Hód-Mező-Vásárhely, 1882. január-március (12. évfolyam, 1-13. szám)
1882-01-01 / 1. szám
ill-ik évfolyam. 1882. 1-ső szám. Vasárnap, január 1-én. Előfizetési dij: Vidékre postán és helyben egész évre 4 frt, fél ívre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelelt: minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemét illető közlemények, valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijai a szerkesztőhöz, III. tized 828. sz. a. küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak: 4 hasábos petitsor, vagy annak helye egyszeri beiktatásnál 5 kr., kétszerinél 4 kr., többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden beiktatás után 30 kr. A nyilt térben a 4 hasábos petitsor díja 15 kr. A lapot illető ügyekben naponként csak déli 12 órától délutáni 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő. Előfizetési felhívás „HÍD MEZŐ-VÁSÁRHELY" ISSS-ill. 10Ti tizenkettedik évfolyamára. Az újév, mely lapunk előtt áll, újra meghozza az alkalmat, hogy szóljunk városunk t. közönségéhez. Szólanunk kell annyival inkább, mert a volt szerkesztő, H. Nagy Lajos barátunk őszinte sajnálatunkra visszalépvén, e lap szerkesztése ez idő szerint Fodor Lajos barátunkkal új kezekbe kerül, a kiadás gondjait és terheit pedig a laptulajdonos szerkesztő-bizottság veszi át. Hogy e lapra szükség van, azt tizenkettedik éves élete, s az a helyzet és azok a körülmények igazolják, melyek egykor léteire szólították, s melyek némi részben változva bár, de még mindig fenállanak. Nem egyes egyén érdekét és hasznát, hanem városunk és népünk közérdekét szolgálta mindig és fogja szolgálni ezutánra is önzetlenül és tántoríthatatlanul. Személyekkel lapunk csak annyiban törődik, amennyiben azok közszolgálatban állván, működésükről elismerőleg vagy megrovólag — de mindig tárgyilagosan — szólani kötelessége lesz. A ló munkásság és a józan takarékosság utján bontakozhatunk csak ki azon hínárból, a melybe kerültünk s a mely már csaknem tehetetlenné tette jó magyar népünket s elmentéssel fenyegette városunkat. A hű munkást buzdítani, segíteni akarjuk és fogjuk minden téren, éber figyelemmel kisérjük a kezeket, melyek a közpénzzel bánnak, hogy még a krajcárt is megbecsüljék ! Az a siker, melyet helyi életünk a közügyek terén a közelmúltból felmutat, melynek elérésében talán e lapnak és nekünk is van egy kevés osztályrészünk, csak annálinkább fog sarkalni bennünket, hogy mindaddig ne nyugodjunk, amíg városunkban mindenek ékesen és jó renddel nem lesznek. Hogy azonban az eredmény teljes legyen, attól a szellemi és anyagi támogatástól függ, amelyben részesülni fogunk. A jobbak sorakozzanak mellénk és segítsenek szavukkal és tollakkal! . . . Hód-Mező-Vásárhely város nagy közönsége pedig részesítse munkálkodásunkat minél szívesebb figyelmébe s lapunkat, melyet költség kímélése nélkül nagyobb és díszesebb alakban bocsátunk közre, a minél melegebb és nagyobb pártolásában! Előfizetési feltételek az eddigiek: egész évre, január-december . 4 frt. félévre, január-júniusra ... 2 frt. negyedévre, január-márciusra . 