Hód-Mező-Vásárhely, 1882. január-március (12. évfolyam, 1-13. szám)

1882-02-26 / 9. szám

Xll-ik évfolyam. 1882. 9-ik szám. Vasárnap, február 26-án. Előfizetési dij: Vidékre postán és helyben egész évre 4 frt, fél ívre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemét illető közle­mények, valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijai a szerkesztőhöz, III. tized 828. sz. a. küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak: 4 hasábos petitsor, vagy annak helye egyszeri beiktatásnál 5 kr., kétszerinél 4 kr., többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. A nyilt térben a 4 hasábos petit­sor díja 15 kr. A lapot illető ügyekben naponként csak déli 12 órától délutáni 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő. Mi az oka? Még a régi jó időben történt, hogy két magyar ember össszetalálkozván az után, azt kérdezte egyik a másiktól, kinek a ko­csiján egy zsidó is ült: hova viszi kend azt a zsidót? — mire a másik azt felelte: viszem a falunkba görögnek. E kis adoma eléggé jellemzi a régi idő­iket és embereket. A magyar kereskedelem még akkor embrióban sem létezett; a ma­gyar ember lenézte a kereskedőket, kik leg­­többnyire örményekből és zsidókból állottak s épen azért a kereskedő cim alatt nem is értettek mást örménynél és zsidónál. Mind a mellett minden község iparko­dott azon, hogy legyen legalább egy ilyen görögje vagy zsidója, kinek egyszerű boltjá­ban beszerezhesse ki-ki a szükséges bolti cikkeket. Azóta nagyot haladt a világ s azzal együtt a magyar kereskedelem, (!) nagyobb igényei vannak a közönségnek, sokkal több féle kereskedelmi cikkekre van szüksége, mint volt annak előtte. Vannak is kereskedőink, sok város e hazában kifejlett kereskedelmének köszön­i felvirágzását. H.-M.-Vásárhely városa, mely a statistika szerint az országban a városok között, ez idő szerint is az ötödik helyet foglalja el népesség tekintetében, nem virágzó város. Sok baj érte, sok akadálya volt, mely filvirágozhatását meggátolta, kereskedelme is a mi van, csak a legutóbbi évtized alatt fejlődött ennyire is. Hogy valamely város kereskedelme fel­­virágozhassék, mely után maga a város is virágzásnak indul, okvetlenül szükséges a népesség s a vidék nagysága. Városunknak nincsen nagy vidéke, de van nagy népessége és nagy kiterjedése, és ezzel kereskedelme korán sem áll arányban. Megjegyezzük, hogy itt a terménykereske­­dést nem érintjük, csupán a vegyes,­ fűszer és ezekhez közel eső kereskedésekről szólunk. H.-M.-Vásárhely városában a fejlődés­nek indult kereskedelem hanyatlóban van. Mi lehet ennek az oka? Ez a kérdés az, mely ezúttal elmélke­désünk tárgyát képezi. Sokat foglalkoztunk magunkban e kér­déssel s most megfeleltek rá a tények. H.-M.-Vásárhely város még ki sem fej­lett kereskedelme hanyatlásának egyik leg­főbb okát abban talájuk, hogy a kereskedő különféle nagy adóval s újabban vámmal is van megterhelve s nem hozhat minden cikkből annyit, a mennyit erszénye vagy üzleti tőkéje meg bir, és ha hozhat is, mire el­adja, elmondhatja, hogy magának is többe van. De másik legfőbb és igazán legfőbb oka helybeli kereskedelmünk hanyatlásának az, hogy mig a régi időben a legkisebb falu is igyekezett fogni magának egy görögöt vagy zsidót, a mi közönségünk egyenesen mellőzi a helybeli kereskedőket s a háztartáshoz szükséges összes kereskedelmi cikkeket a