Hód-Mező-Vásárhely, 1886. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1886-01-03 / 1. szám

XVI-ik évfolyam. 1886. Előfizetési dij: Vidékre postán és helyben egész évre 4 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt. Megjelen­t minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemét illető közle­mények, valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijai a szerkesztőhöz, III. tized 828. sz. a. küldendők.­l-ső szám. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, a. k­.-2301­--vá,sá­rla.1137-i „K­azd.Sisá­gi Egylet“ Szeszlözsy-G. Vasárnap, január 3-án­. Hirdetési dijak: 4 hasábos petitsor, vagy annak helye egyszeri beigtatásnál 5 kr., kétszerinél 4 kr., többszörinél 3 kr. Bélyegdíj minden beigtatás után 30 kr. A nyílt térben a 4 hasábos petit­­sör dija 15 kr. A lapot illető ügyekben naponként csak déli 12 órától délutáni 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő. Előfizetési felhívás HÓD­MEZŐ VÁSÁRHELY tizenhatodik évfolyamára. Lapunk a jelen számmal fenn­állásának tizenhatodik évébe lépett. A tűrhetetlen romlottság korrupció­ elleni küzdelem szüksége hozta lére. E küz­delmet folytatnia kellett mindadd­ig sza­kadatlanul. És hogy nem eredménytelenütl: bizo­nyítják a körülmények. A helyzet javult Hanem ezt a javulást főké­n­t, közön­ségünk jobb része szellemi úgy mint külö­nösen anyagi támogatásának köszönhetjük. Azonban még sok a térni s javítani való. Nagy és nehéz munka vár még reánk: városunk közjava és társadalmi életünk föl­­virágoztatása tekintetében. De könnyen és örömest végezzük ezt, ha vársunk t. kö­zönségének az a része, mely működésünket helyeselte, sőt anyagilag évről éve nagyobb mértékben támogatta, mellettün­k lesz és jövőre sem vonja meg tőlünk nagybecsű pártolását. Erre a pártolásra támaszodunk; re­méljük, hogy bizodalmunk nem szégyenül meg. Lapunk alakja annyiban vitázott, hogy betűi olvashatóbbak az eddigiekéi: tartalma sokak egyenes kívánatára garagodni fog a bel- és külföldi nevezetesebb remények rö­vid elősorolásával, miket „útt krónika“ rovatunkba foglalunk, gondot fordítunk az ösmej­oterjesztő cikkekre, id­­ént GAntán is adunk mellékletet. Kérjük tehát a t. közönsg szives tá­mogatását. Az előfizetési föltételek az idigiek: egész évre .... 4 frt. félévre....................... 2 „ negyed évre .... 1 „ A­ki most a szerkesztőn egész évre fizet elő, annak egy naptárral edveskedü­ek. Előfizethetni a szerkesztő-fiadónál (III. tized 828. sz. a.), továbbá a pirihordóanál nyugtatvány mellett és Jag Nándor ur fő-utcai könyvkereskedésében. Hód-Mező Vásárhelyen, 385. jan. 3. — Különösen egy tanácsnoki állásra és a főmérnökségre nézve merültek föl nézetelté­rések. Az árvapénztárnoki állásra pedig ki­jelölés sem létetett, mert senki sem birt bntos tudomással afelől: ki pályázik reá .. . Mert hogy a volt pénztárnok a „városi egyesület“ részéről aligha jelöltetik ki: bi­zonysága az az általános mély hallgatás, melylyel nevének fölemlítése fogadtatott. Addig tehát, míg a végleges megálla­podás minden tisztviselői állásra megtörtén­nék, kötelességünknek tartjuk városunk minden velünk egyetértő bizottsági tagjának­­ tudomására juttatni, hogy a „városi egye­sület“ egyedüli elvül azt tűzte ki, hogy az eddigi tisztviselők közül mindazokat helyükön­­ hagyja, a­kik arra jellemük, közigazgatási­­ képességük és munkásságuknál fogva méltók­ és csak azok helyett kíván újakat válasz­tani , a­kiknél vagy a képesség és munka­kedv, vagy a megbízhatóság hiányzott. Vegyék figyelembe és kövessék ezt az­ elvet! . . . Mert ha van város, melynek­ jellemes, alkalmas és munkás tisztviselőkre van szüksége, épen városunk az.