az olyan dolgot, mely kedves olvasóimnak nem tetszik, hagyom a sauceba, vagy ha éppen történetből megesik is, hogy elszólnám magamat, azt a styl sokoldalú és virágos leveleivel anynyira beárnyékolom, hogy csakis én tudok ráismerni , föltéve, hogy az utókor ítéletéhez nekünk tán — hál’ Istennek — semmi közünk sem lesz. Ami a leveleimben követendő egész irányt illeti, ezt már előttem régebben kitalálta egy görög bölcs, és ez sokkal is jobb, mert nekem most csak alá kell írnom azt, olvasóimnak meg szentül elfogadniok, mert annak igazságát kipróbálta az idő, hogy t. i. „a beszéd arra való, hogy azzal érzelmeinket, vágyainkat s akaratunkat elpalástolhassuk!“ Ki ezt el nem fogadja tételül, az nem engem hazudtol meg, hanem a görög bölcset, és azzal menjen üstökbe, ne pedig én velem, mert én mindezekben ártatlan vagyok. Sokoldalú ismeretségeim, barátaim kedves szeretetreméltósága, leginkább pedig „Karl Kuhn“ világhírű gyárából került pennáimmal csak egyedül én vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy tarka leveleimet megindíthassam. Szerkesztő úr becses bizalma tisztelt olvasóim és jóakaratú polgártársaim kegyes részvéte meg, úgy hiszem, irányomban nem fog késni, mert önök is tudják azt, hogy „aki hamarad, az kétszer ad“, siessenek, hogy dupla támogatás mellett megismerhessék reformterveimet, és azt, hogy a nemes kebel mily sóvárogva várta azt a tért, hol kiönthesse forró érzelmeit áldáskép a nyakukba ! Reformterveimet illetőleg csak a közjó lesz irányadó, az a közjó, amely én közöttem és te közötted, óh t. publikum ! az én hasznomra van. úgy hiszem, ez elég már arra, t. szerkesztő úr, hogy becses lapját boldogítsam s a közönség pedig köszönje meg, hogy mi ondolkozunk, teszünk helyette, ő aztán csak olvasson, hogy a durchhauson át eljuthasson oda, ahonnan többé lehetetlen a visszatérés, mert a vidéki lap egy olyan átjáró, vagyis magyarul mondva durchhaus, amelynek első kapuja rögtön bezáródik, hátulsó kapuja meg nyitva áll, hogy a benrekedt olvasó nekimenjen a nagy világ politikájának, más szóval egynémely lap dobogó alá való; továbbá a közizgatás barátai maradunk, társadalmi életünkben a jóért küzdő egyéneket hagyjuk küzdeni, az unalmas téli esték eltöltéséül divott felolvasási estélyeket — miután úgyis meguntuk — Mártélyra teszszük át; a farsangban a legelső táncestély kezdeményezőjét azonnal eltoloncoltatjuk, hogy így az erő szét ne forgácsoltathassék, hanem „viribus unitis“-féle jelszóval a közizgatás harcosai közé álljunk, így egy szívvel, lélekkel dolgozván, észre se veszszük, hogy „Vásárhely nem volt, de lesz.“ * * Az a baj, hogy észre se veszszük, mert én észre szeretném venni, hát kedves olvasóim ? A szedő. Helyi és vegyes hírek. — Lapunk mai első számát minden eddigi, afjú helybeli , mint vidéki előfizetőinknek megküldjük, fölkérvén őket a lapnak továbbra is pártfogására. Irányunkat előfizetési fölhívásunk jelzi. Úgy vagyunk meggyőződve , miszerint ez irány megtartása mellett lapunk létezése jogosult. A helybeli t. közönségre tehát nem alaptalanul hivatkozunk akkor, amidőn e lap fönnmaradását egyenesen az ő érdeklődésétől függőnek tartjuk ; az ő érdekét szolgáljuk önzéstelenül , minden egyéb érdek kizárásával. Ez volt e lap fő célja eddig is, ez leend ezentúl is mindig. E cél szent előttünk s ettől sem ármány, sem erőszak el nem tántorít soha ; ez legyen beköszöntőnk olvasóinknál a beálló évben, akiknek ez alkalommal is boldog újévet kívánunk ! A városi köztörvényható bizottság e hó 9-én esetleg 10-én is január havi közgyűlését tartja. Erre vonatkozólag a tárgysorozat későn küldetvén be szerkesztőségünkhöz, abból itt csupán a lényegesebb pontok megemlítésére szorítkozunk. A közgyűlés fontosabb tárgyai a következők : 1. Polgármesteri jelentés a törvényhatóság közigazgatási állapotáról a múlt évről. 