Hód-Mező-Vásárhely, 1883. július-december (13. évfolyam, 26-52. szám)

1883-09-16 / 37. szám

tanulóra 6 köbméter levegőnek kellene esni s legalább 4-nek; legtöbb vidéki iskola oly szűk, hogy alig esik 2. Tudjuk, hogy nem mindenütt telik nagyobb épületre, de ez nem elég mentség, mert az épület díszén sokat meg lehetne kímélni s viszont ott is kicsiny a tanterem, hol az épület nagy. (Folytatjuk. Tanügy. Tanévet megnyitó beszéd. Felolvasta: Futó Mihály, a ref. főgymn. igazgatója a f. hó 5-én megtartott ünnepély alkalmával. (Vége) A költővel második talizmánul ajánlom az erényt. Az erény a megerősödött, a megszilárdult férfiúi jellem eredménye; méltán kérditek azért: lehet-e az érzelmek gyermekénél, a habzó vérénél fogva óránként változó ifjúnál komolyan szó is e férfiúi tulajdonról ? Azt hiszem, igenis lehet. Ne feledjétek, fokozatonként izmosodó tulajdona a lassanként erősödő léleknek, amely senkinél sem születik egyszerre, hanem lassú megszokás, következetes törekvés munkája, és így hosszú kitartás eredménye. A szilárd cser dereka is apránként izmosodik hajlíthatatlan erős törzszsé, nektek is a gyermek és ifjúi évek, hosszú évek megszokásán keresztül kell megszilárdulnotok e férfias tulajdonoknak. De csiráit már ma szivetekben hordozzátok. Az engedelmesség, mely a szentírás szava szerint is jobb az áldozatnál, és a mely készséggel hallgat a tapasztaltak intésére, még ha nehezére esik is; a vallásos érzület szóban és tettben; a szeretet a szülők, rokonok, a tanítók és tanulótársak iránt; a tisztelet, mely meghajlik a korosak, érdemesek és elöljárók előtt, mely méltányolja mindenkiben az embert; az alázatosság, mely nem látja saját érdemét, de kész örömmel elismeri és tiszteli a másét; a szerénység, mely pirul magasztaltatni, de visszaborzad, ha bármely idegen jeles tulajdont reá ruháznak; az igazmondás, mely nem tagadja meg a valót még saját rövidségével is ; a részvét, mely készen osztozik mások örömében, kiveszi osztályrészét mások bánatából ; a kötelesség szeretet, mely nem riad vissza a nehézségtől, sőt öröme telik megtenni, ami küzdelemmel jár; a lemondás, mely a magáéból enged, sem hogy követeljen ; a takarékosság és gondosság, mely óvja és tisztán tartja könyveit és ruháját, megkíméli az iskola bútorait, és több mások mind megannyi hajtások, melyek szilárdan gyökereznek ama törzsben, mely képezi az erények terebélyes fáját. Ha ezeket és az efféle kitűnő tulajdonokat már gyermeki és ifjúi szigetekben meggyökereztettétek és naponként gondosan ápoljátok, férfiúi korotokra megszereztétek amaz erényt, mely a költő szerint az égben, sőt már e földön is áld és boldogít. Azonban ne véljétek, mintha én csak a munka és kötelesség súlyos terhét akarnám osztályrészetekül juttatni. Jól tudom én: tavaszt virág, gyermeket és ifjat öröm és vidorság illet. Munka után édes és jogos a pihenés. Sohasem néztem rosz szemmel, ha a gyermek izmait edző játékban keres üdülést fáradt tagjainak, ha az ifjú lankadtságát nemes szórakozással űzi el, csak az a játék legyen a testet felfrissítő, még erőfeszítésében is erősítő és fejlesssze az ügyességet; csak az a szórakozás legyen lélekvidámító, a tudomány és erkölcs nemesítette ifjúhoz méltó. Nem oly régen a testet erősítő játékoknak egész sorozatát ismertük, melyekben kiizzadva oly jól ízlett az a barna kenyér, az az egyszerű étel, ma a gyermek is, mintha restellene zsenge éveit, az ifjú, és ez viszont idő előtt a felnőttek élvezetei után kapkod, mintha az emberi természet kifordult volna sarkából! És hagyján, ha ezen élvezetek meg nem támadnák