­­ Azt az évtizedes korrupciót, azokat az egész or­szágra szóló bűnös cselekedeteket s azokat a titokban lappangó visszaéléseket, melyekről városunk az utóbbi években oly szomorúan híressé lett, csak az ilyen tisztviselők fogják­­ megakadályozni, gyökeresen kiirtani, sőt le­hetetlenné tenni ! Szükséges hát jól meggondolni, hogy kik jelöltessenek ki és kik választassanak meg. Ha valaki pályázik, abban ne a pajtást, hanem a jellemet, — ne az embert, hanem képességét, — s ne a személyt, hanem an­nak munkakedvét vegye minden választó fontolóra. Ne a személyes rokon vagy ellenszenv, hanem a város közjava legyen mindenki előtt az irányadó. És semmi más befolyás­nak ne engedjen senki, mint saját lelke jó­sugallatának, melyet nem lehet félrevezetni. A „városi egyesület“ előkészítő bizott­ságát úgy a múltban mindenkor, mint leg­közelebb a december 27-én tett kijelölések­nél, egyedül a város java és boldogulása vezérelte! És a „városi egyesület“ tagjai eddig hallgattak az előkészítő bizottságra: aján­lottjait elfogadták, nézeteit érvényre juttat­ták s határozatait egyhangúlag a magukévá tették, és a törvényhatósági közgyűléseken határozattá emelték. — S ebben volt a „vá­rosi egyesület“ ereje, működésének hatása s megállapodásainak minden irányban kiható üdvös eredménye ! A küszöbön álló tisztújításra nézve sem lehet másként. Az egyesek törekvése Mában való,­ ha nem egy a cél és nincs összetartás! Az egyetértés és összetartás: biztosítja a sikert és szerzi meg a győzedelmet! Ha ezt kívánjuk és akarjuk, akkor vegyük eszünkbe mig idő van, hogy: „Szétszakadás: romlásra vezet. Egyetértés: diadalmat arat! Nyújtson hát kiki erre kezet. Éljen az egy cél s egy akarati“ Dr. Imre Sándor megválása az egyetemi tanszéktől. A kolozsvári egyetem nagytudományú tanára Dr. Imre Sándor folyó hó 19-dikén tartotta utolsó (búcsú) előadását az egyetemen. Ez alka­lommal régebbi tanítványai közül is számosan megjelentek az előadáson, s mint a Kolozsváron megjelenő lapokban olvassuk : nem csak színezete volt az előadásnak ünnepélyes, de hangulata is; mindenki érezte a fájdalmat, hogy a szeretett tanár, ki 45 éven keresztül terjesztette az ifjú tudományt, a magyar irodalmat, a történelmi magyar nyelvészetet, nem fogja többé egyetemi székéről, soha sem csüggedő mély tudománynyal, hazafiúi lelkesedéssel, mindig tanítva, mindig buz­dítva hirdetni. Az egyetemi ifjúság nevében egyik tanárjelölt adott kifejezést azon szeretetnek és hálának, melyet a nagy tudós tanítványai részéről mindenkor kiérdemelt; egy másik volt tanítványa pedig a „Kolozsvári Közlöny“ 294. számában meleg hangon jellemezvén a távozó tanárnak mű­ködését, a többek között ezeket mondja: „Dr.! ! Imre 8., mint tanár nem azon emberek sorába­­ tartozik, kik