Hód-Mező-Vásárhely, 1889. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1889-01-13 / 2. szám
Tizenkilenczedik évfolyam. 1889, Hód-Mező-Vásárhely, január 13-án. «SN __________________St ® rsj------------------------------• u ^ Előfizetési dij: y vidékre postán és helyben: egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelen : minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemét illető közlemények, valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijjai a szerkesztőhöz, (111-ik tizzed 82... sz. a.) küldendők. A KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, a h.m.-vásárhelyi „Gazdasági Egylet“ közlönye. Hirdetési dijak: 4 hasábos petit sor, vagy annak helye egyszeri beigtatásnál 6 kr. kétszerinél 5 kr. többszörinél 4 kr. Bélyeg dij mindég. beigtatás után 3(5 kr. A nyilt térbe.; a 4 hasábos petitsor dija 15 kr. A lapot illető ügyekben naponként csak déli 12 órától délután 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő. - 112-ik szára, Sf ÍN :------------vS)» Közös érdekünk. A francziákról mondják, hogy úgy gondolkoznak, mintha holnap már raegakarnának halni, de úgy dolgoznak, hiintlm örökké élnének. Hát mi volunk magyarokról mit lehetne mondani ? Hogy valami nagyon okosan gondolkoznánk, no azt még az ellenségeink se foghatnák ránk tréfás malicziából sem. E tekintetben a francziáknak egy talpalatnyit se engedünk : egy pikrát se szeretjük jobban a megfontolót, mint ők. Heves vérnek vagyunk, szeretjük az élvezeteket s mértéktelenséget, szalmatűz gyanánt föllángolunk és igen természetes dolognak tartjuk, hogy elhatározásunkat a pillanat hatása alatt szoktuk megállapítani. Mintha egy napunk se lenne már hátra az életből! Segíts uram isten ... de hamar még a közmondásunkban is benne van. Hanem a munkával egészen máskép vagyunk ! Ebben már sehogysem hasonlítunk a szívós kitartással dolgozó francziákhoz, akik éjjel-nappal azon fáradnak, hogy míg fiatalok, mentői többet, kereshessenek és gyűjthessenek maguknak késő aggkóinkra. Nálunk elvvé vált, csak annyit dolgozni, amennyi az ember eltartásához, napi élelméhez elegendő. Nem a ké£ő nagykorral, de még a holnapi nappalisé törődik senki se, elannyira, hogy még ha valakinek szerencséje van is, s fölösleghez jut, arra használja, hogy szokatlan élvezetekben részesítse magát. Az iparos osztály körében sok elszomorító példájára akadunk az ilyen gondolkozásmódnak. Nem mondjuk, hogy számos dicséretes kivétel nincsen, de a többség, fájdalom, olyanokból áll, akik a legjobb esetben megelégszenek anynyival, amiből meg tudnak élni és magasabbra való törekvést csak nagyon keveseknél találunk. A legtöbbje panaszkodik a súlyos adó és az erős verseny ellen, de a módokról, melyekkel a nehézségeken győzedelmeskedhetnek, alig gondolkozik egy-kettő. Pedig vannak rá módok, megmutatták a franczia iparosok, akik készítményeiknek azért tdtak az egész világon piaczot teremteni, hogy ízléssel állítottak ki mindent, utálják a sablont és eredetiségre törekszenek. Hány iparág van hazánkban, melyet új életre lehetne ébreszteni, ha mivel ők a megszokott kényelmes slendrián helyett apró újításokkal állanának elő és valami különlegest igyekeznének létrehozni? Csak persze ez sok fejtörésbe, próbálgatásba, nagy szorgalomba kerülne, s ez nálunk nem tartozik a mindennapi dolgok közé. Példákat tudnak fölhozni, hogy azok az iparágak, melyek ilyen mivelőkre találtak, fölvirágoztak nálunk is, sőt annyira fölvirágzanak, hogy czikkeikből évenkint milliókra megy a kivitel külföldre. Ilyen iparosokra volna Magyarországnak szüksége és minden háborukészülődés daczára megszűnnék nálunk a deficit. Öt-tíz év múlva még az