Hód-Mező-Vásárhely, 1879. január-június (9. évfolyam, 1-24. szám)

1879-01-05 / 1. szám

számra ugyan cselel, de annyival hitbuzg tagokkal bíró egyház kebelében néhány év óh zsibbasztóla* ható viszálkodás és forrongj -melyeket ^yes eléguletlenek támaszto^^ hosszú időn keresztül ápoltak - £ derék megszűntek; s most a n evetettes elöljárósága azon kedvező he' ' , , hogy híveinek áldozatkészség ' & J . , , __„.jztos célok felé vegát, nemes irányban, mag kötel.zetve, megfelelhet a r-^ró maga87t0S kotelmeknek. .fűnkben mint szintén igen ozs gi arja]a(Jást kell fölemlitenünk a Zsutévnyé^nétrejett »a.-m-vásárhelyi tanitó-effve*’^“ 18. Ez egyesÜlettel, mely e , í,y még csupán az alakulás és szervezkedés nehézségein van túl, úgy az általános közegi tanügy, mint a néptanítói hivatal teintélyének emelésére igen sok üdvöset várunk. Általában tehát vajmi kevés a haladás, melyet a múlt évről fölmutathatunk, de megnyugvással tekinthetünk vissza mégis azon szórványosan itt-ott föltünedező várpontokra, melyeket egyik-másik téren tapasztalunk. E megnyugvás és a lelkeinkben élő hazafias hit és szent kötelességérzet lelkesítsen bennünket a beállott újév kezdetén a munkára, hogy Istennel, észszel, szorgalommal és egyetértéssel igyekezzünk gyógyítani a sebeket, melyek megvannak s munkálni a jövőt, melynek áldásáért vagy átkáért minket ér az elismerés dicskoszorúja, vagy a kárhoztatás köve. De hogy az előbbi létesüljön s az utóbbitól mentiek maradjunk , ez egyenesen önmagunktól, önszorgalmunktól és tevékenységünktől függ! A cseléd-ügy és a társadalom. Senki sem tagadhatja többé, hogy a cseléd-ügy korunknak egyik legégetőbb kérdése. Azon országvilágszerte fölhangzó súlyos panaszok, melyekkel részint a polgárság, mint gazdaközönség kebelében, részint a vidéki sajtó terén a legközelebb múltban és ma mindenütt találkozunk; de hogy példákért ne menjünk meszsze : legközvetlenebb minekünk, vásárhelyi cselédtartó gazdáknak és családfőknek is oly számtalanszorű ,kal..unk van, legtöbbször a cselédet sok éles kifakadásokkal kárhozvert cselédeinknél mind hajmeresztik az erkölcstelenséget, a korrupciót vatt percről-percre fölhangzó panalátszólag a legtöbb esetben jogo- nuunta föl, nem ilyen színben mutatják Nótás Szabó Pál és versei. Nemcsak a mezőnek vannak dalos madarai, a népnek is megvannak az úgynevezett nótafái, kik mint a természet dalosai, szüntelen hangoztatják dalaikat és énekelnek a népnek. A nép nótafáknak nevezi őket. Egyszerű, iskolázatlan emberek ezek, sokszor a nép legalsóbb rétegéből. De honnan tanulhatták ők a költészetet ? Ki tanította őket a rhythmus szabályaira ? Népünkben megvan a dallam és rhythmus iránti érzék. Dal- és zenekedvelő népek voltunk és időktől fogva s őseinktől öröklött e nemes érzék nemcsak hogy megmaradt nálunk máig, hanem a hosszú időkön keresztül még jobban kifejlődött és nemesedett. A dal volt elzme népünknek, ez lelkesíté őt a harcokra, adott neki vigaszt bújában s ma is, a különféle lelki állapotokban, dalban önti ki érzelmeit. De honnan veszi e dalokat s hozzá a dallamokat? Mindkettőt maga a nép csinálja, s nem a népdal, mint virág a réten. Legtöbbször csak Slalom szüli eredetét. Érdekesek e tekintetben azok a népdalok, melyek a mozgósítás alkalmával születtek. Éppen szemtanúja voltam, hogyan csinálják a bakák a nótákat és azokhoz a dallamot. Előbb szakadozott, össze nem fülp 8010.kát énekeltek, azután úgy egyeztették össze, m^. j 5 ki nem gyütt.