Hód-Mező-Vásárhely, 1897. január-június (27. évfolyam, 2-51. szám)
1897-02-14 / 13. szám
Vasárnap, 1897 .Február 14. 13. SZÁM. .Huszonhetedig Sufolyam. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI LAP. A HÓDMEZŐ-VÁSÁRHELYI GAZDASÁGI EGYESÜLET KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: V. kerület, Kossuth-tér, templom-bazár 7. szám, hova minden a lapra vonatkozók küldendők. Megjelen minden vasárnap és csütörtökön. Hirdetési díjak: három hasábos petit sorért 3 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilttér sora 20 kr. Előfizetési díj: Egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 írt • Egyes szám ára 5 kr. -4. A „Fekete Sas.“ Azon kérdések közé, melyeknek megoldása közérdeket és közszükségletet képez, sorakozik a »Fekete Sas« kiépítése. Egy időben nagymérvű érdeklődés központját képezte, de utoljára is a többi nagyszabású feladatok sorsára jutott: az akták poros világába eltemetkezett. Ismét napi érdekűvé teszi e kérdést azon eredménytelenség, melyhez a gazdasági egylet által építtetni szándékolt vigadóterem építése eljutott. Részünkről ezt az eredménytelenséget igazán sajnáljuk, mivel ezen építkezés hosszú időkre orvosolta volna azon jogos panaszokat, melyek az ország ötödik városának e tekintetben is sajnálatos hátramaradottsága és a minden lépten-nyomon érezhető hiány miatt fölhangzanak. Hallottunk elítélő kijelentést, hogy a gazdasági egylet által emelt szálló és vendéglő a város tulajdonában álló »Fekete Sas« jövedelmét lenyomta. Hát ez a panasz részben lehet igaz, de teljesen jogosulatlan. A város modern igényeknek vajmi kevéssé megfelelő vendéglője értékét emelni évtizedeken át elmulasztotta. A gazdasági egylet vállalkozásának értékét csak akkor értjük meg, ha azt ismerve úgy ahogy megvan, elképzeljük, hogy az nem léteznék s akkor e téren számbavehető tényezőként a központin túl ott találnék az ódon »Sast« meg a vízözön előtti »Szarvast« ! A »Fekete Sas« jövedelmének oly tetemes alászállását legközvetlenebb előidézte egyébiránt az előző bérlőnek gazdálkodása, mely annak látogatottságát a minimumra szállította alá s mely gazdálkodás közvetlenül az e tekintetben is felügyeletre hivatott városi hatóság szemei előtt, de annak az egészségtelen állapot elhárítását czélzó minden beavatkozása nélkül folytatta a maga romboló munkáját. E helyen először is foglalkozni kívánunk azon mizériákkal, melyek a vigalmi helyiségül használt teremnél föntforognak. A nagy teremhez az udvarról felvezető feljárat a maga sokszoros fordulataival meglepő és változatos hatást teremt; épen elégséges ahhoz, hogy — kellőleg méltányolva botrányos keskenységét is,— minden más czélnak megfelelhessen, mint amire hivatása volna. A nagy terembe vezető ajtó kisebb, mint a mekkora egy mai napság megépíttetett valamennyire modern lakóháznál megengedhető lenne. S ez az ajtó befelé nyílik, úgy hogy ha a terem használata idején csak csekélyebb jelentőségű tűzeset is a közönséget riadalomba ejtené, a kifelé tóduló közönség a maga előretorlódásával az ajtót, menekülésének természetes útját önnönmaga eltorlaszolná. S ez utóbbi tekintetben föl is hívjuk a hatóság figyelmét a kevés költségű átalakításra. Maga a terem már az idén ismételten kicsinynek bizonyult be a közönség befogadására. Ennek kárát vallja a közönség, mely pénzéért tolongani és szorongani kénytelen, kárát vallja a vigalom azon czélja, mely lehető magas bevételre törekszik s végül a bérlő, ki a látogatottság nagyobbodhatása mellett több hasznot remélhet, no meg ezen a réren a tulajdonos-város maga is. Mellékhelyiségei egyáltalán nincsenek s a kényelem és egészségügyi tekintet legkisebb méretű igényei