Hód-Mező-Vásárhely, 1899. július-december (29. évfolyam, 53-105. szám)

1899-07-02 / 53. szám

Melléklet a „Hód-Mező-Vásárhely“ 53. számához­ van meg, az ügy a legközelebbi közgyűlésre elhalasztatott. A hivatalos órák július és augusztus hó­napokban reggeli 7 órától d. u. 1 óráig fog­nak tartatni. Özv. Hoffer Imréné részére 350 fr­t évi nyugdíj, két kiskorú gyermeke részére pedig 55—55 frt nevelési járulék megszavaz­tatott. A fogyasztási adók beszedésénél fog­lalkozó tisztség a szolgálat tekintetében a II-ik ügyosztálytól a IV-ikhez tétetett át. Vasváry Zoltán házipénztárnoknak a hat heti szabad­ságidő megadatott. Elutasittatott Kaserléber János v. kertész felebbezése azon városi ta­nácsi határozat ellen, mely őt a népkertben foglalatoskodó munkásoknak előleges bejelen­tésére kötelezi. A polgári fiú­iskola. A »Hód-Mező-Vásárhely« hallatta annak idején az első figyelmeztetést a mi polgári fiúiskolánkban uralkodó szomorú állapotok ügyében. Hadd legyen most a »Hód-Mező- Vásárhely« ismét az első közlöny, amely ugyanezen iskolában bekövetkezett örvendetes fordulatról tesz tanúságot. Az iskola értesítője, amely most jelent meg, sok szépet mond az intézetről. De a be­tűk csak betűk s még nem bizonyítanak. Ér­tesítők olvasásához érteni kell s ha valahol, úgy ezeknél alkalmazható a sorok közti olvasás titkos tudománya. Mert olyan értesítő még nem jelent meg, a­mely szomorú eredményt, el nem végzett feladatokat, hanyatlást és pan­gást vallott volna be. Hanem azért a­ki ol­vasni tud, a különböző adatok egybevetéséből s az elhallgatott dolgokból következtethet a szomorú megtörténtekre. Bevalljuk, mi így olvastuk el a polgári iskola értesítőjét, sőt ezzel sem elégedtünk meg, hanem az iskola egész belső életét figye­lemmel kísértük. S kijelentjük, hogy az iskola nagyot haladt. A­mily kíméletlenül ítéltük el a viszás állapotokat, oly egyenesen kimondjuk, hogy most már bizhatunk ez intézetben. Nem mond­juk, hogy már netovábbja a tökélynek — nem is lehet ez — de bizonyos, hogy ha így fej­lődik, azzá lehet. S nem csak mondjuk ezt, hanem bizo­nyítjuk is. S nem csak ezt állítjuk, hanem többet is. A mi polgári iskolánknak oly nagy a hivatása, a­milyen az országban talán egy iskoláé sem. Nem csak arra a sablonszerű »polgári osztály teremtése«-féle jelszóra gondolunk, hanem fon­tos nemzeti hivatásra. Aki elmegy ebbe az iskolába s csak futó szemlét tart fölötte, mindjárt elámul. Honnan kerül ebbe a magyar városba ennyi német gyerek ? Hát ezek a kis németek a délvidékről jönnek s egyre nagyobb számban. Ide jönnek, hogy magyar polgárokká nevelkedjenek. A magyar fiuk meg azért, hogy itt nevelkedjenek művelt polgárokká. Nagy a gyönyörűségünk, ha halljuk a német ajkunkat, amint tiszta magyarsággal beszélnek s lelkesen éneklik a mi nemzeti dalainkat. Ezekből lesznek a mi hű fiaink s ezek védik meg a mi délvidékünket veszély idején. Ezek a kis sváb fiúk, mire a harmadik osztályba jutnak, már jobban értik a magyar szót, mint a németet. S még egyre többen fognak jönni. Ha az intézet jó híre elterjed, ide özönlik a németség. Annál inkább, mert Szegeden már annyi né­metül tudó ember él, hogy ott nehezebb a magyart megtanulni. De itt a szinmagyar vá­rosban kitűnő a talaj s ide jönne az egész délvidék ifjúsága, ha a társadalom is tenne valamit s internátust csinálna olcsó pénzen. Ennyi — azt hisszük — elég az iskola nemzeti hivatásáról. De most még annak bebizonyításával tartozunk, hogy a polgári iskola nagyot haladt. Első bizonyítékunk, hogy az egész múlt tanéven semmit se hallottunk az intézetről ; semmi baj, semmi válság, semmi