“ A dallamot aztán a régibb nót-.jj. tól kölcsönzik. Ilyenek ezek a dalok is : Ezer nyócszáz hetvennyócadik évbe A muszka cár szentetett levélbe, Ferenc József aláírta a nevét, Rá is tette könyeiböl pöcsétjit. ^ köll menni a muszkára csatába, r ?van rózsám gondolsz-é a babádra, h- ott a». a csaták vérmezején, Arany °tatiró r‘-eveg feje tetején. Vagy egy másik: Adion Isten kapitár- ur . Adjon Isten édes huga»^ mi ^ ^ ? Elvitték a rózsámat katonának. Még pediglen Mollináry-babának. . - — T-rra-*»«- Pl.. -L - ---/I Vásárhelyi kerek halom, Régen nem áztam galambom, Elküldöm hozzá levelem, hogy ha szer’et-e még engem ? * Talán inkább kö 11 f e helyett: költ. Szerk. ** Szívesen venném, ha valaki ismerő-őzül közölné velem. Köszönettel venném még *z és még előttem ismeretlen ven - dolgokat erkölcs-társadalmi alapon és szempontból mérlegelve. Az élet, a gyakorlat és a tapasztalás, mélyebb megfigyelés után azon kórjelenségek, amelyek a cselédség életében ma annyira hajmeresztők , a gondolkozni szerető főket azon véleményre sarkalják, hogy törvényen és hatóságon kívül másutt egyebütt is keresendő a baj oka, és hogy mindenekfölött a mai társadalomban rejlik , rejlik különösen nálunk, Magyarországon. Nem most teszszük mi sem, hogy a cselédügyhöz hozzászólunk. E lap szíves olvasói közül néhányan talán emlékezni fognak még arra, hogy a „Hód-Mező- Vásárhely“ 1875-ik évi 2—3-ik számában jelent meg két cikk, a mely a cseléd-ügyet egyenesen társadalmi kérdésnek, s ennek megoldását közvetlen a társadalom föladatának jelenté ki. — A mondott időben, jól jut eszünkbe, akadtak sokan városunkban előkelő egyének, akiknek érdeklődését s figyelmét ama közlemény élénken foglalkoztatta. Fájdalom, mindez efemer dolog volt , mint számtalan sok eszme és ügy H.-M.-Vásárhelyen, úgy ez sem bírta pár napnál tovább megjelenése után lekötni a figyelmet. Elhangzott, mint „kiáltó szó a pusztában!“ Pedig, nem hízelgünk vele magunknak, több igen üdvös eszmét pendített meg, épen e lap mai szerkesztője tollából. Azóta, amit lehetett, megtettünk hírlapírói tekintetben arra, hogy a szőnyegen levő s hovatovább fájdalmasabb, égetőbb sebet képező társadalmi kérdés megoldásához hozzájáruljunk. Mind hasztalan volt. A cselédügy ma is rendezetlenül áll, s rendetlensége, dacára az országos törvénynek, mely pár év előtt életbe lépett, dacára minden rendőrhatósági szigornak, mely a nevezett törvényt erélylyel igyekszik mindannyiszor végrehajtani: nem hogy szűnnék, de sőt erkölcsi és fegyelmi tekintetben fokozódik. Maholnap valóban odajutunk cselédeinkkel, hogy elmondhatjuk róluk ama triviális, de különben jellemző kiszólást, hogy cselédeinknek „se istenük, se lelkük, mint a hajóhúzó lónak!