Hód-Mező-Vásárhely, 1878. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1878-06-30 / 26. szám
A ponyvairodalom termékeit sorra vesszük, rostára vetjük, s erre állandó rovatot tartunk. Ez azonban a világért sem azt teszi, hogy mi öreg ágyukkal rontunk neki a ponyvának. Csak azt mutatjuk ki higgadtan, a józan elme, az ép lélek regulái szerint, hogy a ponyvairodalom termékei : a vérfagylaló gyilkosságok, a babonaságot terjesztő csudatörténetek, az erkölcstelen aljasságok nem valók arra, hogy tisztességes jóravaló magyar ember olvasmányául szolgáljanak. Csak rámutatunk dalainkra , népmeséinkre, hogy íme van-e a ponyváról került nóták vagy históriák közt egyetlen egy is olyan, mint a mi szép dalaink, szivet-lelket gyönyörködtető népmeséink? Aztán úgy beszél-e a magyar nép, ahogy a ponyva termékeit írják ? Dehogy van köztük csak egy is olyan, dehogy beszél úgy a magyar ember ! Régesrégen vége lett volna már a mi legféltettebb kincsünk: nemzeti nyelvünknek, ha olyan nyelven beszélnénk, mint a ponyvairodalom beszél a néphez. És ha mindezeket kimutatjuk, a vak is átláthatja, hogy minden kis krajcár sárba vetett pénz, sőt még annál is rosszabb, amit azokért a históriákért kiadunk — és átláthatja, hogy a tatárjárás pusztításait könnyebben kiheverhette nemzetünk, mint ezeknek az újkori Tatároknak a pusztításait kiheverhetni. Kiszemeljük a népnek való könyveket s egyéb olvasni valókat ; tartalmukkal megismertetjük olvasóinkat, hogy szemmel láthassák a különbséget, jó és rosz könyvek között. A népkönyvtárak ügyét a legmelegebben fölkaroljuk. Addig buzdítsunk szóval, tettel, mig csak népünk művelődésének e fontos, messzevágó ügye életre nem serken s föl nem virágzik. E cél elérésére a „Mulattató Újság“ mellett „Magyar népkönyvtár“ cím alatt olyan vállalatot indítunk meg, mely időről időre jó, hasznos és olcsó olvasmányokat nyújt a nép számára. Azon leszünk, hogy az olvasmányok egyiránt gyönyörködtessék a népet, tanuló-ifjuságot s egyiránt tágítsák mindkettejük hasznos ismereteit és nemes szórakozásul szolgáljanak az egész olvasóközönségnek. Azt hiszszük, hogy hazai íróink egy szívvel, lélekkel támogatni fognak e törekvésünkben, hogy nem kicsinyük ezt a munkát s nem tartják becsvágyuk alatt állónak erre a célra közremunkálni. Hiszen lehet-e nagyobb, nemesebb becsvágy, mint népünk művelődésének, szellemi emelkedésének előmozdítása ? Nem ez biztosítja-e nemzeti fönnmaradásunkat is azon a földön, hol „élnünk, halnunk kell! A népnevelés ügyét folytonosan figyelemmel kisérjük. Az imitt-amott fölvetődő hiányosságok előtt nem hunyunk szemet, a hibákat nevén nevezzük, orvoslásukat sürgetjük. Politikába nem ártjuk magunkat. Az országos és nagyvilági politikai eseményeket csak röviden mondjuk el, mert a politika nem a mi kenyerünk lesz. Közlünk vegyes híreket, tarka-barka dolgokat az országból és a nagyvilágból. Második főtörekvésünket nemzeti nyelvünk épségére, tisztaságára fordítjuk. Egyszerűen, világosan, magyarosan mondunk el mindent, hogy akárki megérthesse. A „Mulattató Újság“ árát a lehető legkevesebbre szabtuk, hogy ahoz minden magyar ember hozzáférhet, hogy épen hozzáférhetősége által szorítsa ki a ponyva salakos termékeit a magyar ember házából, hogy idő folytával