Hód-Mező-Vásárhely, 1889. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1889-06-30 / 26. szám

Tizenkilenczedik évfolyam. 1889. 26-ik szám. Hód-Mező-Vásárhely, junius 30-án. («•’ 1») . Előfizetési dij: a vidékre postán és helyben: egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemét illető közlemé­nyek, valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dij­­jai a szerkesztőhöz, (III-ik ti­­s­zed 828. sz. a.) küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, a k­.-m.-vásárh­elyi „Gazdasági­ Egylet“ közlönye. -----------------------------'"a $ Hirdetési dijak: y 4 hasábos petit sor, vagy an­nak helye egyszeri beigtatás­­nál 6 kr. kétszerinél 5 kr. több­szörinél 4 kr. Bélyeg dij min­den beigtatás után 30 kr. A nyilt térben a 4 hasábos petitsor dija 15 kr. A lapot illető ügyekben na­ponként csak déli 12 órától délután 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el lá­­­­togatásokat a szerkesztő, x Kisdednevelési kiállítás. Szakszerű kiállítások aránylag rit­kák Magyarországon és azok is nagyobb­részt az állattenyésztés s kertészet egyes ágait karolják fel. Pedig, — hogy töb­bet ne említsünk — az országos nőipar­­kiállítás, az ötvösműkiállítás s a könyv­­kiállítás társadalmilag és tudományos téren jelentékeny nyomokat hagytak maguk után.­­ De kétségtelen, hogy az ily szakszerű kiállítások rendezése nagyobb munkát is igényel, mint a már megszokott mezőgazdasági s iparkiállí­­tások. Annál érdekesebb jelenség, hogy az idén hazánkban kisdednevelési kiállí­tás lesz, a minő még eddig a külföldön sem volt. A még iskolássá nem nőtt ba­bák életét, az emberi lény bimbóhasa­dásának titkait, a fejlődő bimbó éltető elemeit s zord ellenségeit tünteti fel ez a kiállítás, melynek czélja még mele­gebbé tenni a babák szeretetét s meg­tanítani a népek ezreit is arra, a­mit egy korán elhervadt ifjú nemrég igy fejezett ki: minden nemzet vagyonában a legnagyobb az emberi élet. Ezen szép czélu szakkiállítást a magyar tanítónők által alapított Mária Dorottya egyesület kezdeményezte, anyák és orvosok sereg­lettek hozzájuk, hogy azt minél fénye­sebben valósítsák meg. Két nagyon is­mert szomorú tény az, mely a kisded­nevelési kiállítás létjogosultságát feltét­lenül igazolja. — Egész Európában Ma­gyarországon születik a legtöbb gyer­mek, de ugyanitt hal el a legtöbb kis­ded is, az összes kisdedek fele öt éves kora előtt sirkant alá kerül. Egész Euró­pában keresni kell nagyon egy oly fajt, melyet a természet annyi testi és szel­lemi áldással halmozott volna el, mint a magyart, és nyugat felé alig van nemzet, hol a vagyonosság s a társa­dalmi viszonyok oly középszerű ponton állanának, mint nálunk, még a számra nézve kisebb hollandokat, svédeket és svájcziakat sem értük utól. Nemcsak a kisdednevelési kiállítások szolgálnak a rettenetes bajok ellenszeréül, de ki merné kétségbe vonni, hogy ily kiállí­tás is hasznos, hogy a kisdednevelési kiállítás esetleges sikere a keserű, de oly­annyira szükséges önismeretet ha­talmas erővel terjeszti a nemzet vezér­­férfiainak még mindig szűk körén túl? Gondolkozó paedagógok eszelték ki az eszmét s czélszerű­ megvalósítása haza­fias feladat, nagy lépés az öntudatos előhaladásban. Budapesten a nemzeti színház szom­szédságában levő Beleznay kert helyi­ségében már serényen folyik a munka, hogy ez a kiállítás augusztusban meg­kezdődjék. Az ország minden részéből, sőt külföldről is érkeznek gyermekru­hák s gyermek-játékszerek. A palócz és székely, a tót és horvát, a sváb és oláh kisdedeinek változatos életét együtt fog­juk itt látni érdekes gyermekbábukon és környezetükben. Gyermekjátékok