Hód-Mező-Vásárhely, 1882. január-március (12. évfolyam, 1-13. szám)

1882-01-01 / 1. szám

ill-ik évfolyam. 1882. 1-ső szám. Vasárnap, január 1-én. Előfizetési dij: Vidékre postán és helyben egész évre 4 frt, fél ívre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelelt: minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemét illető közle­mények, valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijai a szerkesztőhöz, III. tized 828. sz. a. küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak: 4 hasábos petitsor, vagy annak helye egyszeri beiktatásnál 5 kr., kétszerinél 4 kr., többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden beiktatás után 30 kr. A nyilt térben a 4 hasábos petit­­sor díja 15 kr. A lapot illető­ ügyekben naponként csak déli 12 órától délutáni 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő. Előfizetési felhívás „HÍD MEZŐ-VÁSÁRHELY" ISSS-ill. 10Ti tizenkettedik évfolyamára. Az újév, mely lapunk előtt áll, újra meghozza az alkalmat­, hogy szóljunk váro­sunk t. közönségéhez. Szólanunk kell annyival inkább, mert a volt szerkesztő, H. Nagy Lajos barátunk őszinte sajnálatunkra visszalépvén, e lap szerkesztése ez idő szerint Fodor Lajos barátunkkal új kezekbe kerül, a kiadás gondjait és terheit pedig a laptulajdonos szerkesztő-bizottság veszi át. Hogy e lapra szükség van, azt tizen­kettedik éves élete, s az a helyzet és azok a körülmények igazolják, melyek egykor léteire szólították, s melyek némi részben változva bár, de még mindig fenállanak. Nem egyes egyén érdekét és hasznát, hanem városunk és népünk köz­érdekét szolgálta mindig és fogja szol­gálni ezutánra is önzetlenül és tántorítha­­tatlanul. Személyekkel lapunk csak annyiban törődik, a­mennyiben azok közszolgálatban állván, működésükről elismerőleg vagy meg­­rovólag — de mindig tárgyilagosan — szólani kötelessége lesz. A ló munkásság és a józan takaré­kosság utján bontakozhatunk csak ki azon hínárból, a melybe kerültünk s a mely már csaknem tehetetlenné tette jó magyar népün­ket s elmentéssel fenyegette városunkat. A hű munkást buzdítani, segíteni akar­juk és fogjuk minden téren, éber figyelem­mel kisérjük a kezeket, melyek a közpénzzel bánnak, hogy még a krajcárt is megbe­csüljék ! Az a s­i­k­e­r, melyet helyi életünk a közügyek terén a közelmúltból felmutat, melynek elérésében talán e lapnak és nekünk is van egy kevés osztályrészünk, csak annál­­inkább fog sarkalni bennünket, hogy mind­addig ne nyugodjunk, a­míg városunk­ban mindenek ékesen és jó renddel nem lesznek. Hogy azonban az eredmény teljes legyen, attól a szellemi és anyagi támogatástól függ, a­melyben részesülni fogunk. A jobbak so­rakozzanak mellénk és segítsenek szavukkal és tollakkal! . . . Hód-Mező-Vásárhely város nagy közönsége pedig részesítse munkálko­dásunkat minél szívesebb figyelmébe s lapun­kat, melyet költség kímélése nélkül nagyobb és díszesebb alakban bocsátunk közre, a minél melegebb és nagyobb pártolásában! Előfizetési feltételek az eddigiek: egész évre, január-december . 4 frt. félévre, január-júniusra ... 2 frt. negyedévre, január-márciusra . 