Hód-Mező-Vásárhely, 1885. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1885-01-04 / 1. szám
1 /-ik évfolyam 1885 1-ső szám. Előfizetési díj: Tiékre pottán ét helyben égisz, évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap jellemét illető közremények valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijai a szerkesztőhöz, III. tized 828. sz. a. küldendők. E2 KÖZÉRDEKŰ 'RSADALMI HETILAP, s a k.m.-vásárhelyi „Gazdasági Egylet” közlönye. Vasárnap, január 4-én. Hirdetési dijak s 4 hasábos petitsor, vagy annak helye egyszeri beigtatásnál 5 kr. kétszerinél 4 kr., többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. A nyílttérien a 4 hasábos petit sor dija 15 kr. A lapot illető ügyekben naponként csak déli 12 órától délutáni 1 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő. Előfizetési felhivás „Hód-Mező-Vásárhely“ 1885-ik évi tizenötödik évfolyamára. Önérzetesen tekinthetünk vissza múltjára, mert mindig városunk közjaván és felvirágoztatásán munkált. Ez lesz egyedüli célja a jövőben is. S ép azért hiszszük, hogy a n. 6. közönség azon tekintélyes része, mely lapunknak majdnem másfél évtizeden át lelkes pártfogója volt, továbbra is fentartója és buzgó terjesztője leend. Az a bizalom, melylyel a t. közönség lapunk iránt mindig, de különösen a legutóbbi időben viseltetett, növelni fogja buzgalmunkat, fokozni fogja erőnket a munka iránt, s mindent el fogunk követni lapunk tökélyesbülésére; minden igyekezetünk oda irányul, hogy lapunk a jövőben még változatosabb legyen. Örömmel jelezzük, hogy városunk kitűnő férfiai közül számosan ígérték meg közreműködésöket, hogy segítsenek nekünk megvalósítani czélunkat, mely semmi egyéb, mint az, hogy e város közügyei jó irányban haladjanak, fejlődjenek. Lapunk jövőre is eddigi alakjában, csinos kiállításban és időnként mellékletekkel fog megjelenni. Előfizetési feltételek az eddigiek: Egész évre, január—decemberre ... 4 frt Félévre, január—júniusra ......................2 „ Negyedévre január—márcziusra ... 1 „ A ki most egész évre a szerkesztőnél fizet elő, annak egy naptárral kedveskedünk. Előfizethetni a szerk. és kiadó hivatalban (III. tized, 828. sz. a.), továbbá a lapkihordóknál és Jaeger Nándor ur könyvkereskedésében. Hirdetések egyedül a szerkesztőség által jutányos áron vétetnek föl. H.-M.-Vásárhelyen, 1884. decz. 21-én. A „Hód-Mező-Vásárhely“ szerkesztősége és kiadó hivatala. Boldog uj évet! Kedvezőbb kilátások között alig nyílt meg egy-egy esztendő a mi számunkra a mostaninál. Az egészségi állapot tűrhetően jó. A közművelődés terén a haladás folyamatban van; az iskolák száma megint bővült egygyel; ez évben nyilván meg a kereskedelmi tanulók iskolája. A közlekedés fennakadva még most sehol sincs; a vadvizek nem kártékonykodnak; a hasznos házi állatok betegségben nem hullanak, a vetések nagyon jól állanak. Ily körülmények között kezdeni az új évet, nagyon megnyugtató, nagyon boldogító. Az igaz, hogy ezen örömünk nem lehet épen teljes, mert a gabona ára anynyira alant áll, hogy válsággal fenyegeti e körülmény az egész országot. No de aki rendes, gondos, szorgalmas gazda, az nem ijed meg, mert akinek egészen kitűnő minőségű búzája van, nem marad költség nélkül, mert azt aránylag még most is nagyon jó áron megveszik. A restelkedő vagy tudatlan gazda pedig szenvedjen egy kicsinyt, majd jobban tanul a spaga kárán. Általában e kedvezőtlen körülmény hivatva van, nem arra, hogy megjajgattasson bennünket, hanem arra, hogy még több tanulásra s még nagyobb szorgalomra buzdítson. Az ilyen csapások csak akkor ártanak, ha az ember gyáván összeroskad