nagy számmal küldetnek be, a képes­könyvek s gyermekkerti szerek közül ott lesz csaknem mindaz, a­mit a ma­gyar irodalom s magyar ipar létreho­zott. Az orvosok s iparosok bemutatják a kisdedek öltöztetésére, táplálására szükséges szereket, utasításokat adnak a gyermekbetegségek esetleges meggát­­lása ellen. Az emberbaráti egyesületek itt adnak számot azokról a jó tettekről, melyeket a babák érdekében kifejtettek. A tudósok a nagy közönség elé viszik a kisdedek ápolásánál s józan nevelésé­vel szerzett tapasztalatokat, s feltárják a veszélyeket, melyek a parányi öntu­datlan lényeket a gondatlan szülők ré­széről fenyegetik. Gondoskodnak arról is, hogy a ki­állítás által nyújtott tapasztalatok mara­dandók legyenek. A képeskönyveket s játékszereket szakértők veszik szigorú bírálat alá, s kijelölik a szülőknek a legjobbakat. Az ünnepelt költő, Jókai Már, a gyermekek kedvelt Forgó bácsija előadásokat tartanak ez alkalommal. A gyermekbetegségek hírneves orvosa, Bókay János, könyvecskét hasznos ta­nácsokkal. Előadást tart Pósa Lajos, kinek megadatott, hogy teljesen együtt érezzen a kisdedekkel és dalai otthono­sak legyenek a gyermekszobákban. P. Szathmáry Károly, ki egy emberélet javát a kisdednevelésnek áldozta fel. Fodor József, a leghatalmasabb harczos azok között, kik a társadalom közönyös­ségét az egészséggel szemben ostromol­ják, s annyi más hírneves orvos, paeda­­góg és író. S mindezek az előadások összegyüjtetnek az „Anyák könyvtára“ czimű­ füzetes vállalatban, melyet a Maria-Dorothea egyesület egy pár hato­sával fog árulni, hogy elterjedve, va­lódi házkincstár legyen, ellenszere a rémítő gyermekhalandóságnak, már csí­rájában meggátolja annak az öntudatlan nevelésnek, mely a proletárok és két­ségbeesett existentiák számát szaporítja. A kisdednevelési kiállítás rendezői valóban hasznos és nemes munkát vé­geznek. Működésüknek eredménye is lesz augusztus havában, midőn az új vasúti tarifa életbeléptetése s a szent­ István napi ünnepek tömegesebben hoz­zák be Magyarország minden részéből a látogatókat, már nyitva fog állani az a kerepesi úti épület, hol a józan gyer­mekszeretet elveit gyakorlatilag hirde­tik, s hol fegyvereket gyártanak a gyermekhalandóság s a műveletlenség ellen. Legyen is ez a hatás minél na­gyobb, minél tágabb körű. A kisdede­ket szeretni nem erény, csak természeti ösztön, a kisdedeket nem szeretni s a kisdednevelést nem öntudatosan fejlesz­teni, végzetes bűn, mely a nemzet létét koczkáztatja. György Aladár: Törvényhatósági közgyűlésünk. — Junius 21. — A város közönsége 1874-ik évben 6000 forintos alapítványt tett egy a honvédmenház­­ban ápolandó honvéd ellátására s ezen alapít­vány 6°'a kamatait évenként költségvetésébe felvette. Az összeg kifizetése azon feltételhez volt kötve, hogy a menház időről-időre tudassa a várossal azon honvéd nevét, kinek részére az összeg igénybevétetik, továbbá, hogy az alapítvány a menháznak országos kezelés alá vételéig lesz érvényes. A menház igazgatósága soha sem vevén igénybe a segélyt, a menház pedig 1882 ik évben állami kezelés alá vétet­vén, a tanács javasolja, az alapítvány szü­ntet­­tessék meg és a felszaporodott kamatok, a­melyek különben sem tétettek félre, írassanak le. A közgyűlés a javaslatot elfogadta. A város közönsége az országos közegész­ségi egyesületbe mint alapító tag, a helyi osz­tályba mint rendes tag belép. Az ártéri költségeknek a műszaki ártér­fejlesztés nyomán kirovása iránt, Boros minisz­terhez intézett feliratnak átnyújtásáról szóló küldöttségi jelentés tudomásul vétetett. A mező­hegyesi élővíz csatorna engedé­lyezése ügyében kitűzött