Hód-Mező-Vásárhely, 1882. január-március (12. évfolyam, 1-13. szám)
1882-02-26 / 9. szám
Xll-ik évfolyam. 1882. 9-ik szám. Vasárnap, február 26-án. Előfizetési dij: Vidékre postán és helyben egész évre 4 frt, fél ívre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemét illető közlemények, valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijai a szerkesztőhöz, III. tized 828. sz. a. küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak: 4 hasábos petitsor, vagy annak helye egyszeri beiktatásnál 5 kr., kétszerinél 4 kr., többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. A nyilt térben a 4 hasábos petitsor díja 15 kr. A lapot illető ügyekben naponként csak déli 12 órától délutáni 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő. Mi az oka? Még a régi jó időben történt, hogy két magyar ember össszetalálkozván az után, azt kérdezte egyik a másiktól, kinek a kocsiján egy zsidó is ült: hova viszi kend azt a zsidót? — mire a másik azt felelte: viszem a falunkba görögnek. E kis adoma eléggé jellemzi a régi időiket és embereket. A magyar kereskedelem még akkor embrióban sem létezett; a magyar ember lenézte a kereskedőket, kik legtöbbnyire örményekből és zsidókból állottak s épen azért a kereskedő cim alatt nem is értettek mást örménynél és zsidónál. Mind a mellett minden község iparkodott azon, hogy legyen legalább egy ilyen görögje vagy zsidója, kinek egyszerű boltjában beszerezhesse ki-ki a szükséges bolti cikkeket. Azóta nagyot haladt a világ s azzal együtt a magyar kereskedelem, (!) nagyobb igényei vannak a közönségnek, sokkal több féle kereskedelmi cikkekre van szüksége, mint volt annak előtte. Vannak is kereskedőink, sok város e hazában kifejlett kereskedelmének köszöni felvirágzását. H.-M.-Vásárhely városa, mely a statistika szerint az országban a városok között, ez idő szerint is az ötödik helyet foglalja el népesség tekintetében, nem virágzó város. Sok baj érte, sok akadálya volt, mely filvirágozhatását meggátolta, kereskedelme is a mi van, csak a legutóbbi évtized alatt fejlődött ennyire is. Hogy valamely város kereskedelme felvirágozhassék, mely után maga a város is virágzásnak indul, okvetlenül szükséges a népesség s a vidék nagysága. Városunknak nincsen nagy vidéke, de van nagy népessége és nagy kiterjedése, és ezzel kereskedelme korán sem áll arányban. Megjegyezzük, hogy itt a terménykereskedést nem érintjük, csupán a vegyes, fűszer és ezekhez közel eső kereskedésekről szólunk. H.-M.-Vásárhely városában a fejlődésnek indult kereskedelem hanyatlóban van. Mi lehet ennek az oka? Ez a kérdés az, mely ezúttal elmélkedésünk tárgyát képezi. Sokat foglalkoztunk magunkban e kérdéssel s most megfeleltek rá a tények. H.-M.-Vásárhely város még ki sem fejlett kereskedelme hanyatlásának egyik legfőbb okát abban talájuk, hogy a kereskedő különféle nagy adóval s újabban vámmal is van megterhelve s nem hozhat minden cikkből annyit, a mennyit erszénye vagy üzleti tőkéje meg bir, és ha hozhat is, mire eladja, elmondhatja, hogy magának is többe van. De másik legfőbb és igazán legfőbb oka helybeli kereskedelmünk hanyatlásának az, hogy mig a régi időben a legkisebb falu is igyekezett fogni magának egy görögöt vagy zsidót, a mi közönségünk egyenesen mellőzi a helybeli kereskedőket s a háztartáshoz szükséges összes kereskedelmi cikkeket