szívesen látott vendége legyen a legszegényebb ember hajlékának is. Ha négy ember összeáll, egyre-egyre 1 fzt jut egy egész esztendőre. Ennyit pedig mindenki elszakíthat magától, olyan csekélység. Kiszámítottuk, hogy a „Mulattató Újság“ hatszorta kevesebbjébe kerül a magyar embernek, mintha a ponyváról vásárolja be olvasni valóját. A „Mulattató Újság“ minden héten másfél éven jelenik meg s igy egy esztendő alatt 88 ívet adunk 4 forintért. Egyes szám ára pedig 8 krajcár lesz s ezért a 8 krajcárért hatszorta több olvasni valót kap a közönség, mint a mennyit a ponyván kap 4 krért. Erős meggyőződésünk, hogy a „Mulattató Ujság“-ra szükség, még pedig nagy szükség van. Hazai lapjaink már évek óta rámutattak az efféle mozgalom szükséges voltára, valahányszor a ponyvairodalom egy-egy alávaló szennyes terméke ötlött a szemekbe. Vidéki lapjaink még ma is folyton folyvást zúgnak a ponyvairodalom garázdasága ellen s méltó fölháborodással emlegetik a roncsoló hatást, melyet népünk lelkére szemlátomást tesz. És most engedjék meg hazafias papjaink, tanítóink, jegyzőink és községi bíráink, hogy hozzájuk is intézhessünk néhány szót. Amire mi a „Mulattató Újság“ megindításával törekszünk, az legelső és legközvetlenebb hatásában nemzeti ügy, mert népünk művelődésének az ügye. Eme törekvésünkkel Önöknek nyújtunk segédkezet, mert elsősorban Önök a népnek vezetői. Kérjük Önöket, támogassanak e törekvésünkben, ismertessék meg a népet célunk üdvös voltával s terjeszszék vállalatunkat a nép körében. Hasonló kérelemmel fordulunk földbirtokosainkhoz, az olvasó körökhöz, az ipartársulatok vezetőihez s mind azon művelt hazánkfiaihoz, kik nemzetünk értelmi súlyának emelkedését szivükön viselik. Ne sajnálják a csekély áldozatot ily fontos, messzeható ügyben. A legkomolyabb, legszentebb törekvésünknek ismerjük, hogy minden erőnket, istentől nyert minden képességünket egész odaadással szenteljük az ügynek, a célnak , melyet magunk elé kitűztünk. És hiszszük, hogy szavunk nem lesz kiáltó szó a pusztában! — Budapest, 1878. junius 12. A „Mulattató Újság“ tulajdonosai és felelős szerkesztői: Bodon József és Pósa Lajos. A „Mulattató Újság“ megjelen minden vasárnap másfél évén vagyis tizenkét oldalon, képekkel. Ára egy egész esztendőre 4 frt. Fél esztendőre 2 frt. Fertály esztendőre 1 frt. Aki 10 előfizetőt gyűjt s azt egyszerre küldi be hozzánk, annak egy ingyenpéldány jár. — A „Mulattató Újság“ első száma 1. évi október 6-án jelenik meg. Az előfizetéseket tehát október 1-ig kérjük a „Mulattató Újság“ kiadóihoz beküldeni ily cím alatt. A „Mulattató Újság“ kiadóhivatalába, Weiszmann testvérek könyvnyomdájába Budapesten, nádor utca 14. sz. A becsületérzés felébresztése a gyermekben. (Neveléstant) Hogyan lehet a gyermekben a becsületérzést fölkelteni? s mikép köteles azt a tanító fölhasználni ? Mielőtt ezen kérdéseket lelkiismeretesen fejtegetni megkisérlenek, szükséges némelyeket általánosságban előre bocsátanunk, szükséges mindenekelőtt a becsületérzés- és becsületességről valódi fogalommal bírnunk. A becsületérzés a szív azon értelme, mely bennünket a velünk született erkölcsi természet és a vallás útmutatása szerint minden értelmes teremtmény tökélyeit, méltóságát és jogait elismerni, tisztelni, becsülni — azt, ami azokkal egyezik, tenni— ami pedig ellenkezik, elhagyni ösztönöz. És ha ez érzelem tettekben nyilvánul, akkor erény, mely becsületességnek neveztetik. E meghatározásból világos, mikép az igaz becsületérzés tulajdonképen nem egyéb, mint tiszta, önzetlen igazságérzet, melynek gyakorlására az emberi nem Megváltója intelmein és parancsain kívül számtalan közmondásba átment bölcs szólam is sarkal, p. C. „Amit nem kívánsz magadnak, te se tedd embertársadnak“ vagy „Aki másnak vermet ás, maga esik bele“, stb. Az isteni kinyilatkoztatás és a társadalom kiszabták minden egyesnek Isten, önmaga és embertársai iránti kötelmeit: önkényt következik tehát, hogy a becsületérzés és becsületesség csak akkor érdemlik meg e neveket, ha az akarat mind a három irányban kész a becsületesség kötelmeinek teljesítésére. Ha valaki e tekintetben egyoldalúlag cselekszik, az önzővé, egyik vagy másik rész irányában igazságtalanná válik. Hogy a becsületérzés és becsületesség erénye vallási alap nélkül gyenge és erőtlen alkotmány, mely az indulatok első ostromát sem bírja ki, s összedül: azt úgy hiszem, fölösleges volna e helyt hosszan indokolnunk. Századok tapasztalása bizonyítja, hogy magában a jó erkölcs is elég az önérdeknek — a becsületérzés leggyakoribb akadályának — leküzdésére. Ez a leghatalmasabb gát, melyen a szenvedélyek s kisértések habjai nem egykönnyen csapnak át. Korunkban a vallástalanság következtében sokan, minden hibáik mellett is mintegy kizárólagos egyeduraságot akarnak a becsületérzéssel űzni. Ezeknek mindig ajkaikon van a becsületérzés és becsületesség, sőt készek az azt bennük kétségbevonóknak élethalálra harcot üzenni. De a tapasztalás igazolja, hogy épen ezeknél a becsületérzés nem egyéb, mint külső alkalmazkodás a világhoz, számítással, hogy ez gyengeségeiket észre ne vegye. — A becsületérzésnek leggyakoribb akadálya az önérdek, az önzés; ez pedig azon bűnök egyike, melyekről bizton állíthatjuk, hogy száz fajuk s ugyanannyiféle nyilvánulásuk van. Legközönségesebb sarjadékai azonban a kevélység, irigység, hazugság, csalás és ezek nemei. — íme, kissé jobban elemezve a megoldandó és megfejtendő kérdést, be kell látnunk, mily életbevágó s az emberiség biztosságával mily sokoldalulag összefűzött kérdésre kell felelnünk. Mikép fogja tehát a tanitó a gyermekben a becsületérzést fölkelteni ? — Véleményem szerint, ha fáradozásának sikerét akarja látni, figyelmét a következőkre szükséges irányoznia: Hogy a gyermek lelkületének korán vallásos irány adassék, azért a tanítónak az első vallási oktatásban a legnagyobb ismeretességgel kell eljárnia. Ami a fiatal, ártatlan szívekbe vitetik, az közönségesen gyökeret ver bennök és virulni fog. S e tekintetben ne szorítkozzék a tanító csupán a becsületérzésre vezethető parancsok száraz elméleti elősorolására, hanem igyekezzék azokat a Szentírás, a történelem és a közélet nyújtotta példák által világosakká tenni, hogy a gyermek a becsületérzésre ne annyira az Isten s emberi büntetésektől való félelemből, hanem inkább isten, önlelke és felebarátjai iránt való szeretetből tétessék hajlandóvá. A gyermekek kezén forgó biblia több történeti példáját lehet idevágólag alkalmazni. E mellett hozza gyakran emlékezetökbe a