Hód-Mező-Vásárhely, 1896. január-június (26. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-02 / 1. szám

HYDMEZŐ­ VASARHELY, 1896. JANUÁR 2.1. SZÁM. HUSZONHATODIK ÉVFOLYAM. ....................­............­........— ®# ?ELŐFIZETÉSI RTJ? Egész évre. . 4 trf ]■ el évre 2 ¡ Xogvoi tév­re T . F.ijyrx xzmn ura 5 át. Kliifizi’trxi’i.rt et hiriieti­­seke.t eifoyad a i'iaátihn'a­­tál a ..nUXGÁHIA tönyvnyoman. K­Ö­Z É ÜI­­EK ! TÁRSAI)­A­L AZ 7 és SZÉP 1­ROT­­A­L­MI LAP. a­­vásárhelyi Gazdasági-egyesület­ közlönye. I MEO.JELENIK HETENKÍNT KÉTSZER: VASÁRNAP és CSÜTÖRTÖK REGGEL m-----------------------­® SZERK­ESZT()SP­G f j­t­ . ker. Szentesi-utca­­ 28. szám. ; kiadóhivatal­­ Kossuth­-tér Templom-­­ bazár fi. A Divatul: nem mint inti:­­ '■issza 'Hirdetések ét nyílttéri­­ közlemények mértékeit j­ó áron vétetnek fel A m ............................ Ezredszer boldog újesztendőt. Az elmúlt 1895-ik esztendőre álta­lában véve nem lehet panasz. Sok üres zsákot megtöltött, sok ruhátlant felöltöz­tetett sok háborgó szivet megbékéltetett. Egy áldásdús esztendő sok sebet be tud kötni, sok szivet meg tud vigasztalni ; de azért maga az áldás a boldogságra nem elegendő, mert azzal úgy lehet vissza­élni, hogy az még romlást is okozhat. A­kiben például a bő esztendő a szorgalmat, tanulási vágyat apasztja, a a gondatlanságot elbizakodást, kényelem­szeretetet növeli , attól az áldás hamar elfogy s nem lesz ereje a beállott bajok­kal sikeresen megküzdeni. Isten rendeléséből örök igazság az, hogy az áldás csak azt emelje fel a ki az áldást szorgalmával belátásával állan­dóan a maga testi lelki gyarapodására tudja fordítani. Meg kell jegyeznünk, hogy ugyan az isten áldása az első mert­ék nélkül minden emberi munka hiábavaló, de csak azon áldás boldogító, a mely helyes emberi munkára szállott. Minket tehát, ha ja­vunkat akarjuk, a folytonos szorgalomtól a legnagyobb bőség sem ment fel. Boldog ember az, a­ki ez igazságot megérti, mert annál az áldás gyarapodá­sával fokozódik a szorgalom s hozzáértés is, az ilyent emelkedésében meg nem gátolják a soványabb esztendők sem : a­z ilyenen legfőbb isteni áldás az ő szorgalma s józan értelme, a mely mint József bölcsessége, meggyőzi az egyiptomi 7 so­vány esztendőt is: mig a kinek csak akkor van eledele a mikor nagyon bő az esztendő, elfogy attól a jólét mint a Dárius kincse, hamar. Az 1894-dik év ugyancsak sok em­bert megszorongatott, gazdát iparost mezei munkást egyiránt. De a­hol a szorgalom s értelem volt a támogató, ha szorulva is, csak ki lehetett ott várni alamizsna nélkül is az idő kinyílását. Arra kérjük a jó Istent, áldja meg bőséggel békével a ránk következő 1896-ik esztendőt is. De különösen tegyen igazán szorgalmasokká, értelmesekké, haza és emberszeretetben gazdagokká mindnyá­junkat, hogy az ő áldása helyes munká­inkra szálljon. Különösen mennél vagyonosabb valaki, annál szorgalmasabb, tanultabb, értőbb legyen, mert annál több honfitársának t.m­l io 1 d­íUít /1 tivii« •♦»'/*L f T‘»n» k­o+ •' , . J 1 -V V V . «■' *- * ' * ‘ _ Csak az a haza igazán erős, a­hol minden ember megtalálja becsületes munkássága terét, s rajta szorgalma és értelme után az Isten áldását. E most fennálló Magyar hazában ez­redszer kívánja a magyar egymásnak a boldog új esztendőt ! Ezen ezer esztendő bizonyítja, hogy ezt szorgalma és értelme által vívta ki magának a magyar. A szorgalom szívós csüggedhetetlen ereje, akár a harczban, akár a béke munkáiban, vívott meg diadallal a tá­madó ellenségekkel, halálos veszedelmek­kel. Az értelem józansága és ereje szerezte meg a hazafiai s minden lelki erényeket a melyek a nemzeteket halhatatlanoké teszik. A hoszszú ezer év alatt sokkal többek és hoszszabbak voltak a nyomor és pusz­tulás éjszakái, mint a jólét s virulás nap­palai. Nem keressük most a siralom okait ; de a jólét mindég a nagyoknak erényeiből jó példaadásaiból származott! Fennállásunk ezredik évében fel­­ragyog napunk! Fennáll tehát a magyar­nak szorgalma, értelme, hazaszeretete, nagyjai jó példaadása. Nem borulhat ránk az enyészet éjszakája, mert az Isten úgy rendelte, hogy a szorgalmas, értelmes, hazaszerető nép örökre