2. Kristó János tanácsnok és küldöttségi elnök jelentése a polgármesteri hivatal ügyiratainak Ábrás Károly megválasztott polgármester részére átadása tárgyában. 3. Elnöki jelentés a városi közpénztár megvizsgálása tárgyában. — A többi tárgyakat részint miniszteri leiratok, részint tanácsi előterjesztések képezik. — Most még tartózkodunk egyéb megjegyzésektől, csupán annyit említünk föl, hogy Ábrás polgármester úr máris éreztetni kezdi velünk hatalmát; a közönséget illető, tehát egészben közérdekű tárgysorozatot oly időben küldvén be szerkesztőségünkhöz, amikor annak teljes közlése ránk nézve fizikai lehetetlenség Mi ugyanis a tárgysorozatot ezelőtt, normális viszonyok közt — amelyeknek nem létezését ma sincs okunk föltenni — csütörtökön délig rendszerint megkaptuk. Most pénteken délelőtt jött, a mikorra lapunk cikkei már kiszedve s rendezve vannak. E körülmény megemlítésével tartoztunk a közönséggel szemben önvédelmünk érdekében is. — Pokomnándy István urat, városunk volt derék polgármesterét újév napja estéjén fáklyászenével tisztelték meg egykori választói és tisztelői. A kedvezőtlen sáros idő dacára impozáns számú közönség volt itt jelen, megjelenésével kifejezést adva mintegy annak, hogy a bizalmat és a ragaszkodást , melylyel iránta e város közönsége viseltetik, évek előtt ő nem csupán megnyerni, de folytonosan fönn is tartani maga iránt ritka képességgel és tapintattal bírt. A fáklyásmenet azután, meglehetősen megcsökkent számmal s legnagyobb részben elkényszeredve, tovább folytatta útját az uj polgármester, Ábrás lakása felé. Az újév, a mai cselédek ünnepe, mint néhány év óta, úgy ma is szokatlan mozgalmat okozott városunk utcáin. A cselédség ilyenkor nekiöltözködik s korcsmákba megy, hogy eldorbézolhassa egy éven át munkájával szerzett filléreit. Ez ma is igy történt. Az újév első egypár éjjelén nem egy-két utcán riasztá föl békés álmukból a Város lakóit a backánsok és backánsnők éktelen zaja. De hát, ha ez egy divat, hova appelláljunk egyébküvé, mint a magasságos egekhez ! Sok cseléd, aki már el van szegődve, még mai napig sem igen állt helyre. Maholnap megérjük, hogy a cseléd egy egész hónapot kialkuszik a gazdától tivornyára és lumpírozásra , hogy még nagyobb előhaladást szerezzen a feslettségben és a bujaságban. Valóban eldorádós állapotok! Cselédeinken — ha már a törvény sem segít — okvetlen javítanunk kell társadalmi uton. Hogyan ? erre vonatkozólag legközelebb elmondjuk észrevételeinket. — Beküldetett. — Előjelek. Irányadó körök, melyek nálunk a közvéleményt szokták alkotni, e napokban azt a hirt röpítették szét, mintha Németh Albert országgyűlési képviselő urat itteni választói szépszerivel visszahívni szándékoznának, csupán hogy egy újabb követválasztást létesítsenek. E hit ma annál erősebb hitelt nyer, ha figyelembe veszszük azt a másik, szintén nem jelentéktelen mozgalmat, hogy az új polgármester ajtaján , mint a „Vas. Közi.