Hód-Mező-Vásárhely, 1878. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1878-01-06 / 1. szám

különösen azokat, kik a bizottságba legközelebb lettek beválasztva és következésképen, mint a bizottság új tag­jai, ez alkalommal léptek be először a közgyűlés termébe : meg vagyok győződve, miszerint az új tagok ép úgy, mint a régiek, azon alkotmányos elvet fogják vallani, hogy „a haza minden előtt“, és ebből kifolyólag a trón és korona fényét, a haza szabadságát és függetlenségét, nemkülönben a megye összes polgárainak jólétét tartand­­ják folytonosan szem előtt, s ezen értelemben vállat váll­hoz vetve fognak velünk együtt közreműködni. „Tisztelt közgyűlés ! Megyénk e mai nap egyik leg­szebb és legfontosabb alkotmányos ünnepét üli; össze­jöttünk, hogy megválaszszuk törvényhatóságunk azon tiszt­viselőit, kiknek kezeire bízzuk a megyei közigazgatás fontos teendőit. Választunk a megye egyeteme nevében, melyet képviselni hivatva vagyunk, és választunk nem csupán a magunk, de a megye közönsége részére is. A fő áldás, melyet e megyének nyújthatunk, az erélyes és jól vezetett közigazgatás. Ennek tényezőit fogjuk ma megválasztani. Azon tulajdonságok, melyeket a megvá­lasztandó új tisztviselőkben megkívánok s a melyeket a t. közgyűlésnek is meg kell kívánnia, a következők : Hazafias hűség, elméleti képesség, — összekötve gyakor­lati képességgel, — ügybuzgalom és feddhetlen erkölcsi magaviselet. Ezen tulajdonságok szigorú figyelembevétele mellett válaszszunk tehát lelkiismeretesen, érzelmeink és vonzalmaink szerint szabadon, eltekintve minden pártér­dektől ; de ismételten hangsúlyozom, hogy a fősúlyt arra kell fektetnünk, hogy a megválasztandó új tisztikar min­den egyes tagja bírja azon tulajdonokat, melyeket már elősoroltam és a melyeket részemről mélhatlanul szüksé­gesnek találok. Távolítsák el kebleikből a bizottság tagjai a kétséget és szenvedélyt, mert a szenvedély a legroszabb tanácsadó; válaszszák meg a jók közül a legjobbat és akkor meg lehetünk győződve, hogy e mai választásunkat isten áldása s a megye összes polgárainak elismerése és hálája fogja okvetlen követni.“ E beszéd után — melyet több percekig tartó s szűnni nem akaró viharos éljenzés követett — Stammer Sándor alispán a megyei tisztikar mandátumát a köztör­vényhatóság kezébe juttatva vissza, a megye jelvényeit s a megyei levéltár kulcsát pedig a főispán úrnak a kö­vetkező beszéd kíséretében nyújtá át: „Úgy hiszem, hogy a megyei autonómiából folyó legszentebb kötelességemet teljesítem akkor, midőn hat év lejárta után saját és tiszttársaim nevében nyert mandátumunkat visszajutta­tom a törvényh. kezébe, honnan azt hat évvel ezelőtt nyerni szerencsénk volt. Távol legyen tőlem, hogy én jelenleg eljárásunkat dicsérni vagy ócsárolni magánért, most hivatva érezném. Eljárásunk nyílt volt, ellenőrizte azt a közvélemény, ellenőrizte azt a sajtó, de legfőképpen erkölcsi becsérze­tünk. Önök vannak hivatva e fölött kizántot mondani s mi ezen bírálat előtt meghia­lu­­d Annyit azonban a legnagyobb szerénység közepett is kiemelni kötelességemnél­ tartok, és ez az, hogy az isteni gondviselés megengedte, miszerint hat év elteltével is nemcsak e teremben, de ha a sors úgy akarja, e ter­men kívül, a társasélet magányában és fölemelt fővel és becsérzettel állhatunk meg önök előtt. Ezek előrebocsátása után a megye jelvényeit és pe­dig a megye pecsétjét és a levéltár kulcsát méltóságos főispán úrnak ezennel átadom ; a megyei pénztár kulcsát azért nem adhatom át, mert ez szükség esetén csak rendszeres átvétel útján eszközöltethetik. Most még csak azon szerény óhajtásomat vagyok bátor nyilvánítani, hogy adja az isteni gondviselés, mi­szerint ezen jelvényeket a legérdemesebb kezekbe jut­tathassa méltóságod.