fenmaradjon ! Nem vonja meg Isten az igaz szivű, kötelesség teljesítő néptől oltalmát s ál­dásait ha néha megpróbál is. a , ........v ' T • * 1 1 . . t­i j ,1 iiii.lM limit'' i' you, cl i'» x Uliu'lV/ii népeknek Istene, olyan lelket éltessen bennünk, a­mely szorgalom, értelem, sze­retet által Hazánkat fentartani tanítson, minket a honfiúi erények által mint test­véreket egyesítsen, hogy mi fennállásunk ezredik évében, az egész Hazában, minden­­ nyelv, vallás, felekezeti kü­lönbség nélkül, tiszta szívvel mondjuk egymásnak : adjon Isten ezredszer boldog új esztendőt! TfUt ©1'IL A tél. Az ellentétek vonzák egymást egy régi fizikai tantétel szerint,­­ és van e nagyobb ellentét, mint a hideg, megfagyott háborította természet, és a meleg lüktető szívű élőember. Ezért szereti oly nagyon az ember a telet, a­melyben különben nem sok örömre méltó tulajdonság van. Az ablakokra tapadt vastag jégvirágok nem bocsátják az utczára a kiváncsi tekinte­teket. Az utcza elburkolt alakjai vajmi cse­kély érdeklődést keltenek egymás iránt. Az állatvilág búvhelyére vonult, a nö­vényvilág meg épen megsemmisült. ,És az ember mégis úgy vágyik e kiet­len zord, fagyos világ után. Olyan türelmet­len, ha ennek eljövetele késik, s olyan meg­elégedett, mikor végre beköszönt. És mentül fiatalabb az ember, annál forróbban vonzódik a télhez, mert hát annál nagyobb köztük az ellentét............ Irén épen deczemberr elején lett 1­i éves. Életvidám kedély, forró tűzvér, az alaknak leírhatatlan és megfejthetetlen kellem­e s a szemeknek csodálatos kifejezés teljessége oly varázshatást gyakoroltak környezetére, a­mi­lyet az igénytelen csinos arczocska távolról sem­ sejtetett. Csodálatos, hogy a szép arcz sokszor hidegen hagy, m­íg a szemek feltétlenül hódí­tanak, ha azokon keresztül be lehet látni a lélekbe. Az ifjúság önfeledt boldogságával ült Irén szánkójában egy szolid dec­emberi al­konyon édes­anyja és jegyese társaságában. A szánkó zajtalanul siklott tova a csillogó úton, s a két szerelmesnek is csak szemeik beszéltek a jelen és jövő boldogságról, a ..mama“ a járókelőkben gyönyörködött, leg­­kevésbbé sem zavarva az összhangzatos csen­det, a­mely ez alkalommal oly ékesszólóan beszélt. A tél teljes pompájában, keblén a nyí­ló virágos tavazsszal nem is olyan rideg lá­­tom­ány, hogy annál a gyarló emberi szóval festett gondolatképek m­ulattatóbbak lehet­nének. Az édes ábrándozást a szánkó megállá­sa szakította félbe: otthon voltak. Az ifjú szokatlanul erős kézszorítással, és a szoká­sosnál hosszabb csókkal vett búcsút meny­asszonyától, nem is csoda, hiszen ez a pom­pás szánkó partin s az a mondhatni gyer­mekes túlboldogság, amit ez alatt jegyesének arczán visszatükröződni , látott, az ő vérét is sebesebb lüktetésbe hozhatta-’ ' ' A viszontlátásra holnapig! Pontosan eljöjjön ! Boldogtalan lennék, ha egy napot el kellene mulasztanom a szánkózásból, —­­é.* akkor magának nagyon sok fáradságába ke­rülne engem megvigasztalni. Istenem ! Írná­, dóm a telet! és ma maga is olyan édes, olyan jó volt hozzám, szinte félek, hogy meg­reped a szívem a boldogságtól. Ne félj kedvesem, az angyalok tiszta boldogságra vannak teremtve, s te megérde­­­­melnéd hogy az égben lakjál. Isten­­ veled ! ... Álmodj felőlem .... Másnap a szokott órában csakugyan hang­­­zottak a léptek a "Folyosón. Irén a legelsőí " lépés zaját meghallotta, — hiába, a szerelm­e­,­’ soknek nagyon éles hallásuk van, — s szivr, repesve várta az ajtónyitást. -A megnyíló ajtón azonban, nem a várt­­ kedves, hanem szobalánya lépett be, kezében egy levelet tartva. Irén elhalványult. Egy intéssel eltávo­lította a leányt, s midőn a levelet feltörte már minden izében reszketett. A lélek keresztül látott a papíron. Némán olvasta végig a levél sorait, az utolsó szónál kihullt az keféből s az életvi­dám, tüzvérü leány megtört szívvel élettele­nül esett végig a szőnyegen. Érte jövő anyja igy találta. És midőn azt anyai szeretet csodás hatalmával életre hozta, a vidám bájos rózsás arczú gyermek már olyan volt mint a tél : hófehér, s meg­fagyva, meghalva benne minden érzelem. . . . Találjátok ki,, mi lehetett a levélbe írva ? Censorius■

Next