a test sejtését, a lélek egészségét és a szív tiszta ártatlanságát! Örvendjetek tehát az életnek, de örvendjetek, mint hozzátok illik, tisztán és ártatlanul. A becsületes munka érdemét beszenyetné a tisztátalan élvezet. Élvezhetetlenné válik a forrás kristálytiszta vize, ha belé sáros követ dobtál; a legnemesebb foglalkozást nemtelenné teszi, ha annak betetőzése erkölcstelen kójhajhászat. Az ártatlan kedvtelés erősíti a testet, üdévé teszi a lelket, nemes örömökre fogékonynyá a szivet. A szorgalom és szórakozás legyen nálatok édes fiú és nőtestvér, amaz az erő, emez a gyöngédség és ártatlanság jelképe. Két jó van, mi fölött nincs a sorsnak semmi hatalma. Szorgalom és az erény ; földön az, égben ez ,áld. Vajha a nagy költő emez eszméi világosanak előttetek a beállott tanévben ! A nagy tiszt, és tek, elöljáróság és a mélyen tisztelt közönség fogadják tanintézetünk mély háláját, a miért iskolánk ez egyszerű ünnepélyét becses részvétével megtisztelni kegyes volt! A kegyelemnek istene pedig terjessze ki védő szárnyait ez évben is főgymnásiumunk felett, adjon hazánknak, nemzetünknek és városunknak ez évben is áldást és békességet; adjon az iskolának kegyes pártfogókat, a tanítóknak és tanulóknak erőt, egészséget és buzgóságot, hogy általunk is terjedjen az ő nagy nevének dicsősége az idők végéig! Válasz Endrey Gyula úrnak. Ön lapjának f. évi 36-ik számában azt állította, hogy „Komjáthiné Seltenreich Amália aszszonyt bepanaszolta a közs.iskolaszék jegyzője Fodor Lajos a tanfelügyelőnél, hogy zugiskolát tart fenn, s ebből folyólag jónak látta ön megtámadni személyemet és az általam vezetett kisdednevelő intézetet is. Én a „Hód-Mező-Vásárhely“ 1. számában elmondtam, hogy állítása alaptalan, mert a Komjáthiné zugiskolája ellen az iskolaszékben más iskolaszéki tag felszóllalása folytán határoztatok el, hogy a tanfelügyelőséghez e tárgyban jelentés tétessék. Midőn az iskolaszék ezt tette, egyenesen a törvény rendeleteit teljesítette, s midőn én mint az iskolaszék jegyzője a jelentést megírtam, kötelességemet tettem. Midőn ezt jeleztem, egyszersmind felhívtam önt, hogy ha az általam vezetett intézetnél tud bajokat, azokat ne csak általánosságban említse meg, hanem rukkoljon elő azokkal, mint ahogyan becsületes embertől méltán elvárható. Nyilatkozatomra ön lapjának 37-ik számában felel, de ahelyett, hogy tévedésen alapuló s most már az előzmények után hiszem, hogy részakarata támadását abban hagyta volna, újra személyemnek esik s miután elmondja, hogy miként ejtett engem az ön ujdonsági czikkecskéje beszámíthatatlan állapotba, sajnálkozik azon, hogy én önt meg nem értettem, mivel — úgymond — „mi nem írtuk azt, hogy az iskolaszék jegyzője Komjáthiné ellen kenyéririgységből tette a panaszt.“ Nem fürkészem, hogy volt-e ön valamikor beszámítható állapotban, de ha van, akkor ilyen állapotában sikerül sejtenem gyenge emlékező tehetségét. Ugyan olvassa el ön mégegyszer ellenem intézett támadását s olvassa el utána az én válaszomat. Hát hiszen sem Kis Pálról sem Nagy Péterről nem szól ön, hanem szólt Fodor Lajos isk.széki jegyzőről és óvóról. S mégis elmeri ön mondani, hogy az iskolaszék jegyzőjét nem vádolta kenyéririgységgel!! No akkor szükségtelen nekem megvilágítanom az ön nem irigylendő ,beszámítható állapotát.