a tudást és ismereteket a komoly tudományosság ridegségével köztik tanítványaikkal, kik az értelemhez szólnak, s e mellett a szivet, kedélyt érintetlenül hagyják. Ő a szivén át jut az értelemhez. Tudását bevonja érzései melegével s igy a szivet nyeri meg, hogy az értelemhez szólhasson; az érzést ejti hatalmába, hogy azután az értelem legyen fogékonynyá. Lelkesedik a tárgyért, melyet a kathedráról hirdet, lelkesít, magával ragad, mert szavai mindig érzései me­legéből fakadnak. Nemes lelkesedését sugalmazza neki patriotismusa, fajának bő szeretete, nemze­tének imádása, melyet minden szavával, minden sorával igazol. Elismeréssel adózik a nagy nem­zetek szellemi fejlődése előhaladása iránt, de nemesen féltékeny szeretete önelégülten mutat rá nemzetünk szellemi életének azon nyilatkozásaira, melyek minket és más nemzeteket meggyőzhet­nek arról, hogy fajunk méltán foglal helyet a művelt népek sorában, így önmagunk becsülésére szoktat, felébreszti és erősíti a nemzeti öntudatot. Históriai érzékre szoktat s a műit nagy példáira hivatkozván, a hazafias érzelmek fejlesztésére termékenyítő hatást gyakorol. Nemzeti nyelvünket imádásig szereti; annak történelmi múltját, mint folyton fejlődő egészet veszi és tárgyalja. E nyel­vet megszerettetni, kedvvel, szenvedéllyel vizs­gálni, tanulmányozni legfőbb óhaja neki, ki egy egész életet szentelt annak tanulmányozására és vizsgálatára. Előadásai gazdag tartalmúak, a tárgy keretén kívül is eszméltetők és tanulságosak.. Mesterien tudja beleszőni tudományos színvonalon álló előadásaiba hosszú idők olvasottságának, a nagy gondolkozókkal rokon eszméi gazdag kin­cseit. A classikus és modern nyelvekben kiváló képzettsége folytán megismertet az emberiség kü­lönböző korainak nagy elméivel. Eszméket, gon­dolatokat­ közöl az elmélkedésre és­ gondolkozásra. Irányt jelöl a munkálkodásban, útba igazítást ad a törekvéseknek. Ő az életpályán sokat átélt tanárkodásában sokat tapasztalt és tanult, s egy gazdag élet tapasztalatait és tanácsait tanítványai, kik az életbe kilépve, mint tanárok, a nemzedék nevelői és vezetői soha sem nélkülözik, nem nél­külözhetik. Igazságszeretete, nyíltsága tanításaiban, íté­leteiben, puritáni jellemvonása, mely a nyegleség és divatkórság esetlenségeit, hóbortjait nem tűri; szóval, mindig nemes őszinte és épen őszinteségénél fogva megragadó egyszerűsége jellemzik minden sza­vát, minden tettét e valóban jó embernek. Az őszinte, becsületes jellemre mindig igen sokat ad. Ő ebben élt oly sok szép időket, s ez a törekvése, hogy az ifjú nemzedék bő mértékben megkapja ezt illető kiképeztetését. Jellemet képezni tud. Egyénisége nemes, megjelenése közvetlenül hat, magával ra­gad, fejleszt, termékenyít, s tanítványainak majd­nem mindegyike örököl tanítójától egy-egy szép vonást és valóban­­szerencsésnek érzi magát és büszkeséggel vallja, hogy Imre S. iskolájában nevekedett. Innen a tisztelet és elismerés tudomá­nyáért, gazdag ismereteiért; a szeretet és soha meg nem szűnő ragaszkodás nemes nagy szivéért; örök hála a kincsért, melyet tőle kaptak, s mely­ért mindig áldani fogják tanítványai A búcsúvétel alkalmával díszalbumot nyúj­tottak át neki régebbi és mostani tanítványai azon