a fővárosból vagy Bécsből, Triesztből rendeli meg. Azon kívül vannak egyesek, kik nem kereskedő létükre, eladásra is nagyobb mennyiségben hozatnak kávét, cukrot és egyebeket. Csak a múlt héten is egyszerre hat méter mázsa kávé érkezett Vásárhelyre magánosok részére. E tények igen elszomorító következményeket hoznak városunk kereskedelmi s általános fejlődésére és forgalmára. Sok pénzt kivisznek városunkból s kereskedőink maholnap bezárhatják az ajtót. Az tehát most a másik kérdés: mi lehet annak oka, hogy közönségünk mellőzi a helybeli kereskedőket? Erre szeretnénk mi feleletet nyerni a közönség részéről, mely e dologban érdekelve van. Egy kis szemle pénzintézeteink fölött. Megtartották már a mi pénzintézeteink is (szám szerint hárman) évzáró közgyűléseiket, beszámoltak múlt évi sáfárkodásaikról, s most már előttünk fekvő zárszámadásaik alapján hasonlíthatjuk össze és ítélhetjük meg múlt évi működésüket, s vonhatunk némi következtetést a jövőre, vagyis tarthatunk pénzintézeteink fölött egy kis szemlét úgy a részvényesek, mint egyéb üzletfelek szempontjából. A múlt 1881-ik évet pénzintézeteink jogosan nevezhetik a legkedvezőbb üzleti évüknek, nem csak azért, mivel részben a múlt évben érték el eddigelé, szokatlanul alacsony kamatlábuk mellett is, legfényesebb üzleti eredményeiket; nem csak azért, mert ezen év mndegyikéjükre nézve veszteség és leírás nélkül végződött, hanem azért is, mert legnagyobb részben ez évben érték el egyes üzleti ágaikban fenállásuk óta legmagasabb állományaikat. Ugyanis: Az „öreg takarékpénztár“ betétje a múlt év végével 711.000 forintra emelkedett, vagyis 78.000 írttal magasabbra mint az előző évi, s amilyen magas még soha sem volt. A „Népbank“ betétje pedig 168,000 írtra száll alá, vagyis 17,000 írttal kevesebbre mint az előző évi, s mely az eddigi legmagasabb állománynál szintén 17,000 frtal kevesebb. A „Közp. takarékpénztár“ betétje 173,000 írtra emelkedett, vagyis 4000 írttal magasabbra mint az előző évi, s 3000 írttal alább szállt, mint az eddigelé legmagasabb állománya volt. jí * * Az öreg takarékpénztár kötvény- és előlegkölcsön-állománya 1881-ik év végével 156,000 írtra emelkedett, vagyis 31,000 írttal magasabbra mint az előző évi, s eddigi legmagasabb állomány. A „Népbank“ jelzálogi kölcsön-állománya 1881-ik év végével 82.000 írtra emelkedett, vagyis 16.000 írttal magasabbra mint az előző évi, s az eddigi legmagasabb állomány. A „Központi takarékpénztár“ kötvény- és előleg-kölcsön-állománya 43.000 írton maradt ép úgy, mint az előző évi, az eddigelé legmagasabb állomány. * Az öreg takarékpénztár váltókölcsöne a múlt év végével 590.000 írtra emelkedett, vagyis 60.000 írttal magasabbra mint az előző évi, amennyi még soha sem volt, s nincs belőle egy darab sem telepítés alatt; a telepítés alatt az igazgatóság által, pénzszükséglet esetébeni elzálogosítást érte. A népbank váltókölcsöne 261,000 forintra emelkedett, vagyis 16,000 frttal magasabbra mint a múlt évi, mely pedig eddigelé a legmagasabb volt, s ebből 89,900 frt értékű viszleszámítoltatott vagyis telepítés alatt áll, melylyel mai váltótárca-állománya mellett felsőbb váltói hitele csaknem kimerítve van. A központi takarékpénztár váltókölcsöne pedig 198,000 frton van kimutatva, mely állomány a v. igazgató jelentése szerint a múlt évihez képest 16,000 frt emelkedést