Hód-Mező-Vásárhely, 1900. július-december (30. évfolyam, 52-103. szám)

1900-07-01 / 52. szám

vagyis a mellett szavaztak, hogy a költsége­ket az ármentesí­tő­ társulat viselje: Juhász Mihály polgármester, dr. Endrey Gyula és dr. Hódy Mózes főügyész. Ezen határozatban legelsőbben az tűnik szembe, hogy annak érvényesülése esetén egy egészen új csatornarész tervezendő a városon kívül : ezen csatornarészt illetőleg új terveket s új költségvetést kell készíttetni, miután a központi választmány által tárgyalt, idevonat­kozó terv és költségvetés részleteivel s ala­posságával föltétlenül tisztába kell jönni. A másik, hogy ezen költségek viselése tekintetében a város közönségének arra az álláspontra kell helyezkednie, a­mely a kultúr­mérnöki szakvéleményben a hódtói csatorna költségeire nézve kifejezést nyer. A szakvéle­mény e kibővítés költségeit azért véli az ár­­mentesítő társulat által viselendőnek, mivel a társulat feladatát képezi az ár­ területébe eső belvizek levezetése, és e czélból csatornáit oly elrendezéssel és oly méretekkel kell létesítenie és fenntartania, hogy azok az egyetemlegesen terhelt árterület minden részletével szemben hivatásuknak teljesen megfeleljenek ; ez áll a mérnöki szakvélemény szerint a munkálatok által érintett városi belsőségekre is, mivel a város évenként tetemes összeggel járul az ár­­mentesítő társulat terheihez. Ezen a felfogáson mit sem változtat az, ha a hódtói csatorna ki­bővítése helyett a levezetés biztosításának más módja foganatosíttatnék is, miután a czél mind a két esetben azonos. A központi választmány határozatát a maga teljességében ismertetendő, közölnünk kell még azon megállapodást, hogy a változ­tatás folytán tényleg kiadott költségek számít­hatók fel a város terhére. Örvendetes azonban a kistói lapos vizei­nek levezetésére vonatkozólag hozott azon ha­tározat, hogy ezt a társulat a maga költségén a legsürgősebben eszközöltetni fogja s e rész­ben a város költségeit csupán a Kistöltés és Nagytöltés alatt készitendő átereszek költségei képezik. E határozat szerint teljesülhet az ér­dekelteknek úgy vagyonbiztonsági, mint köz­egészségügyi okoknál fogva jogosult óhajtása Törvényhatósági közgyűlés. Második nap. Hm.-Vásárhely, 1900. junius 28. Elnök báró Thoroczk­ay Viktor főispán. Az előző napi gyűlés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése után a városi levél­tár rendezése került napirendre. E tárgyban dr. Endrey Gyula indítványa folytán egyik előző közgyűlésből bizottság küldetett ki, azon­ban a főjegyző jelentése szerint eredmény nél­kül, miután a kiküldött bizottsági tagok nem jelentek meg. A főjegyző felolvasta a tanácsi javaslatot, mely szerint a közgyűlés elrendeli a hasznavehetetlen iratok kiselejtezését és a levéltárnak sortározás szerinti rendezését ; ez­zel megbizatik a levéltárnak oly utasítással, hogy e munkát négy év alatt fejezze be, azon­ban eltérőleg a múltkori javaslattól, ezen mun­kát díjtalanul tartozik végezni. A selejtezés és rendezés idejére segéderő bocsáttatik a le­véltárnok rendelkezése alá. A selejtezésre és rendezésre bizottság küldetik ki. Minthogy pedig a levéltár helyiségei szűkek, azok kibő­vítéséről a tanács gondoskodjék. Végül ajánlja a javaslat, hogy a javaslatba hozott ügykeze­lési szabályzat már jövő év január 1-ével életbeléptettessék. A tanácsi javaslathoz legelőbb dr. En­drey Gyula szólt. A mostani javaslatot elfo­gadja , a múltkor felszólalt és bizottság ki­küldését javasolta, mivel az akkor javaslatba hozott rendezési költségeket nagyoknak, mél­tánytalanoknak találta. Felfogása szerint a rendezést a levéltárnak