fogadásuknak kifejezése mellett, hogy a tá­vozó tudós példaadását követve, egész lélekkel, minden erővel és szorgalommal tanulmányozva fognak haladni választott életpályájukon. A csaknem félszázadon át áldásosan mű­ködő tanárnak tanítványaihoz intézett búcsúsza­vaiból idézzük a következőket: „Legyen állandó buzgóságok, hogy a közülök már is sokaktól szép sikerrel megkezdett, de általában mindnyá­joktól várható komoly, lelkes, kitartó nyilvános munkálkodás által a magyar hazának és emberi­ségnek valódi szolgálatot tehessenek. Mert a haza számot tart minden fiának teljes erejére; az em­beriség minden tehetséges fiától vár és vehet jó­téteményt és nincsen jóakarat, mely bár szerény gyümölcsöt ne teremjen. Én síromig szeretettel, reménynyel, nagyrabecsüléssel emlékezem Önökre, emlékezzenek Önök is jóindulattal reám !“ Dr. Imre S. ur városunkban fog letelepedni. Hozza isten szerencsésen minél előbb­­ a közügyek iránt érdeklődő közönség, — úgy a pártok élén szerepre vállalkozott férfiak, — mint szintén a hivatalt kereső tekintélyes értelmiség is, — mozognak s ámbár nincs okom, annálfogva nem lehet jogom kétségbe vonni, hogy mind­­egyik párt a közös érdek tekintetéből és saját álláspontjáról ítélve, a legjobbat akarja, mind­­azáltal időszerűnek vélem, sőt a polgári becsület parancsolja, hogy egyik — olykor méltatlanul ki­csinylett — tisztviselőnk mellett, elfogulatlanul a nyilvánosság elé lépjek. Köztudomású dolog, hogy Szeged, Kecsk­­ét­, Nagy-Kőrös, vagy Debrecen és még tö más tősgyökeres magyar városok, közülök kiemel­kedő tehetségeket érdem szerint méltányolták és méltányolják ma is, s nem volna tanácsos azon jeleseknek lehető vagy költött hibáit bármely polgártársa előtt emlegetni; — addig, ha nálunk a mi elöljáróinkról egy köztünk megfordult ide­gen dicsérettel emlékezik, mi vagyunk az elsők, kik közbekiáltunk: „igen, de nem állja a cse­léd“, — „fösvény és magának való“, — „sőt !­: még rokonaik is gyűlölik“ stb. stb. Pedig hasonló esetben a debreceni polgár az ő elöljárójáról azt mondaná a dicsérő idegennek: „igen, oly rendsz­e­­rető és becsületes az említett férfiú, hogy a cse­lédjének is kiadja az utat — ha az káromkodik vagy erkölcstelenkedik, — azontúl oly családias, hogy a legtöbb élvezetről lemond, csakhogy ked­ves övéi körében lehessen, — s a mi legnagyobb érdeme, oly igazságszerető, hogy legközelebbi rokonait sem bujtatja ki a közterhek viselése alól, a miért ezek egy némelyike neheztel reá, stb. Van nekünk h.­m.-vásárhelyieknek, a többiek közt, egy földink, a kinek a háta megett példás becsületességgel megfutott 50 év áll, é­s a kire én sohasem hallottam egyéb megrovást, mint azt, hogy: gyenge szónok. Én Istenem! a mai időben sokan egy-egy Cicerót akarnak látni a tisztviselőben s nem fektetnek arra súlyt, hogy ha­bár igen szép az elragadó szónoklat, de sokszor veszélyes fegyver is, a­mig más szempontból az a tisztviselő, ki előadása alatt nem forgatja ugyan ég felé a szemeit, s nem öklözi mellét hazafiságára hivatkozva, sőt nem is tündöklik a felszínen úszó hatalmasságok dicsőítésében sem, mindazáltal kötelességét híven betölti, a bajokat tiszta kézzel gyógyítja: a társadalomnak, szónoki tehetség nél­kül is, egy