mutat, s mely — ha úgy veszszük fel a dolgot, mint az a v. igazgató úr jelentésében egymás mellé vetve van — az eddigi legmagasabb állománynál 14,600 frttal kevesebb. De csak akkor áll az igy, ha olyan odavetőleges számítással élünk, míg ellenben, ha úgy veszszük számításba mint a hogyan a másik két intézetünk (illetve ez idő szerint csak egy) kimutatja, s nincs a hogyan ezelőtt évekkel a közp. takarékpénztár is legalább igazgatói jelentésében kimutatta, akkor sokkal többet fogunk belőle tanulni, vagyis más végeredményre jövünk és pedig a központi takarékpénztárra nézve igen kényesre, mert akkor meg fogjuk tudni, hogy valóban mennyi váltókölcsöne van a központi takarékpénztárnak, s hogy ebből mennyi váltója van már telepítés alatt (elzálogosítva), vagyis mennyi összeg erejéig van már azokból egyenes váltói kötelezettségben maga az intézet is, ami pedig egy pénzintézet életében nem lényegtelen dolog. S ha úgy számítjuk, mint a hogyan a t. igazgató úr is 1879-ben és előbb számította, s ahogyan a népbank ma is számítja, mert mérlegén viszleszámitolási (giró) terhét külön is kitünteti, akkor a központi takarékpénztárnak 1881-ik év végével 489,000 frtja volt váltókölcsön-összegben elhelyezve, ami szintén hasonló módon számított múlt évinél 85,000 frttal magasabb, s ebből 291,000 frt volt telepítés alatti, avagy a váltó készletből 291,000 frt értékű viszleszámitoltatott (reescomptiroztatott) s ezen összegért maga a központi takarékpénztár is egyenes váltói kötelezettségbe lépett. Kérdezem most már, hogy van-e abban különbség, ha így mutatjuk ki, nem pedig csak úgy oda vetve, hogy váltókban van 198.000 írtunk? Igen is van, mégpedig igen nagy. S azt hiszem, hogy épen az a nagy különbség, vagyis a viszleszámítolási (giró) tehernek, óriási nagysága az, mely a központi takarékpénztár igazgatóságát arra bízta, hogy ha már bevett szokása szerint a mérlegében nem mutatja ki, hogy mennyi váltója van telepítés alatt, vagyis mennyi összegért áll már egyenes váltói kötelezettségben, — azt az igazgatói jelentésben sem tegye ki, hogy erről a nagy közönség, avagy talán méginkább azon fővárosi pénzintézetek, melyekkel reescomptirozási összeköttetésben vannak, s melyek a hitel megszabásánál számba szokták venni a már fent lévő adósságot is — tudomással ne bírhassanak, nehogy még valami gyenge idegzetű meg is ijedjen tőle. No de nem óhajtok én ördögöt festeni a falra, s hogy ennyit is elmondottam, azt csak azért tettem, hogy intézeteink váltóállományaik s ezzel kapcsolatosan azok összehasonlításánál egyenlő mértéket használhassak. Mert, hogy ez az állapot, a hitel ilyen maximumának igénybe vétele nem lehet valami kellemes, azt már maga a központi takarékpénztár igazgatósága is nagyon érzi akkor, mikor inkább hajlandó váltó üzletük óriási emelkedését (a múlt évben 85,000 frt, azelőtt 100,000 frt) elhallgatni jelentésében, csak hogy egyszersmint óriási váltó (giró) kötelezettséggek megterheltetését is elhallgathassa. S érez valamit — hogy ezt-e ? azt még sem mondom — egy némely nagyobb részvényesek is a központi takarékpénztárnak akkor, mikor 50—60 részvény birtokosai lévén a társaság könyvében, csak 2—3—10 részvény áll neveiken, a többi pedig üres hátirattal ellátva még mindig a régen elhalt, meg tönkre ment egyének nevein, készen azon eshetőségre, hogy ha kedvezőtlen