Hód-Mező-Vásárhely, 1896. július-december (26. évfolyam, 53-105. szám)

1896-07-02 / 53. szám

vevén, onnan nemcsak szakismereteiben öreg­bed­ve, közvetlen tapasztalásban gazdagodva, hanem maűszergyűjteményeinket is szépen ki­egészítő, értékes, részint régészeti, részint ter­­mész­etrajzi tárgyakat hozva magával tért vissza mintegy h­at hétre megszakított­­ munkálkodása körébe. Ennyit a tanári kar ez évi iskolai életéből. (Folyt. köv.) Szölleink ellenségei. Szellőink eddigi veszedelmes ellenségei­hez, a filloxerához és a peronoszporához uj és ép oly félelnes társ készül csatlakozni. Ez a szöllőmoly. A szenvedélyes szöllőgazda - ki ugy mellékesen nagynevű regényíró is - h­ívta fel a veszedelemre az érdekeltek figyelmét, leírván a kártékony rovar félelmes pusztítását. Szerencsére eddigelé legalább a ba­j nálunk nem jelentkezik s ezért, d­e azért is, mivel volt alkalmunk a Jókai leírásában a baj meg­jelenésének okairól tiszta képet szerezni, csak annyiban emlékezünk meg erről, hogy sző­leik fejlődését gazdáink az esetleg fellépő rovar ellen teendő védekezés czéljából a legéberebb figyelemmel kisérjék. Fontosabb s időszerűbb a peronoszpóra elleni védekezés, melyben elérkezett a második permetezés ideje. Erről kell gondoskodni először, mert annak alkalmazása kötelező. Érdemes gondoskodni azért, mert minden­felől azt jelentik, hogy szöllőtermésünk oly gaz­dagnak ígérkezik, a­minőnek az évek óta nem mutatkozott. Szükséges végre gondoskodni azért, mert esetleges meleg és nedves időjárás különösen alkalmas, hogy az esetleg fellépő rész futó­tűzként elterjedjen. S itt ismét felhívjuk a közönség figyelmét arra, a lapokban már megjelent s a földmive­­lésügyi kormánytól eredő figyelmeztetésre, hogy a permetezéshez sem azurint, sem peronoszpo­­rint ne alkalmazzanak, mivel ezek semmiképen nem czélszerűek. Legezéshez vezető id) a növényi részekre legerősebben reátapadó keveréke a rézgalicz­­nak és a mésztejnek. Fölemlítjük végül, hogy most, midőn a szöllő bogyói keményebbek, erősebb oldat alkalmazandó, mint az első permetezésnél, a midőn a gyönge vesszőhajtásokat és a még kifejletlen virágrészeket kímélni kellett. HÍREK. Fölhívás előfizetésre. Lapunk mai számával új évnegyedbe lép. Uj munkatársakkal, uj erővel kezdjük meg e negyedévet, de közéletünknek mindazon vezér­szerepet vivő alakjai, kik eddig is lapunk körül csoportosultak, mellettünk lesznek ezután is. A közérdekből folytatott munkásságunk jutalmául kérjük a közönség szíves jóakaratát és támo­gatását. Legfőbb törekvésünk a közönség jogos igényeinek kielégítése úgy a hírszolgálat, mint az irodalmi szórakoztatás tekintetében. Az előfizetési pénzeket kérjük a kiadó­­hivatalhoz küldeni. A „Hód-Mező-Vásárhely“ szerkesztősége és kiadóhivatala, — A minister köszönete. Darányi Ignácz földmivelésügyi minister a puszteri ünnepély rendezése alkalmából a város törvényhatósága részéről tanúsított hazafias áldozatkészségért és buzgó közreműködésért meleg hangú le­iratban fejezte ki elismerését és köszönetét. Dicsekedés nélkül mondhatjuk, hogy ezt meg­érdemeljük, megérdemli különösen oda zarán­dokoló közönségünk, mely ha a komoly mun­kában is oly lelkesült és kitartó lenne, mint az ünneplésben, valóban a legszebb remény­nyel nézhetnénk jövendő haladása elé. — Irodalmi és művészeti estély. Közön­ségünk sokszor panaszkodik, hogy nemesebb szórakozásra városunkban nem nyílik alkalma, mikor azután ilyen szórakozásban része lehetne, akkor szépen távol marad attól. , Ily érdemte­len sors érte azt a magas színvonalon álló estélyt, melyet a múlt hó 28-án rendeztek Rudnyánszky Gyula, Réthy Laura és Lőwinger Gizella a »Fekete Sas«-ban. Már a szereplők nevének is szép közönséget kellett, volna von­zania, holott a programoi valóban élvezetes számait, az igaz költészettel teljes és kitűnő előadásban közlött verseket, a művészi éneket és zongorajátékot szégyenletesen csekély hall­gatóság élvezte. Igaz, hogy a művésztársaság nem épen alkalmas időben jött, de ez nem menti teljesen közönségünk