Hódmezővásárhely, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-77. szám)
1904-01-03 / 1. szám
Vasárnap, 1904. január hó 3. PONTIKAI LAP. A Bánn&i Urhelyi Osztasági Egylet közlönye. Szerkesztőség és kiadóhivatal: TV. Kossuth tér tmplom-bazár. Főszerkesztő Dr. Ernyei István. t&Zb 1. szám. Harmincznegyedik évfolyam. Megjelenik minden vasárnap és csütörtökön. Előfizetési dl). Egész évre 8 kor. Fél évre 4 kor. Negyed évre 2 kor. Egyes szám 10 fi!» Felelős szerkesztő Kun Béla. Meghívó. A hódmező-vásárhelyi szabadelvű párt ma 1904. évi január hó 3-ik napján vasárnap délelőtt 10 órakor, a »Fekete Sas« szálloda emeleti nagytermében közgyűlést tart, melyre a párt tagjainak minél nagyobb számban való megjelenését kéri a párt elnöksége. 1904. Irta: Herczeg Ferencz. Sok vihart átszenvedett, fáradt vándornép áll az uj esztendő küszöbén. Valaha útra kelt az ígéret földje felé. És ezer esztendős bolyongás után sem ért még czélt. Ködös pusztaságokon vászorgott át, süppedékes ingoványokat gázolt meg. Olykor aléltan rogyott össze és feje fölött már ott keringtek az éhes keselyük. Majd megint talpra állott és a kétségbeesés szilaj erejével törtetett tovább, a délibáb felé mely az Ígéret földjét varítzsolta eléje. És megint csak kopár pusztákra és végtelen ingoványokra talált ! Most, tépett zászlókkal, halálra fáradtan, a visszavonás minden keserűségével szívében, néz fel az égre, hol szürke felhők mögött trónol a végzete . . . Miféle átok sújt téged, magyarom ? Volt egykor hatalmas nemzeti dinasztiád, mely hősöket, bölcseket és szenteket adott neked. Jövendő évszázadokat megértő elmével tervezték a magyar hatalom fellegvárát és őrszemeiket kiállították a Balkánra és a tenger partjára. De alig hogy lehunyták szemüket a királyi építőmesterek, nagyszerű művük rombadőlt és elsülyedt. Emléke ma már csak krónikában él. Voltak egykor vezéreid, kik megvetették lábukat a honfoglaló sirja fölött. Elméjük, karjuk erős, szívük magyar volt. Hunyadiak, Zsákócziak, Zrínyiek, Tökölyek, Bocskayak, Báthoryak, Szapolyaiak, Thurzók — ki győzné elsorolni a fényes neveket ? Az ő idejükben egy nagyszabású nemzeti kultúra körvonalai kezdtek kibontakozni a barbárság ködéből. Várkastélyokkal, palotákkal telt meg az ország, magyar erkölcs, magyar szó és magyar érzés vezette a nemzetet. A fényes nevek mind kipusztultak. A paloták szürke kőhalmazokká romlottak. A régi magyar műveltségből néhány népdalnak és virágéneknek szegényes foszlánya maradt meg. S midőn utolsó né egy áléi ragból magához tért a nemzet : uj férfiakat, uj zászlókat kellett keresnie, uj utakon, uj jelszavakkal kellett megindulnia. Az átok, melyet nyomon követ a pusztulás, még testvérágon is sulytotta a magyart ! Valaha a székeny havasoktól a Volga vizéig rokon nemzetek tengere hullámzott. A kunoké, a besenyőké. A jövendő magyar hatalom hivatott szövetségesei és fegyverhordozói. Mind porrá égtek a csaták tüzében és a jövevény, ki örökükben ül, született ellenség. Te magyarom, egyedül és idegenül éled világodat. Miféle átok sújtja ezt a népet? Ma már tudjuk : a turáni átok az, a keletről jött lovas nemzetségek gyászos örökségük. A turániak átka volt, hogy fegyelmet csak háborúban ismertek, békében nem. Egységes nemzetté csak a harcz tüze tudta őket összeforrasztani ; a béke langyos fuvallata versengő törzsekre és pártos