Hód-Mező-Vásárhely, 1889. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1889-06-30 / 26. szám
Tizenkilenczedik évfolyam. 1889. 26-ik szám. Hód-Mező-Vásárhely, junius 30-án. («•’ 1») . Előfizetési dij: a vidékre postán és helyben: egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemét illető közlemények, valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijjai a szerkesztőhöz, (III-ik tiszed 828. sz. a.) küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, a k.-m.-vásárhelyi „Gazdasági Egylet“ közlönye. -----------------------------'"a $ Hirdetési dijak: y 4 hasábos petit sor, vagy annak helye egyszeri beigtatásnál 6 kr. kétszerinél 5 kr. többszörinél 4 kr. Bélyeg dij minden beigtatás után 30 kr. A nyilt térben a 4 hasábos petitsor dija 15 kr. A lapot illető ügyekben naponként csak déli 12 órától délután 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő, x Kisdednevelési kiállítás. Szakszerű kiállítások aránylag ritkák Magyarországon és azok is nagyobbrészt az állattenyésztés s kertészet egyes ágait karolják fel. Pedig, — hogy többet ne említsünk — az országos nőiparkiállítás, az ötvösműkiállítás s a könyvkiállítás társadalmilag és tudományos téren jelentékeny nyomokat hagytak maguk után. De kétségtelen, hogy az ily szakszerű kiállítások rendezése nagyobb munkát is igényel, mint a már megszokott mezőgazdasági s iparkiállítások. Annál érdekesebb jelenség, hogy az idén hazánkban kisdednevelési kiállítás lesz, a minő még eddig a külföldön sem volt. A még iskolássá nem nőtt babák életét, az emberi lény bimbóhasadásának titkait, a fejlődő bimbó éltető elemeit s zord ellenségeit tünteti fel ez a kiállítás, melynek czélja még melegebbé tenni a babák szeretetét s megtanítani a népek ezreit is arra, amit egy korán elhervadt ifjú nemrég igy fejezett ki: minden nemzet vagyonában a legnagyobb az emberi élet. Ezen szép czélu szakkiállítást a magyar tanítónők által alapított Mária Dorottya egyesület kezdeményezte, anyák és orvosok sereglettek hozzájuk, hogy azt minél fényesebben valósítsák meg. Két nagyon ismert szomorú tény az, mely a kisdednevelési kiállítás létjogosultságát feltétlenül igazolja. — Egész Európában Magyarországon születik a legtöbb gyermek, de ugyanitt hal el a legtöbb kisded is, az összes kisdedek fele öt éves kora előtt sirkant alá kerül. Egész Európában keresni kell nagyon egy oly fajt, melyet a természet annyi testi és szellemi áldással halmozott volna el, mint a magyart, és nyugat felé alig van nemzet, hol a vagyonosság s a társadalmi viszonyok oly középszerű ponton állanának, mint nálunk, még a számra nézve kisebb hollandokat, svédeket és svájcziakat sem értük utól. Nemcsak a kisdednevelési kiállítások szolgálnak a rettenetes bajok ellenszeréül, de ki merné kétségbe vonni, hogy ily kiállítás is hasznos, hogy a kisdednevelési kiállítás esetleges sikere a keserű, de olyannyira szükséges önismeretet hatalmas erővel terjeszti a nemzet vezérférfiainak még mindig szűk körén túl? Gondolkozó paedagógok eszelték ki az eszmét s czélszerű megvalósítása hazafias feladat, nagy lépés az öntudatos előhaladásban. Budapesten a nemzeti színház szomszédságában levő Beleznay kert helyiségében már serényen folyik a munka, hogy ez a kiállítás augusztusban megkezdődjék. Az ország minden részéből, sőt külföldről is érkeznek gyermekruhák s gyermek-játékszerek. A palócz és székely, a tót és horvát, a sváb és oláh kisdedeinek változatos életét együtt fogjuk itt látni érdekes gyermekbábukon és környezetükben. Gyermekjátékok nagy számmal küldetnek be, a