fő­városból vagy Bécsből, Triesztből rendeli meg. Azon kívül vannak egyesek, kik nem kereskedő létükre, eladásra is nagyobb men­nyiségben hozatnak kávét, cukrot és egye­beket. Csak a múlt héten is egyszerre hat méter mázsa kávé érkezett Vásárhelyre ma­gánosok részére. E tények igen elszomorító következmé­nyeket hoznak városunk kereskedelmi s ál­talános fejlődésére és forgalmára. Sok pénzt kivisznek városunkból s kereskedőink ma­holnap bezárhatják az ajtót. Az tehát most a másik kérdés: mi le­het annak oka, hogy közönségünk mellőzi a helybeli kereskedőket? Erre szeretnénk mi feleletet nyerni a közönség részéről, mely e dologban érdekelve van. Egy kis szemle pénzintézeteink fölött. Megtartották már a mi pénzintézeteink is (szám szerint hárman) évzáró közgyűléseiket, be­számoltak múlt évi sáfárkodásaikról, s most már előttünk fekvő zárszámadásaik alapján hasonlít­hatjuk össze és ítélhetjük meg múlt évi működé­süket, s vonhatunk némi következtetést a jövőre, vagyis tarthatunk pénzintézeteink fölött egy kis szemlét úgy a részvényesek, mint egyéb üzlet­felek szempontjából. A múlt 1881-ik évet pénzintézeteink jogo­san nevezhetik a legkedvezőbb üzleti évüknek, nem csak azért, mivel részben a múlt évben ér­ték el eddigelé, szokatlanul alacsony kamatlábuk mellett is, legfényesebb üzleti eredményeiket; nem csak azért, mert ezen év mndegyikéjükre nézve veszteség és leírás nélkül végződött, hanem azért is, mert legnagyobb részben ez évben érték el egyes üzleti ágaikban fenállásuk óta legmagasabb állományaikat. Ugyanis: Az „öreg takarékpénztár“ betétje a múlt év végével 711.000 forintra emelkedett, vagyis 78.000 írttal magasabbra mint az előző évi, s a­milyen magas még soha sem volt. A „Népbank“ betétje pedig 168,000 írtra száll alá, vagyis 17,000 írttal kevesebbre mint az előző évi, s mely az eddigi legmagasabb állo­mánynál szintén 17,000 frtal kevesebb. A „Közp. takarékpénztár“ betétje 173,000 írtra emelkedett, vagyis 4000 írttal magasabbra mint az előző évi, s 3000 írttal alább szállt, mint az eddigelé legmagasabb állománya volt. j­í * * Az öreg takarékpénztár kötvény- és előleg­­kölcsön-állománya 1881-ik év végével 156,000 írtra emelkedett, vagyis 31,000 írttal magasabbra mint az előző évi, s eddigi legmagasabb állomány. A „Népbank“ jelzálogi kölcsön-állománya 1881-ik év végével 82.000 írtra emelkedett, vagyis 16.000 írttal magasabbra mint az előző évi, s az eddigi legmagasabb állomány. A „Központi takarékpénztár“ kötvény- és előleg-kölcsön-állománya 43.000 írton maradt ép úgy, mint az előző évi, az eddigelé legmagasabb állomány. * Az öreg takarékpénztár váltókölcsöne a múlt év végével 590.000 írtra emelkedett, vagyis 60.000 írttal magasabbra mint az előző évi, a­mennyi még soha sem volt, s nincs belőle egy darab sem telepítés alatt; a telepítés alatt az igazgatóság által, pénz­szükséglet esetébeni elzá­logosítást ért­e. A népbank váltókölcsöne 261,000 forintra emelkedett, vagyis 16,000 frttal magasabbra mint a múlt évi, mely pedig eddigelé a legmagasabb volt, s ebből 89,900 frt értékű viszleszámítolta­­tott vagyis telepítés alatt áll, melylyel mai váltó­tárca-állománya mellett felsőbb váltói hitele csak­nem kimerítve van. A központi takarékpénztár váltókölcsöne pedig 198,000 frton van kimutatva, mely állo­mány a v. igazgató jelentése szerint a múlt évi­hez képest 16,000 frt emelkedést