viszonyok között netalán a másik 50% befizetésre is rákerül a sor (mivel részvényeik ez idő szerint csak 50% befizetésűek). Melyre nézve névvel is tudnék szolgálni. Ezeknek előre bocsátása után, ha már most pénzintézeteink jövőjét nem az elért tiszta nyereményekből s a fizetett osztalékokból óhajtjuk megítélni, mert mint fentebb látható, azt néha erőltetett manipulációval is elő lehet segíteni (s melyek akkor boszulhatják meg magukat, mikor legkevésbé hiszik) s egyéb tekintetekben is sok körülmény lehet azokra befolyással, melyek a jövőnek nem feltételei, hanem a betevő közönségnek az intézet iránti bizalma, s az intézet tőkéinek ez idő szerinti elhelyezéséből s szükség esetében még igénybe vehető váltói hiteléből, mint a melyek sokkal biztosabb alapot nyújtanak akkor is, sok viszontagságai után is az öreg takarékpénztáré az elsőség, melyben nem kis része van a mai igazgatóságnak. Az öreg takarékpénztár betétje a múlt évben is 78,000 írttal szaporodott s 711,000 írtra emelkedett akkor, mikor a népbanké 17,000 írttal apadt, melylyel 168,000 írtra esett, s a központi takarékpénztáré is csak 4000 írttal szaporodott s 173,000 írton áll. Az öreg takarékpénztár viszleszámitolási (reescomptirozási) hitele teljesen igénybe vétetlenül áll, s kevés híján 600,000 írtra menő váltókészlete van e tekintetben rendelkezés alatt, s ezen felül még készpénztartaléka is van, melyet minden percben magához vonhat, úgyhogy ha a szükség kívánja, néhány nap alatt képes 200,000—-300,000 írt készpénzt magához vonni. Ellenben: a népbank 261,000 frt értékű váltókészletéből már 89,000 írt értékű, tehát egyharmadrész visz leszámítoltatott, más szóval: elzálogosíttatott, úgyhogy váltói hitele közel áll a kimerüléshez; a központi takarékpénztár váltói hitelére nézve pedig bátran elmondhatjuk, hogy ki van merítve akkor, mikor 489,000 frt értékű váltókészletéből már 291,000 frt vagyis háromötödrész el van zálogosítva. Tehát ezen két intézettől csak 50—60,000 frt betétet vonjanak ki hamarosan, amelyek helyett újabbakat nem kaphatnak, nem tehetnek egyebet, mint megszorítani saját adósaikat, mert saját váltói hitelével már a népbank is csak részben fedezheti magát; a központi takarékpénztár pedig (legalább nézetem szerint) már egyáltalában nem, mert az már ma is ki van merítve; a mai viszonyok pedig már mindinkább kezdenek olyanok lenni, hogy az adósokat is csak módjával szabad fizetésre szorítani, mert azoknál is hamarosan beáll a válság. — S hogy ez így áll, mutatja a központi takarékpénztár igazgatójának múlt évi jelentése is, melyben az év elejéről helyi válságról beszél intézeténél akkor, mikor az öreg takarékpénztár úszott a pénzben, s hihetőleg csak most jött tudomására a központi takarékpénztár jelentéséből, hogy a múlt tavaszszal válság is volt nálunk. Arra pedig szintén nem igen lehet kilátásunk, hogy betétjeiket a legkisebb válság esetén is szaporíthassák, mert a múlt évek válság nélkül is azt mutatják, hogy a betevő közönség az öreg takarékpénztár felé vonul, hol az utóbbi pár év alatt is, kevés híján 200,000 írttal szaporodott a betét, míg ugyanazon idő alatt a népbanké alig szaporodott 9000 írttal, a központi takarékpénztáré pedig fogyott 3000 írttal. De ha betekintünk havi kimutatásaikba, abból is a fentebbiek tapasztalatára jövünk, t. i. hogy ha legkevésbé van is válságos