Hód-Mező-Vásárhely, 1880. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1880-01-04 / 1. szám
X-ik évfolyam. 1880. 1-ső szám. Vasárnap, január 4-én. Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben egészívre 1 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes számára 10 kr. A. lap szellemi részét illető közelmények a szerkesztőhöz, I. tized Tarján 1176. sz. a. küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési díjak: A háromhasábos petitsorért egyszeri beiktatásnál 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Bélyegdíj minden beiktatás után 80 kr. A nyilt térben a háromhasábos petitsor díja 20 kr. Az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek díjai a szerkesztőhöz küldendők. Előfizetési fölhívás a „HÓD-MEZŐ-VÁSÁRHELT“ 1880-ik évi X-ik évfolyamára. Mondhatni majdnem teljesen magunkra hagyatva, minden erkölcsi segély nélkül és csak alig némi szellemi támogatás mellett, — oly viszonyok között, melyek legkevésbé nyújthattak reményt még anyagi pártolásra is : indítottuk meg most egy éve lapunk IX. évfolyamát e jelszó alatt: „alea jada est!“ (a kocka el van vetve.") Valóban, minden áldozatra készen és elszántan indultunk neki egy új év kétséges és bizonytalan pályájának. A hit, hogy az ügy, melynek diadalra vezetéséért az évek előtt kibontott zászlót lobogtatjuk, előbb-később diadalra jut, hogy meg fogjuk érni H.-M.Vásárhely város polgári és társadalmi életében ama jobb kort, amelyben népünk, emancipálva magát a a demagógia lelketlen s átkozatos nyűgei alól, egy értelemmel s egy akarattal dobja le társadalmunk és közéletünk testéről az élősdieket, melyek már már megfojtással fenyegetnek; — a remény, hogy e város közönségét sikerülni fog, ha lassanként is, felébreszteni a lethargikus álomból, mely hovatovább egyértelművé vált a halállal, hathatósan ösztönöztek bennünket, hogy az iránynak, melyet kezdet óta követtünk, rendületlenül harcosai maradjunk továbbra is. És hitünk, reményünk nem csalt; az elmúlt évben ugyanis örömmel tapasztaltuk mindjárt kezdetben a nagyobb érdeklődést a közönség köreiben vállalkozásunk iránt. Később ez életjel még fokozódott az által, mert egyes köz- és társadalmi életünkben szerepre hivatott derék egyének, kik irányunk önzéstelenségét és becsületességét különben soha egy pillanatra sem vonták kétségbe, de az általános áramlat ellen, a viszonyok nyomasztó hatása alatt tettleg kilépni nem látták sem cél-sem időszerűnek: sorakoztak lapunk körül s megalakíták a szerkesztői bizottságot. E bizottság kitűnő erkölcsi és szellemi támogatása tette lehetővé a küzdelem tovább folytatást oly kemény megpróbáltatásokkal szemben is, mineknek egy-egy vidéki lap és szerkesztője aligha voltak valaha annyira kitéve, mint mi ki valánk a lefolyt évben. E bizottság folytonos támogatása kezeskedik ezentúl e lap erkölcsi és szellemi életéért; —a napról-napra növekvő érdeklődés pedig, mely közönségünknél főkép az utóbbi időkben nyilvánult, újabb biztatás nekünk arra, hogy fokozott erővel kitartással folytassuk jövőre is a munkát, mely kicsiben ugyan, csupán egy nagy magyar város társadalmi és közéletében ■— de .Főbb vonásaiban mégis a nagy reformátorok szereplésére emlékeztet. Nekünk is, mint azoknak, előítéletekkel, elfogultsággal, s mindenek felett egyénekkel kell keserű harcot vivnunk, olyanokkal, akiket képtelen viszonyaink a köz- és társadalmi élet szerepvivőivé toltak fel ; de a kik és oly képtelenek vezérszerepeik betöltésére, mint ama viszonyok, amelyeket ők