Hód-Mező-Vásárhely, 1880. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1880-01-04 / 1. szám

X-ik évfolyam. 1880. 1-ső szám. Vasárnap, január 4-én. Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben egészívre 1 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes szám­ára 10 kr. A. lap szellemi részét illető közelmények a szerkesztő­höz, I. tized Tarján 1176. sz. a. küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési díjak: A három­hasábos petitsorért egyszeri beiktatásnál 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszöri­nél 4 kr. Bélyegdíj minden beiktatás után 80 kr. A nyilt térben a háromhasá­bos petitsor díja 20 kr. Az előfizetési pénzek, hir­detések és ezek díjai a szerkesztőhöz küldendők. Előfizetési fölhívás a „HÓD-MEZŐ-VÁSÁRHELT“ 1880-ik évi X-ik évfolyamára. Mondhatni majdnem teljesen magunkra hagyatva, minden erkölcsi segély nélkül és csak alig némi szellemi támogatás mellett, — oly viszonyok között, melyek leg­kevésbé nyújthattak reményt még anyagi pártolásra is : indítottuk meg most egy éve lapunk IX. évfolyamát e jelszó alatt: „alea jad­a est!“ (a kocka el van vetve.") Valóban, minden áldozatra készen és elszántan indultunk neki egy új év kétséges és bizonytalan pá­lyájának. A hit, hogy az ügy, melynek diadalra veze­téséért az évek előtt kibontott zászlót lobogtatjuk, előbb-később diadalra jut, hogy meg fogjuk érni H.-M.­­Vásárhely város polgári és társadalmi életében ama jobb kort, a­melyben népünk, emancipálva magát a a demagógia lelketlen s átkozatos nyűgei alól, egy értelemmel s egy akarattal dobja le társadalmunk és közéletünk testéről az élősdieket, melyek már már meg­fojtással fenyegetnek; — a remény, hogy e város kö­zönségét sikerülni fog, ha lassanként is, felébreszteni a lethargikus álomból, mely hovatovább egyértelművé vált a halállal,­­ hathatósan ösztönöztek bennünket, hogy­ az iránynak, melyet kezdet óta követtünk, ren­dületlenül harcosai maradjunk továbbra is. És hitünk, reményünk nem csalt; az elmúlt év­ben ugyanis örömmel tapasztaltuk mindjárt kezdetben a nagyobb érdeklődést a közönség köreiben vállal­kozásunk iránt. Később ez életjel még fokozódott az által, mert egyes köz- és társadalmi életünkben sze­repre hivatott derék egyének, kik irányunk önzéste­­lenségét és becsületességét különben soha egy pilla­natra sem vonták kétségbe, de az általános áramlat ellen, a viszonyok nyomasztó hatása alatt tettleg ki­lépni nem látták sem cél-sem időszerűnek: sorakoz­tak lapunk körül s m­egalakíták a szerkesztői bizottságot. E bizottság kitűnő erkölcsi és szellemi támogatása tette lehetővé a küzdelem tovább folytatá­st oly kemény megpróbáltatásokkal szemben is, mi­neknek egy-egy vidéki lap és szerkesztője aligha vol­­tak valaha annyira kitéve, mint mi ki valánk a lefolyt évben. E bizottság folytonos támogatása kezeskedik ezentúl e lap erkölcsi és szellemi életéért; —­a nap­­ról-napra növekvő érdeklődés pedig, mely közönségünk­­n­él főkép az utóbbi időkben nyilvánult, újabb biztatás nekünk arra, hogy fokozott erőve­­l kitartással folytassuk jövőre is a munkát, mely kicsiben ugyan, csupán egy nagy magyar város társadalmi és közéletében ■— de .Főbb vonásaiban mégis a nagy reformátorok szereplésére emlékeztet. Nekünk is, mint azoknak, előítéletekkel, elfogultsággal, s mindenek felett egyénekkel kell keserű harcot vivnunk, olyanokkal, a­kiket képtelen viszo­nyaink a köz- és társadalmi élet szerepvivőivé toltak fel ; de a kik és oly képtelenek vezérszerepeik betöl­tésére, mint ama viszonyok, a­melyeket ők