“ Ismételjük, nem hizelgünk magunknak vele, ha kimondjuk, hogy e rettenetes állapot megszüntetésére mi már évek előtt a társadalmi utat és közbelépést tekintettük és tartottuk egyedül célravezetőnek. Föntebb egy, évekkel ezelőtt megjelent közleményünkre hivatkozunk; ma még több okunk van egyenesen a magyar társadalom hanyag és elítélésre méltó azon mulasztásában keresni cselédeink nagymérvű romlottságát, hogy nem igyekszik azokat magához ölelni, nem azok szellemi és erkölcsi képzését előmozdítani. Az országos törvény, mely a gazda és a cseléd közözötti viszonyt szabályozza, úgy ennek, mint amannak jogait és kötelességeit egyformán körülírja, megszabja, maholnap három éve lesz, hogy szentesítést nyert s életben van ; de ahelyett, hogy a már évek óta tarthatatlan állapoton csak legkevésbé is javított volna, inkább tarthatatlanná tette azt. És hol keresendő mindennek az oka? Alfelet igen egyszerű: a társadalom mulasztásában. Mint sok más új törvény, így ez is fejletlen állapotban érte a magyar társadalmat. A demokratikus és humanisztikus elvek, melyeken e törvény pontjai is sarkallanak, ne vélje senki, mintha nálunk csak távolról is életben volnának. Ezek virágzására, üdvös A nótafák ideje maholnap lejár. Egy-egy vidéken nagyritkán találunk még elvétve ilyeneket, kik a népnek csinálják, vagy mint ők mondják, kötik a verseket. A »Figyelő“ irodalomtörténeti közlöny már két ily poétát mutatott be a közönségnek, itt hozom én a harmadikat Nótás Szabó Pál személyében. Régen aluszsza már csöndes álmát, nem köt többé már verseket. Jól is eshetik neki a pihenés, mert bizony sokat fáradott életében. Ő volt a népdalok hőse, nem is volt ember nagy Hód-Mező-Vásárhelyen akkoriban, ki ne ismerte volna. Itt e nagy magyar városban született, hogy melyik évben, ** sok kérdezősködés után sem tudhattam meg. Az öreg úr nem volt olyanféle litteratus ember, még azt is beszélik, hogy írni sem tudott volna, csak úgy diktálta vagy dalolta el verseit annak, ki ilyenért jött hozzá. Pedig sokan jöttek ! Ismerve verselő tehetségét, meghívták minden lakodalomra, hol mindenkire tudott verset mondani, s talpraesett adomáival fűszerezte a lakomát. Sokszor versben is beszélt. Különösen jól szatyrizálta az egyesek hibáit és ferdeségeit, mindig versben, ugyannyira, hogy aki vétkesnek gondolta vagy ismerte magát, Szánó Pált kerülte. Ha a városban rablás vagy gyilkolás történt, mindjárt kész volt nála a ballada. A szerelmes lányka ha elment Pali bácsihoz, olyan szép vénét kötött az ő babájáról, hogy a lányka, kit megcsalt szeretője, sírva „ír, agyarázta.“ (Ezt a szót használja a nép gyakran e helyett: olvasni.) Boldog és boldogtalan szerelemre, rémes történetek megénedlésére, a hibák és ferdeségek ostorozására egyaránt tudott verset csinálni. Versei sikerültek, ügyesen rímeltek. Nézzünk mutatványokat először is lyrai termékeiből. Ezek közül több „Kisfaludy-Társaság“ népköltési gyűjteményében néha bold. eml. Török Károly közölt, talán nem is tudva, hogy Nótás Szabó versei azok. Milyen szép kerekdel, ez a kis faj ig, és jótékony, kor- és szükségszerű hatására első s legfőbb tényező a népnevelés és népművelés. A mi demokráciánk nyers és üdvtelen utánzása egy sokkal életerősebb ésüdvösebb külföldi áramlatnak, mely a kort és embereket meghódítani igyekszik ; de a melyet nem utánozni, hanem megérteni, nem majmolni, de valóban követni kellene. Eme demokráciának elve: egyenlőség a törvény előtt, a társadalomban, a családban, és egyenlőség mindenütt! A művelt külföldi társadalom kikiáltotta a polgárok egyenlőségét s elvben is megszüntette, tényleg is megszüntetni igyekszik a vagyon változékony különbségeit, és minden egyes tagjában tisztelni igyekszik amaz elidegeníthetlen tulajdont, melyet az „ember“, e halhatatlan és szabad teremtmény