alattuk, de ha ébresztőül szolgálnak, azok is csak áldást hoznak. De van még több jó is. A város közönsége soha a szemetet mindenünnen annyira ki nem seperte, mint a múlt évben, s annyira tiszta tereket egy esztendő sem vett át, mint a mostani! A szemét alatt a népámítókat értjük, akiket a nép szívéből is, a városi közügyek mellől is elsepert ! Tiszta a test, nincsenek rajta élősdiek! Soha a város tisztviselői kara annyi lelkesültséggel és összetartással ki nem mondta, hogy egyedüli feladata, e város boldogítása lesz. Az így kimondott szó egy, a szándék s törekvés teljesülésével, mert a városok és országok boldogsága a tisztviselők ily czélu összetartásában s lelkesültségében rejlik. Az áldást Istennek köszönjük, a jó munkát pedig a józan, belátó, okos népnek, amely nem engedte, hogy szemét örökre leragaszszák. Ez új év, jó kilátások között nyílik meg; de azért, hogy mit hoz ? senki nem tudhatja! Annyi bizonyos, hogy emberi számítással, az igyekezet, szorgalom s a teljes okosság és bölcseség hozzák meg a jó esztendőket, mert az ilyenekkel ékeskedő embereket az Isten is megáldja. A magunk, családunk, városunk boldogságáért megtehetjük tehát, hogy igyekezzünk vidáman elvégezni azt, a mi reánk néz: gyarapodjunk tudományban szorgalomban, bölcseségben, és segítsük a legnemesebb indulatu és szándékú tisztviselői kart az ő jóravaló törekvésében s akkor Isten után várhatjuk s azt mi is mindenkinek szivünkből kívánjuk: a boldog új esztendőt! A gabonaárak csökkenése és mezőgazdasági viszonyaink megváltoztatása. * Magyarország földművelő ország. Nemzeti törzsvagyona a földbirtok. Keresete és életfentartója a mezőgazdaság. Jövedelme eddig búza termése volt s az amerikai verseny előtt Európa búzakamrájának neveztek és mégis Ausztriában 6.83, Francziaországban 7.79, Norvégiában 8.59, Belgiumban 11.90, Hollandiában 13.90, Angliában 13.90, Würtembergben 15.60 lliter búza terem átlag katasztrális holdankint, Magyarországon pedig csak 5,08 hectoliter, ami körülbelül 3 mm. 80 klónak felel meg. Pedig Magyarország, talaja a legjobb búza talaj egész Európában. Általános szokás szerint tiszta jövedelemnek Magyarország mezőgazdaságában csak a búza termés értékét tekintették eddig, a többi művelési ágak termését kezelési költségekre számították. Magyarország összes szántóföldje 19,766,840 katasztr. hold, ennek mintegy negyedrésze szokott bevetve lenni búzával. (1882-ben a mely évből statisztikai adataimat vettem 4,335,139 hold volt) Ha már most az előbbi holdankénti 3,80 mmázsát tevő átlagtermés veszszük fel alapul : az ország összes búza termése mintegy 164.7 millió méter mázsa. Ha egy mmázsa búzának legjobb átlag árát 10 írttal veszszük fel, — ami ugyan alig képzelhető, — kitűnik, hogy Magyarországnak földbirtokából 164,7 millió forint tiszta jövedelme van, ami bizony szép, kevés akkor, mikor maga az államháztartás mintegy 288 millió forintba kerül. Ha Magyarország termelését a kis Würtembergével összehasonlítjuk, ahol mint előbb említettük 1560 llitert ad egy kát, hold (mintegy 12 mmázsa, látni fogjuk, hogy ahhoz arányítva és pénzértékké téve a termést, a holdankénti tiszta jövedelem 79 frtnyi többletet mutat, mert míg Würtemberg egy kataszr. holdon 11.8 mmázsát és így 118 forintot produkál, addig Magyarország csak 3.8 mmázsát és így 38 fitot. A mostani nyomott gabonaárak mellett még veszedelmesebb számítás áll elő, mert míg Würtemberg az ő 11 mázsás termését, 7—8 forintos ár mellett 70 — 80 forinton értékesíti, addig Magyarország 20—25 forintot ér el csupán. Az eddig előadottak elég szomorú képét nyújtják annak, hogy