államadósságaink visszafizetését is megkezdhetnék, csak meghódíthatnók Európa keretét az iparczikkeinknek. Íme — itt is oda jutunk, amit sok tudós és bölcs nemzetgazda álllított, hogy a legigazibb hazaszeretet és a legjózanabb politika — a munka. Az örök munka, mely sohasem pihen, de éjjel nappal működik, porszemeket halmoz porszemekhez s végre hatalmas, égig érő bérczeket teremt. Vajha megértené minden ember Magyarországon, hogy dolgozni hazafias kötelesség és tétlenül hagyni vesztegelni Istentől adott tehetségeinket árulás a nemzet ellen, melynek minden fia munkaképességére nagy szükség van! Adja Isten, hogy megszaporodjék azoknak a száma, haza minden renden levő fiai közül, akik e nagy igazságot megértik s a szerint cselekszenek ? - Egészségügy. Az ifjuság egészsége-E lap legközelebbi számában közöltünk egy részt Felméri Lajosnak, hazánk első neveléstani szakértőjének azon czikkéből, melyben a mai fiatalság testi nevelésének elhanyagolásáról és a testedző játékok szükségéről szól. E kérdés mindenütt s nálunk még inkább, mint sok más helyen, időszerű és teljes figyelmet érdemlő mindaddig, míg vagy a tanügyi kormányzat vagy az egyes tanintézetek vagy végre a társadalom maga hozzá nem kezd a hiányok pótlásához, a nagyon aggasztó helyzet javításához. Valamit tenni kell, ezt érzi mindenki, aki e nemzeti fontosságú ügyről mélyebben gondolkozik, akár mint apa, akár mint tanár vagy orvos. Nemzedékek satnyultak már el a középiskolai rendszer káros hatása alatt — s elsatnyult nemcsak az ifjú, hanem benne a családapa is s utódaiban a testi gyengeség fokozódott, így érzik és panaszolják ezt. minden nemzet gondolkozói . — legtöbb okunk pedig a panaszra alighanem nekünk van, itt az Alföldön. Mit tegyünk ? Ki vegye kezébe az ügyet s mivel kezdjük a segítséget ? E kérdésre akarok röviden megfelelni. Kétségtelen, hogy legjobb volna megkönynyíteni az iskolai nagy terheket s időről s alkalomról gondoskoskodni arra, hogy a magyar ifjúság rendszeresen gyakorolhassa testét, izomzatát, játékok, versenyek, tornázás által. De a tanügyi kormányzatnak esze ágában sincs, hogy ilyet cselekedjék ; jól láthatjuk az utóbbi időben, hogy a középiskolai oktatás fő czélját most is csak a nyelvtanításban látja, talán nem is sokat tehet a törvény határán belül. Az egyes iskolai hatóságok már tehetnének valamit intézeteik növendékei érdekében, de rendesen nem foglalkoznak olyan dolgokkal, melyekkel „nem műszálé“ ; maguk a tanárok a legjobb akarattal sem igen érnek rá, hogy a tanulók életfolyását változtassák, hogy velük tanóráikon kívül is foglalkozzanak. Nézetem szerint nincs más hátra, minthogy vegyük kezünkbe az ifjúság testi fejlesztésének ügyét mindnyájan, az egész társadalom! Semmi sem érdekelhet bennünket közelebbről. Fiunk, leányunk, testvérünk sorsa van koczkán a test kifejlődésének ideje alatt s ha akarjuk, a koczka úgy fordulhat, a mint jobb. Egyes ember azonban saját családja illető tagjain nem segíthet könnyen; nagy költséggel és folytonos gonddal sem szerezheti meg részekre a testgyakorlás eszközeit és a kellő vezetést. A dolog közérdekű voltánál fogva nem is szabad, hogy az egyes ember módjától és gondolkozásától függjön a testgyakorlás minősége vagy rendszere. Ezért az egyes városok egész ifjúságára ki kell terjedni a kellő intézkedésnek, mely nem állhat másból, mint hogy társulati utón 1; felvilágosítjuk a szülőket s magát az ifjúságot a testi elsatnyulás veszedelméről, a test rendszeres erősítésének szükségéről ;2) pénzt gyűjtünk a szükséges költségekre, 3) az iskola által szabadon hagyott időben az általa teljesen mellőzött, vagy ki nem elégítő módon teljesített testgyakorlást