képeskönyvek s gyermekkerti szerek közül ott lesz csaknem mindaz, amit a magyar irodalom s magyar ipar létrehozott. Az orvosok s iparosok bemutatják a kisdedek öltöztetésére, táplálására szükséges szereket, utasításokat adnak a gyermekbetegségek esetleges meggátlása ellen. Az emberbaráti egyesületek itt adnak számot azokról a jó tettekről, melyeket a babák érdekében kifejtettek. A tudósok a nagy közönség elé viszik a kisdedek ápolásánál s józan nevelésével szerzett tapasztalatokat, s feltárják a veszélyeket, melyek a parányi öntudatlan lényeket a gondatlan szülők részéről fenyegetik. Gondoskodnak arról is, hogy a kiállítás által nyújtott tapasztalatok maradandók legyenek. A képeskönyveket s játékszereket szakértők veszik szigorú bírálat alá, s kijelölik a szülőknek a legjobbakat. Az ünnepelt költő, Jókai Már, a gyermekek kedvelt Forgó bácsija előadásokat tartanak ez alkalommal. A gyermekbetegségek hírneves orvosa, Bókay János, könyvecskét hasznos tanácsokkal. Előadást tart Pósa Lajos, kinek megadatott, hogy teljesen együtt érezzen a kisdedekkel és dalai otthonosak legyenek a gyermekszobákban. P. Szathmáry Károly, ki egy emberélet javát a kisdednevelésnek áldozta fel. Fodor József, a leghatalmasabb harczos azok között, kik a társadalom közönyösségét az egészséggel szemben ostromolják, s annyi más hírneves orvos, paedagóg és író. S mindezek az előadások összegyüjtetnek az „Anyák könyvtára“ czimű füzetes vállalatban, melyet a Maria-Dorothea egyesület egy pár hatosával fog árulni, hogy elterjedve, valódi házkincstár legyen, ellenszere a rémítő gyermekhalandóságnak, már csírájában meggátolja annak az öntudatlan nevelésnek, mely a proletárok és kétségbeesett existentiák számát szaporítja. A kisdednevelési kiállítás rendezői valóban hasznos és nemes munkát végeznek. Működésüknek eredménye is lesz augusztus havában, midőn az új vasúti tarifa életbeléptetése s a szent István napi ünnepek tömegesebben hozzák be Magyarország minden részéből a látogatókat, már nyitva fog állani az a kerepesi úti épület, hol a józan gyermekszeretet elveit gyakorlatilag hirdetik, s hol fegyvereket gyártanak a gyermekhalandóság s a műveletlenség ellen. Legyen is ez a hatás minél nagyobb, minél tágabb körű. A kisdedeket szeretni nem erény, csak természeti ösztön, a kisdedeket nem szeretni s a kisdednevelést nem öntudatosan fejleszteni, végzetes bűn, mely a nemzet létét koczkáztatja. György Aladár: Törvényhatósági közgyűlésünk. — Junius 21. — A város közönsége 1874-ik évben 6000 forintos alapítványt tett egy a honvédmenházban ápolandó honvéd ellátására s ezen alapítvány 6°'a kamatait évenként költségvetésébe felvette. Az összeg kifizetése azon feltételhez volt kötve, hogy a menház időről-időre tudassa a várossal azon honvéd nevét, kinek részére az összeg igénybevétetik, továbbá, hogy az alapítvány a menháznak országos kezelés alá vételéig lesz érvényes. A menház igazgatósága soha sem vevén igénybe a segélyt, a menház pedig 1882 ik évben állami kezelés alá vétetvén, a tanács javasolja, az alapítvány szüntettessék meg és a felszaporodott kamatok, amelyek különben sem tétettek félre, írassanak le. A közgyűlés a javaslatot elfogadta. A város közönsége az országos közegészségi egyesületbe mint alapító tag, a helyi osztályba mint rendes tag belép. Az ártéri költségeknek a műszaki ártérfejlesztés nyomán kirovása iránt, Boros miniszterhez intézett feliratnak átnyújtásáról szóló küldöttségi jelentés tudomásul vétetett. A mezőhegyesi élővíz csatorna engedélyezése ügyében kitűzött tárgyalás