Magyarország, — mely mint elől említettük kizárólag mezőgazdaságából él, — a többi Európai államok mellett jelentékeny deficittel működik éppen azon a téren, melyen tündökölni az összes európai államok felett hivatva volna. Talaj és éghajlati viszonyaink nemcsak eddig utaltak arra, hogy a búzát, melynek legelőnyösebb termőhelye itt ez áldott magyar föld, nagy mérvben termeljük, de ugyan csak az említett tényezők ezután is arra fognak utalni. Hogy minden gyakorlatilag értelmes gazda földjének tiszta jövedelmével teljesen meg fog elégedni, ha átlag holdankint 70—80 forintos jövedelmet ér el, tehát ha annyi búzát produkál a csekély gabona árak mellett, is mint Würtemberg , az oly tény, a mely további bizonyitgatásra * E jeles értekezést irta s felolvastam. évi recz. hó 28-án a „Gazdasági egyletben“ t. Brrnácsky János ur. Szerk nem szorul. Ha a gabonaárak csökkenése oly körülmény volna, amely egyes emberek vagy csak egyesületek vagy akár egyes állam kénye kedvétől függene is, természetszerűleg igen könynyen segíthetnénk azon, hogy kedvezőbb viszonyokat teremtsünk. Igaz, hogy az államok volnának hivatva első helyen a kóros állapotokon segíteni, de bár hogy veszszük is a dolgot, a mi államunk nem akadályozhatja meg más államok törekvését a mező és ipargazdászati téren, sőt a mi törekvésünket sem emelheti legalább egy kéz mozdulattal nem, oda hová annak elérni legszentebb feladata volna. Hogy más államok földjének jövedelmét a mennyiség segíti ki, az az előadott statistikai adatokból világos, hogy érzékenyen sújtja rajtunk kívül a külföldet is az alacsony gabonaár, kétséget nem sem szenved , de az itt felhozott államok több termeléssel elérik jobban azt mint mi, hogy amit a vámon netán elvesztettek, megnyerik a réven. Az eddig előadottakból önként következik, hogy mi csekély termelésünkkel se a vámon se a réven nem nyerhetünk. S ha tartósan alacsony gabonaárak lesznek — és Amerika — India s most már Ausztrália búza versenyével kell szemben állanunk: oda juthatunk, hogy Magyarország mint mezőgazdaságilag legáldottabb ország, s melynek fő és legelőnyösebb termelési czikkét éppen a búza képezte, elveszti minden ez irányú jelentőségét. Hogy nem csekély a feladat,a mely ezen elszomorító viszonyok megváltoztatásánál reánk magyar gazdákra vár: mindnyájan kik hazánkat önzetlenül szeretjük és annak boldogulásáért jóllétéért és felvirágzásáért nagyobb áldozatot hozni is készek vagyunk, beláthatjuk. Ennélfogva a mi teendőnk se lehet más mint a vállvetve összetartva való gyors cselekvés. Hun Vásárhely, mely az ország mezőgazdasággal foglalkozó városai közt legnagyobb és a melynek éppen a mezőgazdaság iránt oly fogékony, tevékeny és gazdag polgárai vannak, hogy ezen nagyrabecsült gazdasági egyesületet, melynekrövid idő óta bár, magam is szerencsés vagyok tagjai közzé számítatni , nemcsak fenntartani bírja de sőt a gyarapodás élénk jelei már is mutatkoznak rajta, nem keveset tehet nyomott gazdasági viszonyaink megváltoztatásának érdekében, sőt mondhatnám , részben vezérszerepre van hivatva. Tétlenül nézni mezőgazdaságunk körében a lépten nyomon felmerülő panaszokat egyet jelentene a semmittevéssel. Ne csak az egyesületek munkálkodjanak, hanem minden egyes ember tegye meg úgy anyagi mint szellemi tekintetben a magáét, s a viszonyok önmaguktól és önmagukban változnak meg mihamarább. Nem kizárólag önérdekünket kell tekintenünk mikor valamely mezőgazdasági kérdés helyes irányban való megoldásáról van szó, hanem ily esetben az államnak különösen a mi országunkban minden egyes legjelentéktelenebb polgára is kell, hogy figyelembe