Hód-Mező-Vásárhely, 1894. január-június (24. évfolyam, 1-51. szám)
1894-01-04 / 1. szám
Hódmező-Vásárhely, 1894. január 4. 1. sz. Huszonnegyedik évfolyam. •®-------------------------®* Előfizetési dij: Egész évre . 4 Ért. Fél évre . . 2 . Negyed évre . 1 . Egyes szám ára 5 kr. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI és SZÉPIRODALMI LAP a „H.-m.-vásárhelyi Gazdasági-egyesület“ közlönye. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtök, reggel. •®----------------------------® Szerkesztőségi és kiadóhivatal IV. ker. Szentesi utca 28. szám. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal és a HUNGÁRIA könyvnyomda. *®-------------------------Hirdetések és nyílttéri közlemények mérsékelt áron vétetnek fel.. *®------------------------® - Itt állunk a nagy napnak küszöbén. Holnapután fogjuk megünnepelni Jókai Mór 50 éves írói jubileumát. Hány ember van, akinek az élete sem terjed 50 esztendőre: Jókai 50 év óta ír. És pedig olyan 50 év óta, amelyből az első húsz év — a magyar irodalmi nyelv megteremtésének, a szabadságharcznak, az Absolutismus korának évei — kétszeresen számít. És hogyan ír! Az egész művelt világot meghódítva, nemzetét pedig tanítva, vigasztalva és gyönyörködtetve egyszerre. Adjunk hálát az Istennek e nagy ünnepnapon, hogy bennünket Jó k a iv.d megajándékozott! Adjunk hálát, hogy őt a mi számunkra mostanig megtartotta. És a mint rajongón szerető sziveinkben hálás kegyelettel ünnepeljük meg őt e napon , ünnepeljük meg nyilvánosan is impozánsan, ahogy az nagy magyar városunkhoz illik, a tiszteletére rendezett matinén és közvacsorán való tömeges megjelenésünkkel. Tegyünk félre egy napra minden hétköznapi munkát. Tegyük félre az élet apró küzdelmei közben az eszményi czélokkal szemben kifejlődött közönyt, tegyük félre a rideg számítást s ünnepeljünk lelkesültséggel! Mutassuk meg a külföldnek , mint szerel, mint ünnepli a barbár magyar ezt a honfitársát, a kit pusztán tolta , a béke és műveltsége hatalmas fegyvere emelt az emberiség legnagyobbjai közé! Éskérjük az Istent, hogy tartsa meg nekünk Jókait még soká! Törvényhatóságunk a koszorús költőt 50 éve, irói jubileuma alkalmából a következő irattal üdvözölte, amelyet a f. hó 6-án Budapesten tartandó ünnepélyen dr. Baksa Lajos polgármester és dr. Endrey Gyula orsz. képviselő fognak az ünnepeltnek átnyújtani. Mélyen tisztelt Hazánkfia. A férfiúnak, a hit, az igaz hazafinak, kit a gondviselés anyagi vagy szellemi adományaival gazdagon megajándékozott, nincs szebb, nem lehet magasztosabb hivatása, mintha a rábízott kincseket híven kezelve, azokat a társadalom, az édes haza üdvére, nemzete boldogitására áldozza, szenteli. Napok az ily férfiak, sugaraik nyomán világosság és tenyésztő melegség áradoz. Mélyen tisztelt Hazánkfia! A bölcs Isten kegyelme, midőn gazdagsága kincseit a halandók között kiosztó, a his és mégis anynyira irigyelt földi javakból nagyságodnak mérsékelt osztályrészt juttatott, de annál gazdagabban árasztotta el a magasztosan érző szív, a fenkölten gondolkodó lélek, a teremtő és alkotó erő enyészetet nem ismerő hatalmával. Örök szerencse nem egyedül önmagára, hanem főként bálványozott nemzete s annak irodalma felvirágoztatására s örök dicsekvésére ! Ki volt az ugyanis, a ki midőn az ádáz sors bennünket mindentől a mi a magyarnak legszentebb volt, oly kegyetlenül megfoszta, leveretésünk csüggedéseiből fölemelt; a ki, midőn nemzetünk egére kietlen sötétségére borult, remek műveiben előttünk a reménység vezérlő tűzoszlopát felragyogtatá? Ki volt az, a ki midőn letiportatásunkban hinni nem tudánk, bírni és reményleni megtanított, a ki midőn tagjainkon tompa aléltság vett erőt, izmainkat és idegeinket újabb tevékenységre aczélozá? Ki volt az, a ki az édes hazát bánatában, bajaiban annál forróbban szeretni, majd midőn a kegyelmes Isten szenvedéseinket megelégelte, e szegény hazáért, dicső apáink szent örökségéért mindent áldozni és cselekedni folyton buzdított? Hála az isteni gondviselésnek voltak többen, voltak sokan, de ön, mélyen tisztelt Hazánkfia a legelsők között és ennél senki magasabban nem lobogtatá ama zászlót, a melyre a haza szent neve volt írva. Ki volt az, a ki műveinek igéivel a törekvő ifju keblét magasztos és szent érzelmekkel megnépesité, a ki a serdülő leányka fogékony szivét a legnemesebb érzések