Hódmezővásárhely, 1912. április (42. évfolyam, 79-103. szám)

1912-04-02 / 79. szám

2 értelmében behívhatom, vagy benn tarthatom az ezen tör­vényben megjelölt tartaléko­­sokat, vagy póttartalékosokat,­­ a­midőn ezt különös körül­mények szükségessé teszik. Amilyen határozott akaratom tiszteletben tartani a nem­zet alkotmányos jogait, épen olyan határozottsággal kell alkotmányos fejedelmi jogai­mat is sértetlenül fentarta­­nom és uralkodói feladatom­nak csak akkor felelhetek meg, ha együttesen tölthe­­tem be ezen kettős hivatá­somat. Bizalommal hívom fel a nemzetet, könnyítse meg ezen feladatomnak­­ lelkiismeretemmel össze-­­ egyeztethető módon való tel­­­­jesítését és ezzel biztosítsa­­ a király és a nemzet egyet-­­­értésén alapuló alkotmányos­­ munka folytatását.­­ Kelt Bécsben, 1912. már­­­­cius hó 30-án. Khuen-Héderváry gróf s. k.­­ Ferenc József s. k.­zetesen folytatott dualisztikus és egyszersmind nemzeti politiká­hoz való törhetetlen ragaszko­dás. Csak igy fog Magyarország, a dinasztia és a közösség leg­­vitálisabb érdekei ellen intézett minden áskálódással szemben sikeresen megál­lani s oly kibon­takozást lehetővé tenni, amely a többségi elv alapján mindent a helyes útra terelhet. A nemzeti munkapárt zárt­sorú falanxa elől a válság továb­bi folyamán és később is meg kell hátrálnia mindennek, ami a koronát és az országot egymás­tól elidegenítené, Magyarország­nak, a közösségnek vérkeringé­sét megakasztani s a parlament tekintélyét éppen a választási re­form előtt aláásni akarná. Mi lesz?... a törpe kisebbséggel. Ma összeült a Ház. Hogy mi lesz, nem lehet tudni, de egy bi­zonyos : az, hogy rendet teremt a munkapárt hatalmas többsége.­­ A helyzetet az alábbi sorokban­­ jellemezzük. A válság egyik legfontosabb problémája a többségi elv fentar-­­ tása és érvényesítése. Ezen az­­ elven nyugszik a parlament mun­­­­kaképességének helyreállítása, a korona és az ország harmonikus egyetértésének megszilárdítása,­­ maga a parlamentarizmus és az­­ egész állami rend. A képviselőháznak törpe, de csillapíthatatlan hataloméh­ségtől hajtott kisebbsége arra vállalkozott, hogy az ország túl­nyomó többségével szembehe­lyezkedjék, az országra, a par­lamentre, a koronára, a maga akaratát rátukmálja, olyan aka­ratot, mely megvalósítása esetén általános vigasztalan káoszt idézne elő s ez az alkotmányosságra, a törvényes rendre, az ország leg­főbb politikai, erkölcsi és anyagi javaira kiszámíthatlan következ­ményekkel járna. A nemzeti munkapárt, szám-­­­beli és etikai erejének tudatá­ban az ország akaratának kép­viselőjeként, a szélsőbali desz­­peraciók rohamainak eddig sike­resen ellenállott. Szilárdan és rendíthetetlenül állott és áll választási pr­ogramm­­jának, a tiszta dualizmusnak és a nemzeti munkának alapján. Soraiban semmi hézag, programm­­jában semmi csorba. Ez meg­szabja útjának irányát a jövőre. A kibontakozás elengedhetetlen feltétele e párt programmjához, a Khuen kabinet által követke­ HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Ferencz József püspök Vásárhelyen. Előkelő vendége lesz május 5-én Vásárhely közönségének. Ferencz József, a magyarországi unitáriusok főpásztora jön. Ezen napon szentelik fel ün­nepélyesen a vásárhelyi unitári­usok büszke, szép templomát, melyet a hívek áldozatkészsége emelt. Az egyház nagy ünnepsé­gekre készül. Ferenc József ko­lozsvári püspök tegnap jelezte levelében, hogy föltétlenül eljön erre a napra s ő maga tartja a fölszentelő beszédet. Az unitárius hívek nagyban készülnek, hogy főpásztorukat méltó fénnyel­­fo­gadják . . . Uradalmi t­e­r­v a­­ állandóan kapható Bisám Zsigmond Kossuth-téri üzletében. Mi lesz a bognárokkal? — 250 koronás kocsik. — Mint ismeretes, a vásárhelyi bognárok a múlt évben uj ár­szabást csináltak. Indokolván az anyag és munkás drágulással, megszabták minden bognármun­kának a minimális árát. Nagy tételek, nagy díjak jöt­tek így ki, amibe nem tudtak belenyugodni a vásárhelyi gaz­dák, de tűrni kellett a drágulást, mert egyértelműen belement ab­ba az egész vásárhelyi bognár iparosság. Most azonban alighanem tust kap az egész szervezkedés. A Gazdasági Egyesület aján­latot kapott a mezőkovácsházai Béla majori