vétessék és tettre ösztönöztessék általunk. Ezek előre bocsájtása után megkísérlem röviden körvonalazni azon dolgokat, amelyek szerény véleményem szerint mezőgazdasági elmaradottságunk fő okait képezik, hogy együtt látva ezen okokat, általa alkalom nyújtassák kinek-kinek az egyik vagy másik elhárítandó baj vagy akadály jól átgondolására, s ebből folyólag esetleg azon általánosabb elv felállítására, melynél fogva az alacsony gabnaárak nyommasztó hatása alól felszabaduljunk, vagy ha az a kereskedelmi fogyasztást túltermelési és egyéb viszonyok miatt lehetséges nem volna is, oly palliatív rendszabályokat teremtsünk meg, melyek mezőgazdasági viszonyaink helyes irányban való reformálását létrehozni engedik. A magyar embernek, mint gazdának tapasztalatomból szerzett meggyőződésem szerint, egyik fő hibája az, hogy kevés érzéke van a kereskedelem iránt, s az a körülmény, hogy a magyar gazda éppen az előbb említett hibájánál fogva önmaga a terményáru piacot nem ismeri, legtöbbször azt eredményezi, hogy terményét csupán feláron értékesítheti. Míg a szükség meg nem tanított, e részben magam is járatlan voltam. Egy alkalommal éppen dinynyót szállítottam felső Ausztriába Linzbe, amikor egy kereskedő nálam paradicsom iránt tudakozódott: nem volnék-e hajlandó neki ilyet szállítani ? Magam a kerti culturának ezen termékével, megvallom, nem foglalkoztam, de ahol kis bérletem volt, ott jobbrólbalról temérdek paradicsomot termeltek. A kereskedő felszólítására annyiban hajlandónak nyilatkoztam paradicsomot szállítani, amennyiben a beszerzési forrást ismer el tudtam azt, hogy a szállítást előnyös nyereség mellett eszközölhetem, s így történt, hogy az általam 4 írton minázsánként beszerzett paradicsomot Linzben 10 írton értékesítettem. Hogy e dologból a következtetés könnyen levonható, igen természetes. Ha mindazok, kik paradicsomot nagybani elárusításra termelnek, külön-külön egyenes ismeretséget keresnének a piaccal: e terméküknél már 6 frt nyereségük volna m mázsánként, mert helyben csak 4 frton értékesíthetik. He több, egyenesen a gyakorlati életből mérheti példával is illustrálhatnám azt az állításomat, hogy ha minden termékünknek mi águnk szereznénk megfelelő piacot, sokkal előnyösebben értékesíthetnénk termékeinket. Mezőgazdaságunk pangásának második lényeges oka az, hogy népességünk, főleg az ország legtermékenyebb részén, (pl. Vásárhelyen is) igen gyér, s így a drága munkabér a termék előállítását igen megnehezíti. Ehhez járul még az, hogy addig, míg Amerika e részben (bár ott is munkáshiány uralt) jobbára az olcsóbb gépmunkáltatást veszi igénybe: mi magyarországi kisgazdák a gépekkel megbarátkozni éppen nem tudunk és nem akarunk, holott éppen az az előnye Amerikának, a magas munkabérek daczára, hogy a gépműveléssel apasztja a kezelési költséget s búzáját a pesti piaczon olcsóbban adhatja, mint mi a vásárhelyit. De nem csak búzájával van igy Amerika. Ki ne emlékeznék hogy — gondolnám a 70-es évek elején — az amerikai zsírt* a szolnoki és egyéb piaczokon 10 —15 krral olcsóbban lehetett megvenni, mint a magunkét. Ehhez azt hiszem nem kell kommentár. Minden versenyképességnek a gépmunkáltatás mellett az olcsó szállítási eszközök megteremtése a megmagyarázója, meg egy bizonyos neme az élelmességnek, mely bennünk magyarokban eddig zárkózottabb nevelési rendszerünk miatt meg nem volt. Hogy mennyire lényeges kérdés a munkás kérdés ügye, mutatja az is, hogy Szathmár megye a kormány közbenjárását és figyelmét kéri fel erre éppen a legközelebb múltban, s én meg is vagyok győződve arról, hogy e bajok elhárítása lényeges