1 frt. A­ki most az egész évre előfizet a szerkesztőnél, annak egy szegedi naptárral kedveskedünk. Előfizethetni a szerkesztőnél (III. tized, 828. szám alatt), továbbá a lapkihordóknál nyugtatvány mellett, s végül Goldberger R., Jäger N. és Steiner S. könyvkereskedő uraknál. Hód-Mező-Vásárhelyen, 1882. évi ja­nuár hó 1-én. A szerkesztő-bizottság. Szerkesztői szó. E lap szerkesztését elvállaltam. Nem feltűnni vágyás, hiú ábránd vagy egyéni érdekből tettem ezt; parancsoltak velem a körülmények, engednem kellett azon önzetlen keblű­ egyének bátorító felhívásá­nak, kik e város szellemi, erkölcsi és anyagi javán munkálnak, kiket tetteik után tisz­telni tanultam s kik nehéz utamon előttem viszik a lobogót, melyen városunk jóléte, boldogsága írva van. Mélyen érzem gyöngeségemet; de az előttem álló nagy munkához erőt ad az a nemes öntudat, hogy e város boldogságáért dolgozom, a miért fáradozni a legegysze­rűbb polgárnak is szent kötelessége. S erre gondolva, hiszem, hogy e lépésem az igazán ítélők előtt fölment engem minden vád alól. A lap eddig követett irányát én is követni fogom, de oly modorban igyekszem kiemelni a nemes tetteket s megróvni a helytelen eljárásokat, hogy az senkit ne sérthessen. A szerkesztéssel járó terhekben osz­tozni fognak velem az eddigi munkatársakon kívül e város kitűnő egyénei közül sokan, kiknek már most is bírom ígéretét. Mind­amellett felhívom anyagi és szellemi támo­gatásra mindazokat, kik a közjó előmozdí­tását szivükön viselik és azért tenni s akarni is tudnak. Magamat s e lapot a n. é. közönség nagybecsű pártfogásába ajánlom. Fodor Lajos, felelős szerkesztő. Ezen jó kívánsággal nyitjuk meg ez uj esztendőt. Minden ember ezzel nyitja meg, ha talán halálos ellenségünk állana — midőn a vén Szilveszter utolsó órája elmúlik — mellettünk, annak is azt mon­danánk: boldog újévet! mennyivel inkább szeretteinknek, városunk minden gyermeké­nek ! Ugy-ugy, legyenek boldogok minden kivétel nélkül. A boldogságnak azonban feltétele van. Mindenikünk tudja, hogy az emberé a munka, az Istené az áldás. A­ki nem vet, nem arat. A­ki roszul igazítja feje alját, roszul alszik. A munkálkodásnak célszerűnek, kitartónak, rendesnek kell lennie; e nélkül az ép ház, a rendezett gazdálkodás, a virágzó ipar, minden kedvező körülmények mellett is a porba hull; míg a szorgalmas józan munka a romokból palotát; az elpusztult parlagból gazdagon jövedelmező birtokot; a tengődő iparból emelkedést teremt még ha akadályok­kal kell is megküzdenie. Ha tehát boldog újévet akarunk , munkálkodjunk, hogy legyen az Istennek mit megáldania. Szenvedő ez a város, de azért még lehet boldog. E tekintetben nyugodtan nézhetünk a jövőbe, mert mind a társadalmi, mind a közigazgatási után, úgy az anyagi, mint a szellemi gyarapodás célozva, munkába véve van. A kaszinó, ipar- és gazdasági­ egylet, vöröskereszt-egylet, ifjúsági­ egyletek, tanítók egyesülete alkalmazzák azon buzdítást, azon eszmék terjesztését, eszközük azon tanulást, a­melyek hivatva vannak az általános felvi­lágosodást, munkaszeretetet, jótékonyságot, egészséges társadalmi életet fejlődésnek indí­tani ; s így a földi boldogság alapjának meg­vetésén fáradoznak. A város ezreket áldoz a népnevelés ügyéért; a szükségnek megfelelő kórházat rendez be, a koldusoknak menházat, a mun­­t­kát nem találóknak dologházat alapít; a­­ kártékonykodó vizek rendezésének kimódo­­lására állandó s jól összeállított bizottságot tart, a­mely lankadatlanul fáradozik is; a határban található összes utak jó karban tar­tására szabályzatot készített s azt végre f­ fgja hajtani. A városi képviselők a fonto­sabb ügyeknél teljesen öszhangzásban van­nak, s nincs egy is, a­ki, akár az anyagi, akár a szellemi közjólétért, önfeláldozással is fáradni, buzgólkodni ne akarna. A tiszt­viselők közül az a legboldogabb, a­ki leg­több munkásságot bir a rend fentartására s a közjó előmozdítására kifejteni! A személy- és vagyonbiztonság ügyét az illető közegek szívükön viselik, a hibákat eltávolítják. Van főispánunk olyan, a­ki a mulasztásokat épen nem szíveli, a bűnt