kisdedeknek emberi méltóságukat, a lélek üdvének végtelen becsét, melyet minden és így a becsületérzés ellen elkövetett bűnök is veszéyeztetnek. Állítsa továbbá tisztán a gyermek elé azon viszonyt, a melyben embertársaikkal állanak; hogy t. i. mindnyájan egy mennyei Atya gyermekei s a mennyország hivatalosai lévén, egymást szeretnünk, egymás iránt éltünk minden viszonyai közt őszinteséggel, igazságossággal kell viseltetnünk, hogy az Isten csak az egyenes szivüeket és őszintéket szereti, hogy ő lát és tud mindent, ő megfizet kinek-kinek érdeme szerint, stb. Inteni kell őket végre, hogy becsületérzésből tett jócselekedetekért múlandó jutalmat, hízelgő dicséreteket ne várjanak, mert akkor silány áron adnak el olyasmit, ami örök jutalomra méltó. Minthogy pedig régtől fogva elismert igazság az, hogy „a szó indít, de a példa vonz“, azért a tanító saját példája által fogja növendékeit lelkiismeretesebben az erény követésére s a bűn és vétkes szenvedélyek utálására serkenteni. Mert mit használ az oktatás, jóra unszolás, ha a tanító, főkép a nőtanító, akár magán, akár nyilvános életében becstelenséget tanúsít? Mit használ a gyermekben a becsületérzés felkeltésére a mondottakat fölhasználni, ha a szülők otthon gyermekük előtt a vallásból gúnyt űznek, embertársaikat rágalmazzák, a tanítókat a legöregebbtől a legfiatalabbig bonckés alá veszik, s így sok szülő épen hibás és túlságos szeretete által ássa meg gyermeke becsületérzésének és jövendő boldogságának sírját. A tanító igyekezzék e részben azt pótolni, amit a szülők vagy nem tudnak vagy részakaratból a tanító érdeméből levonnak. Figyelmeztesse őket arra is, hogy a cselédeknek s másoknak a becsületérzés elleni rész példáikat ne kövessék, mert a becsületesség elleni vétségek miatt jóravaló emberek közt helyök sem lesz. Ellenben a becsületes ember, legyen cseléd vagy napszámos, mindenkor bizalmat nyer s evvel együtt kenyeret is. Végre, mivel bizonyos, hogy számtalan bűnt elkerülnének az emberek, ha azoknak szomorú és súlyos következményei szemeik előtt lebegnének, azért valahányszor a törvény szigora a becsületesség elleni tettek miatt nehezül valamely szerencsétlenre, mindannyiszor tüntesse elő a tanító élénken s hatályosan, hogy a kit most az isteni gondviselés mindentlátó őrszeme és igazságossága bíráinak kezébe adott, nem egyszerre, hanem fokonkint jön gonosztevő, kezdetben csak kicsinységekben vétett a becsületesség ellen, s mivel ezeket föl sem vette, mindig mélyebben sülyedt a bűnbe, míg végre életét, vagyonát veszélyeztető kihágásokra vetemedett. Ami a fölkeltett becsületérzés felhasználását illeti, a tanítónak mindenek előtt saját hatáskörében akkér kellene azt felhasználnia, hogy a gyengébb gyermekek önön társaik közt bírjanak követendő példákkal, mert a gyermeki szív úgy van alkotva, hogy a magához hasonlók erényeinek utánzására önérzetből és vétkesnek épen nem tartható kitűnési vágyból is ösztönöztetik. A becsületérzés ellen vétő gyermek pirulni fog rosz szokásának aljas szolgálatában megmaradni, ha társainak erényes magaviseletét s — a mit szintén nem szabad felednünk — ennek némi jutalmát is látja. A becsületérzés legegyszerűbb s legédesebb jutalma a bizalom, melyet az ember becsületes embertársától meg