részvétlenségét. — Eljegyzés. Sallay Mihály, főgimnáziu­munk derék fiatal tanára tegnap váltott jegyet Miskolczon Mayer Ida kisasszonynyal, a borsod­­miskolczi minta-óvoda vezéróvónőjével. Gratu­lálunk. — Lelkészválasztás. Megbízható forrás­ból értesültünk, hogy Bereczk Sándor ur, a szegedi ref. egyház érdemes lelkésze, a hely­beli ref. egyháznál üresedésben levő lelkészi állásra pályázni nem fog. — Kedvezmény az utazásnál tisztviselőink részére. Az államhivatalnokoknak utazások alkalmával nyújtott kedvezményt­­. hó 1-től kezdve a törvényhatóságok tisztviselőire is ki­terjesztette a múlt hó 4-én tartott miniszer­­tanács. Ezentúl tehát hivatalnokaink, ha azcz­­képes igazolványt váltanak, a­mi egy évre 2 Irt el­­orba kerül, hozzátartozóikkal együtt fél­­áru menetjegy­gyel utazhatnak, de csak a távol­sági forgalom vonalszakaszain. A kedvezmény­ről különben, mely költözködésnél az ingósá­gok szállítására is 500­0 díjmérséklést engedé­lyez, részletes körrendelet ad felvilágosítást az érdekelteknek. A vásárhelyi milliomos bűnügye. A szegedi törvényszék múlt hó 27-én tárgyalta a városunkban általánosan ismert Újhelyi Li­­pót dúsgazdag földbirtokos bűnügyét. Mint előzményt fölemlítjük, hog­’ a panaszos és a vádlott között régóta folyó versengés nyer a kimondott ítélettel egyelőre befejezést. Egy előző ügyben Maczelka József lett elmarasz­talva — Újhelyi följelentése folytán becsület­­sértés miatt. Alig hogy ez ügy elintéztetett, viszont Maczelka József lépett fel Újhelyi Li­­pót ellen azon váddal, hogy az ő becsület­­sérési pere eldöntésénél szerepelt egyéneket hamis tanúzásra bírta. A tárgyalás reggeli 9 órától délután­­ 6 óráig­ tartott. A közönség nagy érdeklődése között hirdette ki az elnök az ítéletet, mely Újhelyi Lipótra hamis tanú­­zásra reáliítás büntette miatt két évi fegy­­ház­büntetést szabott ki. Statisztikai jelentés a gyermekkórház múlt évi működéséről. A gyermekgyógyintézet egész évi működése alatt felvétetett összesen 2,22 beteg, kik az intézetet 1180 esetben láto­gatták. Az egyes hónapok között leglátogatot­tabb volt ezen év május hava, mikor is 203 esetben történt rendelés; legkevésbbé látoga­tott volt a múlt év augusztus hava­sti rende­léssel. A betegek között volt: nemre nézve : fiú 116; leány: 106. Korra nézve volt: egy éven alul: 64; 1—3 évesig: 79; 3—7 évesig: 48; 7—11 évesig: 31. Vallásra nézve volt: róm­. kath. : 102 ; reform.: 88 ; evangel.: 6 ; lutherán:: 1; unitár:: 2; görög keleti: 1; izrae­lita : 19. A betegek közül gyógyult: 128; javult: 46 ; többé nem jelentkezett: 34 ; kórházba utasíttatott: 10 ; meghalt: 7. Beoltva volt: 156. Illetőségre nézve volt: orosházi 1; budapesti: 1; kisjenői (Arad m.) 1; a többi helybeli. Or­vosi műtét végeztetett , 57 esetben. — Orgona bírálati jelentés. Vettük az ó-templomi orgonának bírálatára vonatkozó jelentést, mely szerint a szakértők egybehangzó véleménye szerint a tervezetnek megfelelően épült s kielégíti azon igényeket, melyek a tech­nikai kivitel és rendeltetés tekintetében emel­hetők voltak. Ha terünk engedi, jövő vasár­nap hozni fogjuk a jelentés érdemrészét. — Vásárhelyi szobrász. Nem sokan tud­ják, hogy a mi városunk szülötte az a fiatal művész, a­kinek alkotásai legújabban élénk feitűnést keltenek. Kallós Ede ez, a­ki már régebben elkerült hazulról s nehéz küzdelem­mel jutott el a művészet biztos magaslatára. A múlt hó 27-én leplezték le Békés­ Gyulán Erkel Ferencznek, a nagy zeneköltőnek szobrát, mely Kallós műterméből került ki s ugyancsak ő reá van bízva a pusztaszeri Árpád-emlék szobrászati része is. Az Erkel-szobrot igazi művészeti alkotásként dicsérik s az Árpád­emlék magasztos hatásához is nagy részben hozzájárult Kallós művészi vésője, a mint azt a mű gipsz-mintázatán alkalmunk volt látni. — A sertések szállítása. A sertésvész miatt elrendelt zárlat következtében városunk­ból a sertések szállítása most akként történik, hogy a fél, a­ki sertéseket akar szállítani, ebbeti kérelmét a polgármesteri hivatalban jelenti be, a­honnan