rendszeresen végeztetjük s d e czélra az iskolai hatóságok hozzájárulását, erkölcsileg és talán anyagilag is kieszközöljük- Ez egy valódi társadalmi segély lesz oly bajok ellen, melyeket más tényezők eddig nem tudtak orvosolni. E czélra szolgálhatnak az országos közegészségi egyesület alakítandó vidéki osztályai vagy a a külön torna - egyesületek. Ezért nem szabad a torna-egyesületeket csak a tagok privát szórakozására szolgáló alkalomnak tekinteni s magoknak az egyesületeknek sem szabad megélni azzal, hogy csak a „működő tagok“ szükségeinek kielégítésére gondolnak s azok egyéni testi erősödését tűzik ki czélul; az egész testgyakorlás-ügyet kell mozgatniok, kezökbe kell venni a fentebb vázolt teendőket s feladatukat általános közegészségügyi és nemzeti jelentőségében kell felfogniok! A mondottakból az derül ki, hogy az én nézetem szerint nagy jelentősége van a tornaegyesületeknek, nagyobb mint gondolják maguk ezen egyesületek. Egyenesen kimondom, hogy magát az iskolát képtelennek tartom (még az „iskolai orvos és egészségtan-tanár“ hozzáadásával is arra, hogy mai szervezetébe a tanuló ifjúság testi nevelését belefoglalja. Véleményem szerint az iskolák legnagyobb része még évtizedekig nem lesz ellátva olyan helyiséggel, személyzettel és költséggel, legfőkép pedig olyan tanterve nem lesz, mely megengedné, hogy kellő mennyiségű időn át foglalkozhassanak a tanulók testgyakorlással. Úgy, hogy a legelső teendő a tornaegyesületek megerősítése s ezekkel az iskoláknak olyatén összeköttetése volna, hogy — bizonyos anyagi segélyezésért — átvennék a tanulók testgyakorlásának gondját az iskollától, amint ez Németországban van, s hazánkban isegy-két helyen, bár nem elég ,rendszeresen. Csak az a kérdés vajon igaza van-e Felméri tanár úrnak, ha a zárt helyen tornázást elítéli és egyedül az angol sportjátékot, meg a testedző sport fajokat (úszást verseny futást csolnakázást stb.) tartja a testgyakorlás czélra vezető eszközeinek! Határozottan nincsen abba igaza. Czél: a test izmainak erősítése , erre az izmok foglalkoztatása szolgál, s annál jobb minél állandóbb ez a foglalkozás. Már az maga, hogy azon angolos testgyakorlatok részben csak nyáron, csak nagy szabad téren folyhatnak hogy — még ha lapdázás alakjában felyitjuk is az ilyeneket ami nagyon szükséges, —nem lehet velük minden ifjú egyén erejéhez képest fokozatosan czélszerűen intézni a test fejlesztését, hogy „nem adagolhatok", már bizonyítja azt hogy rajtuk kívül az izomzat cértudatos, megállapított rendszerű és fokozatos iskolázására a svéd-német tornázás módja szerint okvetlenül szüksége van. Hosszas viták folytak e felől s máig is sokan vannak a Felméri úr nézetén, hogy az angol játékok a lelki erőt és jellemet inkább fejlesztik az izomzat erejével arányosan. De nézetem —élettani okokból — az, hogy bármely módon gyarapítjuk az izomzat tömegét és az egyéni erőérzetet, ezzel együtt ama férfiasság, biztosság, kitartás és más egyéb lelki tulajdonság, mi az angol ifjakat kitünteti a mieink felett, okvetlenül kifejlődik; továbbá az, hogy több nemzedéken át elhanyagolt testű társadalmi csoportoknál (mint nálunk a műveit osztály) nem lehet a legtöbb erőt kívánó s versenyzéssel járó angol játékokkal kezdeni a javítást ; kezdetnek csak az iskolai tornázás való, mely mindig és mindenütt, még kellő fokozatban alkalmazható. Ezért a legelső teendő : fentartani a tornaegyesületeket,amelyre nézve az egész társadalom részvétes érdeklődése kiengedhetlenül szükséges. I. J. A gazdasági egylet életéből. Gazdasági egyletünk f. hó 6-án, múlt vasárnap délután tartotta meg évzáró és tisztújító közgyűlését saját helyiségében szép számú