Hód-Mező-Vásárhely, 1886. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)
1886-11-21 / 47. szám
1II-ik évfolyam. 1886. 47-ik szám. Előfizetési dij: vidékre postán és helyben: egész erre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. \\eg\e\en minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemét illető közlemények, valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijjai a szerkesztőhöz, III-ik tized 828. szám alatt küldendők. _ _ _________ rr r r MuassaH Isi III |b|m[ j| P m 1 MmW U m U K H P I W KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, s a k.-m.-vásárhelyi „Gazdasági Egylet“ közlönye. Vasárnap november 21-én. • Hirdetési dijak: 4 hasábos petitsor, vagy, annak helye egyszeri beigtatásnál 5 kr. kétszerinél 4 kr. többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. A nyilt térben a 4 hasábos plusor dija jó kr. A lapot illető ügyekben naponként csak déli 12 órától délutáni 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő. Kinek kell jó cseléd ? Cselédtartó közönségünknek az évszakában rendesen nagy gondot ad az, hogy hol és mi után-módon találjon olyan cselédre, ki kedvvel és hűséggel teljesíti az elvállalt munkát, ki tiszta kezű, megbízható, jó erkölcsű s bérére érdemes legyen. Cselédtartó közönségünk folytonos, de jogos panasza, a cselédségnek az öt fizető közönséggel szemben tanúsított magatartása, feszelgésig menő elbizakodása, tűrhetetlenné vált többnemű és nevű követelése, erkölcsi lazulása, s még több más, ez alkalommal el nem mondható körülmény arra indítottak bennünket, hogy e csaknem közösnek mondható nyomorúságos helyzeten, amennyire egyelőre lehetséges segítni igyekezzünk. Hogy e czélunkat elérhessük, az „Erdélyrészi magyar közművelődési egyesület“ brassó megyei fiókegyletének elnökségével — illetőleg választmányi testületével — jöttünk összeköttetésbe. A nevezett közművelődési egyesületnek hogy miféle üdvös czéljai vannak, azt közönségünk már a közelmúltból jól ismeri. Ezért, ez alkalommal nincs is szándékunk annak ismertetésébe bocsájtkoznunk, legfölebb annyit kell jeleznünk, miszerint a megvalósulás szélén álló tervünk az, hogy városunk cselédbeli szükségletét már a közeledő újév alkalmával az „Erdélyi közművelődési egyesület“ brassó megyei fiókegyletének közreműködése mellett azon székely ifjúságnak idehozatala által fedezzük, kik ha otthonukban szolgálatot és igy kenyeret sem találhatnak, a nyomor által a szomszéd Oláhországba űzetnek, s ott rendesen huzamosabb ideig tartózkodva, ez idegen nemzetbe olvadnak be, s igy nemzetünkre nézve is teljesen elvesznek. Tekintettel arra, hogy a székely ifjaknak városunkba terelése által közönségünket oly cselédekhez kívánjuk juttatni, kik nem csak bírnak és tudnak, de akarnak is dolgozni, kik kedvvel és hűséggel teljesitik mindazt, mire vállalkoznak, s e mellett megbízhatók és erkölcsösök; jóakarata, minden önérdek nélküli fáradozásaink támogatását közönségünk részéről annál is inkább reméljük és kérjük, mivel általa az erdélyi közművelődési egyesület nemzeti nagy horderejű czélját is előmozdítani kívánjuk. Hogy pedig közönségünk ez ügyet figyelemmel kísérhesse a köztünk és a nevezett egyesület között létrejött megállapodásokat annak idején e lapban közölni fogjuk, nemkülönben értesítést nyújtanunk arról is, hogy a szerződtetések mily időtartamra, mily feltételek mellett válnak eszközölhetőkké és akinek bárminemű cselédre lenne szüksége, hol és kinél jelentkezzék. kisdedekre nézve ártalmasnak tartja s a felszerelésről — kivéve a központi kisdednevelő-intézetet, — szintén erősen nyilatkozik s azt állítja, hogy csupán a Czuczi-gyermekmenhelyben van 25 db talicska talán azért, hogy az óvónő a lakható szülők gyermekeiből jó kubikosokat képezzen. Végül azt mondja, hogy az óvodáink