tárgyalás elhalasz­tása tudomásul vétetett. Papp Sámuel árvaszéki elnöknek beteg­sége folytán harmadízben 3 havi szabadságidő adatik. Kristó Lajos polgármesternek, Baranyi Péter fogalmazónak 6—6 heti, Juhász fő­ügyésznek 4 heti szabadságidő engedélyez­tetik. A városháza építés ügyében kimondatott, hogy a közgyűlés most már lehetőnek tartja a városháza építés ügyével behatóbban foglal­kozni, ezért küldöttséget nevezett ki vázlatos tervek és költségvetés készítésére. A felső népiskolának négy osztályú pol­gári leányiskolává átalakítása egyhangúlag el­határoztatott. A város tégla­telepén, a folyó évre elő­irányzott egy millió téglaégetésen túl még hatszázezer fal-tégla égetése elrendeltetett. A város külterületén 50—50 írt évi fize­téssel 4 szülésznői állomás rendszeresítése el­határoztatott, és pedig egy az Aranyad és Cinkos dűlők között, egy a Pósahalom és Kápolna dűlő között, egy Mártélyon és egy a nyéki telek dűlőjében. A helybeli ipartestü­let kebelében alakult békéltető bizottság eljárási szabályzata a keres­kedelemügyi minisztériumhoz felterjeszteni ren­deltetett. Jeney Gerő mérnöknek és Dékány Jó­zsef adótisztnek, betegség miatt szabadságidő engedélyeztetett. (­Vége.) A rovarok okozta károk a gazdaságban. Napjainkban, midőn a mezőgazdaság Európa szerte súlyos válságban szenved, nem hagyhatók figyelmen kívül azok a kártételek és pusztítások sem, melyeket a kártékony álla­tok és élősdi növények a mezőgazdaság kü­lönböző ágaiban tesznek. A gazdasági válság enyhítésére tervezett különféle intézkedések között okvetlenül helyet kell foglalnia a kár­tékony élősdiek ellen való rendszeres védeke­zésnek is. Mert ha helyes a többi között az az eszme — mint a­hogy, helyes is, — hogy a gazda igyekezzék földjének termő erejét hasznos befktetésekkel és intenzívebb gazdál­kodással lehetőleg fokozni, és oly helyesnek kell elismernünk azt a tanácsot is, hogy igye­kezzünk ne csak földünk termő­képességét fo­kozni, hanem termését is mindennemű pusztu­lástól és károsodástól lehetőleg megóvni és megvédelmezni. A gazda termését, az időjárás mostohasá­­gán kívül számos növényvevő állat és élősdi gomba veszélyezteti. Kivált a rovarok olyan roppant erővel lépnek fel és évről évre olyan óriási károkat okoznak, hogy e károk nagysá­gát a legtöbb ember, a legtöbb gazda még csak nem is sejti. A rovarkároknak valóban komoly, nemzet­gazdasági jelentőségére nézve elég legyen egy bizonyságot idéznem. Midőn a franczia szená­tus 1887-ben a káros rovarok és kryptogamok irtásáról szóló törvéyjavaslatot tárgyalta, a bi­zottsági előadó vicomte de La Sicotiére a többi között a következő adatokat terjesztette elő : „Ha meggondoljuk, hogy Francziaországnak évi középtermése 40 millió hektoliter bor, (a fillék­­szerűvész elterjedése előtt jóval több volt), 12—13 millió hektoliter almabor, 100 millió hektoliter búza, 122 millió hektoliter burgonya, 138 millió métermázsa czukor- és takarmány­­répa szokott lenni, a­mihez hozzá kell még adni a többi gabonaneműeket, az olajos, fonál- és takarmánynövényeket, az erdőket és számos más kevésbbé fontos terméket ; ha meggondol­­j­uk, hogy ez az összes termés körülbelül 5 milliárd értéket képvisel és ha a legilletéke­sebb szaktudósokkal felvesszük, hogy a rovar­károk évenként a termésnek egy tized-, egy ötöd-, sőt néha egy negyedrészét tönkreteszik, el kell ismernünk, hogy a rovarkárok évenként legaláb is 300 millióra rúgnak. Ebbe az ösz­­szegbe nincsen bele­foglalva az a 300 millió­nyi kár, a­melyet a fillokszéra átlag minden évben okoz. E szerint az összes adó, melyet a kártékony rovarok évenként termésünkre vet­nek, a 600 milliót meghaladja. Sőt némelyek szerint egy milliárdot tesz, azaz : kétszer vagy háromszor nagyobb, mint az összes földadó, a hozzá tartozó pótadókkal együtt.