1 frt. Aki most az egész évre előfizet a szerkesztőnél, annak egy szegedi naptárral kedveskedünk. Előfizethetni a szerkesztőnél (III. tized, 828. szám alatt), továbbá a lapkihordóknál nyugtatvány mellett, s végül Goldberger R., Jäger N. és Steiner S. könyvkereskedő uraknál. Hód-Mező-Vásárhelyen, 1882. évi január hó 1-én. A szerkesztő-bizottság. Szerkesztői szó. E lap szerkesztését elvállaltam. Nem feltűnni vágyás, hiú ábránd vagy egyéni érdekből tettem ezt; parancsoltak velem a körülmények, engednem kellett azon önzetlen keblű egyének bátorító felhívásának, kik e város szellemi, erkölcsi és anyagi javán munkálnak, kiket tetteik után tisztelni tanultam s kik nehéz utamon előttem viszik a lobogót, melyen városunk jóléte, boldogsága írva van. Mélyen érzem gyöngeségemet; de az előttem álló nagy munkához erőt ad az a nemes öntudat, hogy e város boldogságáért dolgozom, a miért fáradozni a legegyszerűbb polgárnak is szent kötelessége. S erre gondolva, hiszem, hogy e lépésem az igazán ítélők előtt fölment engem minden vád alól. A lap eddig követett irányát én is követni fogom, de oly modorban igyekszem kiemelni a nemes tetteket s megróvni a helytelen eljárásokat, hogy az senkit ne sérthessen. A szerkesztéssel járó terhekben osztozni fognak velem az eddigi munkatársakon kívül e város kitűnő egyénei közül sokan, kiknek már most is bírom ígéretét. Mindamellett felhívom anyagi és szellemi támogatásra mindazokat, kik a közjó előmozdítását szivükön viselik és azért tenni s akarni is tudnak. Magamat s e lapot a n. é. közönség nagybecsű pártfogásába ajánlom. Fodor Lajos, felelős szerkesztő. Ezen jó kívánsággal nyitjuk meg ez uj esztendőt. Minden ember ezzel nyitja meg, ha talán halálos ellenségünk állana — midőn a vén Szilveszter utolsó órája elmúlik — mellettünk, annak is azt mondanánk: boldog újévet! mennyivel inkább szeretteinknek, városunk minden gyermekének ! Ugy-ugy, legyenek boldogok minden kivétel nélkül. A boldogságnak azonban feltétele van. Mindenikünk tudja, hogy az emberé a munka, az Istené az áldás. Aki nem vet, nem arat. Aki roszul igazítja feje alját, roszul alszik. A munkálkodásnak célszerűnek, kitartónak, rendesnek kell lennie; e nélkül az ép ház, a rendezett gazdálkodás, a virágzó ipar, minden kedvező körülmények mellett is a porba hull; míg a szorgalmas józan munka a romokból palotát; az elpusztult parlagból gazdagon jövedelmező birtokot; a tengődő iparból emelkedést teremt még ha akadályokkal kell is megküzdenie. Ha tehát boldog újévet akarunk , munkálkodjunk, hogy legyen az Istennek mit megáldania. Szenvedő ez a város, de azért még lehet boldog. E tekintetben nyugodtan nézhetünk a jövőbe, mert mind a társadalmi, mind a közigazgatási után, úgy az anyagi, mint a szellemi gyarapodás célozva, munkába véve van. A kaszinó, ipar- és gazdasági egylet, vöröskereszt-egylet, ifjúsági egyletek, tanítók egyesülete alkalmazzák azon buzdítást, azon eszmék terjesztését, eszközük azon tanulást, amelyek hivatva vannak az általános felvilágosodást, munkaszeretetet, jótékonyságot, egészséges társadalmi életet fejlődésnek indítani ; s így a földi boldogság alapjának megvetésén fáradoznak. A város ezreket áldoz a népnevelés ügyéért; a szükségnek megfelelő kórházat rendez be, a koldusoknak menházat, a muntkát nem találóknak dologházat alapít; a kártékonykodó vizek rendezésének kimódolására állandó s jól összeállított bizottságot tart, amely lankadatlanul fáradozik is; a határban található összes utak jó karban tartására szabályzatot készített s azt végre f fgja hajtani. A városi képviselők a fontosabb ügyeknél teljesen öszhangzásban vannak, s nincs egy is, aki, akár az anyagi, akár a szellemi közjólétért, önfeláldozással is fáradni, buzgólkodni ne akarna. A tisztviselők közül az a legboldogabb, aki legtöbb munkásságot bir a rend fentartására s a közjó előmozdítására kifejteni! A személy- és vagyonbiztonság ügyét az illető közegek szívükön viselik, a hibákat eltávolítják. Van főispánunk olyan, aki a mulasztásokat épen nem szíveli, a bűnt