“ És nagyon sajnálandóknak tartom azon szerencsétleneket, kik az ön észbeli állapotától várják peres ügyeiknek jobbra fordulását. No de felelt ön nekem arra is, hogy mik azon bajok, melyek miatt az „intelligens“ családok nem adják gyermekeiket a vezetésem alatt álló intézetbe, hogy az okok legnagyobb részben (no, már miért nem minden részben?) az én egyéniségemben keresendők, mert én jelenleg minden e világon, csak óvó nem vagyok. Hát lesz ezek nagyon erős vádak olyan gyenge legénytől, de igazak. Mert én valóban mindaz vagyok, aminek ön elmondani kegyeskedett. De mivel egyáltalában nem képes ön felfogni beszámítható állapotában, hogyan tehetek eleget ezen nagy hivatalok mellett lelkiismeretesen gyermekóvói tisztemnek, megmondom önnek, hogy csak úgy, hogy felosztom munkámat s a nappalokat az éjszakákkal pótolom. Azért nincs szerencsém önnel a járdakoptatásban versenyezhetni. Aztán méltóztassák tudomásul venni,, hogy az általam vezetett kisdednevelő intézetnek a magas minisztérium által megerősített szabályzata van, mely megszabja, hogy én mily időkben tartozom az óvodában működni. Igaz, hogy ezen hivatalos órákon kívül is ott találhatnak azok, kik látogatásukkal szerencséltetik az intézetet. Ha nem mikor a főgymnásiumban vagyok, akkor csakugyan nem vagyok az óvodában. De lássa ön, ezen időben nekem nincsen is ott elfoglaltatásom, hanem van a feleségemnek, mivel hogy én feleséges ember vagyok. Ezt ön bizonyára nem tudta. No,én tudom, hogy ön feleséges ember. De már azt nem kérdezem, mikor nősült ön meg? Ez az ön privát ügye. Hanem ha betudja ön bizonyítani, hogy a kisdednevelő intézetben a gyermekekre nincs kellő felügyelet, akkor szerzek önnek clienseket, sőt megajándékozom önt az általam alapított temetkezési egylettel is. Szíves volt ön szemeit rávetni az én „egészségtől duzzadó tagjaimra“ is, ami engem komoly aggodalomba ejt, különösen azt tudva, hogy Magyarországon is vannak emberevő tótok. S önre gondolva, akaratlanul is eszembe jut ez a szó : „éhen kórász.“ Ne egyék meg, kérem ! Hizlalja meg magát saját lapjának előfizetőivel és clienseivel. S ha azok nem volnának elegendők minotaurusi gyomrának, eszébe juttatom, hogy önnek is vannak mellékhivatalai. — Ott van a 48-as jegyzőség, meg a . . . Azt is méltóztatik felemlíteni, hogy mellékfoglalkozásaimon kívül van „még egy csomó mellékkörülmény is, melyek elidegenítik az intelligentiát az óvodától.“ Ilyen mellékkörülménynek mondja ön, hogy az általam szerkesztett lapban intelligentiánknak oly tekintélyes része (például ?) volt már — jogosan-e vagy jogtalanul — azt e helyen nemvitatjuk — megtámadva, sárral dobálva, hogy az e miatt támadt „ódium“ átszármazott az óvodára is. No tisztelt intelligens férfin! Volt lesz erre eset, kivált azon időben, mikor még nem én voltam a szerkesztő, s az olyan fajta intelligentiának, mint a minő ön is, egyszer-másszor a füle közé csaptak, már t. i. mikor rászolgáltak azok az intelligens uraságok. De lássa kérem, az óvodában most sincs kevesebb gyermek, mint akkor volt, midőn még sem szerkesztő, sem rajztanár nem voltam. S mint szerkesztőt kérdem : intelligens-e az az ember, a kinek Pállal van dolga s az „ódiumot“ Péterrel szemben tartja fel? De hát „honnan tudja mindezeket barátom ? — kérdezhetem én egyik operette hősével. Hiszen ha ön doctor és csakugyan azért lett szerkesztő, hogy e lépcsőn felemelkedjék olyan polctra, amihez az ön képessége eddigi tapasztalásaim szerint, vajmi korlátolt, ha városi főügyész, főjegyző vagy épen bíró óhajt ön lenni, akkor legelőször is tényálladékot kell megállapítani. De hol vette az alapot az ellenem emelt vádakhoz? Tudom, hogy ön irodalmi férfiús képzelődése fel van csavarva, ott azonban nem képzelni kell, ahol valakit el akarunk ítéltetni a közönség előtt, hanem alaposság, biztos kútfő, melyre hivatkozni lehessen. Azért kértem én fel