“ írja, egyik tisztelgő küldöttség a másiknak adja a kilincset. (A beküldő feledi, hogy ott egy szál ember is küldöttségképen figurál. A szedő.) A következő gyászjelentést vettük. Elek István királyi járásbirósági végrehajtó szomorodott szívvel jelenti szeretett nejének szül. Tóth Juditnak, élte 48 ik évében. 1877. január 1-én d. e. 10 órakor szélhüdés következtében történt gyászos elhunytát. — Hült tetemes folyó hó 2-án d. u. 2 órakor fognak az ó-templomban tartandó reform, hitv. szertartás után az arany temetőben örök nyugalomra tétetni. Kelt H.-M.-Vásárhelyen 1877. január 1. Béke hamvaira. A boldogult hült tetemei a múlt keddi délelőtti órákban nagyszámú közönség részvéte mellett kisértettek örök nyugalom helyére. Legyen áldás emlékezetén s vigasz a megkeseredett hitestársnak az égből, akinek gyászában mi is őszinte részvéttel osztozunk. — Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetlen nemnek f. hó 2-án történt végtisztességtétele alkalmával szives megjelenésükkel bánatomat enyhítették, fogadják e helyen is kifejezett hálás köszönetemet.. — H.-M.-Vásárhely, 1877. január 4. Elek István, kir. járásbir. végrehajtó. Nyilatkozat. Folyó év január hó 1 én Pokomándi István és Ábrás Károly urakat városunk közönsége fáklyás zenével tisztelvén meg, egy többek nevében Takó Ferenc ur által aláirt megkeresésben, a tisztelgésünk által leendő észvételre testületünk is fölhivatott. Minthogy azonban e megkeresésben az iparos-egylet helyiségében leendő megjelenés esti 7 órára volt meghatározva, a közönség pedig onnan már fél 7 órakor eltávozott, legnagyobb sajnálkozásunkra a tisztelgőkhöz nem csatlakozhattunk. Nehogy tehát ezen elmaradásunk bármi tekintetben félremagyarázásokra adjon okot, kötelességünk e helyen kijelenteni, hogy elmaradásunk egyedül a rendezőség azon tapintatlan eljárása folytán következett be, melylyel a menetet a kitűzött határidő előtt fél 7 órakor megindította, s éppen próbát tartó testületünket nem várta be. H.-M.-Vásárhelyen, 1877. január hó 4. Adalárda választmánya. — Petrecz Sándor a múlt év december havában egyik ismerős gazda házától, hova bejáratos volt, kolbászt lopott s azt családja körében keserves keresményeként elköltötte; e nemes üzérkedést addig folytatta, mig a gazda azt észrevévén, a vendéget házából kitiltá. A kényszerűség nevezett kolbásztolvajt végre annyira vitte, hogy egyszer éjjel a padlás ajtaját feltörte és onnan a legvaskosabb oldalszalonnát leakasztván, hazafelé kezdte emelni. Ámde a fátum ott termett az éjjeli biztos képében, ki őt nyakon csípvén, szívességből éjjeli szállásra magánál tartotta; a tettes ez alkalommal több apróbb házi tolvajlást is kivallott.— A h.-m.-vásárhelyi dal egylet az iparegylet helyiségében. 1877-ik évi január elején saját pénztára javára s a pártoló tagok tiszteletére alapszabályszerű ez évi I-sodalestélyét szándékozik megtartani. Előre fölhívjuk rá közönségünk figyelmét, a részletesebb programmot jövő számunkban közölvén. — A „Vásárhelyi Közlöny“ öndicsérettől dúsan illatozó legutóbbi számában a több jó kivonataikat tolmácsoló iparosok és honoratiorok közt Megyelka József is ott figurái, válogatott szavakban emlékezvén meg a megtisztelt hazafias erényeiről, melyeket ezideig a közpályán szerzett. Értjük! „Szénégetőnek tekén a szeme!