Hódmezővásárhely, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-77. szám)

1904-01-03 / 1. szám

Vasárnap, 1904. január hó 3. PONTI­KAI LAP. A Bánn&i Urhelyi Oszt­asági Egylet közlönye. Szerkesztőség és kiadóhivatal: TV. Kossuth tér tm­plom-bazár. Főszerkesztő Dr. Ernyei István. t&Zb 1. szám. Harmincznegyedik évfolyam. Megjelenik­­ minden vasárnap és csütörtökön. Előfizetési dl). Egész évre 8 kor. Fél évre 4 kor. Negyed évre 2 kor. Egyes szám 10 fi­!» Felelős szerkesztő Kun Béla. Meghívó. A hódmező-vásárhelyi szabadelvű­ párt ma 1904. évi január hó 3-ik napján va­sárnap délelőtt 10 órakor, a »Fekete Sas« szálloda emeleti nagytermében köz­gyűlést tart, melyre a párt tagjainak minél nagyobb számban való megjelené­sét kéri a párt elnöksége. 1904. Irta: Herczeg Ferencz. Sok vihart átszenvedett, fáradt ván­dornép áll az uj esztendő küszöbén. Va­laha útra kelt az ígéret földje felé. És ezer esztendős bolyongás után sem ért még czélt. Ködös pusztaságokon vászorgott át, süppedékes ingoványokat gázolt meg. Olykor aléltan rogyott össze és feje fö­lött már ott keringtek az éhes keselyük. Majd megint talpra állott és a kétség­­beesés szilaj erejével törtetett tovább, a délibáb felé mely az Ígéret földjét va­­rítzsolta eléje. És megint csak kopár pusztákra és végtelen ingoványokra ta­lált ! Most, tépett zászlókkal, halálra fárad­tan, a visszavonás minden keserűségével szívében, néz fel az égre, hol szürke fel­hők mögött trónol a végzete . . . Miféle átok sújt téged, magyarom ? Volt egykor hatalmas nemzeti dinasz­tiád, mely hősöket, bölcseket és szente­ket adott neked. Jövendő évszázadokat megértő elmével tervezték a magyar ha­talom fellegvárát és őrszemeiket kiállí­tották a Balkánra és a tenger partjára. De alig hogy lehunyták szemüket a ki­rályi építőmesterek, nagyszerű művük rombadőlt és elsülyedt. Emléke ma már csak krónikában él. Voltak egykor vezéreid, kik megve­tették lábukat a honfoglaló sirja fölött. Elméjük, karjuk erős, szívük magyar volt. Hunyadiak, Zsákócziak, Zrínyiek, Tökölyek, Bocskayak, Báthoryak, Sza­­polyaiak, Thurzók — ki győzné elso­rolni a fényes neveket ? Az ő idejükben egy nagyszabású nemzeti kultúra körvo­nalai kezdtek kibontakozni a barbárság ködéből. Várkastélyokkal, palotákkal telt meg az ország, magyar erkölcs, magyar szó és magyar érzés vezette a nemzetet. A fényes nevek mind kipusztultak. A paloták szürke kőhalmazokká romlot­tak. A régi magyar műveltségből néhány népdalnak és virágéneknek szegényes fosz­lánya maradt meg. S midőn utolsó né egy áléi ragból ma­gához tért a nemzet : uj férfiakat, uj zászlókat kellett keresnie, uj utakon, uj jelszavakkal kellett megindulnia. Az átok, melyet nyomon követ a pusztulás, még testvérágo­n is sulytotta a magyart ! Valaha a székeny havasoktól a Volga vizéig rokon nemzetek tengere hullámzott. A kunoké, a besenyőké. A jövendő magyar hatalom hivatott szövet­ségesei és fegyverhordozói. Mind porrá égtek a csaták tüzében és a jövevény, ki örökükben ül, született ellenség. Te ma­gyarom, egyedül és idegenül éled világo­dat. Miféle átok sújtja ezt a népet? Ma már tudjuk : a turáni átok az, a kelet­ről jött lovas nemzetségek gyászos örök­ségük. A turániak átka volt, hogy fegyel­met csak háborúban ismertek, békében nem. Egységes nemzetté csak a harcz tüze tudta őket összeforrasztani ; a béke langyos fuvallata versengő törzsekre