mutat, s mely — ha úgy veszszük fel a dolgot, mint az a v. igazgató úr jelentésében egymás mellé vetve van — az eddigi legmagasabb állománynál 14,600 frttal kevesebb. De csak akkor áll az igy, ha olyan oda­vetőleges számítással élünk, míg ellen­ben, ha úgy veszszük számításba mint a hogyan a másik két intézetünk (illetve ez idő szerint csak egy) kimutatja, s nincs a hogyan ezelőtt évekkel a közp. takarékpénztár is legalább igazgatói je­lentésében kimutatta, akkor sokkal többet fogunk belőle tanulni, vagyis más végeredményre jövünk és pedig a központi takarékpénztárra nézve igen kényesre, mert akkor meg fogjuk tudni, hogy valóban mennyi váltókölcsöne van a központi takarékpénztárnak, s hogy ebből mennyi váltója van már telepítés alatt (elzálogosítva), vagyis mennyi összeg erejéig van már azokból egyenes váltói kötelezettségben maga az intézet is, a­mi pedig egy pénzintézet életében nem lényegte­len dolog. S ha úgy számítjuk, mint a hogyan a t. igazgató úr is 1879-ben és előbb számította, s a­hogyan a népbank ma is számítja, mert mérlegén viszleszámitolási (giró) terhét külön is kitünteti, akkor a központi takarékpénztárnak 1881-ik év végével 489,000 frtja volt váltókölcsön-összegben elhelyezve, a­mi szintén hasonló módon számított múlt évinél 85,000 frttal magasabb, s ebből 291,000 frt volt telepítés alatti, avagy a váltó készletből 291,000 frt értékű viszleszámitoltatott (reescomptiroztatott) s ezen összegért maga a köz­ponti takarékpénztár is egyenes váltói kötelezett­ségbe lépett. Kérdezem most már, hogy van-e abban kü­lönbség, ha így mutatjuk ki, nem pedig csak úgy oda vetve, hogy váltókban van 198.000 írtunk? Igen is van, még­pedig igen nagy. S azt hiszem, hogy épen az a nagy különbség, vagyis a viszle­­számítolási (giró) tehernek, óriási nagysága az, mely a központi takarékpénztár igazgatóságát arra bízta, hogy ha már bevett szokása szerint a mérlegében nem mutatja ki, hogy mennyi váltója van telepítés alatt, vagyis mennyi összegért áll már egyenes váltói kötelezettségben, — azt az igazgatói jelentésben sem tegye ki, hogy erről a nagy közönség, avagy talán méginkább azon fő­városi pénzintézetek, melyekkel reescomptirozási összeköttetésben vannak, s melyek a hitel meg­szabásánál számba szokták venni a már fent lévő adósságot is — tudomással ne bírhassanak, nehogy még valami gyenge idegzetű meg is ijedjen tőle. No de nem óhajtok én ördögöt festeni a falra, s hogy ennyit is elmondottam, azt csak azért tettem, hogy­ intézeteink váltó­állományaik s ezzel kapcsolatosan azok összehasonlításánál egyenlő mértéket használhassak. Mert, hogy ez az állapot, a hitel ilyen maximumának igénybe vétele nem lehet valami kellemes, azt már maga a központi takarékpénztár igazgatósága is nagyon érzi akkor, mikor inkább hajlandó váltó­ üzletük óriási emelkedését (a múlt évben 85,000 frt, azelőtt 100,000 frt) elhallgatni jelentésében, csak hogy egyszersmint óriási váltó (giró) kötelezettség­­gek­ megterheltetését is elhallgathassa. S érez valamit — hogy ezt-e ? azt még sem mondom — egy némely nagyobb részvényesek is a központi takarékpénztárnak akkor, mikor 50—60 részvény birtokosai lévén a társaság könyvében, csak 2­—3—10 részvény áll neveiken, a többi pedig üres hátirattal ellátva még mindig a régen elhalt, meg tönkre ment egyének nevein, készen azon eshetőségre, hogy ha kedvezőtlen viszonyok