Hód-Mező-Vásárhely, 1880. július-október (10. évfolyam, 27-41. szám)
1880-07-04 / 27. szám
X-ik évfolyam. 1880. 27. szám. Vasárnap, julius 4-én. Hirdetési díjak: A háromhasábos petitsorért egyszeri beiktatásnál 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Bélyegdíj minden beiktatás után 30 kr. A nyilt térben a háromhasábos petitsor díja 20 kr. Az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek díjai a szerkesztőhöz küldendők. Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben egészévre 4 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes számára I. kr. a lap szellemi részét illető k Közlemények a szerkesztőhöz, I. tized Tarján 1176. sz. a. küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési fölfuirás ,,IÓD-MEZŐ-VÁSÁRHELY“ 1880 ik évi X-ik évfolyamának második felére. Lapunk a beálló félévben is megtartja eddig követett irányát, be fog zörgetni vasárnaponként hű törzs-előfizetőinkhez, kik egy évtizeden át nem szűntek meg helyeselni az elvet és irányt, melyet követtünk, s támogatni a vállalatot, melynek élén ugyanezen elvvel és iránynyal kezdetben városunk, sőt mondhatni, Csongrád megye értelmiségének előkelő férfiai állottak; — később azonban az idők, a politikai és társadalmi élet viharában a viszonyok kevésbé válván kedvezőkké arra, hogy a nyílt küzdelmet tovább is folytassák a demagógia túlsúlyra kapott vészes áramlata ellen : elzüllődtek, vagy — látszólag — végkép visszavonultak, hagyván örökségül számunkra, kik az irány és elv tántorithatlan vallái s fenntartói valánk, a rettenetes egyedüliséget és ódiumot, mely ezzel szükségkép együtt jár. Hanem a hosszas magunkrahagyatottság állapotát, mint ezt. közönségünknek is alkalma volt már tényleg tapasztalni: több mint egy év óta kedvezőbb viszonyok váltották föl. Az elv régi, hű bajnokai közül számosan újra sorakoztak. Ma már a szerkesztőség nem puszta frázis többé, de ige, amely testet töltött még ellenfeleink szemében is. E fordulat új életet biztosított lapunknak, mely jövőre elvbarátaink és számos tekintélyes munkatársaink hathatós támogatásával s közreműködésével fokozatosan csak emelkedni fog. Nem részletezzük itt programmunkat, t. előfizetőink látták, s láthatják ma is, mire vagyunk képesek, hivatottak. Szolgáljanak bizonyítékok gyanánt azon tanulságok, melyeket ma már eltagadhatlanul meríthetnek az idők s viszonyaink jeleiből, melyek javulásánál az oroszlánrész a miénk! Az előfizetési föltételek lapunk homlokán olvashatók. Kérjük az előfizetéseket közvetlenül lapunk szerkesztő-kiadó hivatalához (Tarján, 1176. sz. a.) küldeni be. H.-M.-Vásárhely, 1880. jun. 26-án. Tantalus kínjai Tantalus dúsgazdag fejedelem volt; ajakig vízben ázott, mégis mindig kínzóan szomjazott; feje fölött édes gyümölcscsel gazdagon rakottan hajladoztak a fa ágai, mégis mindig gyötrően éhezett; ezért a kinek nagy szenvedései voltak, ezeket Tantalus kínjaihoz hasonlították. Városunk dúsgazdagnak mondható, annyi sok jó földje van, hogy ha azt a műveit népek példájára a lehető legokszerűbb gazdálkodás által kellően értékesíteni tudná, nemcsak hogy a helyi ipart és kereskedést emelhetné föl s tehetné boldoggá, de még gyáripart is fejleszthetne , mert a földmivelő jövedelmét megkétszerezhetné s ezáltal pénzbőség volna, aminek aztán keresve keresni kellene a hasznos elhelyezést. Mig így, ahogy vagyunk, csak a sok szükséggel küzködünk. Néhány nagyon takarékos embert kivéve, gazdáink nagyon sokszor szorulnak drága kölcsönre, a telekkönyv mutatja a milliókra menő betáblázást; iparosaink