elhalasztása tudomásul vétetett. Papp Sámuel árvaszéki elnöknek betegsége folytán harmadízben 3 havi szabadságidő adatik. Kristó Lajos polgármesternek, Baranyi Péter fogalmazónak 6—6 heti, Juhász főügyésznek 4 heti szabadságidő engedélyeztetik. A városháza építés ügyében kimondatott, hogy a közgyűlés most már lehetőnek tartja a városháza építés ügyével behatóbban foglalkozni, ezért küldöttséget nevezett ki vázlatos tervek és költségvetés készítésére. A felső népiskolának négy osztályú polgári leányiskolává átalakítása egyhangúlag elhatároztatott. A város téglatelepén, a folyó évre előirányzott egy millió téglaégetésen túl még hatszázezer fal-tégla égetése elrendeltetett. A város külterületén 50—50 írt évi fizetéssel 4 szülésznői állomás rendszeresítése elhatároztatott, és pedig egy az Aranyad és Cinkos dűlők között, egy a Pósahalom és Kápolna dűlő között, egy Mártélyon és egy a nyéki telek dűlőjében. A helybeli ipartestület kebelében alakult békéltető bizottság eljárási szabályzata a kereskedelemügyi minisztériumhoz felterjeszteni rendeltetett. Jeney Gerő mérnöknek és Dékány József adótisztnek, betegség miatt szabadságidő engedélyeztetett. (Vége.) A rovarok okozta károk a gazdaságban. Napjainkban, midőn a mezőgazdaság Európa szerte súlyos válságban szenved, nem hagyhatók figyelmen kívül azok a kártételek és pusztítások sem, melyeket a kártékony állatok és élősdi növények a mezőgazdaság különböző ágaiban tesznek. A gazdasági válság enyhítésére tervezett különféle intézkedések között okvetlenül helyet kell foglalnia a kártékony élősdiek ellen való rendszeres védekezésnek is. Mert ha helyes a többi között az az eszme — mint ahogy, helyes is, — hogy a gazda igyekezzék földjének termő erejét hasznos befktetésekkel és intenzívebb gazdálkodással lehetőleg fokozni, és oly helyesnek kell elismernünk azt a tanácsot is, hogy igyekezzünk ne csak földünk termőképességét fokozni, hanem termését is mindennemű pusztulástól és károsodástól lehetőleg megóvni és megvédelmezni. A gazda termését, az időjárás mostohaságán kívül számos növényvevő állat és élősdi gomba veszélyezteti. Kivált a rovarok olyan roppant erővel lépnek fel és évről évre olyan óriási károkat okoznak, hogy e károk nagyságát a legtöbb ember, a legtöbb gazda még csak nem is sejti. A rovarkároknak valóban komoly, nemzetgazdasági jelentőségére nézve elég legyen egy bizonyságot idéznem. Midőn a franczia szenátus 1887-ben a káros rovarok és kryptogamok irtásáról szóló törvéyjavaslatot tárgyalta, a bizottsági előadó vicomte de La Sicotiére a többi között a következő adatokat terjesztette elő : „Ha meggondoljuk, hogy Francziaországnak évi középtermése 40 millió hektoliter bor, (a fillékszerűvész elterjedése előtt jóval több volt), 12—13 millió hektoliter almabor, 100 millió hektoliter búza, 122 millió hektoliter burgonya, 138 millió métermázsa czukor- és takarmányrépa szokott lenni, amihez hozzá kell még adni a többi gabonaneműeket, az olajos, fonál- és takarmánynövényeket, az erdőket és számos más kevésbbé fontos terméket ; ha meggondoljuk, hogy ez az összes termés körülbelül 5 milliárd értéket képvisel és ha a legilletékesebb szaktudósokkal felvesszük, hogy a rovarkárok évenként a termésnek egy tized-, egy ötöd-, sőt néha egy negyedrészét tönkreteszik, el kell ismernünk, hogy a rovarkárok évenként legaláb is 300 millióra rúgnak. Ebbe az öszszegbe nincsen belefoglalva az a 300 milliónyi kár, amelyet a fillokszéra átlag minden évben okoz. E szerint az összes adó, melyet a kártékony rovarok évenként termésünkre vetnek, a 600 milliót meghaladja. Sőt némelyek szerint egy milliárdot tesz, azaz : kétszer vagy háromszor nagyobb, mint az összes földadó, a hozzá tartozó pótadókkal együtt.