önt, hogy ne kapkodják a levegőben, hanem nevezze meg azokat, kiknek ellenem alapos kifogásaik vannak, azért hívtam fel az óvodai választmányt, hogy tartson szigorú vizsgálatot ez ügyben. Mert míg ön csak vádol s bizonyítani nem tud, addig én a legjobb akaratom mellett sem tarthatom én önt másnak, mint haszontalan rágalmazónak. JTocsor Lajos: Elmélkedés a megcsípett revolverről. A „Vásárhely és Vidéke“ közelebbi számának nyitterében azon Iritz Ignácz, kiről szomorú kötelességünkhöz képest már egy párszor meg kellett emlékeznünk, egy hozzá teljesen méltó piszkolódást tett közzé. A közlemény, bárkinek tollából került is ki (mert ezen arról nem teszszük fel, hogy akár csak ily haszontalan dolgot is papírra tudjon tenni) igen ügyes, mert a haris hangját igen jól utánozza; azon brutalitás van benne megörökítve, mely aláírójának ismert tulajdona. Jól tudjuk, hogy addig, mig valaki lapot szerkeszt, az ilyeneknek ki van téve s nyugodtan gondolunk a miveltebb viseletű emberek ítéletére, kik az ily nyílttéri trágya domboktól undorral fordulnak el. Nyugodtan gondoljuk, virtute nostra nos involvimus; mert tudjuk, hogy azon tény elmondása által, hogy Iritz Ignácz revolverrel ment egy mulatságba, s az ehhez fűzött jó tanácsunk által nem érdemlettük meg, sem ezen az durva, személyes támadását a szerkesztő ellen, sem ezen — gyerekes piszok — dobálását, mely különben is csak azt szennyezi be, ki elköveti. Nem felelünk tehát azon urnak, mert nincs mit újítani a dolog lényegére nézve ; állításaink s a tények igazolást nem kívánnak ; a mi pedig azt illeti, — a közleményben ez a leglényegesebb pont — hogy szerkesztőnk a „méltó választ“ nem adta meg, hajlandók vagyunk elhinni, látva most, hogy ezen úrhoz méltó durvaságra valóban nem lehet képes tisztességes ember. De mégis, legalább némely dolgokat el kell mondanunk, mert el nem hallgathatjuk. . . . Volt egyszer egy czigány, ki valamit lopott s e miatt kergették. Hogy a vele találkozók meg ne fogják, maga kiabálta legjobban,hogy: „tolvaj! fogjátok meg!“ Azon „józan gondolkozás a derék közönség“ előtt, mely a megcsípett revolver dolgait látja, ugyanezen komédiát játsza el Iritz úr. E közönség az „ő“ dicséretére, melyet nem is szolgált meg, nem szorult, és valóban józan lévén, e hízelkedő kifejezésekre bizonyosan nem ad sokat, és jól ismerve a fentebbi anekdottát, megérti, hogy maga a revolveres vitéz miért nevezi e lapot revolveresnek, szennyesnek zuglapnak stb. Egyszerűen azért, mert úgy gondolja, mint a gyerek, hogy minél erősebben és gorombábban kiált, annál inkább elhiszi ellenfele, hogy ő az erősebb. Csak az a baj, hogy mindezen kifejezéseket oly lapokra foglalták már le rég, mely lapokat épen az Iritz I -hoz hasonló fajtájú és természetű emberek tettek hirhedetté és megvetette. Rólunk tehát e kifejezések épen úgy lepattannak, mint ahogy mosolygásnál egyebet nem tud előidézni nálunk azon szembe állítás közte és e lap szerkesztője közt, melyben azon köztudomásra hivatkozik, hogy ő szabadon ki szokta mondani véleményét, hiszen „akik őt ismerik“ azok sok mindent tudnak, ami rút dolog! Nekünk különben az ő személyes tulajdonaihoz itt semmi közünk. De legyen bár másként a legigazmondóbb ember (posito, sed non concesso) most egy tisztességes ember állítása áll vele szemben, ki hazudni nem szokott s ki igenis emlékezik arra, hogy mit mondott, mikor Iritz I.-nak ajtót mutatott, nem úgy, mint az, ki maga mondja, hogy „oly határozottan nem emlékezik. “( — Nos, t. közönség !