teremtettek köztünk,­­ hogy ezek előnyeit kizsákmányolhassák. A harcot tehát folytatni fogjuk, folytatni rendü­letlenül, férfias kitartással , mert a közérdeklődés, mely működésünk iránt napról-napra nagyobb arányokat ölt, kétségtelen biztosítás nekünk erkölcsi oldalról a jövőre nézve. E közérdeklődéstől, melyről büszkén vallhatjuk, hogy mi ébresztettük föl,­­ várjuk jövőre a még n­agyobb mérvű támogatást, s e várakozásunkban nyit­juk meg a jövő évre előfizetési felhívásunkat, fölkérvén városunknak minden, a józan haladásért buzgó polgá­­r­át, hogy lapunkat, mint polgári jogainak legközvetlen­­­bb s legéberebb őrét, társadalmi és közérdekeinek i­nhűbb képviselőjét, pártolására méltatni ne idegen­kedjék.­­ Előfizetési föltételeink maradnak az eddigiek, n. m­.: az 1880-iki egész évre . 4 frt. félévre.........................2 frt. negyedévre....................1 frt. Azon t. előfizetőinknek, kik egész évre egyszerre 4 frttal a szerkesztő kiadó-hivatalban előfizetnek, a köz­kedveltségnek örvendő „Szegedi Képes­ Naptár“ 1880-ik évre szóló egy példányával díj nélkül kedveskedünk. Eme kedvezményünket vidéki­­. előfizetőinkre is kiterjesztjük az esetben, ha a 4 frt előfizetési dij mel­lett még 5 krajcár postaköltséget is utalványozni szí­veskednek. Az előfizetések helyben vagy szerkesztő-kiadó­hivatalunkba (Tarján 1876.) küldendők, vagy nyugtat­­vány mellett kihordóinknak adandók. Vidéki előfizetések legcélszerűbben postautalvá­nyon eszközölhetők, H.-M.-Vásárhely, 1879. dec. 20-án. A „H.-1-Tásárh­lj szert-iratok­ratasa. A tisztújítás. Szép nagy örökség ez a mi városunk, de kegyetlenül rész gondviselője van. A gazdálkodás nem virágozhatik kellően, mert határunk rendezetlen. Ha esős idő van, bizonyos térségeken összeszalad az esővíz, kisebb­­nagyobb tavakká, tengerekké válik, elönti az utakat; ilyenkor aztán fennakad a közlekedés s 10, 20, 30 ezer hold föld víz alá kerülvén, meg­szűnik teremni. Holott ha rend volna, ez a sok jó esővíz, határunkra, közlakosságunkra csak áldást hozna. Épen ilyen rendezetlenség van benn városunkban is, itt is, városunk terüle­tének majd kétharmada úszik, de lehet mon­dani, hogy kisebb-nagyobb tavak az egész város területét elfoglalják, s ha ilyenkor vidéki látogató jön hozzánk, nem hiszi el, hogy nem tegnap érkeztünk Ázsiából. Az ellenség pedig kárörvendve nevet s mondja magában : „Így pusztul el a magyar.“ Ennek az állapotnak káros hatását kény­telen megérezni minden ember. Ha a föld nem teremhet, éhezik akkor minden lélek. Hiába varr a csizmadia, hiába sző a takács, hiába áll boltjában a kereskedő, a napszámos tízszer, százszor kimehet a piacra, senki sem hívja. Az ilyen állapotnak végromlás a következése. Más oldalról pedig terheink mindig növek­vőben vannak; városi adónk emelkedik, köz­munkánkat, ha kifizetjük is, útjük azért csak azoknak van, a­kik Szentesre, Orosházára, Makóra járnak, a többi repüljön, vagy váltson más embertől utat. Két nedves esztendő elveszi az országutakat is, azokba is beléjök vész a közmunka. Megvert az Isten mind a két kezével! Ha panaszra megyünk, azt mondják: „csi­náljatok fából vaskarikát, addig nem segítünk.“ Kinevetnek, kicsúfolnak, sárban hagynak! Társadalmi életünk milyen ? A lehető leg­­roszabb. A vasvilla nem néz egymásra olyan hegyesen mint mi! Nincs már e városban becsületes ember, mert az utolsó csepp kereszt­vizet is leszedték ennek fiairól. Mindig veszte­sek vagyunk. Mindenütt megbukunk. A haza előtt nincsen emberségünk a jobb érzésn­ek utálattal fordulnak el, ennyi piszoktól! Miért ? mert városunkat pusztulóban hagyjuk ! évek óta amitók üres ígéretei után futunk, mert nem nyúlunk az észhez, hanem csak vakon rohanunk a hitegetők után a „verembe!