“ Hogy e károknak óriási nagyságát a mi saját viszonyainkkal is összemérhessük, felem­­lítem, hogy Magyarország összes föladója — a hozzá tartozó pótadók nélkül — 35 millió forintra rúg. Minthogy pedig a rovarkárok ná­lunk sem csekélyebbek mint Francziaország­­ban, bizonyára nem esünk túlzásba, sőt alkal­masint a valóságon jóval alul maradunk, ha azt a kárt, melyet a rovarok Magyarország termésében évenként okoznak, a fennebbi szá­mítás alapján mintegy 80—100 millió forintra becsüljük. Ennyi tehát az az adó, a­mennyit a kártékony rovarok a magyar gazdáktól éven­­tehajtanak s a­mennyivel a magyar gazdák évi jövedelmét csökkentik. Magyarország kiválóan búzatermő ország lévén, a mi szempontunkból azoknak a rova­roknak van a legkiválóbb fontosságuk, melyek a búzát s általában a gabonaneműeket káro­sítják. A leggyakoriabbak s e miatt legkárté­konyabbak ezek között a szipolyok (Anisoplia), továbbá a hesszeni légy (Cecidomyia destruc­tor), a gabona-futrinka (Zabrus gibbus), a drót­féreg (Agriotes), a vetési bagolypille (Agrotus segetum), a csíkoslábú búzalég (Chlorops tae­­niopus), nem­különben a cserebogár paródja. A szipolyok a Duna és Tisza táján fekvő síkságok és dombvidékek minden második év­ben beköszöntő állandó csapását teszik. Pest­vármegye felső részében az Anisoplia austri­aca minden páros számú évben pusztít. A Ti­sza középső folyásának mentén, nevezetesen Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú és Heves várme­gyében viszont az Anisoplia tempestiva a pá­ratlan számú években teszi tönkre a búzát, rozsot és az árpát. Ez utóbbinak a kártételei valóban óriási arányokban mozognak és van­nak esetek, hogy a kár a termés 80°j0-át meg­haladja. A hesszeni légy pusztításai szintén egyes nagyobb vidékeken érik el csúcspontokat. Ilyen pl. a Csallóköz, a­hol e kis légy kárté­teleit 1883-ban a felső csallóközi járásban kö­rülbelől 60,000 forintra becsülték. A csikoslábú buzalégy kivált Magyaror­szág észak-nyugati megyéiben sújtja a gazdá­kat. A többi gabonapusztító rovar országszerte hol kisebb, hol nagyobb mértékben garázdál­kodik. Az 1888-ik év nyarán még egy új ellen­ség is sorakozott h­ozzájuk, a marokkói sáska (Stauronotus maroccanus), mely hazánkban az előtt teljesen ismeretlen volt. Jelenkezése e miatt méltó feltűnést keltett, de szerencsére csak két pestvármegyei község (Maglód, Pé­­czel) határára szorítkozott, a­hol kártételei aránylag nem valami nagy terjedelműek, de azért mindamellett meglehetősen jelentékenyek voltak. Magyarországnak szintén egyik főfontos­­ságú kultivált növénye a szőlő. Ezt is megtá­madta már az európai szőlő­mivelés halálos ellensége, a fillokszéra és első felfedezése, 1875 óta évről évre fokozottabb arányokban terjeszti ki hatásait az országnak majdnem valamennyi fontosabb borvidékén. Az 1888. év végéig fil­lokszóra lépett szőlőterület hozzá­vetőleg OgOIOOO katasztrális holdra vagyis Magyaror­szág összes szőlőinek közel egy negyedrészére becsülhető; ennek a szőlőterületnek csaknem fele már teljesen megsemmisült vagy legalább már nem terem. Az elpusztult szőlők évi ter­mésének értéke alacsony számítással 10 millió forint értéket képvisel. Ha ehhez még hozzá­vesszük azt a jelentékeny értékcsökkenést, me­lyet az eddig szőlővel beültetett területek a szőlőmivelés abba­hagyása következtében szen­vednek, némi fogalmat szerezhetünk annak a roppant csapásnak a súlyáról, a­melylyel ez a parányi rovar a magyar