Hód-Mező-Vásárhely, 1900. január-június (30. évfolyam, 1-51. szám)
1900-01-04 / 1. szám
-I. szám. Csütörtök, 1900. január hó 4. POLITIKAI LAP. A HÓSMEZŐ-VÁSÁRHELYI GAZDASÁGI EGYESÜLET KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület, Kossuth-tér, templom-bazár 7. szám, hova minden a lapra vonatkozók küldendők. Megjelen minden vasárnap és csütörtökön. Hirdetési díjak: három hasábos petit sorért 6 fill. Bélyegdij 60 fill. Nyílttér sora 40 fill. harminczadik évfolyam. Előfizetési díj: Egész évre 8 kor. Fél évre 4 kor. Negyedévre 2 kor. *&• Egyes szám ára 10 fill.$• Előfizetőinkhez. Most, az újév küszöbén, midőn lapunk 30-ik évfolyamába lépett, röviden utalunk arra a törekvésünkre, hogy e lap mindenkor a sajtó legnemesebb feladatait teljesítse. Mint politikai lap a közjogi kiegyezés hívei és harczosai vagyunk, azé a kiegyezésé, mely az 1848-ban a nemzet kezéből a végzet által kiragadott fonalat újra felvette, s azóta sok megpróbáltatások között szövögeti az új Magyarország történelmét. E mellett mindenkor figyelmünkre méltattuk a helyi közélet minden terén fölmerülő jelenségeket, s azokkal természetüknek megfelelően mindig csak a közérdek szempontjából foglalkoztunk. Hírrovatunkban igyekeztünk lehetően kimerítő s gondosan megalkotott képet adni a hét eseményeinek. Tárczarovatunkban különös súlyt fektettünk arra, amire itt a hozzánk behatoló nyugat-európai szellem kinövései folytán különös gonddal lenni tartoztunk: a tisztult jó ízlésre. Ez irányelvek fogják továbbra is irányítani működésünket. A tárcarovatra vonatkozólag örömmel adjuk hírül olvasóinknak, hogy vasárnapi tárcsáink számára a legmagasabb irodalmi színvonalat sikerült biztosítani. Ugyanis a múlt vasárnaptól kezdve ezentúl minden vasárnapi tárczánkat a magyar tárczairodalom jelesei fölváltva fogják írni lapunk számára. Sikerült ugyanis a legkedveltebb tárczairókkal megegyeznünk olyképen, hogy lapunknak minden vasárnapra egy, eddig még sehol meg nem jelent, eredeti tárczát imák, s olvasóközönségünk kedvelt íróit, akiknek munkáit eddig csupán a különböző fővárosi lapokban szétszórtan olvashatta, ezentúl a mi lapunkban hétről hétre együtt találja. E nagy jelentésű újítással kapcsot akarunk teremteni a vidék olvasóközönsége és az irodalmi központ között, amelynek üdvös hatását, azt hiszszük, szükségtelen bizonyítgatnunk. Január hónapi vasárnapi tárczáinkat a következők írják : Szomaházy István, Ambrus Zoltán, Rákosi Viktor, Bársony István. Ezután következnek sorrendben : Murai Károly, Benedek Elek, Kóbor Tamás, Jakab Ödön, Szabóné Nogáll Janka, Pap Dániel, Tábori Róbert, Hevesi József, Zilahi Kiss Béla (Junius), Krúdy Gyula, Gróf Vay Sándor (d'Artagnan, Celestin, Floridor) stb. tárczái. Midőn ezejesztendei meglepetésünkre olvasóink figyelmét felhívjuk, reméljük, hogy ezzel ismét közelebb fűztük őket lapunkhoz. Ez újításunk noha anyagi áldozatba kerül, semmit sem változtat lapunk előfizetési árán, mely úgy, mint eddig, ezentúl is egész évre . 