idő, a gyengébb intézeteknek betétvisszafizetése többre megy, sőt sokszor magáé a központié is rá megy annyira, mint az öreg takarékpénztáré, pedig betétállományaik egy negyedrésznyiek sincsenek, s betételük meg ilyen viszonyok között alig van valami, míg ellenben az öreg takarékpénztárnál az is mindig meglehetősen mutatkozik. S épen ezen körülményekben leli magyarázatát az is, hogy míg az öreg takarékpénztár részvényei 18 frt osztalék mellett (már a múlt évi osztalék nélkül) 250—255 frton is eladhatók, addig a népbank részvényei 11 frt osztalék mellett még mindig 105—110 frton, a központié 9 frt osztalék mellett 90—95 frton kelnek. Mire nézve megjegyezzük azt is, hogy az öreg takarékpénztár nem azért adott 18 frt osztalékot, mintha többet is nem adhatott volna, mert adhatott volna egy kis megszorítás mellett 25 frtot is, de a többi részt a tartalékalap rendkívüli emelésére fordította ; a központi takarékpénztár is adhatott volna még egy forinttal többet is, de ez is ezen többletet a tartalékalaphoz csatolta; ellenben a népbank akárhogyan akarta volna, 11 írtnál többet nem lett volna képes kiszorítani. S ha van valami, mit az öreg takarékpénztár manipulációjánál nem helyeselhetünk, egyik az, hogy jelzálog-üzletét egy kissé jobban kiszélesítette mint ahogyan azt a szigorú kereskedelmi elvekkel megegyeztetni lehetne. De itt is eléggé menti intézkedésüket az, hogy másként pénzüket elhelyezni nem tudták, veszélyes ügyletekbe pedig nem akartak bocsátkozni, s jelzálog-kölcsöneiknél mindenütt kikötötték (amint legalább én tudom) a 3 havi előleges felmondást; másik az, hogy így is 600,000 frtot megközelítő váltókészlet áll bármikor rendelkezésükre; a harmadik meg az, hogy kézizálog üzletét ki nem szélesíti, hanem még mindig azon szűk korlátok között mozog, melyek között megindult, holott ezen üzletág az, melylyel az alsóbb osztálynak úgy, mint önmagának csekély tőkével legtöbb hasznot tehetne. S valóban nem volna semmi sem ajánlandóbb az ilyen pénzbőséges intézetnek, mint kezébe venni a közraktári intézmény létesítésének fonalát, s azt érlelni, mely idővel még igen szépen jövedelmezővé nőhetné ki magát, s legalább holmi bizonytalan firmák leszoríttatnának a térről. Még csak a pénzintézeteink közgyűlésein történtekről óhajtok egy pár mozzanatot lehetőleg röviden feljegyezni, azon sorrendben amint azok megtartattak. Az öreg takarékpénztár gyűlése volt az első, s itt történt egy, de csakis egyetlen egy kis felszólalás és indítvány, mely érdemes a feljegyzésre. Ugyanis minden, mi az igazgatóság és felügyelőbizottság által beterjesztetett, egyhangúlag elfogadtatott egy pont kivételével, s ez az egy pont a nyereményfelosztási tervezetben az osztaléknak 18 frtban megállapítása, s ezzel kapcsolatban a tartalékalapnak 10.000 írtra leendő kiegészítése volt. Ez ellen szólalt fel Vásárhely város polgármestere mint részvényes, kijelentvén azonban előre, hogy bármi legyen a többség határozata megnyugszik benne (!) de kijelentette még azt is, midőn leszavaztatott, s az igazgatóság javaslata 34 részvényes pártolása s 4 részvényes ellenzése mellett elfogadtatott, hogy ő mások felkérése következtében szólalt fel (! ?) s hogy volt olyan felkérője is, ki most az igazgatóság javaslata mellett szavazott. Hogy mennyire helyes volt az igazgatóság ezen intézkedése ? annak be-