“ E lemondás után a kijelölő bizottság megválasztat­ván, szép rendben és a legnagyobb higgadtsággal kezdő­dött és folyt le a választás. Alispánnak egyhangúlag jön kikiáltva Stammer Sándor, a ki is midőn a főispán úr által törvényesen megválasztott alispánnak kijelentetett, a következő beszéddel köszönte meg az iránta nyilvá­nuló fényes bizalmat: „Engedje meg a tele. törvényhatóság, hogy e pilla­nat hatása alatt, az általános szokástól eltérőleg, bár­mennyire lekötelező szíves megválasztatásukért, köszöne­tet ne nyilvánítsak; ne pedig azért, mert egy pillanatig sem élek abban az illúzióban, hogy a tekintetes törvény­­hatóság bizalmára azért méltatott, hogy ambíciómat ki­elégíthesse, vagy hogy anyagi jólétemet előmozdítsa, hanem úgy hiszem azért, mert azt hitte, hogy megyénk érde­keit az állam publikus érdekeivel összhangzatba hozva, megvédeni képes teendők. Ha ez volt a tekintetes tör­vényhatóságnak intenciója, fogadom istenemre, hogy erre törekedni igyekszem, s e célért, ha szükséges lesz, ön­magamat és családi boldogságomat is föláldozom. Ha azonban e téren emberi gyarlóságnál fogva meg­­sikamlanék, arra kérem a tek. törvényhatóságot, vonja meg tőlem rögtön bizalmát, mert én egy pillanatig sem akarom a törvényhatóság bizalmát kizsákmányolni, annál kevésbé azzal visszaélni.“ Az alispán megválasztása után a főjegyzői s majd a többi állomások töltettek be, melyről legyen szabad annyit megjegyeznünk, hogy annyi tapintattal, szigorú lelkiismeretességgel vitettek keresztül, miként elism­eré­­sünket nyilvánítani azért is kedves kötelességünknek is­merjük, mert fényesen igazolta azt, hogy a békés társa­dalmi rend a köz- és magánélet viszonyaiban Csongrád­­megyében oly alapon nyugszik, melyet m­íg irigyelni le­het, addig követendő mintaképnek használni számtalan más törvényhatóságnak, bizottsági tagjainak és tisztvise­lőinek erkölcsi kötelesség lenne a haladás, műveltség és közjólét érdekében. Lélekemelő kép ez egy szomszéd törvényhatóság éle­téből a választás idején, de lélekemelőbb lenne az a tudat, ha saját törvényhatóságunk férfiairól is a komoly és évekre kiható választási aktusoknál ily szavakban emlékezhetnénk meg. Vegyék észre magukat azok, kik nagy céljaik elérése végett az eszköz szentségét nem válogatván, egy egész törvényhatóság életét mételyezik meg, és tegyék nagyobbra egy köztörvényhatóság nyugodt éle­tét, polgárai békés jólétét annál a hiú címnél, melyet nagyravágyásuk nevek elébe avagy után­a fölfordult társadalmi életben ragasztal, akar; igy ezrek áldása, míg amúgy a kiábrándulás után a nyomorban ezrek átka és egy törvényhatóság szégyenteljes múltja fogja kikisérni oda, a­honnan nincs többé visszatérés. Csongrád megye közönsége ezen tisztújításánál a megye összes polgárainak óhajtása szerint és közhelyeslésével járt el. A közbizalom a választásnál oly férfiakat állított a megyei közigazgatás élére, a­kik a hozzájuk kötött reményeket teljesen igazolni hivatva vannak. A közönség a megyében mindenütt örömmel üdvözli a választásokat. A „V. U.