nem dédelgeti; személyválasztás nélkül meghallgat mindenkit, segít mindenkin, ha lehet; „sír a silóval, örül az örülővel“; a kötelességteljesítésnek és nemes szívnek példányképe, akit az Isten áldjon is meg s értesse Rónay Lajos főispán Őméltóságát úri családjával együtt sokáig! Amit már e város régen nélkülözött, most azt is birja: az országos képviselője, egyúttal szülöttje. E honatya nemcsak hogy nem tagadja meg az édesanyát, hanem élete legfőbb vágyául tekinti ennek boldogságát, s tehetsége szerint — amint azt tettei mutatják is — igyekszik azt előmozdítani. Ennyi drága kincs, ily sok nagy erő, a szorgalmas és becsületes munkásságnak ennyi kezdeményezése, s mindezekhez, az időnek kedvező járása, nem indítanak-e azon édes reménységre, hogy az Isten minket meg fog áldani ? Míg a szorgalmas, becsületes munkásságot mi is megtartjuk, hogy legyen a jó Istennek mit megáldani! nem várhatunk-e ez új évtől új boldogságot ? Nem derült-e hát a mi egünk? Ó igen, igen! Csak egy sötét pont van rajta : a kormánybiztos őnagysága három sürgősen kérő levélre még csak választ sem adott e szenvedő városnak ! No de ha már szenvedéseinkből ennyi kéz emel kifelé, nyugodjunk meg azon is, bizonyosan betegebbeket ápolt azon idő alatt! Majd elsimul az a fekete pont is, csak egyetértés, szorgalom, bölcseség legyen velünk, nem üresre kívánjuk a boldog újévet! Úgy legyen hát: „az emberé a munka, az Istené az áldás!“ A ki érezni tud, a ki mozogni bir, a ki előtt hazája jóléte szent, az a közjón dolgozzék, hogy megadja Isten a boldog újévet! gazdálkodók, az iparosok által nagyon megsértve érezték magukat; annyira, hogy egy gazdálkodó, egész sértődéssel fejezte ki megbotránkozását, ama néhány ellenkező iparos magaviselete ellen. Ezen ok miatt történt az, hogy most már a földmíves ifjak „önképző-egylete“ vonakodik abba a hajlékba betérni, amelybe néhány iparos nem akarja őt szívesen befogadni. Ez alkalommal megkíméljük azt a néhány iparost neveik megnevezésétől, mert erre azok ugyan nem is érdemesek; de az mégis csak nagyon szomorú volna, ha a földmíves ifjak roszabbak volnának a holdnál, amely az a féle hangokkal ugyan nem törődik, és okosan is teszi. Hát ugyancsak furcsa volna, ha midőn e városnak minden iparosa testvéri szeretettel ragazkodik a gazdákhoz, akkor néhány magából kivetkőzött iparos utáltassa meg az összes iparosok hajlékát!? Krisztus Urunknak csak 12 tanítványa volt, mégis került köztük egy áruló, de azért csak nem omlott össze a keresztyén egyház! Szükséges, hogy az ifjak is menjenek atyáikhoz az „Ipar- és Gazdasági-egyletbe.“ Helyi viszonyaink ezt így kívánják, mert minden törekvés hiábavaló arra nézve, hogy a két egylet külön-külön is boldoguljon; de ha összeolvadnak, egészen rendszeres egyleti életet élhetnek; állíthatnak olyan olvasót, hogy gróf Zichyt pirulás nélkül meghívhatják bele; könyvtárukat nemcsak a népszerűség, hanem a tudományosság bizonyos színvonaláig emelhetik; hajlékuk olyan lehet, mint a tükör; minden évben rendezhetnek helyi kiállítást, s a fejlődést oly mértékben indithatják meg, hogy bátran odaléphetnek egylettársaik mellé. Éljen tehát az egyesülés! 