ügyét vezető férfiak P. Szathmáry Károly korcseszméjének hódoltak, midőn az óvoda elnevezés helyett a külső intézeteknek gyermekmenhely nevet adtak azért, hogy így majdnem külön foglalkozási és játszóteremre, sem foglalkozási eszközökre nem lesz szükség. Majd áttér az elemi népiskolákra s azt mondja, hogy ezek is egy-kettő kivételével a kisdedóvodákhoz hasonló bajban szenvednek ; az iskolahelyiségek szűkek alacsonyak, sötétek, egyet a múlt évben a kir. egészségügyi felügyelő orvosrendőri szempontból bezáratott, 12 iskolai tanterem pedig olyan, melyek a közegészségi viszonyoknak nemcsak meg nem felelnek, hanem határozottan káros befolyást gyakorolnak a gyermek egészségére; az új iskolák is rész, alkalmatlan padokkal, nagyon is szegényes felszereléssel vannak ellátva s ha még ezen iskolákhoz hozzá vesszük a tanyai iskolákat — a kis pusztai kivételével — megdöbbentő az a helyzet, melyben népoktatásunk szenved. Mint nagyon is jellemző tényt emliti fel czikkíró, hogy a reformátusok 27 s a római katholikusok 10 tantermében csak két tanterem van olyan, melyben legalább két tanfolyam ne volna összecsapva, s ez az oka annak, hogy egy-egy tanterembe 120, sőt 150 gyermek is be van zsúfolva és a szénsavas levegőt óra hosszat szívják magukba, holott az egészségtanból tanulják annak káros hatását az egészségre vagy pedig, míg az egyik osztálylyal benn van a tanító, addig a többi osztály felügyelet nélkül a szabadban van a téli hónapokban, ami úgy erkölcsi mint egészségi szempontból jó és hasznos nem lehet. S kimondja, hogy e nagyon elszomorító körülménynek a pénzkérdésben van oka, s e nyomorúságon csak az segíthet, ami szerinte be is fog következni, ha községi iskolák állíttatnak fel, ami a közönségre előnyös lenne, mert kevesebb megterheltetés nélkül jobb iskolákat nyerne. Végül megemlékszik a két községi jellegű felső népiskoláról, megjegyezvén, hogy szerencséjük sok részben pedig szerencsétlenségük ezeknek, hogy községiek. A felső leányiskola új helyiségét, berendezését és felszerelését olyannak mondja, melyre a város büszke lehet; minda mellett attól tart, hogy maholnap nem lesz egyetlen egy növendéke sem, minek oka az idegenkedés ezen intézettől és a 10 frt magas tandíj, s úgy ezen, valamint a felső fiú népiskola néptelenségén akként vél segíteni, ha polgári iskolákká alakíttatnak át. Czikkiró azzal zárja be közleményét, hogy mindaddig, míg óvodáink czélszerű és egészséges helylyel és kielégítő felszereléssel nem bírnak; mig alacsony, böszös tantermeinkbe s osztatlan iskoláinkba 120—-150 gyermek van bezsúfolva; mig a tanyai iskolákban néhány kivételével képzettség nélküli zugtanítók működnek ; mig ezeket tényekkel megcáfolni nem lehet, eléggé fekete szint nem használhat népnevelésünk állapotának festésére. A czikkíró valóban nagyon fekete színben festette le népnevelésünk állapotát s ha Tarjánnak nem nevezné magát, azt kellene hinnünk, hogy valami szegedi lelkes tanügybarát vagy épen tanférfiú nézi le a rekonstruált Szeged gloriettjéről városunk nevelés-oktatásügyét. Ha így volna, egyenesen azt felelnénk neki, hogy ha mi nekünk is adnának néhány milliót soha meg nem adom fejében, akkor bizonyára mi is tudnánk rekonstruálni népnevelésünket legalább is oly mérvben mint a szegedi szomszédok. Mert ha vannak is városunkban nagyon kevés számmal olyan orthodokszok, kik ma is megelégednek azzal, ha az iskola Ütött-kopott düledező helyiségében van s azt mondják, hogy a régi időben tömve voltak az iskolák gyermekekkel s még sem lett a szénsavas levegőtől egyiknek sem baja : mi és velünk e város közönségének legnagyobb része képesek vagyunk felfogni a nevelésioktatás fontosságát s akarnánk is, hogy iskoláink a modern paedagogia minden követelményének megfeleljenek, de az akarat tehetség nélkül végre sem