teremtettek köztünk, hogy ezek előnyeit kizsákmányolhassák. A harcot tehát folytatni fogjuk, folytatni rendületlenül, férfias kitartással , mert a közérdeklődés, mely működésünk iránt napról-napra nagyobb arányokat ölt, kétségtelen biztosítás nekünk erkölcsi oldalról a jövőre nézve. E közérdeklődéstől, melyről büszkén vallhatjuk, hogy mi ébresztettük föl, várjuk jövőre a még nagyobb mérvű támogatást, s e várakozásunkban nyitjuk meg a jövő évre előfizetési felhívásunkat, fölkérvén városunknak minden, a józan haladásért buzgó polgárát, hogy lapunkat, mint polgári jogainak legközvetlenbb s legéberebb őrét, társadalmi és közérdekeinek inhűbb képviselőjét, pártolására méltatni ne idegenkedjék. Előfizetési föltételeink maradnak az eddigiek, n. m.: az 1880-iki egész évre . 4 frt. félévre.........................2 frt. negyedévre....................1 frt. Azon t. előfizetőinknek, kik egész évre egyszerre 4 frttal a szerkesztő kiadó-hivatalban előfizetnek, a közkedveltségnek örvendő „Szegedi Képes Naptár“ 1880-ik évre szóló egy példányával díj nélkül kedveskedünk. Eme kedvezményünket vidéki. előfizetőinkre is kiterjesztjük az esetben, ha a 4 frt előfizetési dij mellett még 5 krajcár postaköltséget is utalványozni szíveskednek. Az előfizetések helyben vagy szerkesztő-kiadóhivatalunkba (Tarján 1876.) küldendők, vagy nyugtatvány mellett kihordóinknak adandók. Vidéki előfizetések legcélszerűbben postautalványon eszközölhetők, H.-M.-Vásárhely, 1879. dec. 20-án. A „H.-1-Tásárhlj szert-iratokratasa. A tisztújítás. Szép nagy örökség ez a mi városunk, de kegyetlenül rész gondviselője van. A gazdálkodás nem virágozhatik kellően, mert határunk rendezetlen. Ha esős idő van, bizonyos térségeken összeszalad az esővíz, kisebbnagyobb tavakká, tengerekké válik, elönti az utakat; ilyenkor aztán fennakad a közlekedés s 10, 20, 30 ezer hold föld víz alá kerülvén, megszűnik teremni. Holott ha rend volna, ez a sok jó esővíz, határunkra, közlakosságunkra csak áldást hozna. Épen ilyen rendezetlenség van benn városunkban is, itt is, városunk területének majd kétharmada úszik, de lehet mondani, hogy kisebb-nagyobb tavak az egész város területét elfoglalják, s ha ilyenkor vidéki látogató jön hozzánk, nem hiszi el, hogy nem tegnap érkeztünk Ázsiából. Az ellenség pedig kárörvendve nevet s mondja magában : „Így pusztul el a magyar.“ Ennek az állapotnak káros hatását kénytelen megérezni minden ember. Ha a föld nem teremhet, éhezik akkor minden lélek. Hiába varr a csizmadia, hiába sző a takács, hiába áll boltjában a kereskedő, a napszámos tízszer, százszor kimehet a piacra, senki sem hívja. Az ilyen állapotnak végromlás a következése. Más oldalról pedig terheink mindig növekvőben vannak; városi adónk emelkedik, közmunkánkat, ha kifizetjük is, útjük azért csak azoknak van, akik Szentesre, Orosházára, Makóra járnak, a többi repüljön, vagy váltson más embertől utat. Két nedves esztendő elveszi az országutakat is, azokba is beléjök vész a közmunka. Megvert az Isten mind a két kezével! Ha panaszra megyünk, azt mondják: „csináljatok fából vaskarikát, addig nem segítünk.“ Kinevetnek, kicsúfolnak, sárban hagynak! Társadalmi életünk milyen ? A lehető legroszabb. A vasvilla nem néz egymásra olyan hegyesen mint mi! Nincs már e városban becsületes ember, mert az utolsó csepp keresztvizet is leszedték ennek fiairól. Mindig vesztesek vagyunk. Mindenütt megbukunk. A haza előtt nincsen emberségünk a jobb érzésnek utálattal fordulnak el, ennyi piszoktól! Miért ? mert városunkat pusztulóban hagyjuk ! évek óta amitók üres ígéretei után futunk, mert nem nyúlunk az észhez, hanem csak vakon rohanunk a hitegetők után a „verembe!