tagok részvétele mellett. Draskóczy Lajos egyleti elnök megnyitván a közgyűlést, rövid beszédben elmondta az egyesület múlt évében történt dolgokat. Ezután a gazdasági egylet múlt évi működéséről Dr Draskóczy Pál ügyvéd s az egyesület titkára a következő jelentést olvasta fel: Tisztelt közgyűlés! Egyletünk életében az elmúlt 1888-ik évben előfordult fontosabb eseményekről a következőkben adok számot. A még 1887. évi deczember hó 26-án tartott tisztújító közgyűlésen a következő tisztikar választatott meg: Draskóczy Lajos elnök, Kiss Gyula alelnök, Dr Draskóczy Pál titkár, Karasz Sámuel pénztárnok, Kenéz Tamás, Daru Mihály, Csáki István, Lukács István, Balogi Imre, Oláh József, Takó Ferencz, Hódi Ferencz, Héjja András, Pál József, Hegedűs Sámuel, Berta János, Vékony József,Szél Ferencz, ifj. Nagy Sándor gazda, Karancsi Dániel, Juhász Mihály főügyész, ifj. Nagy Szabó Pál- Kristó Lajos polgármester, Török Ernő, Szathmáry Elek, P. Hegedűs Sándor, Kis Kenéz Péter, Pokomándy István választmányi tagok, Vörös Mihály, Goldolr János, P. Hódi Sándor, Karasz György, Kristó Sándor, Vasvári Zoltán, Hegedűs Sándor, Németh Pál póttagok. A választmány pedig alakuló gyűlésén jegyzőnek Takó Ferenczet, könyvtárnoknak Daru Mihályt, ellenőrnek Csáki Istvánt, gondnoknak Hegedűs Sámuelt és Lukács Istvánt választotta meg. .Szomorú kötelességemnek tartom e helyen megemlékezni arról, hogy a választmány s általában egyletünk legbuzgóbb tagjainak egyike Héjja András meghalt. Maradjon közöttünk, akik , benne nemcsak tagtársat, de jó barátot, nemes szívű embert és derék polgárt gyászolunk, legjobb emlékezete! A választmány és tisztikar ismérve egyletünk szerény anyagi erejét , múlt év munkaszervezetét ahoz mérten állapította meg. Felolvasások által a gazdálkodás gyakorlati alapelvei ismeretének terjesztését czélotta előmozdítani, lóverseny rendezése által a lótenyésztés, nemesítés és idomitásra akarta a gazda közönséget buzdítani, alaptőke gyűjtése által pedig az egyleti működés legfőbb akadályát a szegénységet szándékozott enyhíteni és megszüntetni. Számos felolvasás tartatott az év elején, míg a mezei munka ki nem szólította a városból a gazdát, melyeket több, kevesebb számmal és sok tanultsággal hallgattak a tagok. Lóversenyt azonban a múlt évben nem rendezett az egyesület, részint, mert erre alkalmas tagjai elfoglaltság vagy betegség által akadályozva voltak, részint mert a versenydíjak már ismert csekély volta nem igen vonzotta a versenyzőket s nem mutatkozott kellő érdeklődés. Hogy legalább ez utóbbi bajon jövőre segítve legyen, a második államdij, melyre az 1887. évi lóversenyen nyertes nem lett, külön alap gyanánt kezeltetik a város által lóverseny czélokra 1888-ik évben erre is megszavazott 100 írttal együtt, mely összegekkel a legközelebb rendezendő lóverseny dijai növelhetők lesznek. Ugyancsak a lóversenyek emelésére czélzó intézkedése a választmánynak hogy adományokból s lóversenyek jövedelméből képződött 278 frt 31 kr tőkéjét „lóverseny alap“ czimen külön kezeltetni rendelte el, mely tőke 1886. évi decz. 31-től IV/3-kal kamatozik. Nem mutatkozott ezélszerűnek az alaptőke gyűjtését megkísérlemi sem. Nemcsak általában gazdaközönségünk, de egyesületünk tagjai is idegenkedtek az e czimen való ujabbi megterheltetéstől, a mint nekik — tekintve a lefolyt évben is pusztított árvizekét s a gabona árak rendkívül csekély voltát, nem is vehetni rész néven. E körülményektől indíttatva a választmány el is ejtette az alaptőke gyűjtésének eszméjét s 6 százalékos házrészvények kibocsátását hozta javaslatba, mert az egylet czéljainak s tagjai igényeinek megfelelőbb helyiség építése immár