érvényesítheti magát s helyesen jegyzi meg czikkíró, hogy a pénzkérdés bizonyára nagy nevelési tekintély, mely előtt nem akarva is meg kell hajolnunk. De vegyük sorba a vádakat s mondjuk el azokra észrevételeinket egész tárgyilagossággal. Felteszszük a czikkíróról, hogy nem azon viszketeg fogait kezébe a tollat, amely csak olyan egyéneknek a sajátja, kik szeretik a nagyhangú beszédet, hogy feltűnjenek vele, hanem azt akar a elérni vele, hogy az iskoláinkat fentartó hatóságok s maga a közönség figyelmét felkeltse, a nyomorúságokon javítson, s ugyanezt teszszük fel a „Vas és Vidéke“ szerkesztőjéről is, ki az utóbbi időben többször foglalkozott városunk nevelés oktatás ügyével lapjában. Elismerjük hogy a czikkben felhalmozott erős vádak sok tekintetben alaposak. Valóban úgy a kisdednevelő intézet, mint a gyermekmenhelyek helyiségei kivéve talán a tarjámét nem egészségesek. De elismerik ezt velünk együtt az iskolaszék s a törvényhatósági bizottság tagjai is s a mikor a kisdednevelő intézetet a város részére átveték s a gyermekmenhelyeket felállították, kimondották, hogy ezen intézeteket a kor követelményei szerint fejlesztik s felvirágoztaták. S a törvényhatóság a tarjáni menhelynek állandó és eléggé czélszerű helyiséget szerzett, a susáni menhely részére szintén egy teljesen czélszerű helyiség megvételét elhatárzta s egy ilyen ház keresésével, egy küldöttséget megbízott ; a lakhati üzenhely helyiségét ideiglenesen jó karba helyezte s egy nagy terem építtetésére a költségvetésben a szükséges pénzösszeget felvette, a kisdednevelő-intézet helyiségének átalakittatását és kibővítését elhatározta. De itt azt vagyunk bátran kérdezni a „Vas és Vidéke“ szerkesztőjétől, aki a szóban levő czikk tartalmát magáévá tette, hogyan egyeztetheti össze azt a teljesen ellentétes álláspontot, hogy amikor egy ilyen czikket magáévá tesz , ugyanakkor mint a törvényhatósági bizottság tagja a tövényhatóság által egyhangúlag hozott azon végzést, hogy a kisdednevelőintézet rozzant helyisége átalakíttassák, meg akarja — mint halljuk — fölebbezni s midőn másod ízben is a törvényhatósági közgyűlésen tárgyaltatik ez ügy első áll fel azok között, kik ellene szavaznak az átalakíttatásnak ? Czikkiró felületesen ítél midőn azt mondja, hogy a menhelyek épen nincsenek felszerelve, mert olyan értelemben véve a felszerelést, ahogy a gyermekmenhelyeknél szokták, mindhárom gyermekmenhely fel van eléggé szerelve, nemcsak talicskákkal, hanem más foglalkoztató eszközökkel is. Ez állításunkat a nevezett intézetek leltáraival igazolhatjuk, s hiszszük, hogy még jobban fel lesznek szerelve ezután. Hanem hogy a gyermekmenhelyek felállításával a törvényhatóság P. Szathmári Károly korcseszméjének kívánt e hódolni, azt nem tudjuk, csak azt jegyezzük meg, hogy a gyermekmenhelyekről mi e lapban már adtunk ismertetést s mi sem találjuk a gyermekmenhelyek eszméjét nagyon tökéletesnek. Hogy mi különbség van a kisdednevelő intézetek s a gyermekmenhelyek között, e kérdés tüzetes megoldását ez alkalommal mellőzzük s csak röviden jobb hasonlat hiányában azt mondjuk : az a különbség a két intézet között, ami az orvostudor és a sebész orvos közt van. két különféle képzettség mellett mindkettőt gyógyít. Amiket czikkiró az elemi népiskolákra vonatkozólag mond, szintén legnagyobb részt helyeseknek tartjuk, azzal a különbséggel, hogy mi más szemüveggel nézzük városunk népnevelési állapotát. Igaz, hogy van egy két olyan tanterem, melyre gondolva mi is elszomorodunk. De megvigasztal bennünket az a körülmény, hogy a népiskolákat fentartó hitfelekezetek az utóbbi évtizedben nagyon szép áldozatokat hoztak a népnevelés érdekében, melyeket a fennálló iskolai helyiségek tanúsítanak. S nemcsak feltesszük, de határozottan tudjuk és elismeréssel nyilvánítjuk, hogy