ingyen tartozik telje­­síteni. Érdemes lenne ez alkalommal a múltra rekriminálni a levéltár rendezetlensége miatt. Kmetyk­ó József főjegyző : A levéltár ren­dezetlenségének okait keresendő, a múlt szá­zadba kellene visszamennünk. Az ő felfogása szerint a levéltárnok ingyenes levéltárrende­zésre nem kötelezhető , másutt sem kötelezik. Azonban a tanács többsége vele ellenkező vé­leményen volt. Majd a belügyminiszter e kér­désben dönteni fog. Ugrai László ellenzi, hogy a kiselejte­zendő iratok megsemmisíttessenek, miután eset­leg azok valamelyikére még szükség lehet. Kmetyk­ó főjegyző: A selejtezés mikénti esz­közlésére az országos levéltártól nyertünk uta­sítást. A kiselejtezés a legnagyobb körültekin­téssel fog eszközöltetni. A tanács javaslata egyhangúlag elfogad­tatott. Garzó Imre a törvényhatósági szé vetettgt­ tagságba a közigazgatási bíróság ítélete foly­tán visszahelyeztetvén, az albizottságokban el­foglalt helyeket is a közgyűlés határozata szerint folytatólag ő fogja betölteni. A békés­csanádi helyiérdekű vasút a maga czéljaira a komlós —orosházi útból és utárok­­ból elfoglalt 2245 ú j­ölet, a­mely területért a város részére mindössze 50 frtnyi kártalanítást ajánl föl. A közgyűlés ezt nem fogadja el, hanem ht­elenként 50 fillért kíván, s ezen árral is csak az esetben hajlandó megelégedni, ha az ügy békés után intéztetik el. Élénk vita fejlődött ki azon felebbezés tárgyában, melyet Juhász Imréné és társai a földeákszéli határút kinyitása ügyében be­nyújtottak. A közgyűlés a tanács javaslatához képest az ez ügyben hozott polgármesteri ha­tározatot illetékesség hiánya miatt megsemmi­­síti, s miután itt út elfoglalásról van szó, az ügyet, mint mezőrendőri kihágást, a rendőr­­kapitánysághoz teszi át. A közgyűlés 100 K.-ot szavazott meg a kolozsvári Mátyás-szobor felállítási költsé­geire. Felhatalmazza a közgyűlés a tanácsot, hogy a községi bírósághoz az októbertől feb­ruárig számított téli hónapokra 2 K. napidíj mellett kisegítő erőt alkalmazzon. Következett a délmagyarországi Tanító­ Egyesület által városunkban felállítani szán­dékolt konviktus kérdése. A tanácsi javaslat szerint a konviktus czéljaira a Hajda ideigle­nesen átengedtetnék, a szükséges átalakítás költségeit a város viselné, később a vásárté­ren adna a város végleges telket. Dr. Endrey Gyula : A hazafias czélra hozzon a város ál­dozatot , itt azonban a részletek még nincse­nek tisztázva. Egyelőre kéri a tárgyalások eredményét tudomásul venni s utasítani a ta­nácsot, hogy a további tárgyalásokat teljesítse. A közgyűlés ily értelemben határozott. Itt megjegyezzük, hogy a dél­magyarországi tanító­egyesület e konviktus kérdésével a napokban tartandó közgyűlésén foglalkozni fog, a­melyen feltételeit hivatalos alakban fogja formulázni. Ezek közlése után a törvényhatóság azon hely­zetben lesz, hogy mint a legmagyarabb város képviselője, a magyarság és ezzel a hazafias ér­zület terjesztéséből­­ is kivegye a maga részét. A betegápolási pótadó kezelés egyszerű- A „Hód-Mezö-Vásárhely“ tárczája. A szenvedés. Irta: Carmen Sylva. (Erzsébet román királyné.) A „Hód-Mezö-Vásárhely“ számára fordította: Harmath Lujza. (Utánnyomás tilos.) A Szenvedés szép, nyúlánk gyermek volt, fekete hajjal, mely halvány arczát körülfolyta. Finom ajkai majd mindig zárva voltak, fekete szemei halálosan szomorúak, hogy senki sírás nélkül nem nézhetett reá. A szegény gyermek­nek nem volt otthona s folyton egyik helyről a másikra vándorolt. Majd a szegények kuny­hójába, majd a gazdagok palotájába tért be. Egy napon egy almafa alatt pihent s nézte a kis almákat, melyek oly pompás piros