• ez ismét egy szép vonás ! Ő maga sem emlékszik, de hidd el neki, hogy nem utasították ki, mert . . . mert muszáj, s mert az alább elmondandó okok követelik. De van ebben a dologban két erkölcsileg jellemző s tanulságos mozzanat Egyik az, hogy egy tény elmondatik egy lapban a jól megérdemelt megrovással, és ekkor az, ki a tényt elkövette és azt eltagadni nem tudja, goromba szavakkal támadja meg az illető lap szerkesztőjét, s aztán mintha ártatlanságát kiderítette volna, felül akar kerekedni. Másik az, hogy egy zsidó, kitől a rendőrség elveszi revolverét, melyet tudvalevőleg nem üdvlövésekre szoktak használni, — azon lapot, mely ezt registrálja „tervszerű zsidóellenes bujtogatással“ vádolja. Hát ha egy református vallásu tolvajra rásütik bűnét s megbélyegzik, az csak annak magának fáj; ha egy oláh eredetű lakostársunk garázdálkodik s esetleg egy katholikus atyánkfia jól eldöngeti, nem tudakozódnak hitsorsosaiktól, hogy azoknak fáj-e ? De ha Iritz Ignácz bolondot követ el s megrójják, azt hiszi, hogy felekezetének s fajának ő a legkiválób egyéne, kiben az égési zsidóságot akarják bántani, megsemmisíteni. Miért kiáltja tehát, hogy ez zsidóellenes bujtogatás ? Mert gondolja, hogy ezzel valakit megijeszt s a zsidóságot nyakunkra zuditja. Igen szép s bátor emberre mutató jelenség. De ez ellen határozottan tiltakozunk ; semmi közünk hozzá, hogy Iritz Ignácz milyen valláshoz és fajhoz tartozik s mikor a revolverekről egy újdonságban megemlékeztünk, mi a zsidóságot, mint fajt vagy felekezetet nem érintettük. Nem azért, mintha e dologban megállapodott nézeteink nem volnának, hanem azért, mert nagy fontosságú társadalomügyi kérdéseket, melyeknek aktuális érdeke nálunk nincs, vidéki lapban tárgyalni üdvös dolognak nem tartjuk. De félni lehet tőle, hogy az Iritz I.-féle egyének henczegése aktuálissá teszi e kérdést — s mi,nem látjuk be, miért kellene nekünk pirulva és szégyenkedve verni mellünket s „én bűnöm !“ kiáltani, ha valaki ránk fogja, hogy antisemita hangja van annak, mit mondottunk ? Mert jó lesz distingválni ; sem Iritz úr, sem semmiféle teremtett állat nekünk vagy másnak abból nem parancsol, hogy valakit, embert, fajt vagy felekezetet szeretünk-e vagy nem? „Antiszemita“ egyszerűen oly embert jelent, ki a zsidókat nem szereti. Vajon létezik-e már oly törvény, mely ezt megtiltja? Vajon fognak-e ily törvényt hozni valaha? Úgy hiszszük, hogy ez nem valószínű. És még ily törvényt nem hoznak, addig bűnül, vádként hozni fel valaki ellen (s még inkább felhozni ijesztésül, alaptalanul), hogy antisemita — nem valami borzasztó dolog. Hanem hajtogatni valaki vagy valakik ellen — ez bűnös dolog. Hogy ezt valaha e lap elkövette volna, az hazugság, tessék kimutatni, hogy hol és mikor történt? Épen a zsidóságról pedig sokkal inkább hallgattunk mindig, mint sok más lap s mint — megérdemelte. De most már ki kell jelentenünk, hogy azon „nagyhatalmi állást,“ melyet némely zsidó épen zsidóságából készitni akar magának, azon sérthetlenséget, azon fensőbbséget, melyet arrogálnak közülök igen sokan — nevetségesnek s rájok nézve komolyan vészesnek találjuk. Nálunk bizonynyal nem lesz nekik semmi bajok, de ezt az Iritz-falók nem maguknak, hanem népünk higgadságának tulajdoníthatják. Csodálatosképen „kenyér irigységet“ is emlegeti Iritz úr. Frázis, melyet használ, de maga sem ért. Melyik s minő kenyere volna az, melyet tőle e lap szerkesztője vagy munkatársai irigyelnének ? Mi tisztességes munkával keressük meg a magunkét s máséra nem szorultunk. Ha neki oly bőven van, hogy az irigylés lehetőségét elképzelheti, örüljön rajta, az ő szerencséje, nekünk hozzá semmi közünk. Azon