hadakra mállasztotta erejüket. Engedelmeskedni csak győztes vezérnek tudtak, elöljárónak nem. Meghajolni csak tekintélyes előtt akartak, törvény előtt soha. Hódítóknak születtek, nem államalkotóknak. Harczosoknak, nem munkásoknak. Szerezni tudtak, megtartani nem. Ha csak tizedrész annyi államalkotó fegyelmezettség lett volna bennük, mint volt harczi Híz , ma alkalmasint ők volnának Európa és Ázsia mai. Egy-egy nagy vezérük alatt, ha ideig-óráig összefogtak nemzetségeik, ellenállhatatlan erőre tettek szert. Attila hunjai, Baján avarjai, Árpád magyarjai, Dzsingisz khán mongoljai, Timur tatárjai, Szulejmán törökjei kedvük szerint gázoltak fel két világ- Mária. Egy köbe kifaragtak egy nevet, Egy édes lánynevet. — Ott ragyog immár hulló lomb alatt, Virágos hant felett. Egy ember minden reggel arra jön, Olyan furcsán nevet S elnézi hosszan, bambán, mereven, Azt a köbe faragott lány nevet . . . Hogy rosszul játszom el a szerepem, Mert azt az embert most is szeretem! A zene hangosan szólt. Tánczra kérték. Vidáman indult tánczolni szegény — De láttam halvány ajka remegését, Láttam a könnyet szeme szögeletén ; Kezéből földre hullt egy sárga rózsa — Utána nyúltam búsan, elfogadva, Oh, mily egyforma a tragédiátok: Összetört szivek, eldobott virágok . . .! S a vén ház hátsó kapuján Egyik fátyolos, titkos éjjel Szivében lázzal, szenvedélylyel Kijött az aranyhajú lány . . . Valahol zokognak ... a völgyön Nehéz harangszó rezeg át .. . Az ólompántos ablakokban Elfonnyadtak a rezedák Sát a temető kapuján Ezernyi jázminnal befödve Fehéren, némám mindörökre Most megy az aranyhajú lány . . . Farkas Imre a Bálban. Szólott a lány , el kellett ide jönni. Érti, kellett! könyörgött az anyám És most mulatok én is, mint a többi Ezen a színes báli éjszakán. Mig köny szememben folyton könyve támadt, eladták rám fehér selyem ruhámat És víg mosolygás ül az ajkamon Pedig az üdvösségem gyászolom. Szerettem . . . elhagytak! Az egész ennyi — S hogy ne nézzenek szánakozva rám Most tánczolni kell, kaczagni, nevetni — Látja, amott, hogy remeg az anyám! Fél szegény, hátha valahogy megtudják. Hogy az egész csak színjáték, hazugság. j-fpo. Üveg festmény. Befuttatott, vén, oszlopos ház. Bezedás, ólmos ablakok. Mögöttük egy csúf öreg asszony , egy édes, ifjú lány lakott. A vén ház rácsos kapuján Nagynélik, reggeli misére Csattos imakönyvvel kezébe Kijött az aranyhajú lány . . . Ilyenkor lesett rá egy férfi. Bátor, szerelmes dalia. A lány ráismert: ő az álmok, A mesék bús királyfia Csonkabonka. Irta : Lipcsey Ádám. Mintha millió szúnyog, meg darázs duruzsolna, olyan egyhangú zúgással berregett a gőzgép. A masiniszta a reggeli pihenő után jól ráeresztette a gőzt, hogy a nagy lendítő keréknek külsője se látszott a sebes forgástól, a tenyérnyi széles szíl meg szinte harsongva hasította a levegőt. A cséplés javában folyt. A heves nyári napon a sietős munkában osztagra se rakták vasoktól mint hathatós tejtüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál ugymint idült bronchitis szamárhurut és különösen lábbadozóknál influenza után ajánltatik. Emeli az étvágyat és testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. — A gyógyszertárakban üvegenként 4.— koronáért kapható. Figyeljünk, hogy minden üveg alanti czéggel legyen ellátva. F. Hoffmann-La Roche & Co. vegyészeti gyár Basel Javírott