szegények, váltólázni szenvednek; kereskedőink legnagyobb ráe csak „depós“; városunk pénzviszonyai nagy a kedvezőtlenek, annyira, hogy új, új adófemelés nélkül nem bírja szükségeit födezni; így pedig mit jelent az adófölemelés jövedelmszaporodás nélkül, azt mindenki értheti ! Mi lehet ennek a állapotnak az oka ? Ugyan mi lenne más, mint az önelhanyagolás. Azon országokban hol a földmivelés, ipar, kereskedés teljes virágzásban és gyümölcsözésben van, az értelmiség és a hatóság főgondjának tekinti, inilen áron megszerezni a haladás eszközeit. A hivatott férfiak teljesen összetartanak, behatón tanácskoznak s jó megállapodásaikat áldozatok árán is végrehajtják; a hatóság pedig első köelességének tartja ezeket minden erejéből a lehathatósabban támogatni. Ott, ha egy olyan fűszálról hallanak, a miből más népek hasznot húznak, azonnal megszerzik s a közönséggel faluról falura, tanyáról tanyára ismertetik így cselekesznek a nagy dolgokkal is. Egy kitűnő gabona, vagy állatfaj, vagy föltalált gép nem kerüli el figyelmüket ; nekik azt hirniök kell s ezeket az egész haza közönségével azonnal megismertetik s próbáltatják. Minduntalan rendeznek kiállításokat, mintegy próbáit az eredménynek, ahol mindenki mindent láthat s mindent megtanulhat. Kikeresik a fogyasztó tájékokat s értékesítik szorgalmuk gyümölcsét. Ily után lehetetlen nem boldogulni. _ Nálunk mindebből semmi sincs. Mi a szomszéd jól berendezett gazdálkodásokat sem ismerjük, sőt azt sem tudjuk, melyikünk mit csinál ? hogy boldogul vagy hogy sülyed el ? A célszerű gépekről csak hirből hallunk ; a legcélszerűbbek is csak úgy jutnak hozzánk, ha Dús vagy Melleghi urak mutatónak meghozatják. Csoda-e, ha dúsgazdagságunk mellett folyton éhezünk s szomjazunk? Csoda-e, ha dicsőült Eötvösünk buzgalmából fölállított gazdasági iskolánk tantermeiben csak üresség van ? ha a mintagazdaság csak gúny tárgya ? ha a gazdasági tanítók maguk is még azt is elfelejtik, amit tudtak? S csoda lesz-e, ha a magyar fajtól apránkint megveszik mások a birtokokat ? Nagy baj ez uraink! Nagyobb a Tantalus kínjánál! Ezen segíteni kell! Van városunkban oly törekvés, amely e megölő bajt elhárítani akarja. Az Iparegyletben csaknem másfél évtized óta fáradnak néhányan 300 taggal e város földmivelésének, iparának, kereskedésének emelésén, de nem bírnak zöldágra vergődni, csak lassan, nagyon lassan haladhatnak; gátolja őket a csekély erő s a nagy adósság, amit Patócs pénztárnok rendkívüli szorgalommal farag lefelé, s meg is ringázta már jól, de azért koloncnak még mindig elég maradt. A jelesek közül sokan belefáradtak a kínos munkába, de az állhatatosak még most is izzadnak alatta. Balogi, a gazdasági elnök, hangyaszorgalommal gazdasági célokra már sok száz forintot gyűjtött, de a legnagyobb kitartás, türelem, önfeláldozás csak Tantalus kínja ! nem bír a haladás kocsija megindulni! Az Iparegyletnek legalább 1000 tagra volna szüksége! Hát ebből a városból nem kerülhetne ki nagyon könnyen legalább 2000 ? Vagy ha ez nem sikerül, vétkezne-e a város köztörvényhatósága, ha 3 írtjával legalább száz tagot képviselne ? Komoly a baj uraink ! Csoportosulnunk kell Balogi gazdasági elnök körül emeljük gazdálkodásunkat, tanuljunk a mai kor vívmányaiból, tanuljunk egymástól, majd meglátjuk, hogy a mit e célra áldozunk, Sajtóviszonyok H.-M.-Vásárhelyen. Ily címen irt nagy tiszteletű Szeremlei Sámuel ref. lelkipásztor ur a „Szegedi Híradó“ 113-ik számában 1880. május 16-án egy cikket, azon indítványának — mely szerint az illető hatóságok által a tanító és tanártól — viszonyaink közt — a szerkesztőséget elvétetni kéri — indokairól. E cikkre Nagy Tamás ur a „Sz. H.