nevezete ad. A művelt külföld előkelői ez elv alapján köszöntik a munkást, ki nekik köszön levett kalappal, és „uram“-nak szólítják a parasztot, ki napszámla után él, vagy cseléd, kinek szegődött bére van , több helyi választó is, az általános szavazatjog kiterjesztésénél fogva arra és szolgára. És mindez az emberi méltóság tiszteletben tartásának elvéből ered, mert a nagy emberek ott azon mértékben váltak gyöngédekké és udvariasakká, amily mértékben tapasztalják ,az alárendeltek részéről a kevesebb alázatosságot. És mert az idő méhében semmi sem születik meg egyszerre, tehát türelmesen várják ma is a demokrácia magasztos elvének általános győzelemünnepét, mely a népnevelés által éri el mindenütt bevégzését. Mi azonban mindezektől még roppant távolságban állunk, dacára, hogy úton-útfélen szeretjük kürtölni s büszkén emlegetni, hogy demokratikus nép vagyunk. Az élet, a gyakorlat és a tapasztalat sehol sem hazudtol meg bennünket inkább emez ál-büszkeségünkben, mint épen azon tarthatatlan viszony terén, amelyben cselédeinkkel vagyunk. Nem lendítünk semmit arra, hogy őket magunkhoz emeljük, hogy erkölcsileg neveljük és képezzük, s ez által a társadalom hasznavehető tagjaivá idomítsuk. Mert bár hangoztatjuk a demokratikus elveket, nem értjük azokat s nem vagyunk képesek szakítani a múlttal, nem különösen ítéleteinkben, azokban t. i., a melyeket rájuk, ellenük használunk. —sz. (Vége köv.) GAZDASÁGI ROVAT. A gazda teendői január hóban. Oly vidéken, hol kemény hideg idő jár, legcélszerűbb a szántóföldekre trágyát hordatni s a trágyázandó részre apró kúpokban szétrakni. Ugyancsak e hónapot arra is igen célszerűen használhatjuk, hogy a gazdaságunk körül szükséges faanyagot, melyet még december hónapban vágattunk, haza hozhatjuk. Gazdasági eszközeink javítását, melyet már december hónapban kezdettünk meg, e hónapban folytatjuk s lehetőleg befejezzük, hogy a következő hónapban beköszöntő szorgosabb munkák ezzel már készen találjanak bennünket. A ház körül ezenkívül számos más dolgot is elvégezhetünk, melyek közül Megírom a kedvesemnek, Küldjön mását levelemnek, írja bele, hogy szeret-e, Azt is hogy ha megvetette ? Költői tehetségét mutatja ez a kis műdalnak is beillő vers : Ez a kis lány, ez a barna, Megcsókolna, ha akarna, De nem volt igaz szeretőm, Verje meg az én teremtőm! Ez a kislány, ez a szőke, Megölelne, hogy ha menne, Ez lenne igaz szeretőm, Áldja meg az én teremtőm ! Az elbeszélő nemben nem kevésbé otthonos. Ilynemű versei nemcsak a kompozíció, de a külalak és nyelvezet tekintetében is megállják helyöket. A ballada hangját és menetét, bár öntudatlanul, de eltalálja. Ilyen a „Tarján végén“ című: Tarján végén van egy kis fehér ház, Abba van egy felvetett fehér ágy, Rajta fekszik egy barna menyecske, Előtte van egy rengő bölcsöcske. A lábával csak úgy ringatgatja, Szép szavával csak úgy csitítgatja : „Csicsis lelkem, eszöm a szép szádat, Verje meg a Isten az apádat!“ Ugyan rózsám, tekints az egekre, Ha nem, pedig erre a kisdedre ! „Tekintettem, mikor megcsaltalak, De már mostan az egekre hagylak!“ Amint föntebb jelzem, versbe kötötte a városi híresebb lányok viselt dolgait, szomorú esetét. Ilyen verset kötött Karasz Jucsiról is : Ez az utca petrezselyem, Kárász Juczi talpig selyem. Lehet annak, van is annak, Czeglédi vette azt annak.