“ említett számában az új találmányról a kö­vetkezőket írja: Az összes tudományok terebélyes élőfáján alig lehet találni két oly ágat, melyek több csodálatos virágot és gyümölcsöt termettek volna, mint a villanyosság és a színképelemzés. Ez utóbbi Newtonnak abból az egyszerű találmányából fejlődött ki, amely szerint a nap sugarait üveg-prizsma segélyével szét lehet bontani, a fénysuga­rak e szétbonthatósága vezetett minket az ismeretek ama meglepő sokaságára, melyeket a különböző égi­tes­tek természeti alkatrészeiről és viszonyairól az utóbbi évtizedek alatt szereztünk. Hasonlóképen abból az egy­szerű, s már a régiek által is ismert tüneményből, mely szerint a dörzsölés által megmelegített gyanta vagy szu­rokdarab némely könnyebb tárgyakat magához vonz, a villanyosság tudományának nagyszerű rendszere állt elő, csodálatos gyakorlati eredményével, a villanydelejes távir­­dával együtt. Ama kisszerű kezdet, amelyből e két tu­domány kifejlődött, s az a gyors és rohamos előhaladás, melyet azok már eddigelé is tettek, minden tárgyat és tüneményt, mely azokkal összefüggésben áll, a csodasze­­rűség színében tüntet föl előttünk. A villanydelejes táv­írda ezerféle alkalmazásával, melyeket csak azok ismer­hetnek, kik a természettudomány ez ágát különösen ta­nulmányuk tárgyává tették, csaknem teljesen az utóbbi 50 év szüleménye. Sok ezer más nagyratörő találmány aluszsza örök álmát a patens­ hivatalok valamely elrejtett zugában, de a villanyosság terén ma sem értük véget a meglepő fölfedezéseknek, a fejlődés ott még teljes folya­matban van. Csak nemrég találták fel a kettős távirda­­rendszert, mely szerint nem csupán a szárazföldi, hanem a tenger alatti távirdavonalakon is egyszerre két egy­mást útban találó üzenetet lehet küldeni, úgy hogy a távirdahivatalnok, a huzal mindkét végén, ugyanegy idő­ben küldhet és fogadhat el külön sürgönyöket. De bár­mily csodálatos és szellemes is e találmány, Bell tanár beszélő távírdája (telephon) még ennél is csodálatosabb és meglepőbb. E telephon az emberi valóságos hangot képes üzenetképen tovaszállítani. Az, ki az üzenetet küldi, jó hangosan belekiált a készülékbe, mintha valami szó­cső nyílásába beszélne, s az, kinek az üzenet szól, fülét az elfogadó vagy hangfelfogó készülékhez illesztve tisz­tán hallja, hogy mit beszél az üzenő, habár több mért­­földnyi távolságra is vannak egymástól. Könnyű belátni egy ily találmány használati módját és gyakorlati hasz­nát. Házi közlekedésre, hol a légnyomatú beszélőcsövek nem alkalmazhatók, üzleti, sőt magán távbeszélésre is, melyeknek legszembetűnőbb jellegük az, hogy jobbál fiatal kor színvonalán álló és a megyei közigazgatás te­rén a kormánykörök által célbavett reformok intencióm ismerős, azokat valósítani meggyőződésük szerint törekv esők jutottak hivatalukba. Ez kétségtelenül igen nagy lépés Csongrád megyétől a haladás felé, s e lépés követ­kezményeiért az illetők kezeskednek. Üdvözöljük Csongrád megye lelkes közönségét és sok áldást kívánunk az uj tisztikar hivatalos működésére Másnap, dec. 20-án, az egyes megyei bizottságok választattak meg és pedig az állandó választmány tag­jai, majd a megyei igazoló választmány, melybe a főis­pán ur által tagul Dósich Péter ur is városunkból ki­neveztetett. _________— v. s. — A beszélő távírda. (Telephon.) Múlt évi december hó 24—25. és 26-án este a helybeli távirda-állomáson többek jelenlétében az itteni távirdavezető Cristh úr, mint krisztkindlit, mutatta be