Hód-Mező-Vásárhely, 1899. július-december (29. évfolyam, 53-105. szám)
1899-07-02 / 53. szám
Melléklet a „Hód-Mező-Vásárhely“ 53. számához van meg, az ügy a legközelebbi közgyűlésre elhalasztatott. A hivatalos órák július és augusztus hónapokban reggeli 7 órától d. u. 1 óráig fognak tartatni. Özv. Hoffer Imréné részére 350 frt évi nyugdíj, két kiskorú gyermeke részére pedig 55—55 frt nevelési járulék megszavaztatott. A fogyasztási adók beszedésénél foglalkozó tisztség a szolgálat tekintetében a II-ik ügyosztálytól a IV-ikhez tétetett át. Vasváry Zoltán házipénztárnoknak a hat heti szabadságidő megadatott. Elutasittatott Kaserléber János v. kertész felebbezése azon városi tanácsi határozat ellen, mely őt a népkertben foglalatoskodó munkásoknak előleges bejelentésére kötelezi. A polgári fiúiskola. A »Hód-Mező-Vásárhely« hallatta annak idején az első figyelmeztetést a mi polgári fiúiskolánkban uralkodó szomorú állapotok ügyében. Hadd legyen most a »Hód-Mező- Vásárhely« ismét az első közlöny, amely ugyanezen iskolában bekövetkezett örvendetes fordulatról tesz tanúságot. Az iskola értesítője, amely most jelent meg, sok szépet mond az intézetről. De a betűk csak betűk s még nem bizonyítanak. Értesítők olvasásához érteni kell s ha valahol, úgy ezeknél alkalmazható a sorok közti olvasás titkos tudománya. Mert olyan értesítő még nem jelent meg, amely szomorú eredményt, el nem végzett feladatokat, hanyatlást és pangást vallott volna be. Hanem azért aki olvasni tud, a különböző adatok egybevetéséből s az elhallgatott dolgokból következtethet a szomorú megtörténtekre. Bevalljuk, mi így olvastuk el a polgári iskola értesítőjét, sőt ezzel sem elégedtünk meg, hanem az iskola egész belső életét figyelemmel kísértük. S kijelentjük, hogy az iskola nagyot haladt. Amily kíméletlenül ítéltük el a viszás állapotokat, oly egyenesen kimondjuk, hogy most már bizhatunk ez intézetben. Nem mondjuk, hogy már netovábbja a tökélynek — nem is lehet ez — de bizonyos, hogy ha így fejlődik, azzá lehet. S nem csak mondjuk ezt, hanem bizonyítjuk is. S nem csak ezt állítjuk, hanem többet is. A mi polgári iskolánknak oly nagy a hivatása, amilyen az országban talán egy iskoláé sem. Nem csak arra a sablonszerű »polgári osztály teremtése«-féle jelszóra gondolunk, hanem fontos nemzeti hivatásra. Aki elmegy ebbe az iskolába s csak futó szemlét tart fölötte, mindjárt elámul. Honnan kerül ebbe a magyar városba ennyi német gyerek ? Hát ezek a kis németek a délvidékről jönnek s egyre nagyobb számban. Ide jönnek, hogy magyar polgárokká nevelkedjenek. A magyar fiuk meg azért, hogy itt nevelkedjenek művelt polgárokká. Nagy a gyönyörűségünk, ha halljuk a német ajkunkat, amint tiszta magyarsággal beszélnek s lelkesen éneklik a mi nemzeti dalainkat. Ezekből lesznek a mi hű fiaink s ezek védik meg a mi délvidékünket veszély idején. Ezek a kis sváb fiúk, mire a harmadik osztályba jutnak, már jobban értik a magyar szót, mint a németet. S még egyre többen fognak jönni. Ha az intézet jó híre elterjed, ide özönlik a németség. Annál inkább, mert Szegeden már annyi németül tudó ember él, hogy ott nehezebb a magyart megtanulni. De itt a szinmagyar városban kitűnő a talaj s ide jönne az egész délvidék ifjúsága, ha a társadalom is tenne valamit s internátust csinálna olcsó pénzen. Ennyi — azt hisszük — elég az iskola nemzeti hivatásáról. De most még annak bebizonyításával tartozunk, hogy a polgári iskola nagyot haladt. Első bizonyítékunk, hogy az egész múlt tanéven semmit se hallottunk az intézetről ; semmi baj, semmi