táviratilag kérik ki azon hatóságnak a szállítási engedélyhez hozzájáru­lását, melynek területére a szállítás történik­. A hozzájárulás esetén szállíthatók a sertések, ha a hatósági állatorvos azokat egészségeseknek találja. A polgármesteri hivatalnak most tömér­dek dolgot ad a szállítási engedélyek elintézése. — Földvárról értesítik hatóságunkat, hogy ott a sertésvész megszűnt s igy a zárlat felolda­tott. Minálunk is nagy örömet szerezne ehhez hasonló hir. — Uj artézi kút. Most adta meg váro­sunk polgármestere az engedélyt a huszon­­h­amnadik artézi kútra, melyet a református egyház furat az uj főgymnasium­ udvarán. Va­lósággal az ártézi kutak városa lesz Hódmező- Vásárhely és csodálatos, hogy az ártézi fürdő­ben még sincs mindig elegendő viz. Az enge­dély-okmány feltételei közt olvassuk, hogy a kút fölösleges vize fölött a város fog rendel­kezni s igy remélhetjük, hogy ez majd némi­leg segít a kissé különös vízhiányon. Az Ünnepély után. A pusztaszeri ün­nepélyen való részvételt rendező helybeli bizottság tegnap délután értekezletet tartott és megbízta dr. Endrey Gyulát, mint a bizottság elnökét, hogy a honvédelmi miniszernél panaszt emeljen ama botrányos sértés miatt, melyet egyik honvéd-huszárhadnagy a helybeli ban­­déristák ellen elkövetett. A sértés abban állott, hogy egy hadnagy minden igaz ok nélkül rá­­támadt a mi bandéristáinkra, hogy ha rende­zők, hát miért nem öltözködnek fel, vagy ezeket a gebeket akarják mutogatni stb. A mi legényeink tartózkodtak a botránytól, de azért alaposan oda mondogattak a hadnagy urnák úgy, hogy épen az Árpád-emlék föl­avatása alatt tettlegességre is kerül a sor, mert a hadnagy már kardjával is hadonázott, ha a százados közbe nem lép. — A másik panaszt Csongrádm­egye alispánjához intézte a miatt, hogy a révész a rendesnél nagyobb dí­jat szedett és nem alkalmazott oly erőt az átszállításnál, mint a milyenre kötelezve volt s a szállítást korán megszüntette. Részünkről sem hagyhatjuk ezúttal sem megrovás nélkül azt a botrányos hanyagságot, mely a kedve­zőtlen időjárás mellett ezer meg ezer embert órák hosszat tartó várakozásra kényszerített. A nagy ázást-fázást aligha állja ki minden ember betegség nélkül. Voltak olyanok is, a­kik csak másnap délután tudtak hazajönni. A legegyszerűbb dolog lett volna egy katonai híd fölállítása, a­mit a hidász-ezredek gyakor­latból is megtesznek akárhányszor. Hát a­mikor ezer meg ezer polgárnak egészsége, sőt életbiztonsága tette volna ezt szükségessé, ak­kor nem lehetett ilyenre gondolni sem a ren­dezőségnek ? Igazán ily körülmények közt, ilyen eljárás láttára nem tudjuk csodálni, ha népünk alsóbb osztályaiban a legveszedelme­sebb nézetek kapnak lábra a magasabb osz­tályról és az intéző körökről. Mindez pedig nem vezet a hazafias érzések erősítésére. — A felségfolyamodvány elintézése. La­punk múlt hó 14-iki számában megemlékeztünk arról a furcsa felségfolyamodványról, melyet egy szegény tizennyolcz éves paraszt fiú inté­zett a királyhoz. A kabinetiroda megjegyzés nélkül küldte a belügyminisztériumhoz, ez pedig hatóságunkhoz »szabályszerű tárgyalás és elin­tézés végett.« A tanács úgy értelmezte az elintézést, hogy folyamodót értesíti, miszerint a városi pénztár szigorú helyzeténél fogva pénzsegélyt a város nem adhat. Igaz, hogy a felségfolyamodvány zavaros, érthetetlen a ko­mikus hatás mellett, de annyit meg lehet érteni belőle, hogy az a szegény fiatal nem a várostól, hanem a királytól kér segélyt s igy a tanács határozatát sem ő, sem a ministerium, sem egyetlen józan gondolkozásu ember szabály­szerű elintézésének nem tekintheti. Különben mi is kívánjuk, hogy a folyamodó Heinét olvassa, akkor majd jobban megőrzi emberi méltóságát, a­mely csodálatosan el tud tűnni némelyik emberből, mikor kér valamit. Nem ártana azonban neki egy kis orvosi megvizs­gálás sem. — Veszedelmes mulatozók. B. Kovács János tanyai lakos panaszra jött a rendőrség­hez, hogy Szilvási Sándor és négy pajtása az­­ ő földje végén levő korcsmában tartott vásár­

Next