arcz­­czal bírnak, hogy egészen felvidul, ki reá­juk tekint. «Oh, kedves almafa! — kiáltott Szenve­dés, — adj nekem is szép piros arezot, mert akkor az emberek is szívesebben néznének rám.» «Nem !» — szólt az almafa — «ha szép piros arezod lenne, nem lennének oly részvét­tel az emberek s nem látnának oly szívesek!» Szomorúan állt fel s tovább vándorolt utamn, míg a folyam partján egy kertbe ért, a mely­ben oly gyönyörű madárdal hangzott, hogy az ember szive nevetett bele. «Oh, kedves madárkák, ajándékozzatok meg éneketekkel, hogy megörvendeztessem az embereket vele !» «Nem, kedves gyermek», — csiripelték a madárkák, — «ha nem jönnél oly nesztelenül és nem mennél oly hallgatagon, akkor nem fe­lejtenének el az emberek oly hamar és észre­­vennék, hogy te vagy a Szenvedés és hogy fájdalmat okozol!» És a szegény gyermek tovább vándorolt, mig egy napon erdőbe ért. Ez oly kellemesen illatozott s a fák alatti vastag moha-rétegen oly ruganyosan lehetett tovalépdelni. A susogó lombok között itt-ott belopóztak a napsugarak s reszketve tánczoltak a moha felett, s meg­aranyozták az elsárgult leveleket. Minő pompa volt ez ! A gyermek fárad­tan dőlt egy fa alá. «Ide szabad betérnem a nélkül, hogy fájdalmat hoznék, szabad megpi­hennem a nélkül, hogy bárki is beteggé válnék a miatt!» Egy napsugár rezgett át a lombokon, s meglátva a csodaszép fénytelen szemeket, oda szőkéit, fölragyogtatta azokat és Szenvedés­nek szivéig behatolt. És látta az egész erdő e csodálatos ragyo­gást a kedves leány arczán, és örömtől, cso­dálattal zümmögött. Szenvedés nem tudott arról, hogy­­ szebb lett, csak forrón és vidáman érezte a napsu­­gárt reszketni szivében. «Oh, kedves erdő, egyetlen egyet ajándé­kozz nekem ezernyi napsugaraidból s én bol­dog leszek!» S ime, egyszerre csak siri csend lett az erdőben, a fák szomorúan néztek egymásra, a fénysugár eltűnt Szenvedés szemeiből s egy tündöklő gyíkot érintve, magas levelű páfrá­­nok között tűnt tova. «Szegény gyermek!» — szólt egy vén tölgy, —• «egyetlen napsugár oly széppé tett téged, hogy az emberek igen gyakran hívná­nak magukhoz és ekkor erejükön felül kel­lene elviselni fájdalmukat! Te fény és meleg­ség nélkül kell hogy élj ! Meleg könnycsep folyt csöndesen alá a Szenvedés lábainál levő pézsmára, a melyből édes illat szállt fel, hálát susogva a harmatért. A nyugalmat nem ismerő leány tovább haladt, mig egy nagy, csöndes tengerhez ért. Szenvedés gyöngéd kezeit a tengerbe már­totta, s homlokát érinté vele. Est (az Este) a mint mellette elhaladt, susogta : «Jó éjt! Aludj álmok nélkül, feledd a fájdalmakat!» Szenvedés hosszan tekintett utána és hal­kan sóhajtott fel: «egyszer találtam csupán az erdőben nyugalmat, egyszer feledtem el a nap­sugárral szivemben bánatomat — s az is el­múlt !» Álmodozva tekintett a tengerbe Szenve­dés, honnan hideg szellő kelt s a ködben hab­leányok lebegtek tova. Ekkor pirosló fényt látott a tengerbe hul­lani, nagyobbat és fénytöbbet a csillagoknál, mely az éjben tündöklött. A­mint szemeit felemelte, észrevette, hogy a világosság egy házból — mely sűrűn volt repkénynyel befutva — a nyitva álló góth­ivezetű ablakból hullott a tengerbe. «Csodálatos !» — gondolta Szenvedés — «Itt még sose sem jártam, pedig valaki vir­­raszt­ott benn !» Az ablakhoz lopódzott. Egy csodaszép nő, hófehér hajjal, hosszú, puha öltönyben egy finom kendővel fején ült ott. Szorgalmatosan, biztos kézzel írt egy nagy könyvbe és komo­ran, szigorúan vésődött egy mély redő szem­ és a város közönségének is azon elhatározása, hogy ezen vizek csatornaművei lehetőleg még a­z. év őszén létesüljenek.

Next