nem dédelgeti; személy­választás nélkül meghallgat mindenkit, segít mindenkin, ha lehet; „sír a silóval, örül az örülővel“; a kötelességteljesítésnek és nemes szívnek példányképe, a­kit az Isten áldjon is meg s értesse Rónay Lajos főispán Őmél­tóságát úri családjával együtt sokáig! A­mit már e város régen nélkülözött, most azt is birja: az országos képviselője, egyúttal szülöttje. E honatya nemcsak hogy nem tagadja meg az édes­anyát, hanem élete legfőbb vágyául tekinti ennek boldog­ságát, s tehetsége szerint — a­mint azt tettei mutatják is — igyekszik azt elő­mozdítani. Ennyi drága kincs, ily sok nagy erő, a szorgalmas és becsületes munkásságnak ennyi kezdeményezése, s mindezekhez, az időnek kedvező járása, nem indítanak-e azon édes reménységre, hogy az Isten minket meg­­ fog áldani ? Míg a szorgalmas, becsületes munkásságot mi is megtartjuk, hogy legyen a jó Istennek mit megáldani! nem várha­­tunk-e ez új évtől új boldogságot ? Nem derült-e hát a mi egünk? Ó igen, igen! Csak egy sötét pont van rajta : a kormány­­biztos őnagysága három sürgősen kérő levélre még csak választ sem adott e szenvedő vá­rosnak ! No de ha már szenvedéseinkből ennyi kéz emel kifelé, nyugodjunk meg azon is, bizonyosan betegebbeket ápolt azon idő alatt! Majd elsimul az a fekete pont is, csak egyetértés, szorgalom, bölcseség legyen velünk, nem üresre kívánjuk a boldog újévet! Úgy legyen hát: „az emberé a munka, az Istené az áldás!“ A ki érezni tud, a ki­­ mozogni bir, a ki előtt hazája jóléte szent, az a közjón dolgozzék, hogy megadja Isten a boldog újévet! gazdálkodók, az iparosok által nagyon megsértve érezték magukat; annyira, hogy egy gazdálkodó, egész sértődéssel fejezte ki megbotránkozását, ama néhány ellenkező iparos magaviselete ellen. Ezen ok miatt történt az, hogy most már a földmíves ifjak „önképző-egylete“ vonakodik abba a hajlékba betérni, a­melybe néhány iparos nem akarja őt szívesen befogadni. Ez alkalommal megkíméljük azt a néhány iparost neveik megnevezésétől, mert erre azok ugyan nem is érdemesek; de az mégis csak nagyon szomorú volna, ha a földmíves ifjak roszabbak volnának a holdnál, a­mely az a féle hangokkal ugyan nem törődik, és okosan is teszi. Hát ugyancsak furcsa volna, ha midőn e város­nak minden iparosa testvéri szeretettel ragazko­­dik a gazdákhoz, akkor néhány magából kivet­kőzött iparos utáltassa meg az összes iparosok hajlékát!? Krisztus Urunknak csak 12 tanítványa volt, mégis került köztük egy áruló, de azért csak nem omlott össze a keresztyén egyház! Szükséges, hogy az ifjak is menjenek atyáikhoz az „Ipar- és Gazdasági-egyletbe.“ Helyi viszonya­ink ezt így kívánják, mert minden törekvés hiába­való arra nézve, hogy a két egylet külön-külön is boldoguljon; de ha összeolvadnak, egészen rendszeres egyleti életet élhetnek; állíthatnak olyan olvasót, hogy gróf Zichyt pirulás nélkül meghívhatják bele; könyvtárukat nemcsak a nép­szerűség, hanem a tudományosság bizonyos szín­vonaláig emelhetik; hajlékuk olyan lehet, mint a tükör; minden évben rendezhetnek helyi kiállí­tást, s a fejlődést oly mértékben indithatják meg, hogy bátran odaléphetnek egylettársaik mellé. Éljen tehát az egyesülés! 