“ 117-ik számában május 22-én felelt. E két cikk s az ezzel kapcsolatos ügy, lesz elmélkedésünk tárgya. Előre bocsátjuk, hogy mi a nt. ur iránt teljes tisztelettel vagyunk s ezt cikkezésünk minden betűjével tanusitandjuk; nem támadni, nem zúgolódni akarunk tehát, csupán csak az ez ügyben keblünkben élő meggyőződésnek kifejezést adni. A nt. ur cikkét igy kezdi: „Unikum lehet hazánkban az az állapot, melyben a mi sajtónk van s a melybe az a közönséget juttatá. Van három helybeli újságunk „vegyes tartalmú“ stb. „hetilap“ cim alatt. Ezek közül a régibb kettő évek óta szakadatlan versengésben áll egymással s oly rakoncátlan személyeskedést űz, hogy valóban nemcsak demoralizáló, de szégyenletes is közönségünkre nézve. E két újság szerkesztői tanító és tanár.“ így iant. ur. Tehát ama két újság között, amiket ő jelez, az egyik mi vagyunk, mi „Hód Mol.5- Vásárhely“ című társadalmi hetilap, s így őszerinte „rakoncátlanul személyeskedők“, „demoralizálók“, „szégyenletesnek. Ezeket igy olvasva, saját szemeinknek sem hihetünk. E felett való ámulatunk s fájdalmunk nagysága kimondhatatlan, mert mi úgy tudjuk, s azt országvilág úgy tudja, hogy a mi lapunkat akkor létesítették, mikor már a népámitók dúlásait tovább is szótlanul nézni polgári bűn lett volna; s létesítették azért, hogy az ámitók ellen bátran síkra szálljon, minden körülmények közt megálljon ! S midőn a mi lapunk föladatát évek hosszú során híven teljesité, akkor Krisztusként a latrok közé soroztatik e ? Hogy benne van a mi lapunk a pocsárban, az érdemünk, hogy verekszik, az is. Midőn 1448-ban a szerencsétlen rigómezei csata után Hunyadi János még szolgáitól is elmaradt, s végső szükségében egy pocsárban keresett menedéket, lelkét beszennyezte-e vele ? nem-e a hazaszeretet okozta e baját ? Vagy amidőn ugyanakkor két rabló által támadtatott meg, verekedett velük, mind a hárman egyformán verekedtek, mondhatta volna-e azt épen a magyar, hogy ott három rabló verekszik ? Nem kapott-e akkor Hunyadi János a rablóktól ütlegeket is ? Avagy az a magyar, aki a Cselepatak fertőjébe bocsátkozott, hogy II. Lajos királyt keresse: undokká tette-e magát ? Avagy azok az arculütések, ökölcsapások, lökések, megkergettetések, amiket Krisztus szenvedett, nem magasztalnának e fel bárkit? I. Leopold idejében melyik pap volt előbbvaló, az-e, aki ezekbe bemártakozott, vagy az e, aki ezektől tisztán tartotta magát ? az-e, aki piszkos üldözést vett fel, vagy a ki megtartotta a tiszta kényelmet ? Ha ezen kérdésekre oly könnyű a felelet, ha Hunyadi János tiszta és első hős maradt akármilyen sáros s ütlegelt volt is, ha a Csele sértője a királyát kereső magyarnak becsületét növelte, ha Séllyeinek és Harsányinak tiszta lelke a korbácsütések s gályarabság alatt csak égiebb lett , akkor „Hód-Mező-Vásárhely“ című lapunkat sem sújthatja az ellene emelt vád, mert a mi lapunk az ámítással szemben a becsületet követeli ! mert a mi lapunk kergettetés, fertő, ütlegelés árán is szerez érvényt azon kötelességszerű követelésnek, hogy a magyar hazában senki ne merészeljen polgártársai ámításából élni, rágal- A „H.-M.-Vásárhely“ sierUMó-sfiatala, százszorosan, ezerszeresen lesz megfizetve a tanulság által, amit nyerünk! Ne legyünk Tantalusok, s ne tűrjük, hogy ama férfiak is, kik érettünk annyi kitartással és hűséggel küzdenek, a haladás nagy lassúsága miatt, folyton érezzék Tantalus kínjait.