válság, semmi összeütközés nem történt abban. Szóval nem beszéltek róla. S a jó iskola olyan, mint a jó erkölcsű aszszony : nem beszéltet magáról. De ez csak negatív bizonyíték. Pozitív bizonyítékul felhozzuk azt, hogy az intézetnek ez évben több új s a tanügy terén rég becsült vagy pedig más téren ismert tanára volt s négy főgimnáziumi tanár segített a nehéz munkában. Íme azok az erők, akik a most múlt tanévben kerültek az intézethez, részint végleg, részint kisegítésül: Ajtay Gyula igazgató, Király Károly szolgálatra hivatott igazgató, Palágyi Lajos író és Stöhr János; továbbá a főgimnáziumból : Bencze Zsigmond, Bodnár Bertalan, dr. Ernyei István és Szappanos Károly tanárok. Az iskola haladását bizonyítja továbbá, hogy az elmúlt tanévben 219 tanulója volt s hogy egy osztályt párhuzamosítani kellett. Bizonyítja még az is, hogy a tanulók a most lezajlott tanévben önképzőkört alakítottak s kis könyvtárt gyűjtöttek. Bizonyítja továbbá, hogy a minisztérium a haladás kétségtelen elismeréséül a jövő tanévre öt osztályúvá emelte az iskolát. De bizonyítja mindenek fölött az iskola föllendülését a vizsgák kitűnő eredménye, amit úgy a főispán, mint a tanfelügyelő beismert. Holott a múlt évi szomorú eredmény folytán mind a ketten fölöttébb éber kívánsággal, fokozott igényekkel jöttek a vizsgákra. Tehát kimondhatjuk, hogy az intézet jövője elé bízva tekintünk s ha két osztályú lesz a polgári iskola, városunk hatalmas kultur-intézményt nyerene. A „Földművelő-kör“ alakítása. Ez a legújabb társadalmi mozgalom a „munkások“ helyzetének javítását czélozza, s mint ilyen nagyon is megérdemli, hogy minden oldalról megvitattassék, az eszmék tisztázhassanak, az érdekeltek megértsék a mozgalom valódi czélját, s mindezek folytán a létesítendő új intézmény egészséges működése már eleve biztosíttassék. Nem lehet tehát elfogadni Szathmáry Tihamér I-ső alkapitány úrnak e lapok 41-ik számában közölt azon nézetét, hogy kár volt a »kunvásárhelyi földművelő-kört« az első ízben összehívott alakuló közgyűlésen, május hó 11-én mindjárt meg nem alakítani, mert ez a kérdés még ma sincs annyira megérlelve, hogy az eszme megvalósításához már hozzá lehetne fogni. Hogy mi történt eddig a »Földművelőkör« alakítása érdekében, azt az érdeklődők nagyon jól tudják a hírlapokból, én tehát bátran csupán arra szorítkozhatom, aminek nézetem szerint történnie kellett volna, illetve a megalakulás előtt történni kell. Tisztába kell jönni mindenek előtt azzal, hogy magoknak a munkásoknak komoly kívánsága-e ilyen egyesület létesítése. Az I-ső alkapitány úr e helyett „a békés kiegyenlítésnek módját“ kereste, és tehát abból indult ki, hogy valami viszálynak, pernek létezését feltételezte a vásárhelyi munkások és munkaadók között, s érintkezett anemzetközi szoczialista párttal.11 Ezekkel ugyan nem boldogult, hanem a „független szoczialisták“ voltak olyan kegyesek, hogy leereszkedtek hozzá és »készséget mutattak arra, hogy a munkaadó és munkás között felmerült ellentétek békés után leendő kiegyenlítésénél közreműködjenek.