“ Ezért nevetnek ki, ezért csúfolnak s utálnak meg, s ezért nincs a haza előtt becsületünk! Ki ennek az oka ? Találjuk el! Tán a hold járása ? tán a végzet, ? tán Ábrás polgár­­mester? tán Szamecz? Egyik sem! Hát ki? Senki más, mint .... Magunk. Igaz, hogy a „marakodást“ Ábrás polgár­­mester plántálta a társadalomba, igaz, hogy a szorgalmas, becsületes t­iszviselőket üldözi, a ha­­nyagokat, kártékonyakat védi, igaz, hogy sem a város belsejét nem rendezi, sem a külső határt nem oltalmazza, igaz, hogy a köztörvényhatóság határt rendező végzései ellen feliratokat fogal­maz s a minisztert tévútra vezeti, az üdvös végzéseket, megrontja; igaz, hogy prádés lako­mákat rendez, a­helyett, hogy e város érdekeit előmozdítaná ; igaz, hogy egy tüntetéssel teljes műkedvelői társulat s előadás rendezése ked­vesebb szíve előtt, mint e város jó jövőjének munkálása; mindezekhez igaz, hogy a fontos polgármesteri hivatalt, másokat rágalmazó, az igazságot megtapadó cikkirásra pazarolja s a várost ezzel is csúffá teszi; mindez és még több más rész dolog igaz, de hát ha Ábrást meg nem választanók, lehetne-e polgármester? No lám ! ugy­e hogy nem ! így tűnik ki, hogy minden nyomorúságunknak magunk vagyunk az okai, mert olyan embert választunk meg, a ki oda nem való, a ki romlásunkat okozza. Hát Szameczről szóljunk-e? elmondjuk-e, hogyan viseli gondját a betegeknek? Szűcs mesterségéből nem tudott megélni, hozzáfogott tehát az ámítás mesterségéhez s abból pompá­san megél ! D-e az oka az ebből szár­mazó bajnak, vagy azok, a­­kik magukat elámít­­tatják? nyúljon az észhez minden ember, ítélje meg! Mi azt mondjuk, hogy míg a mi népünk rá nem ismer a rókákra és farkasokra, addig prédául esnek a város javai. Van azonban reménységünk, hogy megér­kezett a világosság napja ! 196 városi képviselő közül 112 képviselő kimondta, hogy Ábrás helyett más polgármestert választ! Kimondta, hogy Szamecz szájaskodása romlást hoz e városra, kimondta, hogy új világot akar teremteni. Kimondta, hogy nem keresi tovább, ki csinálta a 800.000 forint adósságot, hanem ki akarja ezt Isten segedelmével fizetni s e város minden érdekeit előmozditja és megvédi. Nem fog szemrehányásokat tenni, de csoportosul a választandó belső tanács körül s vállvetve emeli ki e várost bajaiból és sérel­meiből s neki egy jobb, egy boldogabb jövőt munkál. Férfias szó ez és lelkesítő; hasson tehát át minden képviselő szivébe! Ha ez létesül, meg­újul minden erőnk; a posványok helyén gaz­dag virány terülend; „marakodás“ helyett, baráti jobbot nyújt egymásnak minden polgár ; a haza előtt „értelmes nép“ lesz a nevünk; az idegen előtt becsületet vallunk s a mi leg­főbb, szivünkben megelégedés, lelkünkben ön­érzet és remény honol s gyermekeinknek ren­dezett állapotokat, anyagban és szellemben gazdag várost hagyunk. Itt a tisztujitás, legyünk szerencsénk kovácsai, mert máskülönben a szép nagy örökség elpusztul. Arról az 5 és 50 krajcárról. (Vége.) Isten jóvoltából megértük, hogy ez­ej esztendőben folytathatjuk elmélkedéseinket; reméljük azonban, hogy nemsokára úgy nem hallja ezeket a „Vásárhelyi Köz­löny“, mint a „Híradó“ s a 5 rájuk nézve kárba vész minden világosság, inkább megszöknek előle, semhogy javuljanak. Bizony az ő kedvükért nem is volna érde­­mes írni, hanem az elámított népcsoportért érdemes , mert városunk bizonyosan elpusztul, ha ezek fel nem világosodnak.

Next