“ Ezért nevetnek ki, ezért csúfolnak s utálnak meg, s ezért nincs a haza előtt becsületünk! Ki ennek az oka ? Találjuk el! Tán a hold járása ? tán a végzet, ? tán Ábrás polgármester? tán Szamecz? Egyik sem! Hát ki? Senki más, mint .... Magunk. Igaz, hogy a „marakodást“ Ábrás polgármester plántálta a társadalomba, igaz, hogy a szorgalmas, becsületes tiszviselőket üldözi, a hanyagokat, kártékonyakat védi, igaz, hogy sem a város belsejét nem rendezi, sem a külső határt nem oltalmazza, igaz, hogy a köztörvényhatóság határt rendező végzései ellen feliratokat fogalmaz s a minisztert tévútra vezeti, az üdvös végzéseket, megrontja; igaz, hogy prádés lakomákat rendez, ahelyett, hogy e város érdekeit előmozdítaná ; igaz, hogy egy tüntetéssel teljes műkedvelői társulat s előadás rendezése kedvesebb szíve előtt, mint e város jó jövőjének munkálása; mindezekhez igaz, hogy a fontos polgármesteri hivatalt, másokat rágalmazó, az igazságot megtapadó cikkirásra pazarolja s a várost ezzel is csúffá teszi; mindez és még több más rész dolog igaz, de hát ha Ábrást meg nem választanók, lehetne-e polgármester? No lám ! ugye hogy nem ! így tűnik ki, hogy minden nyomorúságunknak magunk vagyunk az okai, mert olyan embert választunk meg, a ki oda nem való, a ki romlásunkat okozza. Hát Szameczről szóljunk-e? elmondjuk-e, hogyan viseli gondját a betegeknek? Szűcs mesterségéből nem tudott megélni, hozzáfogott tehát az ámítás mesterségéhez s abból pompásan megél ! D-e az oka az ebből származó bajnak, vagy azok, akik magukat elámíttatják? nyúljon az észhez minden ember, ítélje meg! Mi azt mondjuk, hogy míg a mi népünk rá nem ismer a rókákra és farkasokra, addig prédául esnek a város javai. Van azonban reménységünk, hogy megérkezett a világosság napja ! 196 városi képviselő közül 112 képviselő kimondta, hogy Ábrás helyett más polgármestert választ! Kimondta, hogy Szamecz szájaskodása romlást hoz e városra, kimondta, hogy új világot akar teremteni. Kimondta, hogy nem keresi tovább, ki csinálta a 800.000 forint adósságot, hanem ki akarja ezt Isten segedelmével fizetni s e város minden érdekeit előmozditja és megvédi. Nem fog szemrehányásokat tenni, de csoportosul a választandó belső tanács körül s vállvetve emeli ki e várost bajaiból és sérelmeiből s neki egy jobb, egy boldogabb jövőt munkál. Férfias szó ez és lelkesítő; hasson tehát át minden képviselő szivébe! Ha ez létesül, megújul minden erőnk; a posványok helyén gazdag virány terülend; „marakodás“ helyett, baráti jobbot nyújt egymásnak minden polgár ; a haza előtt „értelmes nép“ lesz a nevünk; az idegen előtt becsületet vallunk s a mi legfőbb, szivünkben megelégedés, lelkünkben önérzet és remény honol s gyermekeinknek rendezett állapotokat, anyagban és szellemben gazdag várost hagyunk. Itt a tisztujitás, legyünk szerencsénk kovácsai, mert máskülönben a szép nagy örökség elpusztul. Arról az 5 és 50 krajcárról. (Vége.) Isten jóvoltából megértük, hogy ezej esztendőben folytathatjuk elmélkedéseinket; reméljük azonban, hogy nemsokára úgy nem hallja ezeket a „Vásárhelyi Közlöny“, mint a „Híradó“ s a 5 rájuk nézve kárba vész minden világosság, inkább megszöknek előle, semhogy javuljanak. Bizony az ő kedvükért nem is volna érdemes írni, hanem az elámított népcsoportért érdemes , mert városunk bizonyosan elpusztul, ha ezek fel nem világosodnak.