kö­zött netalán a másik 50% befizetésre is rákerül a sor (mivel részvényeik ez idő szerint csak 50% befizetésűek). Melyre nézve névvel is tudnék szolgálni. Ezeknek előre bocsátása után, ha már most pénzintézeteink jövőjét nem az elért tiszta nye­reményekből s a fizetett osztalékokból óhajtjuk megítélni, mert mint fentebb látható, azt néha erőltetett manipulációval is elő lehet segíteni (s melyek akkor boszulhatják meg magukat, mikor legkevésbé hiszik) s egyéb tekintetekben is sok körülmény lehet azokra befolyással, melyek a jövőnek nem feltételei,­­ hanem a betevő közön­ségnek az intézet iránti bizalma, s az intézet tőkéinek ez idő szerinti elhelyezéséből s szükség esetében még igénybe vehető váltói hiteléből, mint a melyek sokkal biztosabb alapot nyújtanak akkor is, sok viszontagságai után is az öreg takarékpénztáré az elsőség, melyben nem kis része van a mai igazgatóságnak. Az öreg takarékpénztár betétje a múlt év­ben is 78,000 írttal szaporodott s 711,000 írtra emelkedett akkor, mikor a népbanké 17,000 írttal apadt, melylyel 168,000 írtra esett, s a központi takarékpénztáré is csak 4000 írttal szaporodott s 173,000 írton áll. Az öreg takarékpénztár viszleszámitolási (reescomptirozási) hitele teljesen igénybe vétetlenül áll, s kevés híján 600,000 írtra menő váltó­­készlete van e tekintetben rendelkezés alatt, s ezen felül még készpénztartaléka is van, me­lyet minden percben magához vonhat, úgyhogy ha a szükség kívánja, néhány nap alatt képes 200,000—-300,000 írt készpénzt magához vonni. Ellenben: a népbank 261,000 frt értékű váltó­készletéből már 89,000 írt értékű, tehát egyharmadrész visz leszámítoltatott, más szóval: elzálogosíttatott, úgyhogy váltói hitele közel áll a kimerüléshez; a központi takarékpénztár váltói hitelére nézve pedig bátran elmondhatjuk, hogy ki van merítve akkor, mikor 489,000 frt értékű váltó­készletéből már 291,000 frt vagyis három­ötödrész el van zálogosítva. Tehát ezen két intézettől csak 50—60,000 frt betétet vonjanak ki hamarosan, a­melyek helyett újabbakat nem kaphatnak, nem tehetnek egyebet, mint meg­szorítani saját adósaikat, mert saját váltói hite­lével már a népbank is csak részben fedezheti magát; a központi takarékpénztár pedig (legalább nézetem szerint) már egyáltalában nem, mert az már ma is ki van merítve; a mai viszonyok pe­dig már mindinkább kezdenek olyanok lenni, hogy az adósokat is csak módjával szabad fize­tésre szorítani, mert azoknál is hamarosan be­áll a válság. — S hogy ez így áll, mutatja a köz­ponti takarékpénztár igazgatójának múlt évi jelen­tése is, melyben az év elejéről helyi válságról beszél intézeténél akkor, mikor az öreg takarék­­pénztár úszott a pénzben, s hihetőleg csak most jött tudomására a központi takarékpénztár jelen­téséből, hogy a múlt tavaszszal válság is volt nálunk. Arra pedig szintén nem igen lehet kilátá­sunk, hogy betétjeiket a legkisebb válság esetén is szaporíthassák, mert a múlt évek válság nélkül is azt mutatják, hogy a betevő közönség az öreg takarékpénztár felé vonul, hol az utóbbi pár év alatt is, kevés híján 200,000 írttal szaporodott a betét, míg ugyanazon idő alatt a népbanké alig szaporodott 9000 írttal, a központi takarékpénz­táré pedig fogyott 3000 írttal. De ha betekintünk havi kimutatásaikba, abból is a fentebbiek tapasz­talatára jövünk, t. i. hogy ha legkevésbé van is válságos idő, a