az úgyneveztt telephont működésében. Az első két esteli kísérlet közönség nélkül, a 26-iki már közönség jelen­létében történt. Ez alkalom, mint újdonság, a következő pár napon keresztül foglalkoztatta városunk lakóit; so­kan sok mindenfélét beszéltek az új találmánynyal Vá­sárhely és Szentes közt tett kísérletről. A „Közlöny“ ma egy heti számában röviden, a „Szentesi Lap“ kollegánk szintén ma egy heti számában már terjedelmesebben, egy külön cikkben szól e kísérletről. Utóbbi laptársunk em­lített cikkében elmondja, hogy Szentesen Szabó Meny­hért ügyvédnek van egy telephonja, s ezzel történt a távirda-sodronyokon (dróton) át az összeköttetés a vá­sárhelyivel, mely a távirdavezető úré. Karácsony másod­napján este 8—10 óra közt történt a nagyobb kísérlet a két szomszéd város közt. Mindkét helyen szép szám­mal voltak jelen a távirdahivatal helyiségében, s meg­kezdődött a társalgás, mely abból állt, hogy Szentesről beszéltek át H.-M.-Vásárhelyre, innen meg vissza Szen­tesre. A beszédet természetesen csak az hallja, aki a távbeszélő hangfelfogó készülékét a füléhez tartja, s még ez is csak úgy veheti ki tisztán a hangokat, ha csend van a szobában, ahol a kísérlet történik. Ez estén a Hód Mező-Vásárhelyen mondott szavakat Szentesen tisz­tán mg lehetett érteni, sőt azt is ki lehetett venni, hogy ki beszél. A három este 8-tól 10 óráig tartott a társalgás. Szentesen ép úgy mint H.-M.-Vásárhelyen tar­tottak hosszabb fölolvasást, egyes versköltemények sza­­valtattak el, volt ének, zene és fütty, melyeket mind tisztán ki lehetett venni, különösen a dalt a legszebben meg lehetett érteni. Ez alkalomból nem lesz talán érdektelen, ha lapunk mai tárcáját ezen új találmánynak szenteljük, s annak rövid történetét és leírását a „Vasárnapi Újság“ múlt évi 47-ik száma után, mint ahol legegyszerűbb és leg­tisztább leírását találjuk a telephonnak, mi is közöljük. Még emlékében lesz olvasóinknak azon véres rabló­gyilkosság, a­mely ma évi június 3-án városunk közterü­letén Szűcs József és Rostás Rózái tanyai lakosokon el­követtetett, a­melyről már lapunk m. évi 23. és bővebben 25-ik számában emlékeztünk; most ugyanezen bűnpernek végtárgyalása m. évi dec. hó 19-én folyván le a szegedi kir. törvényszék előtt, e végtárgyalásról a „Sz. H.“ után a következőket írjuk: E szövevényes bűnper hősei: Miskolczi Mihály, Kusz István és Búza János. A többi vádlottak, névsze­­rint Davada József, Kusz Márton, Kúrai János, Kúrai Jánosné, Kapató-Dubi Sándor, Túri-Varga István, Bo­­ronkai János és Gyöngyösi András makói, részint h.­m.­­vásárhelyi lakosok, lopás és orgazdaság vádja alatt álla­nak. Az érdekes tárgyalás d. e. pont 9 órakor vette kezdetét; a hallgatóság mindvégig élénk figyelemmel kísérte a bizonyítási eljárás folyamát, mely csak délután 3 órakor ért véget. A Szűcs József és Rostás Rózás h.­­m.-vásárhelyi lakosok ellen m. évi június havában elkö­vetett rablógyilkossági bűntény ismertetésére szorítkozunk itt csak, melynek tárgyalása borzadálylyal tölte el a hall­gatókat. A többi, csekélyebb jelentőségű bűntettek ismer­tetését ezúttal mellőzzük. A vádbeli rablógyilkosság tárgyi tényálladéka a vizsgálati iratok szerint röviden a következőkben foglal­ható össze: Szilágyi János h.­m.