“ Hogy e károknak óriási nagyságát a mi saját viszonyainkkal is összemérhessük, felemlítem, hogy Magyarország összes föladója — a hozzá tartozó pótadók nélkül — 35 millió forintra rúg. Minthogy pedig a rovarkárok nálunk sem csekélyebbek mint Francziaországban, bizonyára nem esünk túlzásba, sőt alkalmasint a valóságon jóval alul maradunk, ha azt a kárt, melyet a rovarok Magyarország termésében évenként okoznak, a fennebbi számítás alapján mintegy 80—100 millió forintra becsüljük. Ennyi tehát az az adó, amennyit a kártékony rovarok a magyar gazdáktól éventehajtanak s amennyivel a magyar gazdák évi jövedelmét csökkentik. Magyarország kiválóan búzatermő ország lévén, a mi szempontunkból azoknak a rovaroknak van a legkiválóbb fontosságuk, melyek a búzát s általában a gabonaneműeket károsítják. A leggyakoriabbak s e miatt legkártékonyabbak ezek között a szipolyok (Anisoplia), továbbá a hesszeni légy (Cecidomyia destructor), a gabona-futrinka (Zabrus gibbus), a drótféreg (Agriotes), a vetési bagolypille (Agrotus segetum), a csíkoslábú búzalég (Chlorops taeniopus), nemkülönben a cserebogár paródja. A szipolyok a Duna és Tisza táján fekvő síkságok és dombvidékek minden második évben beköszöntő állandó csapását teszik. Pestvármegye felső részében az Anisoplia austriaca minden páros számú évben pusztít. A Tisza középső folyásának mentén, nevezetesen Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú és Heves vármegyében viszont az Anisoplia tempestiva a páratlan számú években teszi tönkre a búzát, rozsot és az árpát. Ez utóbbinak a kártételei valóban óriási arányokban mozognak és vannak esetek, hogy a kár a termés 80°j0-át meghaladja. A hesszeni légy pusztításai szintén egyes nagyobb vidékeken érik el csúcspontokat. Ilyen pl. a Csallóköz, ahol e kis légy kártételeit 1883-ban a felső csallóközi járásban körülbelől 60,000 forintra becsülték. A csikoslábú buzalégy kivált Magyarország észak-nyugati megyéiben sújtja a gazdákat. A többi gabonapusztító rovar országszerte hol kisebb, hol nagyobb mértékben garázdálkodik. Az 1888-ik év nyarán még egy új ellenség is sorakozott hozzájuk, a marokkói sáska (Stauronotus maroccanus), mely hazánkban az előtt teljesen ismeretlen volt. Jelenkezése e miatt méltó feltűnést keltett, de szerencsére csak két pestvármegyei község (Maglód, Péczel) határára szorítkozott, ahol kártételei aránylag nem valami nagy terjedelműek, de azért mindamellett meglehetősen jelentékenyek voltak. Magyarországnak szintén egyik főfontosságú kultivált növénye a szőlő. Ezt is megtámadta már az európai szőlőmivelés halálos ellensége, a fillokszéra és első felfedezése, 1875 óta évről évre fokozottabb arányokban terjeszti ki hatásait az országnak majdnem valamennyi fontosabb borvidékén. Az 1888. év végéig fillokszóra lépett szőlőterület hozzávetőleg OgOIOOO katasztrális holdra vagyis Magyarország összes szőlőinek közel egy negyedrészére becsülhető; ennek a szőlőterületnek csaknem fele már teljesen megsemmisült vagy legalább már nem terem. Az elpusztult szőlők évi termésének értéke alacsony számítással 10 millió forint értéket képvisel. Ha ehhez még hozzávesszük azt a jelentékeny értékcsökkenést, melyet az eddig szőlővel beültetett területek a szőlőmivelés abbahagyása következtében szenvednek, némi fogalmat szerezhetünk annak a roppant csapásnak a súlyáról, amelylyel ez a parányi rovar a magyar szőlőgazdaságra