akarnak is tenni a hitfelekezetek még többet is iskoláik érdekében, de azt tartják: Róma sem egy nap alatt épült fel. Mélyen érzik azt, hogy még elegendő számni és a mai kor legfokozottabb igényeinek megfelelő iskoláik nincsenek, de akarják hogy legyen s nincs valami nagy okuk pirulni a már meglevők miatt. Nagyon sok városa van e hazának, hol a községi iskolák sem állanak oly fokon, mint nálunk a felekezetiek. Bírálni könnyű, de terhekkel küzdve gyorsan előre haladni, nehéz. Czikkírónak a tanyai iskolákra mondott bírálatát épen felületesnek találjuk, mert alig van most már két olyan iskola, melyben képzettség nélküli zugtanítók működnek. Sőt olyan kitűnő képzettségű tanyai tanítóink vannak, kik bármely iskolának hasznára és díszére válnának, s általában elmondhatjuk, hogy az egyházak a törvényhatóság segítségével a tanyai iskolák rendezésében is nagyon előre haladtak. De itt ismét azt kell kérdeznünk a „Vas és Vidéke“ szerkesztőjétől, hogy emlékezik-e, mikor a törvényhatósági közgyűlésen a tanyai iskolák ügyét tárgyalták, ki szavazott ezen iskolák felvirágoztatása ellen ? . . . Czikkiró a népnevelését és oktatását csak úgy volna képes városunkban kellő színvonalra emelni ha községi iskolák állíttatnának, mivel ez a körülmény a közönségre azért lenne előnyös, hogy kevesebb megterheltetés mellett jobb iskolákat nyerne. Vájjon az teszi jobbá az iskolákat, ha felekezeti helyett községi jellegűek ? Ez ismét olyan fogas kérdés, melyet hírneves paedagógusok fejtegettek, de meg nem oldottak. Szerintünk csak abban az egy esetben lehetnének előnyösebbek a községi jellegű iskolák a felekezetieknél, ha a község dúsgazdag volna. De városunk mint testület maga is szegény, s ha községi iskolákat állítana fel, az a közönségnek nem kevesebb, hanem nagyobb megterheltetésével járna, s nagy mérvben fokozná a városi adók terheit. A községi felső népiskolákat szerencséseknek mondja czikkíró azért, mert a czélnak teljesen megfelelő helyiségekkel és a szükséges taneszközökkel bőven rendelkeznek, de minthogy néptelenek, ennek okául a felső leányiskolánál a 10 frt évi tandíjt és azt a körülményt tartja, hogy a felekezetek 5—6-ik osztályokat tartanak fenn. Annyi bizonyos, hogy felső népiskoláink mintaszerűen vannak berendezve, de a 10 frt évi tandíj korán sem magas, mert ennél kevesebbet egy hasonló fokú községi iskolában sem fizetnek, de sőt a legtöbb ilyen tanintézetben havonkint 40 frt a tandíj. S nálunk a szegény és jó tanulók a tandíj fizetés kötelezettsége alól,fölmentetnek és ingyen tankönyvekkel látatnak el. A felső fiú népiskolában az évi tandíj csak 2 frt s mégis kevés a növendék. Miért ? E kérdésre óhajtanánk czikkírótól alapos feleletet. S vájjon ha az elemi iskolák 5—6 osztályai eltöröltetnének, s a város a két felső népiskolát polgári iskolákká alakíttatná át , gondolja czikkiró, hogy ezáltal a polgári iskolák benépesednének ? Mi nem hisszük. Csak azt tudjuk, hogy az elemi iskolák 5—6 osztályainak a közönség nagy kárára leendő beszüntetéseivel a hitfelekezetek takarítanák meg az ezen osztályokra fordított kiadásokat. Azt kívánta czikkiró, tényekkel cáfolják meg az általa elmondottakat. Mi elmondtunk annyit, amennyit szükségesnek találtunk, s ha nem győztük meg czikkirót, kérjük, mutassa meg azon módokat nem a papiroson, hanem kézzel foghatólag, amelyek által népnevelésünk siralmas állapotát teljesen megszüntethetjük, s mi leszünk az elsők, kik ezért neki hálával és elismeréssel adózunk. Törvényhatósági közgyűlés, 1886. nov. 16. 