összeütközés nem történt abban. Szóval nem beszéltek róla. S a jó iskola olyan, mint a jó erkölcsű asz­­szony : nem beszéltet magáról. De ez csak negatív bizonyíték. Pozitív bizonyítékul felhozzuk azt, hogy az intézetnek ez évben több új s a tanügy terén rég becsült vagy pedig más téren ismert tanára volt s négy főgimnáziumi tanár segített a nehéz mun­kában. Íme azok az erők, a­kik a most múlt tanévben kerültek az intézethez, részint végleg, részint kisegítésül: Ajtay Gyula igazgató, Király Károly szolgálatra hivatott igazgató, Palágyi Lajos író és Stöhr János; továbbá a főgimnáziumból : Bencze Zsigmond, Bodnár Bertalan, dr. Ernyei István és Szappanos Ká­roly tanárok. Az iskola haladását bizonyítja továbbá, hogy az elmúlt tanévben 219 tanulója volt s hogy egy osztályt párhuzamosítani kellett. Bizonyítja még az is, hogy a tanulók a most lezajlott tanévben önképzőkört alakítot­tak s kis könyvtárt gyűjtöttek. Bizonyítja továbbá, hogy a minisztérium a haladás kétségtelen elismeréséül a jövő tanévre öt osztályúvá emelte az iskolát. De bizonyítja mindenek fölött az iskola föllendülését a vizsgák kitűnő eredménye, a­mit úgy a főispán, mint a tanfelügyelő beis­mert. Holott a múlt évi szomorú eredmény folytán mind a ketten fölöttébb éber kíván­sággal, fokozott igényekkel jöttek a vizsgákra. Tehát kimondhatjuk, hogy az intézet jövője elé bízva tekintünk s ha k­ét osztályú lesz a polgári iskola, városunk hatalmas kultur-intéz­­ményt nyerene. A „Földművelő-kör“ alakítása. Ez a legújabb társadalmi mozgalom a „munkások“ helyzetének javítását czélozza, s mint ilyen nagyon is megérdemli, hogy min­den oldalról megvitattassék, az eszmék tisz­tázhassanak, az érdekeltek megértsék a moz­galom valódi czélját, s mindezek folytán a lé­tesítendő új intézmény egészséges működése már eleve biztosíttassék. Nem lehet tehát elfogadni Szathmáry Ti­hamér I-ső alkapitány úrnak e lapok 41-ik számában közölt azon nézetét, hogy kár volt a »kunvásárhelyi földművelő-kört« az első íz­ben összehívott alakuló közgyűlésen, május hó 11-én mindjárt meg nem alakítani, mert ez a kérdés még ma sincs annyira megérlelve, hogy az eszme megvalósításához már hozzá lehetne fogni. Hogy mi történt eddig a »Földművelő­­kör« alakítása érdekében, azt az érdeklődők nagyon jól tudják a hírlapokból, én tehát bát­ran csupán arra szorítkozhatom, a­minek né­zetem szerint történnie kellett volna, illetve a megalakulás előtt történni kell. Tisztába kell jönni mindenek előtt azzal, hogy magoknak a munkásoknak komoly kí­­vánsága-e ilyen egyesület létesítése. Az I-ső al­kapitány úr e helyett „a békés kiegyenlítésnek módját“ kereste, és tehát abból indult ki, hogy valami viszálynak, pernek létezését fel­tételezte a vásárhelyi munkások és munka­adók között, s érintkezett a­­nemzetközi szo­­czialista párttal.11 Ezekkel ugyan nem boldo­gult, hanem a „független szoczialisták“ voltak olyan kegyesek, hogy leereszkedtek hozzá és »készséget mutattak arra, hogy a munkaadó és munkás között felmerült ellentétek békés után leendő kiegyenlítésénél közreműködje­nek.