« Hogy ez az út hamis, és a kívánt czélhoz soha nem vezethet, az első tekintetre világos. A hatóságnak, respektive a rendőrségnek nem szabadna elismernie — mégha volnának is — hogy a különböző társadalmi viszályok között e városban ellentétek, az az ellenségeskedés létezik. Neki ezen állítólagos ellentétekhez semmi köze. Az egyes munkás és egyes gazda között esetleg felmerülő »ellentét«-nek békés, vagy nem békés kiegyenlítése a különböző bíróságokra tartozik. Mikor a rendőrség ilyen ellentétekről s azok kiegyenlítésének szükségességéről beszél, csak azon balhiedelmet táplálja a már úgyis elámított munkásokban, hogy velük szemben más társadalmi osztályok részéről igazságtalanság történik. Ez pedig csakugyan nem feladata a rendőrségnek. Az ő feladata e szempontból véve nem lehet más, mint szigorúan őrködni a törvények megtartása fölött, s ha azok akár a munkás, akár a gazda által megsértetnek, részrehajthatlanul intézkedni a megtorlásra nézve. Példával illusztrálva a dolgot: ha a gazda nem akar a munkásnak 1 frt napszámnál többet fizetni, a munkás pedig nem akar 2 frt napszámon alól dolgozni, ehez az »ellentét «-hez a rendőrségnek semmi köze. Ha pedig az az eset fordul elő, hogy a gazda a munkáját vagy cselédjét megrövidíti, egészségét, testi épségét veszélyezteti, vagy erkölcstelenségre kényszeríti, vagy az, hogy a munkás szándékosan megkárosítja a gazdát vagy izgat a »vagyonos osztály« ellen: ezek nem »ellentétek,« hanem törvénysértések, amelyek nem kiegyenlítendők, de a legerélyesebben megtorlandók. A rendőrségnek illetve hatóságnak továbbá nem szabad ismernie »nemzetközi szoczialista pártot«, sem »független szoczialistákat.« Mert ez a hatósági elösmerés egyszersmind az ilyen pártok alakulása jogosultságának hallgatólagos elösmerése, ami legtávolabbról sem lehet rendőrségi feladat. A rendőrség előtt, aki e város területén lakik az nem lehet más, mint hódmezővásárhelyi polgár, legyen az napszámos, cseléd, gazda, iparos, okleveles ember vagy »úr.« És absolute semmi köze ahoz a rendőrségnek, hogy kicsoda, melyik politikai párthoz tartozik. Ebből kifolyólag a képzelhető legnagyobb hiba a rendőrség részéről, hogy a munkásokat viszont úgy különbözteti meg, hogy az egyik csak közönséges munkás, a másik „pártvezető.“ Az egész, hamis úton való járásnak a betetőzése pedig az, hogy a rendőrség, tehát a hatóság a „Földmüveő-kör“ alakítására nézve ezekkel a „pártvezetőkkel“ lépett érintkezésbe. A »Földművelő-kör«-nek vagy helyesebb elnevezéssel élve: a »munkások egyesületének« ugyanis a hatóság szempontjából nem lehet más czélja, minthogy a hódmezővásárhelyi mezei munkásoknak és napszámosoknak még romlatlan zömét megmentse, elvonja ezeknek a „pártvezetőknek“ ,káros befolyásától. Ily egyesületek alakításának előmozdítása által, ezeknek a még józan munkásoknak kell módot nyújtani arra, hogy olykor-olykor bizonytalanná váló helyzetükön a fennálló törvények keretén belül javíthassanak, megélhetésüket biztosítsák , s ne essenek a fennálló társadalmi rend felforgatására irányuló törekvéseknek zsákmányaiul, ne váljanak belőlük is izgatók vagy elégedetlenek. Ezen czél elérése végett a pártvezetőkkel , azaz a rosszakaratú vagy fanatizált izgatókkal lépni érintkezésbe, akik csak feltolták magukat a „párt“ vezéreiül, jogosítva azonban a hódmezővásárhelyi munkások képviseletére nincsenek, — feltétlenül elhibázott dolog. Hiszen ezeknek már nem »Földművelőkörre,« hanem megfigyelő intézetre van szükségük. (Megjegyezzük, hogy a czikk utóbbi része nem a földművelő kör felállítását sürgető munkás megbízottakra vonatkozik. Amint ez a czikk egészéből határozottan és félreérthetlenül kivehető. Szerte.) Ezen vezetőknek teljes mellőzésével, közvetlenül a munkások zöméhez fordulva kell tehát elsősorban azt kipuhatolni: óhajtják-e egy ilyen egyesület alakítását ? Mert akarata ellenére boldogítani senkit sem lehet. Hogy pedig erre a kérdésre a munkások feleletet adhassanak világos, egyszerű, átlátszó formában kell ebtnek állítani az egyesület czélját és a czél elérésére szolgáló módokat. Az