8 korona (4 frt), fél évre .4 » (2 » negyedévre .2 » (1 » Az újévi beszédek. Gróf Csáki Albin újévi üdvözlő beszéde a miniszterelnökhhöz, Széll Kálmán miniszterelnöknek erre adott válasza, és Münnich Aurél üdvözlő beszéde a képviselőház elnökéhez : ez a három, a nagy nyilvánosságnak szóló beszéd adja meg a képét annak a politikai helyzetnek, amit a XX-ik század első esztendeje nálunk talál. Hatásuk alatt az olvasó gondolata visszatér azokra az esztendőkre, amikben a parlamenti élet hanyatlása megkezdődött Európa valamelyik parlamentjében. Ma már az Isten tudja melyikben ! S aztán folytatódott a többi parlamentekben, mint a száraz tarlón szokott a futótűz. Fejtetőre állította a dolgok addigi természetes rendjét az ellenzékek fölfedezése, hogy a parlamenti többség nem nemzeti akarat, és hogy a kisebbségnek módjában áll ráülni a többség fejére, s azzal agyonnyomni a parlament minden üdvös alkotási kísérletét. Az ellenzék tulajdonképeni rendeltetése , a kormányműködés ellenőrzése, nemzeti közszükségletek lelkiismeretes szemmeltartása, e közszükségletek kielégítésének becsületes és komoly munkával való előkészítése — mindezek mint használhatatlan lom szemétdombra kerültek; azt megmutatni, hogy az ellenzék csakugyan ellenzék, végtelenül könnyebb és hálásabb volt a minél durvább szájaskodás. Elvek harcza helyére jött a marakodás , érvek helyett egyes kipéczézett egyének kiszámított megrohanása. Közbe-közbe jött egy-egy politikai sérelem fölötti felfortyanás, ami mellett a harcz módjából ki lehetett könnyen venni, mennyire kelletlenül esik az ellenzéknek, ha egyegy ily sérelem végkép eltűnt a politika látóhatáráról, mivel ezekkel úgy volt az ellenzék, ahogyan a szegény ember egész hétre megfőzi a savanyú káposztát. Megfőzte ő is a magáét s a mikor ráéhezett az olcsó s pillanat alatt bezsebelhető dicsőségre , a műszenvedély lángjainál fölmelegitette, s feltálalta a parlamentnek s az országnak. Véget vetni ennek a szomorú és végzetes helyzetnek, föltartani a magyar alkotmányosságot s közéletet az elzüllés útján, a parlamenti tárgyalási modorból türelemmel kitisztítani az elvadulás tályogait : erre a nagy feladatra vállalkozott a mostani miniszterelnök s ezt hangsúlyozzák elsősorban az újévi beszédek. A miniszterelnök beszédének igen jelentős mozzanata a szónoki lendület, amelylyel a miniszterelnök arra a hatalmas és fenttartó erőre mutatott, amit a magyar közélet egyedül a szabadelvűség megőrzésében biztosíthat a maga komolyan munkált fejlődése számára. Úgy hivatkozott erre, — mint olyan föltételre, — amely nélkül intézményeink és alkotásaink szétfolyó homokon épülnének. Beszéde további folyamában különösen hangsúlyozta a miniszterelnök, hogy most már a parlamenti munka útjából eltakarítják a gátak, abban a tekintetben, hogy Ausztriával szemben rendeztettek véglegesen állapotaink. Hivatkozott arra, hogy Magyarország ez állapotok rendezésében megtette a maga kötelességét s ez tette lehetővé azt, hogy Ausztriával szemben a gazdasági kiegyezést illetőleg a viszonosság mint befejezett tény immár biztosítva van. Pedig hát ép ez a viszonosság az a pont, amit illetőleg az ellenzék mindig méltóztatott hol mérgesen, hol nagyurias tréfákkal kétségbevonni a miniszterelnök határozott kijelentéseit. Rámutatott arra is, hogy a kiegyezés legutolsó láncszemeit , a kvótakiegyezést is be kell fejezni az esztendő oly részében, hogy még a jelen esztendőben hozzá lehessen fogni az évek óta halomra gyűlt parlamenti és nemzeti feladatok megvalósításához. Mégis szemmel láthatóan és kézzelfoghatólag ebben a lánczolatban, amelynek végén fognak nyugodni a reformok, a legelső, hogy az ellenzék a parlamentet ne gyötörje halálra erőszakoskodó hatalmaskodással ; tisztító tűzön kell átmenni a parlamenti életnek, meg kell ennek erősödnie az ország érdekében való