-vásárhelyi tanító m. évi június 3-án az ottani rendőrkapitány-hivatal előtt meg­jelenvén, följelentette, hogy az érintett napon reggeli 5 —6 óra tájban Sándor Pál 10—12 éves gyermek azon megrendítő hirrel jött hozzá, hogy Gyöngyösi Andrásáé szül. Rostás Rózás tanyáján ez utóbbi, úgy ennek Szűcs József nevű bérese benn a szobában az ágyon, mintkettő arcca a föld felé fordítva, holtan fekszenek. Az erről rögtön értesített k.­m.-svásárhelyi kir. járásbiróság hely­­színi szemlét rendelvén, a Hannis és Berger orvosokkal kiküldött vizsgálóbíró a nullákat csakugyan föltalálta és bennök a nevezettekre ismert. A helyszíni szemle alkal­mával borzasztó látvány tárult föl a vizsgálóküldöttség előtt. A két áldozat kezei és lábai zsineggel szorosan össze voltak kötözve. Mind akettő arccal lefelé egymás mellett az ágyban feküdt, nyakukat szorosra vont zsineg körtté. Konstatáltatott, hogy itt rablógyilkosság történt, mivel a nyomozásból csakhamar kiderült, hogy a tanyáról kü­lönféle élelmiszer s a tanyatulajdonos lovai a kocsival (táviratozásnak vagy levelezésnek az üzenetváltás e módja nem mondható), úgyszintén beszédek és fölolvasások közlésére nagyobb távolságokról, stb. A táviratozás kö­zönséges módja fölött a sokkal nagyobb gyorsaság elő­nyével is dicsekedhetik e találmány, mert míg a rendes távirdánál egy szónak minden betűjét külön kell jelezni, addig a telephonnál az egész szót elküldöttük azáltal, hogy egyszerűen csak kimondottuk. A tünemény, melyen Bell tanár telephonja alapszik, korábban sem volt ismeretlen. Page amerikai természet­­tudós már 1837-ben fölfedezte, hogy a vasrúd megdele­­jesítése és delej­ességének hirtelen elvétele bizonyos tüne­tet idéz elő, melyet „galvanicus zené“-nek neveztek el. A zene hangja a levegőben egy másodperc alatt okozott rezgések számától függ s legalább tizenhat ily vibráció szükséges, hogy a hang kivehetővé váljék. Következéské­pen, ha a villamdelejes szerkezetre alkalmazott villany­vezeték folyama egy másodperc alatt tizenhatszornál több­ször megszakíttalik, a delejes rúd által a légkörrel köz­­lött rezgések előidézik a galvanicus zenét. Maga a magnetizált vasfúd rezgeti meg a levegőt, ily sűrűn delejessé válta s delej­ességének hirtelen elvesztése által. 1843-ban Genfben rájöttek, hogy a hangok intenzitása növekszik, ha egy hosszú fémsodronyra vezettetnek, mely bizonyos mértékig kifeszítve elszigetelt huzallal körülte­kert csigatengelyen fut keresztül. Rjiss Fülöp volt az első, Friedrichsdorfban, 1861-ben, ki az első telephont összeállítá, mely egy bizonyos távolságra el tudta vezetni a hangokat. Fölhasználván a Page fölfedezését, készített egy oly diaphragmát, melynek rezgései gyors hirtelen­séggel megszakgatták a voltaoszlop villanykeringését. Var­­ley Cromwell 1870-ben rájött, hogy a villámgyűjtő (condensator) megtöltése s hirtelen elsütése által is elő lehet hangokat idézni. Bell Graham bostoni tanárnak, ki 1872 óta kiváló tudományosságú szellemének minden törekvését e tárgyra irányozd, tartatott fönn a feladat, hogy feltalálja azt a szerkezetet, mely a hangot úgy szállítja tova, hogy annak eredeti tónusa, belterjessége és minősége nem változik. Neki köszönhetjük, hogy az emberi hang nagy távolságokra elküldhető minden modu­lációival együtt. Az ő telephonja által beszélgethetünk tőlünk egész ötven kilométernyi távolságra levő embe­rekkel; negyven méternyi távolságra hallani lehetett Bell tanár lélekzetvételét, nevetését, tüsszentését, köhin­­tését, szóval minden hangot, melyet az ember kiadhat. (Vége köv.) A junius 3-iki rablógyilkosság vég­tárgyalása.

Next