templomává avatván, annak oltára tüzet müveinek szakadatlan sorával folyton ápolá ? Ki volt az a ki müvei élvezetének utolérhetetlen varázsával nemcsak minket magyarokat bájolt el, hanem az idegen ajkúak között is ezreket és ezreket megnyerve, általa az édes haza rendületlen fiaivá és lelkes leányaivá teremtette ? Ki volt az, a ki a magyar életet, a magyar faj erényeit a maguk szeretetre méltóságában, eredetiségében a leghívebben tünteté fel, a ki ha még gyöngéinkre mutatott is, azt a faj szeretet kíméletes gyöngédségével téve? Ki volt az, a ki nyelvezetének tőről fakadt magyarossága, kifejezéseinek páratlan eredetisége, meglepő fordulatai, előadásának varázsa, a magyar érzés, gondolkodásmód feltüntetése által a regény szép irányában, nyelvezetében a népies a nemzeti irányt diadalra juttatá, a ki úgy szépirodalmi mint verses műveiben is a magyar humort a maga nemes eredetiségében a leghatalmasabban érvényesítette? Ki volt az, a kinek művei népünk minden rétegében, a palotától a kunyhóig elterjedve, szeplőtlen ideális másával nemzetünk ízlésére, erkölcsére a legnemesítőbb befolyást gyakorló? Ki volt végül az, aki irodalmunkban példátlan termékenysége által nemcsak olvasó közönségünket megszázszorozó, hanem bámulatos lángelméje által fajunkat, sajátságainkat, magyar lelkületünk egész világát a külfölddel is megismertetvén, annak csodálatát, becsülését kivívta, irodalmunknak kint és bent tiszteletet és elismerést szerzett? Ön volt az mindenek felett mélyen tisztelt hazánkfia! Csak természetes azért, ha forrón szeretett nemzetünk ily örök érdemek előtt igaz tisztelete zászlóját meghajtva, az ön félszázados, eredményekben gazdag írói munkásságának országos ünnepén meg-megújuló örömben tör ki. Engedje meg mélyen tisztelt hazánkfia ha Hódmező-Vásárhely törvényhatósági joggal felruházott város tiszta magyar népe a nemzeti közörömben szintén részt követelve, s a magyar nép millióival, a magyar nemzet osztatlan egyetemével együtt érezve, a magyarok Istenétől munkásságára továbbra is kitartást, fáradozásaira a siker hervadhatta» koszorúját, testi és szellemi erejének épsége, üdesége mellé, hosszú életet kérjen, — hogy az Ég bő áldása mellett azt a dicsőséget, mely müvei megírásával a magyar nemzetre háramlott, a műveit világ, kiválóan pedig a magyarok bálványozó tiszteletével és szeretetével környezetten, teljes földi boldogságban élrezhesse. Kelt Hódmező-Vásárhely város törvényhatósági bizottságának 1893. november hó 22-én s folytatva tartott rendszerinti közgyűlésében. KMETYKO JÓZSEF s. k. BAKSA s. k. főjegyző, polgármester. JÓKAI MÓRI Nyílt levél a szerkesztőhöz. Kedves Barátom! Becses lapod I. évi 104. számában szives voltál megmondani azoknak, a kiket illet, hogy kit tanfelügyelőnk meg én kapzsisággal „volnánk“ gyanúsíthatok. Magamba szállottam. Csakugyan kapzsi volnék. De hogyisne ? A vezetésemre bízott intézetben minden helyiség fölösleges mennyiségben és minőségben van meg. A zenetermünk nagyszerű ! Torna-helyiségünk vetekedik vele! Van tágas tanári szobánk, fogadó termünk, beteg szobánk stb., stb. Egyszóval van mindenünk ; az igaz hogy azok jutottak eszembe, amik éppen nincsennek, avagy nem megfelelők. No de ez mindegy. Kapzsi vagyok mert olyanokra vágyom, amikre mulhatatlanul szükségünk van. Kapzsi vagyok. Hiszen valódi boldogság az, ha egy iskolának közös a kapuja a mázsáiéval ! A legjobb gazdák házat se vesznek addig, mig vagyonkájuk biztosítása czéljából közös kapusokat nem szereznek ! Aztán meg ez a mienk nem is amolyan mindenféle közös kapus élet ám ! Sohsem látott emberek jönnek-mennek, alkudoznak, perlekednek, kiabálnak és még más el sem mondható dolgokat cselekesznek a közös udvaron, ki - be hajtogatva a látványosságig gömbölyű „malaczokat." Hiszen ez a sok látni, hallani és szagolni való magánlakókra is csak áldás lehet, hát még egy iskolára ? Hogyne volnék kapzsi, mikor ettől az áldástól meg akarok szabadulni? Mégis csak kapzsi vagyok ! Olyanvillágos a közgyűlés határozata, hogy azok is érvelhetnek belőle, akik a Présházat és mellékhelyiségeit felajánlottaknak tartják, azok is akik nem. És ilyenkor kir. tanfelügyelőm meg én elő merünk állani azzal, hogy te, nemes város, add át nekünk a Présház egy, eddig át nem adott kicsiny részét is, mert az intézetnek szüksége van arra s aztán kérdéses.