és pártos hadakra mállasztotta erejüket. Engedelmeskedni csak győztes vezérnek tudtak, elöljárónak nem. Meghajolni csak tekintélyes előtt akartak, törvény előtt soha. Hódítóknak születtek, nem állam­alkotóknak. Harczosoknak, nem munká­soknak. Szerezni tudtak, megtartani nem. Ha csak tizedrész annyi államalkotó fegyelmezettség lett volna bennük, mint volt harczi Híz , ma alkalmasint ők vol­nának Európa és Ázsia mai. Egy-egy nagy vezérük alatt, ha ideig-óráig össze­fogtak nemzetségeik, ellenállhatatlan erőre tettek szert. Attila hunjai, Baján avarjai, Árpád magyarjai, Dzsingisz khán mon­goljai, Timur tatárjai, Szulejmán török­jei kedvük szerint gázoltak fel két világ- Mária. Egy köbe kifaragtak egy nevet, Egy édes lánynevet. — Ott ragyog immár hulló lomb alatt, Virágos hant felett. Egy ember minden reggel arra jön, Olyan furcsán nevet S elnézi hosszan, bambán, mereven, Azt a köbe faragott lány nevet . . . Hogy rosszul játszom el a szerepem, Mert azt az embert most is szeretem! A zene hangosan szólt. Tánczra kérték. Vidáman indult tánczolni szegény — De láttam halvány ajka remegését, Láttam a könnyet szeme szögeletén ; Kezéből földre hullt egy sárga rózsa — Utána nyúltam búsan, elfogadva, Oh, mily egyforma a tragédiátok: Összetört szivek, eldobott virágok . . .! S a vén ház hátsó­ kapuján Egyik fátyolos, titkos éjjel Szivében lázzal, szenvedélylyel Kijött az aranyhajú lány . . . Valahol zokognak ... a völgyön Nehéz harangszó rezeg át .. . Az ólompántos ablakokban Elfonnyadtak a rezedák S­át a temető kapuján Ezernyi jázminnal befödve Fehéren, némám mindörökre Most megy az aranyhajú lány . . . Farkas Imre a Bálban. Szólott a lány , el kellett ide jönni. Érti, kellett! könyörgött az anyám És most mulatok én is, mint a többi Ezen a színes báli éjszakán. Mig k­öny szememben folyton könyve támadt,­­ eladták rám fehér selyem ruhámat És víg mosolygás ül az ajkamon Pedig az üdvösségem gyászolom. Szerettem . . . elhagytak! Az egész ennyi — S hogy ne nézzenek szánakozva rám Most tánczolni kell, kaczagni, nevetni — Látja, amott, hogy remeg az anyám! Fél szegény, hátha valahogy megtudják. Hogy az egész csak színjáték, hazugság. j-f­po. Üveg festmény. Befuttatott, vén, oszlopos ház. Bezedás, ólmos ablakok. Mögöttük egy csúf öreg asszony , egy édes, ifjú lány lakott. A vén ház rácsos kapuján Nagynélik, reggeli misére Csattos imakönyvvel kezébe Kijött az aranyhajú lány . . . Ilyenkor lesett rá egy férfi. Bátor, szerelmes dalia. A lány ráismert: ő az álmok, A mesék bús királyfia Csonkabonka. Irta : Lipcsey Ádám. Mintha millió szúnyog, meg darázs duru­zsolna, olyan egyhangú zúgással berregett a gőzgép. A masiniszta a reggeli pihenő után jól ráeresztette a gőzt, hogy a nagy lendítő ke­réknek külsője se látszott a sebes forgástól, a tenyérnyi széles szíl meg szinte harsongva ha­sította a levegőt. A cséplés javában folyt. A heves nyári napon a sietős munkában osztagra se rakták vasoktól mint hathatós tej­tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál ugymint idült bronchitis szamárhurut és különösen lábbadozóknál influenza után ajánltatik. Emeli az étvágyat és testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. — A gyógyszertárakban üvegenként 4.— koronáért kapható. Figyeljünk, hogy minden üveg alanti czéggel legyen ellátva. F. Hoffmann-La Roche & Co. vegyészeti gyár Basel Javírott

Next