Hód-Mező-Vásárhely, 1896. január-június (26. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-26 / 25. szám

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, 1896 MÁRCZIUS 26. HUSZONHATODIK ÉVFOLYAM. 25 SZABI. 1;-s...............................SA EL­ŐFIZETÉSIDIJ ? Egész évre. 4 írt Fél évre .. 2 „ Negyedévre 1 ,,­­ Egyes szám ára 5 Jer. I Előfizetéseket és hirdeté- \ I seket elfogad a kiadóh­iva- I tás a „RÉSZVÉNYt-­­ könyvnyomda, a ,,H.-m.*vásárhelyi Gazdasági-egyesület“ közlönye. MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: VASÁRNAP és CSÜTÖRTÖK REGGEL.­­ SZERKESZTŐSÉG­E IV. ker. Szentesi­ utcza 28. szám. KIADÓHIVATAL Kossuth-tér Templom­bazár 6. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI és SZÉPIRODALMI LAP. Kéziratok nem adatnak vissza. ii).................................. .................................. Hirdetések és nyílttéri közlemények mérsékelt r­+ áron vétetnek fel. ím­e.........­........­............( S)és Köztisztaság. Az ezredévi fennállás ünnepélyessé­gei megtekintésére hazánkba ellátogató idegenek közül bizonyára sokan fognak megfordulni a szomszéd Szeged városá­ban s nem lehetetlen, hogy közülök többben városunkat is meg fogják látogatni. Nem lehetetlen, — mondjuk — mert a mi azon irányban, hogy városunk iránt az érdeklődés felkeltessék, a város veze­tősége részéről történt, annak az ösz­­szege 1­0. Ezen közömbösség a maga szem­pontjából érthető. A világot látott idegen, a két szom­széd város közti ellentétet tapasztalva, keresni és meg is fogja találni a különbség okait. De semmiképen nem fogja meg­érteni azokat az állapotokat, melyek meg­választatása nagyobb nehézségekbe nem ütköznék. Különösen a köztisztaság s az ettől elválaszth­atlan közegészségügy terén. Mert a városunk vezetésében domi­náló nem bánomság, a czéltudatos munka helyén álló tervtelen kapkodás a fent­­említett területein a közigazgatásnak nem képes észrevenni a szeme előtt fekvő s orvoslás után kiáltó állapotokat. Páratlanul álló jelenség pl. a köz­tisztaság, helyesebben köztisztátlanság bi­rodalmában a népkerti fürdő vizének leve­zetése körüli eljárás. A fürdő árnyékszékein keresztül fo­lyó vizet vezető csatorna a főcsatornával együtt s egy helyen néhány ölnyi futása után a télen korcsolya-pályául használt tavacskába torkollik s az árnyékszékek bűzös szennyét szemmel láthatóan szállítja a város közvetlen közelében eső terület, néhány száz négyszögölnyi vizébe. Ezen az uton a talaj és levegő fertőzése épen a lakosság üdülésére rendeltetett helyen, egész rendszerességgel s háborútlanul foly­tonos folyamatban megy végbe. Különösen a nyári hónapokban a fürdő és a tó közötti gyalogút igénybe­vétele csak kissé finnyás egyénre nézve sem ajánlatos. Ezen, évek óta fentálló állapotokra az illetékes körök figyelme a sajtóban és magán után ismételve fel lett lrva. Ter­mészetesen, minden eredmény nélkül. A Lázár­ utcza 55-ik számú háza s az előtte fekvő sarokház közötti beszö­­gellés évek óta fészke a rondaságnak. Pe­dig a város központjában s a székház­hoz eléggé közel fekszik arra, hogy fel­fedezhető legyen. De hiszen még szembetűnőbb helyen vezet el a piacztérről a népkerthez vonuló lejáró, mely a mellékén tanyázó gyümölcs­­árusok kegyelméből szintén igen ajánla­tossá teszi a gyors áthaladást. S a hatóságnak számot kellene vet­ni a szomorú ténynyel, hogy lakosságunk alsóbb rétegei a köztisztaság iránt nagyon kevés, — tán helyesebben — semmi ér­zéket nem tanúsítanak ; sőt ebbeli visel­kedésük gyakran más szóval, mint a szemérmetlenség nevével, nem illethető. Ezt a cynismust egyszerre kiirtani lehetetlen. De annak megfékezésére fel­­állítandók lennének a másutt is dívó tilalom­táblák és szigorúan alkalmazan­dók az azokon kitüntetett büntetések. A trágya felhalmozását az udvarokon, szigorú rendeletek tiltanák. A­midőn a legutóbbi kolera pusztításai az országos kormány beavatkozását tették szükségessé, történt e téren annyi, amennyi elegendő volt a látszat megmentésére. Azóta azok a rendelkezések háborítatlan álmukat alusszák. S ha forró nyári napok nappali hő­sége­s por fellegei után tüdeinkbe az esti szellő hüsebb s kevesebb poru fugal­­mából csempészni akarunk valamennyit; egyszerre megüt bennünket a szomszédos udvarok trágyadombjai erjedésének és a k­ét . I #L A kiállítási faluról. Irta: D­r. Kovács Gyula. (Folytatás.) Szívesen mutatnám be itt is a­­kiskomá­­romi menyecskét, kinek selyemruhája, kacz­­kiásan hátrakötött kontya — előre tudom — sok tetszést fog aratni, ha nem kellene a szom­széd házba sietnünk, a­hol most ritka látvány tárul szemünk elé: konvenczió-fizetés folyik. Beállított a pitykegombos nadrágú kondás, a széles karimája kalapjára büszke gulyás. A kondás számadása — úgy látszik — már rend­ben is van; a gazda leolvasta már az ezüst­forintosokat az asztalra; a számadó kalaple­­véve áll előtte — a hűséges Bodri kutya mellette. A gulyás az ajtóban állapodott meg, ott várja be, mig a másikkal elvégezte a nem­­zetes úr. Annyi természetesség, annyi naivság alig van csak egy ház bábalakjainak jelenetezésé­­ben, mint a szomszédos borsodiban. A gyé­kényből vert tetejű ház rácsos kapuján be­lépve, takaros udvart, a pitvarban sürgölődő kövesdi menyecskét találunk. Nagy eset van a háznál! Az »ember«, mikor még együtt ették a huszároknál a Sziráki Józsival a prófántot, meghívta vendégségre a jó fegyverbaj­társát. Most jött el — a bugával együtt. Ki is öl­töztek a lelkeim ! A sziráki lány ám csak se­lyemben és bársonyban jár, a legény szűrét­­ meg hat hétig varrta a miskolczi szabó — majd hogy a szemét rajta nem hagyta ! Vígan kaczintanak egymással — mint régi jó pajtá­sokhoz illik — a legények, a ház Zsuzsája meg vígan önti a kancsóból a bort. Kérem, ne szomorodjanak el tüstént, ha Veszprém megye oszloptornáczos házába lép­nek ! A szent­gáli nép nem mind ily öreg ám, mint a mi itteni öreg alakjaink. De hát a népviseletért, meg a múltak emlékéért sokat meg kellett tenni. Ez a bakonyközepi nép, hajdan udvari vadász- és kanász­szolgálatokat végzett; ma csak az öregje tud róla. A nénike is a kemencze mellett, a mint ott a czirmost czirogatja, bizonynyal csak a múltra gondol és az ősz Szemző bácsi, a mint az ablak mel­lett ülve pipája füstjét eregeti, ezeket a múlt emlékeit fejtegeti az Andris kanász előtt, a­ki a hétrevaló szalonnájáért jött be vasárnap reggelén. Már előre tudom, hogy nagy kíváncsi­sággal várják megnevezését a 13-ik számú háznak, mert ezt a házat mindenki, a­ki még látta, dicsérte, magasztalta. Az a rokonszenv­e az oka, melylyel a csángók iránt viseltetünk, avagy azok a zöld alapon tarka virággal fes­tett ablakdeszkák, avagy az a csin, tisztaság, mely a házat környezi ? — nem tudom, de az bizonyos, hogy mikor én e nép között jártam, e nép józan takarékossága, az asszonynép ke­resetlen tisztafehér öltözéke, vallásossága, ba­rátságos modora engem is egyszerre megnyert. A ház egész belső berendezése, az egyöntetű stylben készült bútorok, a kerti virágokból koszorút fonó leányok méltó képét nyújtják a takaros keretnek ! A falu végére értünk ! Elhallgatok, — ■— — mert a­mit itt látnak, az már magától beszél. Tizenhét czigány van itt egybegyülve, sátor alatt tanyázva és a putri körül. Egyik szeget kovácsol, a másik katlant foltoz, a har­madik gazdátlan tyúkot főz, pipál a negyedik stb. József főherczeg telepítette őket ide. A falu nem is lehetne el nélkülük — valamint ők sem a falu nélkül! Az ország németajkú lakossága népéleté­nek bemutatására Szeben megye szász, Metzen­­zéf város német, Torontálmegye sváb, Nyitra­­vármegye felvidéki német házakat építtettek. Ez a négy ház nyitja meg a nemzetiségi sort! A szász ház oszloptornáczos pitvarára a „Laube”-ra lépcső vezet. A szászok festői vi­seletében 5 alak van a házban, melynek bú­torzata egyöntetűen eredeti szász festéssel ké­szült. A falakon ónkanták és tányérok, tarka virágú tálak,­­ az asztal le van takarva, mint mikor valami készül: csillog, fénylik minden. A menyasszonyi díszbe öltözött leány nyugodtan teszi kezébe választottjának a ma­gáét, az öregek áldása rajtuk. Abból a vidékből, a­hol a jól csengő ásókat, a tartós kávépörkölőket, a háromlábú vasbográcsokat kalapácsolják, került a faluba a háromablakos metzenzési ház. A mintákat, a felvidék regálebérlőinek typikus alakjait ki ne ismerné ? — Szorgalmas, kis igényű nép ez, melyet sok nyomorral ismertetett meg a kisvasipar pangása. El se hinnék, ha beveze­tésemmel el nem árulom, hogy német házba léptünk. A ház asszonya — tisztes matróna — arany párta a fején, fényes a felső kabátja, selyem a köténye és brokát a szoknyája. Egész öröme két gyermekében van. A legényfiú * * *

Next