gyengébb intézeteknek betétvissza­fizetése többre megy, sőt sokszor magáé a köz­pontié is rá megy annyira, mint az öreg taka­rékpénztáré,­­ pedig betét­állományaik egy negyedrésznyiek sincsenek, s betételük meg ilyen viszonyok között alig van valami, míg ellenben az öreg takarékpénztárnál az is mindig meglehe­tősen mutatkozik. S épen ezen körülményekben leli magyará­zatát az is, hogy míg az öreg takarékpénztár részvényei 18 frt osztalék mellett (már a múlt évi osztalék nélkül) 250—255 frton is eladhatók, ad­dig a népbank részvényei 11 frt osztalék mellett még mindig 105—110 frton, a központié 9 frt osztalék mellett 90—95 frton kelnek. Mire nézve megjegyezzük azt is, hogy az öreg takarékpénztár nem azért adott 18 frt osztalékot, mintha többet is nem adhatott volna, mert adhatott volna egy kis megszorítás mellett 25 frtot is, de a többi részt a tartalékalap rendkívüli emelésére fordí­totta ; a központi takarékpénztár is adhatott volna még egy forinttal többet is, de ez is ezen több­letet a tartalékalaphoz csatolta; ellenben a nép­bank akár­hogyan akarta volna, 11 írtnál többet nem lett volna képes kiszorítani. S ha van valami, mit az öreg takarékpénztár manipulációjánál nem helyeselhetünk, egyik az, hogy jelzálog-üzletét egy kissé jobban kiszélesí­tette mint a­hogyan azt a szigorú kereskedelmi elvekkel megegyeztetni lehetne. De itt is eléggé menti intézkedésüket az, hogy másként pénzüket elhelyezni nem tudták, veszélyes ügyletekbe pe­dig nem akartak bocsátkozni, s jelzálog-kölcsö­­neiknél mindenütt kikötötték (a­mint legalább én tudom) a 3 havi előleges felmondást; másik az, hogy így is 600,000 frtot megközelítő váltókészlet áll bár­mikor rendelkezésükre; a harmadik meg az, hogy kézizálog üzletét ki nem szélesíti, hanem még mindig azon szűk korlátok között mozog, melyek között megindult, holott ezen üzletág az, melylyel az alsóbb osztálynak úgy, mint önmagá­nak csekély tőkével legtöbb hasznot tehetne. S valóban nem volna semmi sem ajánlan­­dóbb az ilyen pénzbőséges intézetnek, mint ke­zébe venni a közraktári intézmény létesítésének fonalát, s azt érlelni, mely idővel még igen szé­pen jövedelmezővé nőhetné ki magát, s legalább holmi bizonytalan firmák leszoríttatnának a térről. Még csak a pénzintézeteink közgyűlésein történtekről óhajtok egy pár mozzanatot lehetőleg röviden feljegyezni, azon sorrendben a­mint azok megtartattak. Az öreg takarékpénztár gyűlése volt az első, s itt történt egy, de csakis egyetlen egy kis fel­szólalás és indítvány, mely érdemes a feljegy­zésre. Ugyanis minden, mi az igazgatóság és felügyelő­bizottság által beterjesztetett, egyhan­gúlag elfogadtatott egy pont kivételével, s ez az egy pont a nyeremény­felosztási tervezetben az osztaléknak 18 frtban megállapítása, s ezzel kap­csolatban a tartalékalapnak 10.000 írtra leendő kiegészítése volt. Ez ellen szólalt fel Vásárhely város polgármestere mint részvényes, kijelentvén azonban előre, hogy bármi legyen a többség ha­tározata megnyugszik benne (!) de kijelentette még azt is, midőn leszavaztatott, s az igazgató­ság javaslata 34 részvényes pártolása s 4 részvé­nyes ellenzése mellett elfogadtatott, hogy ő mások felkérése következtében szólalt fel (! ?) s hogy volt olyan felkérője is, ki most az igazgatóság javaslata mellett szavazott. Hogy mennyire helyes volt az igazgatóság ezen intézkedése ? annak be-

Next