1882. Az egyletek életéből. Az „Iparegylet“ felvette az „Ipar- és Gazdasági-egylet“ címet. Szerintünk igen helyesen, mert régi alapszabályainak szelleme is az, a gyakorlat is az, — lévén neki ipari-, gazdasági- és méhészeti szakosztálya — hogy ott az ipar és gazdaság, egymást támogatva az annyira kívánt és szükséges fejlődést megindítsa, előmozdítsa. E címfelvételnek, mint értesülünk, s mint ahogy azt a dolog természete is magával hozza, az a célja, hogy a városban, azon erők, amelyek az iparosok és gazdák között, a közjóra, az egyleti életet szükségesnek tartják, öszpontosuljanak, s összevetett vállal törekedjenek céljuk: az ipar és gazdálkodás fejlesztése felé. Célozva volt az is, hogy a „Földmives ifjak Önképzőegylete“, mint a mely szintén a földmivelés és ipar emelése céljából alakult, olvadjon be az „Ipar- és Gazdasági-egyletbe“, mint a melynek már háza van s 600 frt körül való tőkepénzzel bir, s a mely az ifjú társegylet által megerősödve, képes volna egyleti életével, a helyi szükségnek, feladatnak megfelelni; mig külön - külön olyan, mint két gyönge raj, a mely ha kitelel is, de nem birja a nyíló tavasz kínálkozó gazdagságát kellőleg a maga javára felhasználni s csak tengődés az élete. S ez a dolog, azt hiszszük, egészen simán ment volna, s talán hajlandók lettek volna a földmives ifjak az üdvös beolvadásra, hanem az „Iparegylet“ renden kívül való közgyűlésén néhány tag tiltakozott az „Önképző ifjúsági egylet“ beolvadása ellen, s az e miatt kifejlődött vitában a Egésségügy. A szerkesztőség igen jól tudja hogy „minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs.“ Berzsenyi szerint. A tiszta erkölcscsel együtt jár a kötelességérzet a munkásság, a redtartás, a jólét. De sok évszázad tapasztalása tanította meg arra az emberiséget, hogy ha az erkölcs a jólét talpköve, akkor az egésség meg az a szilárd föld, melyre a követ fel lehet állítani. Ezért az egésség ápolása közérdek s ennek ügye közügy, melylyel sokat és sokszor foglalkozni kötelesség, melynek fontosságát a közönséggel megismertetni, s előmenetelen munkálni egyik nevezetes feladata egyebek közt egy a közművelődés szolgálatában álló közlönynek, mint e lap. Ez a meggyőződés okozta, hogy a szerkesztőség állandó „egésségügyi rovat“ nyitását határozta el. De van egy más körülmény, mely még inkább feltünteti annak szükségeit, hogy közönségünk egy helybeli lapban is találkozzék az egésségügyet illettő olvasmányokkal: az, hogy minden városban vannak oly saját viszonyok s oly helybeli nyomorúságok, melyekre rámutatni, melyekről gondolkozásra s melyek orvoslására buzdítani az olvasókat sürgetően szükséges. Ritkán közölt, nagyobb szabású, magyarázó olvasmányok hatása gyenge és múlékony, sokszor előkerülő, nem fárasztó s e mellett gyakorlati irányú apróbb közlemények, az esetleges egésségügyi tapasztalások őszinte megbeszélése, ily vonatkozású közügyeket illető népszerű felvilágosítások közlése alkalmasabbak a közönség figyelmének lassan-lassan megnyerésére és az egyes emberek és hatóságok egésségügyi kötelességeinek megismertetésére. Mert kötelességekről kell szólanunk; az állam kötelessége, a megfelelő törvények hozása és végrehajtása, a házon és családon kívül eső dolgokban; az egyesek kötelessége a nemzet iránt, hogy az egésség érdekében működjenek s őrködjenek a házban, a családban bent oly dolgokban, melyekre a törvény ki nem terjeszthető. Ezekből kiveheti a figyelmes olvasó, mi akar lenni e rovat: nem fárasztó és mély bölcsességre vezérlő, hanem mindenkit illető dolgokban tájékoztató s bajainkat orvosolni segítő eszköz, az őszinte hazafias jóindulat mezében. Tartalma változatos lesz s meglehet, egyszer-másszor arra is lesz alkalma, hogy „nevetvemondjon igazat“, mert hiszen néha nevetséges apróságokban igen nagy és komoly tanulság rejtőzik. A titkos gyógyszerekről. Tulajdonkép az,„újságokban hirdetett csodálatos hatású orószerekről“ akarnék szólani általában, ezek közt pedig sok van, mely nem