nehezedik. Szőlőinket a fillokszérán kívül még több más rovar is károsítja és néhol nem csekély bajt okoz. A fillokszéra után legnagyobb ellensége szőlőinknek a szőlő-iloncza (Tortrix pilleriana) levélsodró hernyója, nevezetesen Tokaj-Hegyastyán és Temes vármegye déli részében. Ez utóbbi vidéken sokat szenvednek tőle kivált Fehértemplom és Versecz szőlői, mert amit belőlük a fillokszéra meghagyott, azt évről-évre jó részben a Tortrix-hernyók teszik tönkre. Fehértemplomon 1880-ban, a Tortrix-károk alapján történt adóleengedéseket véve alapul, a tényleges kár 30—35.000 forintra becsültetett. Verseczen 1876—1883-ig, tehát 8 év alatt e czimen összesen 46,278 frt 55 kr.adó töröltetett, ami körülbelől 230,000 forint tényleges kárnak felel meg. A szőlő ellenségei között van az Európa szerte előforduló rovarokon kívül néhány specziális magyar rovarfajunk is, minek a csajkó (Lethrus apterus) néhány ormányos bogár (Peritelus familialis, Otorhynchus populeti), melyek helyenként szintén szembetűnő károk okozói. A homoki szőlők, kivált a fiatal homoki ültetvények legfőbb ellensége a kallócserebogár (Polyphylla fulla termetes parádja. (Vége köv.) (s _________________ |» 82^ V9« /Színészet. Nem kls szerencsében részesült városunk színházlátogató közönsége azon három estén, melyen hazánk veterán színművésznője Szatkmáry Latkóczyné Lujza, a budapesti nemzeti színház elsőrendű tagja, lépett föl. Jól esett látnunk azon művésznőink egyikét, kiknek első működésük nemzeti színészetünknek, úgyszólván, még gyermekkorába nyúlik vissza. Úgy tetszik, mintha e hetvenöt éves úrnő arcán visszatükröződnék azon időszak lenyomata, melyben színészetünket egynéhány férfi és nő a viszonyok mostohasága ellenére is, művészi szenvedélyükkel tartották ébren s egyengették meg az utat, hogy elvégre diadalra juthasson. A képzelet szépemlékű sorokká változtatja e tisztes matróna arczán a redőket. Ezeket tekintve, szemünk látása bár elveszti az üde arcz látásának ingerét, mégis jól esve nyugszik meg rajtuk, mert tudjuk, hogy azok nemzeti színművészetünk díszeiül vésődtek oda. A vele egykorú nemes vetélytársak emlékét a szinirodalom lapjai őrzik; néhányát kőben és érezben is rég hálás emlékére méltatta a hazafias kegyelet: ő még mint élő bizonysága jár-kell közöttünk, könnyed mozgással, fiatal kedélylyel. Most sem tud megválni a színpadtól, melyhez egy félszázadnál nagyobb időszak emlékeinek varázsa köti. Hétfőn lépett föl először Szigligeti „A mama“ C7. darabjának czímszerepében. Csakhamar ő lett az érdeklődés központjává a színpadon s az anyósokra közkeletűen alkalmazott túlérzékenykedést, zsémbelődést és előítéletet, — mi jellemekbe nem a viszonyok higgadt mérlegeléséből, mint inkább közönséges megszokásból származik, — oly egyszerűséggel s oly aprólékoságig menő természetes kifejezéssel játszta, a milyenben csak nagyobb tehetségek szokták meglelni és feltüntetni a művészit. Az indulatok szeszélyes változatait kifejező mozgásával egész könnyedséggel hidalja át s minden mozdulatán kitűnik, hogy a színpadon egészen otthon van. De ki is mondhatná el ezt nála nagyobb jogosultsággal ?! Vendégművésznőnk játéka érezhető buzgalmat öntött a többi szereplőkbe is, kik közül főkép Polgár Fanni (Czili) és Kovács Lajos (Ormi Béla) nyújtottak méltó keretet az előbbi képhez. Tolnai Juliska (Esztike), Asztalos (Szegfű Tivadar) és Kövessy (Ugri Miska) is többé-kevésbbé megállották helyüket. Kedden este is nagy élvezettel nézte végig a — bár sajnos, csekély számú — közönség Szathmáryné második felléptét Szigli