17-én. Törvényhatósági közgyűlésünk két ülésen keresztül a közönséget közelebbről érdeklő két ügygyel foglalkozott hosszasabb ideig, sorompóba szállván tíz, tizenkét szónok mindegyik mellett. Az első a mértékhitelesítő hivatalnál a bordók hitelesítéséhez szükséges víz húzásához s a bordó fel- és leállításához, továbbá a méréseknél a zsákoláshoz a hitelesítő hivatalnok által alkalmazott egyén részére szedett díjak illetéktelensége és tekintve ezen egyénnek onnan eltávolítása volt. A jó hoszszúra nyúlt vita és tárgyalás folyamán azután azt a tapasztalatot és meggyőződést kellett merítenünk, hogy itt a Szamecz András felszólalásának kell valami (?) indító okának lenni mert végre is oda lyukadt ki az ügy, hogy ha nem lesz a hitelesítő hivatalnál Szabó Lajos, hát kell lenni egy másik embernek, mert a tulajdonosok, kik nem hoznak magukkal segéderőt, soká fognak várakozni, akkor aztán meg ez lesz a panasz tárgya. A hitelesítő biztos úr azonban valóban nem jó cselekedett, hogy felsőbb hatósága engedélye nélkül tűrt meg sőt talán alkalmazott ott egy embert, aki részére bizonyos dijak szedettek, mely dijakat szintén csak ő állapította meg. Most már szent a béke, Szabó Lajos eltávolíttatott, a tanács pedig kihirdette, hogy aki hitelesíttet vagy méret valamit, a fel és lerakodáshoz segéderőt vigyen magával. Érdekes volt ez ügynél még az is, hogy akadtak emberek, nem a közgyűlés tagjai közül, kik a hitelesítő hivatalnokot még vasárnap délután is fel akarták hajtani, hogy búzájukat megmérje, pedig hej de ránk illenék — mint más városokban szokásban van — a vasárnap megünneplése. A másik ügy megint a törkölycsere volt. Elmondtuk újra megint azokat a beszédeket amelyeket a múltkor, azon különbséggel, hogy most már a jogügyi szakosztály véleménye is az asztalon feküdt, melyből megtanultuk, hogy mit mond, vagy inkább mit nem mond ez ügyben a törvény és hogy ha valaki cserél pálinkáért törkölyt, hát lesz az vétel, mert minden vétel tulajdonképen csere, egyik a pénzt adja a jószágért, a másik a jószágot a pénzért cserébe, szóval a törkölycsere nem megengedett cselekmény. De már a tanyáról a gazda a maga főzte törköly pálinkát behozhatja ám a saját és cselédjei használatára, csak hogy a pálinka ne vett pálinka legyen. Ez ügyben különben a bérlő azon ténye keltett leginkább megbotránkozást, hogy fogadott embereket küldött a kazán-tulajdonosokhoz, akik szép szóval, majd hazadozással, majd szánalmat keltő betegségi ürügyek alatt lépre vitték a hiszékeny, vagy szánakozó embereket. Legyünk óvatosak, vigyázok, ez lesz a jelszó ! Ha még azt is elmondjuk, hogy a ma két heti buzatolvajlási ügyből akart Szamecz bizottsági tag valamit faragni a rendőrség ellen, de rosz hangból kezdte s így béléseit a koncertbe, a fontosabb tárgyakkal végeztünk. A közgyűlés lefolyását különben a következőkben adjuk: Az elnöki széket mindkét Népnevelésünk állapotáról. A fentebbi czim alatt a „Vásárhely és Vidéke I. évi 45-ik számában Tarjázsi aláírással egy vezérczikket közöl, melyben városunk óvodái és népiskolái biráltatnak meg. A kritika elég higgadtsággal, és jó szándékkal, de nem kevesebb felületességgel szól városunk nevelés-oktatás ügyének elmaradottságáról s röviden kijelenti, hogy népiskoláink s óvodáink e városnak mostoha gyermekei s hogy ezen állítása mellett szomorú és megczáfolhatatlan tények bizonyítanak. Meg nem állhatjuk, hogy e közleményt főbb vonásaiban meg ne ismertessük olvasóinkkal s észrevételeinket elhallgassuk. A bírálatot czikkíró a kisdedek intézetein kezdi s ezekről azt mondja: akár óvoda, akár menhely a nevök, minden név rájok illik, csak az nem, melyet viselnek. Különösen a sasáni gyermekmenhelyről azt állítja, hogy ott igen elszomorító állapotok vannak; az alacsony, bűzös és penészes levegőjű szobában be van zsúfolva az óriási gyermeksereg, és a gyermekóvás nagy elvének ellenére és szégyenére szívja a szénsavval telített egészségtelen levegőt. De általában úgy a kisdednevelő intézet, mint a három menhely helyiségét teljesen alkalmatlannak, sőt egészségi tekintetben .