« Hogy ez az út hamis, és a kívánt czél­­hoz soha nem vezethet, az első tekintetre vi­lágos. A hatóságnak, respektive a rendőrség­nek nem szabadna elismernie — mégha vol­nának is — hogy a különböző társadalmi vi­szályok között e városban ellentétek, az az ellenségeskedés létezik. Neki ezen állítólagos ellentétekhez semmi köze. Az egyes munkás és egyes gazda között esetleg felmerülő »el­­lentét«-nek békés, vagy nem békés kiegyenlí­tése a különböző bíróságokra tartozik. Mikor a rendőrség ilyen ellentétekről s azok kiegyen­lítésének szükségességéről beszél, csak azon balhiedelmet táplálja a már úgyis elámított munkásokban, hogy velük szemben más tár­sadalmi osztályok részéről igazságtalanság tör­ténik. Ez pedig csakugyan nem feladata a rendőrségnek. Az ő feladata e szempontból véve nem lehet más, mint szigorúan őrködni a törvények megtartása fölött, s ha azok akár a munkás, akár a gazda által megsértetnek, részrehajthatlanul intézkedni a megtorlásra nézve. Példával illusztrálva a dolgot: ha a gazda nem akar a munkásnak 1 frt napszám­nál többet fizetni, a munkás pedig nem akar 2 frt napszámon alól dolgozni, ehez az »ellen­tét «-hez a rendőrségnek semmi köze. Ha pe­dig az az eset fordul elő, hogy a gazda a mun­káját vagy cselédjét megrövidíti, egészségét, testi épségét veszélyezteti, vagy erkölcstelen­ségre kényszeríti, vagy az, hogy a munkás szándékosan megkárosítja a gazdát vagy iz­gat a »vagyonos osztály« ellen: ezek nem »ellentétek,« hanem törvénysértések, a­melyek nem kiegyenlítendők, de a legerélyesebben megtorlandók. A rendőrségnek illetve hatóságnak to­vábbá nem szabad ismernie »nemzetközi szo­­czialista pártot«, sem »független szoczialistá­­kat.« Mert ez a hatósági elösmerés egyszer­smind az ilyen pártok alakulása jogosultságá­nak hallgatólagos elösmerése, a­mi legtávolabb­ról sem lehet rendőrségi feladat. A rendőrség előtt, a­ki e város területén lakik az nem le­het más, mint hódmező­vásárhelyi polgár, le­gyen az napszámos, cseléd, gazda, iparos, ok­leveles ember vagy »úr.« És absolute semmi köze ahoz a rendőrségnek, hogy kicsoda, me­lyik politikai párthoz tartozik. Ebből kifolyó­lag a képzelhető legnagyobb hiba a rendőrség részéről, hogy a munkásokat viszont úgy kü­lönbözteti meg, hogy az egyik csak közönséges munkás, a másik „pártvezető.“ Az egész, ha­mis úton való járásnak a betetőzése pedig az, hogy a rendőrség, tehát a hatóság a „Föld­­müveő-kör“ alakítására nézve ezekkel a „párt­­vezetőkkel“ lépett érintkezésbe. A »Földművelő-kör«-nek vagy helyesebb elnevezéssel élve: a »munkások egyesületé­nek« ugyanis a hatóság szempontjából nem lehet más czélja, minthogy a hódmező­vásár­helyi mezei munkásoknak és napszámosoknak még romlatlan zömét megmentse, elvonja ezek­nek a „pártvezetőknek“ ,káros befolyásától. Ily egyesületek alakításának előmozdítása által, ezeknek a még józan munkásoknak kell mó­dot nyújtani arra, hogy olykor-olykor bizony­talanná váló helyzetükön a fennálló törvények keretén belül javíthassanak, megélhetésüket biztosítsák , s ne essenek a fennálló társadalmi rend felforgatására irányuló törekvéseknek zsákmányaiul, ne váljanak belőlük is izgatók vagy elégedetlenek. Ezen czél elérése végett a pártvezetők­kel , az­az a rosszakaratú vagy fanatizált iz­­gatókkal lépni érintkezésbe, a­kik csak fel­tolták magukat a „párt“ vezéreiül, jogosítva azonban a hódmező­vásárhelyi munkások kép­viseletére nincsenek, — feltétlenül elhibázott dolog. Hiszen ezeknek már nem »Földművelő­­körre,« hanem megfigyelő intézetre van szük­ségük. (Megjegyezzük, hogy a czikk utóbbi része nem a földművelő­ kör felállítását sür­gető munkás megbízottakra vonatkozik. A­mint ez a czikk egészéből határozottan és félreérthetlenül kivehető. Szerte.) Ezen vezetőknek teljes mellőzésével, köz­vetlenül a munkások zöméhez fordulva kell tehát első­sorban azt kipuhatolni: óhajtják-e egy ilyen egyesület alakítását ? Mert akarata ellenére boldogítani senkit sem lehet. Hogy pedig erre a kérdésre a munkások feleletet adhassanak világos, egyszerű, átlátszó formában kell eb­tnek állítani az egyesület czél­ját és a czél elérésére szolgáló módokat. Az

Next