égető szükséggé vált. E javaslat fölött a 1. közgyűlés a jelen alkalommal fog határozni. A folyó ügyeket a választmány 10 ülésen végezte. Tervbe vette a programmon kívül a határ különböző részein termelési kísérletek eszközlését, állandó lóversenytér szerzését, takarékmagtárak részesítését, az egyesület keletkezése történetének megírását, a helybeli mintagazdaság megismertetését az egylet tagjaival, gépcsarnok létesítését, de mind e tervek az egyesület hatáskörén kívül eső okok miatt, mind ez ideig a megbeszélés, az eszme hintés, a magvetés stádiumán túl nem haladtak. Tárgyalta a választmány a cselédrendtartás és általános munkás viszonyok, valamint a közutak és közmunkaügyre vonatkozólag a zemplén megyei gazdasági egyesület által feltett kérdő pontokat s véleményét nevezett egyesülethez beküldte. E vélemény szerint a munkás viszonyok nem mondhatók nálunk kedvezőknek, a munkabér magas, mert a teljesített munka a legritkább esetben sem áll vele arányban. Közutainkkal s a közmunka-ügygyel meg lehetnénk elégedve, de annál több kívánni valót hagynak hátra községi és dűlő utaink. Egyletünk az országos magyar gazdasági egyesületnek az elmúlt évben rendes tagja volt s kiadványaira előfizetett, a helybeli iparos tanoncz-munkakiállítás költségeire pedig 5 frtot adományozott. Viszont egyesületünk is részesült a kunvásárhelyi takarékpénztár részéről 10 frt, a kunvásárhelyi népbank részéről pedig 5 frt adományban. Pokomándy István úr pedig 2 gazdasági szaklapot engedett át a tagok használatára. Mindezekért a választmány jegyzőkönyveiben fejezte ki köszönetét. Meggyőződhetik e rövid jelentésből bárki is arról, hogy a gazdasági egyesület majdan gazdára nézve nélkülözhetetlen intézmény. Mi eddig gazdasági egyletünk által csak a gazdasági gépek nagyobb mérvű elterjedését s a gazdálkodásban bizonyos fokú okszerűséget értünk el, s mennyire más képe van azóta gazdaságainknak és gazdálkodásunknak mint csak 15—20 évvel ezelőtt is volt. S mennyire más képe lenne, ha csak a lefolyt évben tervbe vett dolgok is megvalósulhatnának! 1 )e e megvalósulás gazdaközönségünk zöme részvétenségének sziklájába ütközik. 56 ezer lakossal biró gazdálkodó városunkban e gazdasági egyesületnek 342 tagja van! 2 frt 40 kv tagdíjból 700 és egy néhány forint bevétele. Ezen segítsünk s a legszebb Programm lesz betöltve, mely gazdasági egyletünk egész életére kihat, mert attól fogva minden programm magától létesül. Tehát mindenekelőtt tagokat és alapítókat az egyesületnek! A múlt évi pénztári számadás felülvizsgálását nem tartotta szükségesnek a közgyűlés s a megvizsgáló-bizottság jelentését tudomásul vette. E szerint a bevétel volt: 1308 frt 25 kr, kiadás 1056 frt 32 kr. Az 1880. évi költségvetés következő: Bevételek: ajándékokból 100 frt, haszonbérből 100 frt, Molnár T. 150 frtos tartozásának törléséből 50 frt, báljövedelemből 100 frt, tagdíjakból 300 tag után 2 frt 40 krajcrárjával 720 frt, év végén pénztár maradvány 200 frt, összesen: 1270 frt. Kiadások: lapokra 100 frt, 360 frtos tőke évi kamatába 225 frt 80 fr, tőke törlésbe 500 frt, országos gazdasági egylet tagdíjba 10 frt, tiszteletdíjakra: jegyzőnek 30 frt, pénztárnoknak 20 frt, könyvtárnoknak 20 frt, iroda általány jegyzőnek 10 frt, könyvtárra 100 frt, szolga fizetésre 120 frt, vegyes költségekre 50 frt, előre nem láthatókra 84 frt 20 fr, összesen 1270 frt. Ezen költségvetésben melyet a közgyűlés változatlanul elfogadott, a netalánt hátralékok bent nem foglaltatnak. Az egyesület szükségesnek találván már a múlt évben az alapszabályok átdolgozását, a választmány az új alapszabály tervezetet bemutatta. Némelyik szakasznál történtek felszó- t-----