rugót, melynek ellene mozgásba hozataláról szól, ő maga feszítette meg, maga rugatta meg vele magát a revolverezés által. Ellene mint ember, mint zsidó, mint orvos, mint vasúti orvos s mint marha kereskedő ellen mindaddig nincs semmi kifogásunk, míg vagy újabb revolverezéssel vagy egy újabb bakteria-kalanddal feljegyezni méltó tetteket el nem követ. Addig néma csodálkozással állunk meg előtte s álmélkodva rebegjük, mostani intézkedésére is gondolva : „O quanta species, sed celebrum non habet! “ is szerkesztőség. Gazdaság. Az idei termés eredményéről a félhivatalos Bud. Korr. a következőket közli: Magyarországban le lett aratva: Búza 4.528,120 holdról (1882 4.335,139 hold volt) termett átlag egy holdon 5.50 métermázsa (1882: 8.57 métermázsa), tehát öszszesen 24.889,011 mm. (1882 : 37.144,497 métermázsa.) Bors és kétszeres le lett aratva 2.245,589 holdról (1882 : 2.246,491) termett holdankint átlag: 537 mm. (1882: 6.92 mm.), összesen 12.058,554 mm. (1882: 15.537,860.) Árpa lett aratva:1.689,795 hold (1882: 1.687,190 hold), termett átlag egy holdon, 5,08 mm. (1882: 7.69 mm.),, összesen 8,586,158 mm. (1882: 12.982,911.) Zab, tönköly le lett aratva 1.730,337 hold (1882: 1.741,652), termett átlag egy holdon 4.08 mm. (1882 : 5.36 mm.), összesen 7.000,124 mm. (1882: 9.328,324.) Repcze le lett aratva 218,782 holdról (1882: 165,752 hold), termett holdankint átlag 2.68 mm. (1882 : 3.93 mm.), összesen 585,885 mm. (1882: 651,861 mm.) A földmivelési minisztériumba beérkezett jelentések szerint az aratás, némely felvidéki és erdélyi megyék kivételével, mindenütt bevégeztetett. Az eredmény, különösen az őszieket illetőleg, kevés helyen felelt meg a várakozásnak. A csaplósi munkálatok kedvező időjárás mellett folyamatban vannak, némely vidéken már befejeztettek. Az eső hiánya a csaplósi munkálatoknak kedvez, azonban a kapásnövényekre és a sarjútermésekre, sok helyen a gyümölcsre is, rosz hatással van. Különösen az alföldi részeken levő, valamint az erdélyi megyékből érkeznek be panaszok az iránt, hogy a tengeri a szárazság folytán fonnyadni, férgesedni, sőt helyenkint pusztulni kezd. A száraz időjárás miatt a szántási munkálatok is alig eszközölhetők. A burgonya, főleg némely vidéki megyében, rothadásnak indult. Jégeső által okozott kártételekről Arad és Hunyad megyékből érkeznek hírek. Gyümölcs sok mutatkozik, azonban a szárazság folytán sok helyt hullni kezd. A szőők általában szépen fejlődnek. Tárgysorozata H.-M.-Vásárhely város törvényhatósági bizottsága által a folyó évi szeptember hó 18-án azaz kedden reggeli 8 1/2 órakor a város közháza tanácstermében tartandó rendes havi közgyűlésre. 1. Polgármesteri jelentés a f. évi augusztus haváról. 2. Császári és Apostoli királyi Felségének Szegedre jövetele alkalmából teendő intézkedések. 3. Küldöttségi jelentés a megejtett pénztárvizsgálatról. 4. Ministeri leirat Váczi Pál authographgépkezelő fizetésének fölemelése tárgyában. 5. Ministeri körrendelet az antisemitismus ezége alatt tervezett kihágások megakadályozása tárgyában. 6. Ministeri leirat a mozgósítás előkészítésére vonatkozó intézkedések titokban tartása stb. tárgyában. 7. Ministeri leirat a gör. kel. szerb nemzeti és a pesti gör. keleti iskola alapok és alapítványokra vonatkozólag. 8. Ministeri leirat a szabad közlekedést nehezítő kirakodások korlátozása tárgyában alkotott szabályrendelet jóváhagyása tárgyában. Tanácsi előterjesztések. a) Vadászatból befolyó jövedelemnek a város közjövedelmei közé fordítása iránt. b) A kataszteri térképek kőnyomain másolatának megszerzése tárgyában.