igaz gyöngye. Gyermekkorom óta ismerem azt a férfiút, a kiről kötelességszerüleg szólni akarok. És a férfiú egész iskolai életünkben mind magaviselete, mind szorgalma, mind készültsége tekintetében állan­dóan kitűnő volt s midőn a jogi tudományokat végezve, az élet küzdterére kilépett, itt szerezte meg becsületességének legfényesebb bizonyítványát azzal, hogy bár példásan tevékeny volt a közpá­lyán, mégis mindvégig igénytelen és szerény ma­radt. Tanuló társai egy némelyikére hivatkozhat­nánk kik semmivel sem voltak és lettek jele­sebbek, mint az, a­kit mienknek mondhatunk, de mert azok szerencsésebb környezetbe jutottak, hol az egyéni érték és példás becsületesség elisme­résre és buzdításra talált, azok most országosan emlegetett intézői a közügyeknek. Az a férfiú, a­kit én minden magánérdek, avagy a más nézetűek iránti ellenszenv nélkül polgártársaim figyelmébe ajánlani bátorkodom, s kire nézve a közszolgálat kevésbé életkérdés, mint kötelesség: mostani polgármesterünk Kristó Lajos úr, a­kitől bocsánatot kérek, hogy ha e sorok nyilvánosságra hozásával nem kedve sze­rint cselekedtem volna ?! Egyszersmind polgár­társaimat is kérem, ne tekintsék korteskedésnek legjobb szándékú felszólalásomat. Továbbá ne vegyék tolakodásnak azon ké­résemet sem, hogy azon férfiút, kit szívem szerint pártfogásukba ajánlani bátorkodom, tiszteljék meg jövőre is kitüntető bizalmukkal s ekként nyújtsanak alkalmat arra, hogy az érdem és be­csület kellőleg méltányoltassanak; különben is meggyőződésem, hogy engem részrehajlással, vagy személyes érdekeim mérlegbe vetésével senki jogosan nem vádolhat, és pedig annyival inkább nem, mert nekem mint ügyvédnek a pol­­gármesteri hivatallal legkevesebb érintkezésem van. Hunvásárhelyen, 1885. december 30. Técsi József ügyvéd. A tisztujitás főtt. Városi tisztviselőink miítdésének hat éves időszaka letelvén , új váradás küszöbén állunk. Hogy a törvényhatósági irotts­ági ta­gok, kik városunk tisztviseinek válasz­tására hivatva vannak, mily oliga és becses jogot gyakorolnak, nem szi ség monda­nunk. Tudnia és éreznie kell ezt minden­kinek, a kinek szivén nem vami mellékes érdek, hanem e város közeleke és java fekszik. Tudjuk és érezzük mi is . . . És ha mégis hallgattunk, vagy legabib tüzeteseb­ben csak most szólu­nk arról hogy e nagy fontosságú és a messze jövőbe iható jogukat, városunknak velünk egyelő bizottsági tagjai a közelgő tisztújításkorait gyako­rolják és érvényesítsék. an mi oka főként, abban keresendő, hogy a tömeges mozgal­mak és a számbavehető elő­születek alig néhány napja indultak meg. A „Városi egyesület“ elészítő bizott­sága ugyanis a múlt év decemr hara 27-én, ma vasárnap egy hete détán 2 órakor tartotta meg a városi tisztítás ügyében szokott ülését, és előmunkálat , illetőleg a különböző tiszti állásokra it kijelöléseit: december hó 29 én a múlt iden délután 2 órakor terjesztette az „ipegylet“ nagy­termében összehívott s ig népes köz­gyűlés elé. E közgyűlésen az előkeítő bizottság kijelölései legnagyobb részét elfogadtattak ugyan, de végleges megálapás nem történt! Ki legyen a polgármester? Városunkban a tisztviselők választása napok múlva meg fog történni, természetes tehát, hogy

Next