1882. Az egyletek életéből. Az „Iparegylet“ felvette az „Ipar- és Gaz­dasági-egylet“ címet. Szerintünk igen helyesen, mert régi alapszabályainak szelleme is az, a gya­korlat is az, — lévén neki ipari-, gazdasági- és méhészeti szakosztálya — hogy ott az ipar és gazdaság, egymást támogatva az annyira kívánt és szükséges fejlődést megindítsa, előmozdítsa. E címfelvételnek, mint értesülünk, s mint a­hogy azt a dolog természete is magával hozza, az a célja, hogy a városban, azon erők, a­melyek az iparosok és gazdák között, a közjóra, az egyleti életet szükségesnek tartják, öszpontosulja­­nak, s összevetett vállal törekedjenek céljuk: az ipar és gazdálkodás fejlesztése felé. Célozva volt az is, hogy a „Földmives ifjak Önképzőegylete“, mint a mely szintén a földmi­­velés és ipar emelése céljából alakult, olvadjon be az „Ipar- és Gazdasági-egyletbe“, mint a mely­nek már háza van s 600 frt körül való tőke­pénzzel bir, s a mely az ifjú társegylet által megerősödve, képes volna egyleti életével, a helyi szükségnek, feladatnak megfelelni; mig külön - külön olyan, mint két gyönge raj, a mely ha ki­telel is, de nem birja a nyíló tavasz kínálkozó gazdagságát kellőleg a maga javára felhasználni s csak tengődés az élete. S ez a dolog, azt hiszszük, egészen simán ment volna, s talán hajlandók lettek volna a föld­mives ifjak az üdvös beolvadásra, hanem az­­ „Iparegylet“ renden kívül való közgyűlésén néhány tag tiltakozott az „Önképző ifjúsági­ egylet“ beol­vadása ellen, s az e miatt kifejlődött vitában a Egésségügy. A szerkesztőség igen jól tudja hogy „min­den ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs.“ Berzsenyi szerint. A tiszta erkölcscsel együtt jár a kötelességérzet a munkásság, a redtartás, a jólét. De sok évszázad tapasztalása tanította meg arra az emberiséget, hogy ha az erkölcs a jólét talp­köve, akkor az egésség meg az a szilárd föld, melyre a követ fel lehet állítani. Ezért az egésség ápolása közérdek s ennek ügye közügy, melylyel sokat és sokszor foglalkozni kötelesség, melynek fontosságát a közönséggel megismertetni, s előmenetelen munkálni egyik nevezetes feladata egyebek közt egy a közművelődés szolgálatában álló közlönynek, mint e lap. Ez a meggyőződés okozta, hogy a szerkesztőség állandó „egésségügyi rovat“ nyitását határozta el. De van egy más körülmény, mely még inkább feltünteti annak szükségeit, hogy közönségünk egy helybeli lapban is találkozzék az egésségügyet illettő olvas­mányokkal: az, hogy minden városban vannak oly saját viszonyok s oly helybeli nyomorúságok, melyekre rámutatni, melyekről gondolkozásra s melyek orvoslására buzdítani az olvasókat sürge­tően szükséges. Ritkán közölt, nagyobb szabású, magyarázó olvasmányok hatása gyenge és múlé­­kony, sokszor előkerülő, nem fárasztó s e mellett gyakorlati irányú apróbb közlemények, az esetle­ges egésségügyi tapasztalások őszinte megbeszé­lése, ily vonatkozású közügyeket illető népszerű felvilágosítások közlése alkalmasabbak a közönség figyelmének lassan-lassan megnyerésére és az egyes emberek és hatóságok egésségügyi kötelességeinek megismertetésére. Mert kötelességekről kell szólanunk; az állam kötelessége, a megfelelő törvények hozása és végrehajtása, a házon és csa­ládon kívül eső dolgokban; az egyesek kötelessége a nemzet iránt, hogy az egésség érdekében mű­ködjenek s őrködjenek a házban, a családban bent oly dolgokban, melyekre a törvény ki nem terjeszthető. Ezekből kiveheti a figyelmes olvasó, mi akar lenni e rovat: nem fárasztó és mély­ böl­csességre vezérlő, hanem mindenkit illető dolgok­ban tájékoztató s bajainkat orvosolni segítő esz­köz, az őszinte hazafias jóindulat mezében. Tar­talma változatos lesz s meglehet, egyszer-másszor arra is lesz alkalma, hogy „nevetve­­mondjon igazat“, mert hiszen néha nevetséges apróságok­ban igen nagy és komoly tanulság rejtőzik. A titkos gyógyszerekről. Tulajdonkép az,„újságokban hirdetett cso­dálatos hatású or­ószerekről“ akarnék szólani általában, ezek közt pedig sok van, mely nem

Next