szőlőgazdaságra nehe­zedik. Szőlőinket a fillokszérán kívül még több más rovar is károsítja és néhol nem csekély bajt okoz. A fillokszéra után legnagyobb el­lensége szőlőinknek a szőlő-iloncza (Tortrix pilleriana) levélsodró hernyója, nevezetesen Tokaj-Hegyastyán és Temes vármegye déli ré­szében. Ez utóbbi vidéken sokat szenvednek tőle kivált Fehértemplom és Versecz szőlői, mert a­mit belőlük a fillokszéra meghagyott, azt évről-évre jó részben a Tortrix-hernyók te­szik tönkre. Fehértemplomon 1880-ban, a Tort­­rix-károk alapján történt adóleengedéseket véve alapul, a tényleges kár 30—35.000 forintra becsültetett. Verseczen 1876—1883-ig, tehát 8 év alatt e czimen összesen 46,278 frt 55 kr.­adó töröltetett, a­mi körülbelől 230,000 forint tényleges kárnak felel meg. A szőlő ellenségei között van az Európa szerte előforduló rovarokon kívül néhány spe­­cziális magyar rovarfajunk is, minek a csajkó (Lethrus apterus) néhány ormányos bo­gár (Peritelus familialis, Otorh­ynchus populeti), melyek helyenként szintén szembetűnő káro­k okozói. A homoki szőlők, kivált a fiatal ho­moki ültetvények legfőbb ellensége a kalló­cserebogár (Polyphylla fulla termetes parádja. (Vége köv.) (s _________________ |»­ 82^ V9« /Színészet. Nem kls szerencsében részesült városunk színházlátogató közönsége azon három estén, melyen hazánk veterán színművésznője Szatk­­­máry Latkóczyné Lujza, a budapesti nemzeti színház elsőrendű tagja, lépett föl. Jól esett látnunk azon művésznőink egyikét, kiknek első működésük nemzeti színészetünknek, úgy­szólván, még gyermekkorába nyúlik vissza. Úgy tetszik, mintha e hetvenöt éves úrnő arc­án visszatükröződnék azon időszak lenyo­mata, melyben színészetünket egynéhány férfi és nő a viszonyok mostohasága ellenére is, művészi szenvedélyükkel tartották ébren s egyengették meg az utat, hogy elvégre diadalra juthasson. A képzelet szépemlékű sorokká vál­toztatja e tisztes matróna arczán a redőket. Ezeket tekintve, szemünk látása bár elveszti az üde arcz látásának ingerét, mégis jól esve nyugszik meg rajtuk, mert tudjuk, hogy azok nemzeti színművészetünk díszeiül vésődtek oda. A vele egykorú nemes vetélytársak em­lékét a szinirodalom lapjai őrzik; néhányát kőben és érezben is rég hálás emlékére mél­tatta a hazafias kegyelet: ő még mint élő bi­zonysága jár-kell közöttünk, könnyed mozgás­sal, fiatal kedélylyel. Most sem tud megválni a színpadtól, melyhez egy félszázadnál nagyobb időszak emlékeinek varázsa köti. Hétfőn lépett föl először Szigligeti „A mama“ C7. darabjának czímszerepében. Csak­hamar ő lett az érdeklődés központjává a színpadon s az anyósokra közkeletűen alkal­mazott túlérzékenykedést, zsémbelődést és elő­ítéletet, —­ mi jellemekbe nem a viszonyok higgadt mérlegeléséből, mint inkább közönséges megszokásból származik, — oly egyszerűséggel s oly aprólékoságig menő természetes kifeje­zéssel játszta, a milyenben csak nagyobb te­hetségek szokták meglelni és feltüntetni a mű­vészit. Az indulatok szeszélyes változatait ki­fejező mozgásával egész könnyedséggel hidalja át s minden mozdulatán kitűnik, hogy a szín­padon egészen otthon van. De ki is mondhatná el ezt nála nagyobb jogosultsággal ?! Vendég­művésznőnk játéka érezhető buz­galmat öntött a többi szereplőkbe is, kik kö­zül főkép Polgár Fanni (Czili) és Kovács La­jos (Ormi Béla) nyújtottak méltó keretet az előbbi képhez. Tolnai Juliska (Esztike), Aszta­los (Szegfű Tivadar) és Kövessy (Ugri Miska) is többé-kevésbbé megállották helyüket. Kedden est­e is nagy élvezettel nézte végig a — bár sajnos, csekély számú — kö­zönség Szathmáryné második felléptét Szigli­

Next