is pironkodnak az e téren létező állapotokkal szemben. Évek előtt már általánossá vált a meggyőződés, hogy a »Fekete Sas« jelen ósdi alakjában, minden hijjával van annak, hogy rendeltetésének megfeleljen, pedig fekvésénél fogva végtelenül alkalmas arra, hogy ott egy modern vendéglő emeltessék. Különféle építési tervek merültek föl, melyeknek túldrágasága a törvényhatóságot elriasztotta attól, hogy a már megkezdett után előre haladjon. De hát ha egy-egy felbukkanó akadály (melynek elháríthatlansága még be sem bizonyult) elégséges a kérdés elposványosodására, akkor év év után, semmiféle nagyobb szabású alkotást nem létesíthetünk s ily alkotáshoz fűződő semmiféle, bármennyire sürgető közérdeket kielégíteni nem fogunk. Szükséges azért a »Fekete Sas« kiépítésének ismét napirendre tűzése. A gazdasági egyesület által tervezett korszerű vigadóterem és ezzel összeköttetésben téliszínház-helyiség kérdésének átvételével kapcsolatban. S ha pénzügyi nehézségek miatt a kérdés megoldásától a törvényhatóság idegenkednék, vessen számot azzal a bizonyossággal, hogy a gazdasági ügylet a jelenlegi bérlőjével kötött szerződésnek hat év múlva bekövetkező lejártával (de lehet, hogy előbb is) vigadótermét fölépitteti. S mi lesz ennek a következménye? A »Fekete Sas« bérlője el fog esni a sasi nagyteremért tánczmulatságok alkalmával fizetett összes dijaktól s e mulatságok kapcsán befolyó összes jövedelmeitől. Akkor azután a bérleti összeg alászáll annyira, hogy a város sírva nézhet utána. Addig pedig sürgetnünk kell, hogy a jelen legégetőbb hiányai orvosoltassanak. A szükséghelyek romlott levegője behatol a nagyterembe, a vendégszobákba, sőt az ebédlőbe is. Erre vonatkozólag a múltban a mérnökség már két ízben dolgozott ki tervezetet, azok el nem fogadtattak s a tűrhetetlen állapotokat bizony tűrni kellett tovább. Mint értesülünk, a mérnöki hivatal a napokban erre vonatkozólag ismét megkerestetett. A dolgot mindenesetre figyelemmel fogjuk kisérni. Azokat pedig, akiket a minden bírálaton aluli följárat mellett a nagyterem túlzsúfoltsága esetén fölléphető katasztrófa miatt a felelősség terhelhet, emlékeztetjük a hetvenes évek egy esetére, midőn egy feldöntött lámpa révén támadott riadalom kevés híján emberhalállal nem végződött. E veszedelem eshetőségének s azzal összekötött óriási felelősségnek tudatában még ez év nyarán tegyék meg a szükséges intézkedést egy az udvar szabad terére levezető tágas lépcsőház megépítésére. Szépészeti szempontból semmiesetre nem lesz nyereség, de az élet- és testi biztonság okvetlenül megköveteli. A külterületi iskoláztatás. Az ötödik évbe fordulunk azóta, hogy a külterületi iskoláztatás ügyének rendezése napirendre került. A múlt év őszéig az e téren megindult mozgalom nagyon lanyha jellegűnek bizonyult; ez időben vett a kérdés megoldására irányuló törekvés a siker reményével kecsegtető lendületet és pedig a tarthatatlan viszonyok nyomása alatt. Az az összevisszaság, melyet a rendezés tekintetében a legösszekuszáltabb nézetek föltüntettek, hosszas viták után mind határozottabban tisztult képpé változott, melyen legélesebben domborodott ki az a tény, hogy a külterületi iskoláztatás kérdését a modern követelményeknek megfelelő alakban, állami segélyezés nélkül megoldani lehetetlen. Ami természetesen ezen iskolák községivé tételét vonja maga után. A törvényhatóság által a minisztériumhoz az állami segély megadása tárgyában tett fölterjesztés eredménnyel járt. Nem azon eredménynyel ugyan, amely arányban állana pl. a Csongrád község által e czímen élvezett 15.000 frtnyi évi államsegélylyel, de maga az eredmény a külterületi iskoláztatás egészséges alapját megadja.