bognárszövetkezettől, mely olcsó árukat kínál s a ko­csit már 250 koronáért szál­lítja­__________________________ Távirat. Telefon. — Saját tudósítónktól. — Budapest, április 1 Mort nem obstruáltál őt Kossuth javaslata. Nagy érdeklődés mellett, ünne­pélyes figyelem közepett nyitotta meg ma d. e. háromnegyed 11 óra­kor a Ház ülését Návay Lajos elnök. Általános éljenzéssel fogad­ták a kormány tagjait. •, Héderváry beszélt először, is­mertetvén a válság ügyét. Utalt arra, hogy az ősz uralkodó ki­jelentette, hogy inkább le­mond a trónról, minthogy élte alkonyán mondjon le fe­jedelmi jogairól. Kossuth Ferenc beszélt ezután , s indítványozta, hogy 21 tagú kül­döttségre bízza a Ház a királylyal , való megegyezést. Holló Lajos bejelentette az ob­­strukciót. Nagyobb izgalom nem­­ volt, kedden folytatják a tárgyalást. Lóhusz Vásárhelynek, mondja Temesvár. Mint jeleztük, a vásárhelyi szocialisták memorandumot ad­tak be a tanácshoz, hogy a nagy­­ drágaság enyhítésére és a köz­­­­élelmezés javítására tegyen in­­­­tézkedéseket. A tanács nyomban átírt vagy tizenkét városhoz, ahol kenyér­­­­gyár és szövetkezeti bosszék van, s hogy adjanak felvilágosítást és véleményt arról, miként létesí­tették ezeket az intézményeket s miként váltak be azok. Egyik város sem dicsérte valami nagyon intézményét, ami­ből azt lehet kiokoskodni, hogy s azok nem váltak be. A figyelemre legméltóbb vé­leményt adta Temesvár. Azt írja, hogy sem a kenyérgyár, sem a húsmészárszék nem vált be, ha­­­­nem igenis be­vált a lóhusszék; nemcsak a szegényebb osztály használja ezt, hanem a módosak­­ és a finnyásabbak is megbarát­­­­koztak azzal. Tehát mi is csinál­­l­junk lóhusszéket ... Inkább haszon nélkül adom dúsan felszerelt vaskeres­kedésem áruit, mintsem a hurcolkodás veszélyének tegyem ki. Május 1-re költözködöm sa­ját házamba, a Szegedi u. 8. szám alá. Tisztelettel Singer Endre vaskereskedő. 1912 április 2 Kirándulás életveszéllyel!! Komoly veszedelemben for­gott vasárnap délután szerkesz­tőnknek, Fejérváry Józsefnek az élete. Családjával a hullám­téren járt, hogy telepét megnézze. A telep mindenütt vízzel van körül véve, így csak csolnakon juthat­tak a telepre.­­ Épp aznap szerelte fel mo-­­­torcsolnakját Bogyó Géza útbiz­­tos. Visszafelé a motoron halad­tak. Éppen a hatalmas víz köz­­­zepén, az élő Tiszán jártak, mi-­­­kor a motor lánca elszakadt. A I sebes rohanású viz erős iramban I ■ , kapta el a csolnakot. Hogy a rohanást ellensúlyoz- ■ I za, szerkesztőnk elkapta a kor- i mányrudat, abban a pillanatban I a viz sodra nagyot lökött a kor-­­ mányon, a könnyű jármű meg- m billent, a kormányrúd mellbe- " vágta szerkesztőnket, aki egyen­súlyt vesztve hanyatt a Tiszába , zuhant. *­­ A rohanó hideg vízben, nagy ■ kabátosan, rém nehéz volt a­­ küzdelem, mely két percig tar­­­­tott; ekkorra ifjú Bogyó Géza fő­mechanikus, az életre való, ügyes­­ fiú elérte szerkesztőnket s a­­ csolnakba segítette. A hideg fürdőn kívül egyéb .. . baj nem történt. A partról sokan is tanúi volak az élet-halál küz­ ,­delemnek . . . Kokuvecz Nana 5 képkiállitása a Fekete Sas női S2 szalonjában. — Nyitva délelőtt , 1Q órától este 8 óráig.­­ A képek minden elfogadhat áron f­eladatnak. — A művésznő állan­­dóan a kiállítási teremben van. S2 A tárlat a Húsvéti ünnepekig­­,za nyitva lesz. Hétköznap nincs belépő. Vasár-­Lt nap és ünnepnap 30 fillér. | all ——_---------------——------ . Itt az ! j| államsegély! _ i 75 ezer koronát­­ kapott a város. j Nagy az öröm a torony alatt ! J Vasárnap reggel megérkezett Juhász Mihály polgármester ker­e­zéhez az idei államsegélyről szóló­­ belügyminiszteri utalvány. A vá­­­­ros az idei 4 milliós államsegély-­­­ből 75 ezer koronát kapott. A pénzt az adóhivatalnál ki­­ is utalványozta a miniszter. Juhász Mihály polgármester­­ ápril 4-én, csütörtökön d. e. 10­­ órára rendkívüli közgyűlésre összehívta a törvényhatósági bi­zottságot. Ez a gyűlés utalványozza ki a tisztviselőkre eső jutalékokat. Ez alkalommal 4 hónapi részt és 6 hónapi lakbérkülönbö­­zetet kapnak a hivatalnokok. Olesén kalapok, sapkák, nyakkendők, férfi, női és gyermek ha­risnyák, keztjük, ingek, csakis (Andrássy­ utca 4. szám FRIEDMANNAL vásárolhatók

Next