változást hozna be mezőgazdaságunk rendszerébe, mert hiszen melyik gazda ne tudná kiszámítani azt, hogy 1—2 frt 50 kr. napszám mellett kukoriczát termelni itt nálunk is pl. egyértelmű a spekulácziónkba való belebukással; a feles vagy harmados rendszert folytatni pedig míg egyrészt épen olyan költséges, vagy még igen sokkal költségesebb, másrészt a jól megművelést tekintve bizony-bizony hátrányos az utótermelésre. Volna még a munkáshiány okozta mezőgazdasági hátrányról több mondanivalóm is, de áttérek ezúttal mezőgazdaságunk bajainak harmadik okára, mely nem egyéb, mint az, hogy a kisbirtokú mezei gazdák legnagyobb része az észszerű mezei gazdálkodáshoz nem ért. Hiszen tudjuk azt, hogy mi, kik nevelve lettünk, amit tudunk, taníttatásunknak, folytonos műveltetésünknek köszönhetjük, sok évi fáradságos iskolai tanulás, több évi gyakorlati kiképeztetés sem jogosít fel bennünket arra, hogy elmondhatnék,, miszerint értünk kifogástalanul a helyes gazdálkodáshoz, mert ha igaz az a magyar közmondás, hogy : „a jó pap is holtig tanul,“ százszor inkább alkalmazható a mezei gazdára, sőt bátran állítható volna, hogy a jó gazda nem csak holtig, de még holta után is tanul. Hogy várhatnánk tehát a kis birtokú mezei gazdádtól, kiknek nagy része alig alig, hogy írni, olvasni megtanult, hogy jól vezessen egy üzletet, mely ép oly alapos ismeretet igényel, mint az orvosi, gyógyszerészeti vagy egyéb ezekhez hasonló tanulmány ! Mezőgazdaságunk pangásának 4-ik és igen jelentős okául állítom azon mostoha helyzetet is, mely szerint a kisbirtokú gazdának gazdasági foglalkozása nem nyújt hitelalapot, úgy mint pl. más még oly kicsiny iparosnak szokott nyújtani üzlete, és ennél fogva nincs miből gazdaságát a fokozandóbb termelés igényeihez felszerelnie, vagy azon bármi (talajjavítás, öntözés, lecsapolás) javítást eszközölni. Pedig eme kérdó is igen fontos, mert ha az ország törzsvagyona a föld, — mint felolvasásom elején említettem, — akkor az azon űzött mezőgazdasági termelés oly iparszerű valami, mely a hitelt úgy érdemli meg, mint a kiskereskedőnek vagy czipésznek stb. bejegyzett czege. Avagy nevezett kereskedőknek és iparosoknak, kik hitelt kérnek és kapnak, bejegyzett czegük bolti és műhelyi felszerelésük nagyobb hitelt nyújt-e jelzálogi bekeblezésre, mint a ki a gazdának évi függő termése és összes gazdasági felszerelése ? Ingatlanabb jelzálog-e ennél egy gyártelep vagy egy kereskedő portékája vagy egy kis czipesznek bejegyzett czege? Szerintem épen nem, sőt a kis gazda felszerelési értéke és évi függő termése sokszor ötször annyi értéket képvisel, mint az előbb említett iparos vagy kereskedő műhelyi vagy bolti beruházása. A különbség a jelzálogi hitel megadásánál csak az volna, hogy míg a kisiparos és kereskedő hitelének alapot a törvény oltalma nyújt törvényes czég bejegyzettségénél fogva, addig a mezei gazda ilyetén jelzálogi hitelét senki és semmi sem veszi védelme alá. Francziaországban — tudomásom szerint — egy újabb törvény gondoskodik a kisgazdák ilyetén hiteléről. Ott a mezőgazdák az általuk igénybe veendő kölcsön biztosítására közjegyző vagy járásbíró előtt zálogjogot adnak öszszes gazdasági ingó vagyonukra a hi előzőnek, ami — hasonlóan a föld telekkönyvi bejegyzésekhez — nyilván tartotik, és ezzel ki leven zárva az ingó vagyonra való újabb kebelezés, vagy an* Az amerikai sertés zsirt a m v. évben városunkban is nagy mennyiségben és igen olcsó árért árulták. Hanem mentsen meg bennünket az isten az olyan zsírtól Amerikában a sertéseket döghalakkal is hizlalják a az amerikai zsírtól undort kap a jó gyomrú ember. Szerk.