“ .... A városi cselédség ruházata varrásának megnyerési álomképei lebegnek messze jövőbe tekintő szemei előtt. Reméljük azonban, hogy a „kéz kezet mos“-féle elv, ha eddig nem, ezután sem üt tanyát a városházán és minden válogatott szavakban való megemlékezés mellett is az győz, ami olcsóbb is és jobb is! Többen. ” Értesítés. „Tekintettel arra, hogy a „Jogász-naptár“ reményemet messze túlhaladó pártolásban részesült, és ennek következtében annak harmadik kiadását is közre kellett bocsájtanom, elhatároztam, hogy ezen harmadik kiadáshoz egy külön „toldalékot“ készítek, mely az 1877. évi febr. végéig, vagyis félév alatt történő változásokat magában foglalván, az első és második kiadásnak is szükséges függelékét fogja képezni. Ezen „toldalék“, mely a változásokat betűrendben és lapszám szerint foglalandja magában, a jövő március hó elején fog megjelenni és a „Jogász-naptár“ igen tisztelt vevőinek az ország minden, e naptárom elárusításával foglalkozó könyvkereskedői, vagy Tettey Nándor budapesti bizományosom által ingyen (grátis) fog kiszolgáltatni. Ami a jövendőt illeti, elhatároztam magam, hogy a „Jogász-naptárt“, az eddigi ár mellett, habár több költséggel is, sokkal tartalmasabban fogom összeállítani, hogy így mindenféle igénynek teljesen megfelelhessek és minden közeg megtalálhassa benne az őt érdeklő hiteles adatokat részint az eddigi fáradságos és nagy gonddal összeállított jegyzékek mintájára, részint pedig egészen új, eddig még nem alkalmazott célszerűbb beosztás szerint. Remélve, hogy a t. c. közönség ezen, a már létező „jó“-nál „jobb“ iránt méltányló figyelemmel leendő fent jelzett vállalatomat előlegesen is szives pártfogásába ajánlva, maradtam Budapesten, 1876. évi dec. hó 29 én. Szántó József. — A kis-zombori postarablás bűnrészesei — irja a „Maros“ — kézrekerültek. Karácson első napjának estéjén a kis-zombori nagykorcsmába egy fiatal legény tért be iddogálni. A korcsmáros azonban neki, kinek már úgy is volt rováson nehány itce fizetetlen bora, vonakodott kíváncsiságának eleget tenni s azt követelte, hogy mutasson pénzt , mert különben nem ad bort. — A legény, ki már ekkor is kapatos állapotban volt, erre előmutatta duzzadt bugyellárisát, azt mondván: „Ej, van itt pénz, bátya, csak hozza azt az italt, még ha szüksége van , adok én magának is, amennyi tetszik.“ Erre a korcsmáros bort hozott, s aztán fölvéve az elejtett szó fonalát, a kölcsön ígért pénzt kérte Bálla Jancsitól. Jancsi adott is csakhamar 150 frtot Kalmár Gábor korcsmárosnak, kinek a legény ily hirteleni megpénzesedése föltűnvén, áthivta a szomszédban lakó mészárost, hogy kérjen az is Jancsitól kölcsönt, tulajdonképen pedig, hogy tanúja legyen a gyanússá lett körülménynek. A mészáros is átment, a bőkezű legény menynyit, mennyit nem , adott annak is, aztán iddogáltak szép módjával. A korcsmáros azonban titkon sürgönyzött Ez a férfiaknak való programm! A nőknek, kedves olvasónőimnek, miről írjak ? Ahá, megvan ! Referálok a meg nem tartott felolvasási estélyekről, az igéző szépséggel díszített táncteremről, jótékonysági bazárról, a nagyszerű hangversenyekről és végre a dalárda estélyein a pornyeléshez szokottak névsorát közlöm. Tovább nem megyek az ígéretben, csak hivatkozom kitűnő pennámra, és azon számtalan esztendőre — amely még hátunk mögött van — mely alatt ki-ki bátorságot vehet magának arról meggyőződni, hogy társadalmi életünkben csakugyan hézagpótlók voltak e tarka leveleim ; ha igen , azért nem kívánom a halhatatlanság koszorúját, nem kívánom, hogy hon- vagy városi atyának beválaszszanak ; de igenis azt kívánom, hogy számos új esztendőben boldog újévet mondhasson kedves és kedvetlen olvasóinak a krisztkindlivel megjött Kerepelő.