nem tagadhat. Tüntesse ki tehát e tekintetben a tanító a becsületérzésekről ismeretes gyermekeket a többiek fölött. Bízza meg őket némely emberszereteti tények gyakorlásával, főleg olyanokkal, melyekben a gyermek szíve örömét, jutalmát találja, p. D. szükség esetén tintát, iránt kölcsönöz. Továbbá a talált jószág visszaadását bízza ilyenekre, és még ezek közül is előnyt adjon azoknak, kik más alkalommal a jutalmat csak az ő vagy szüleik tudta és engedelmével fogadták el. Azonban ha lehetséges, óvakodjék a tanító a becsületérzésekről ismereteseknek másokat eléj ok tenni, s akkor szólítsa meg a gyermeket: Édes fiam vagy leányom! te mindig igazán és őszintén szóltál, ha tőled valamiről tudakozódtam s az igazságot félelemből sem hallgattad el, azért te fogod most nekem ezt vagy amazt stb. megmondani. Minden esetben azonban úgy kell a tanítónak eljárnia, hogy a gyengébb becsületérzésűek legkevésbé se csüggedjenek el. Emlékezzék meg végre a tanító arról is, hogy a gyermekektől a becsületérzést illetőleg valami ideálist s erejükön és gyermeki eszükön fölülit ne kívánjon. A tanítók kétségkívül megvannak e kérdés életbevágó fontosságáról és korszerűségéről győződve. De megvannak arról is, amit egy jeles írónk mond, hogy: „Az iskolai nevelés jelentéktelen és múlékony, ha a házi jámbor fegyelem és erkölcsiség által nem gyámolittatik, ha az iskolai nevelés által a gyermeki szívbe oltott hit és erény növényei a házi nevelés által a szülők példájában táplálatot nem nyernek. Gyetvay Karolin, tanítóni. Helyi és vegyes hírek. Lapunk előfizetési fölhivását a jövő félévre, illetőleg évnegyedre bizalommal ajánljuk a t. közönség figyelmébe és pártfogásába. Nem ígérünk nagyhangon, reklámszerűen semmit, de teljesíteni igyekszünk annál többet, s úgy vagyunk meggyőződve, hogy az a közönség, mely évek óta hűn sorakozik lapunk anyagi és szellemi támogatására, az általunk vallott elv és eddig követett iránynak jövőben is fenntartása és követése mellett, ha pártolónk marad. E közönséghez fordulunk ismét támogatásért, s fölteszszük annak józan higgadtságáról s a közügyek iránt való becsületes érdeklődéséről, hogy e lapot, mely eme becsületes érdeklődésnek mindig őszinte kifejezője és tolmácsa igyekezett maradni, s törekszik ezentúl is lenni, méltó pártfogásban részesiteni. Az előfizetéseket kérjük mentül előbb szerkesztőségünkhöz beküldeni. Meghívás. A ref. főgymnasiurában az 1877— 78-iki tanévet berekesztő zárünnepély a folyó hó 30-án, vagyis vasárnap d. e. 10 órakor a ref. ó-templomban fog megtartatni. Ez ünnepélyre a helybeli tanügy iránt érdeklődő minden rendű t. közönséget teljes tisztelettel meghívja H.-M.-Vásárhelyen, 1878. junius 26. Az igazgatóság. — A h.-m. - vásárhelyi szabadelvű párt közgyűlését, mint biztos forrásból értesülünk, jövő vasárnap délelőtt 10 órára szándékozik egybehívni a párt elnöke, t. Jeney Imre úr. „ Közszeretetben álló főispánunk Dáni Ferenc ő méltósága, mint a „Szeg. Hir.“ Írja, pár heti üdülés végett Mehádiába a Herkules-fürdőkbe utazott. Reményünk van azonban, hogy a főispán úz ő méltósága, mint mindig, úgy legközelebb is személyesen részt veene július havi köztörvényhatósági közgyűlésünkön. Hozza Isten vissza hozzánk, szerencsésen és fris egészségben.